Payday Loans

Keresés

A legújabb

WOODY ALLEN PDF Nyomtatás E-mail
VICC ÉS KARIKATÚRA

woody_allen

Neki tulajdonított idézetek

Gyermekkor


Gyerekkoromban egyszer eltűntem pár napra otthonról. A szüleim azonnal reagáltak, kiadták a szobám.
Utáltam és bántam minden napot, amelyet az iskolában kellett töltenem. Azt akartam, hogy tanítsanak meg írni-olvasni, és aztán hagyjanak békén.
Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.
Anyám nem akart még szoptatni sem. Azt mondta, hogy csak mint barátot szeret.
Anyámnak a születésem után voltak reggeli rosszullétei.
Amikor megszülettem, az orvos azt mondta az apámnak: „Sajnálom, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát.”
Egyszer emberrablók raboltak el, és elküldték apámnak az egyik ujjamat. Azt üzente vissza nekik, hogy neki több bizonyíték kell!
Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam.
Egyszer elvesztem, és megkérdeztem egy rendőrt: „segítene megkeresni a szüleimet?” Mire a rendőr: „Nem is tudom, annyi helyre bújhattak...”
Egyszer megkértek, álljak modellt egy plakáthoz. A plakát fogamzásgátlót reklámozott...
Egy kisállat-kereskedésben dolgoztam. Az emberek állandóan kérdezgették, hogy nőttem ilyen nagyra.
Olyan kutyám volt, hogy amikor rájött, hogy hasonlítunk egymásra, megölte magát.
A lányoktól nem kaptam semmilyen megbecsülést. Egyszer elmentem egy randira. Két órát vártam a sarkon. Odajött egy lány. Megkérdeztem: ’Te vagy Louise?’ Azt kérdezte: ’Te vagy Rodney?’ Azt feleltem: ’Igen, én vagyok.’Erre ő azt mondta: ’Nem, nem én vagyok Louise.’”
Elég pattanásos voltam. Egyszer elaludtam a könyvtárban és arra ébredtem, hogy egy vak ember olvassa az arcomat.
Egyszer azt mondtam az apámnak, hogy már unom a körbe-körbe szaladgálást, erre odaszögezte a másik lábamat is a padlóhoz.
Amikor apám szexre vágyott, az anyám az én fényképemet mutogatta neki.

Család


A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul.
Már hetedik éve, hogy anyósom átjön karácsonykor. Idén újítunk. Beengedjük.
Szeretem ezt az aranyórát. Apám a halálos ágyán adta el nekem.
A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdőszobába és elsüllyesztette a papírhajócskáimat.
A szüleim egyszerű emberek voltak. Hittek Istenben és a padlószőnyegben.
A feleségem olyan kövér, hogy amikor a strandon napozik, az emberek megpróbálják visszatuszkolni a vízbe.
Az egyetlen alkalom, amikor a feleségemmel egyszerre volt orgazmusunk akkor volt, amikor a bíró aláírta a válóperes papírokat.
Alapvetően hülye családból származom. Az apám színbolond volt. Egy bankban dolgozott, de elkapták mert A4-es papírokat lopott.
Kemény dolog a házasság. A feleségem simán megcsókolja a kutyánkat, de nem hajlandó a poharamból inni.

Szex


Szép dolog a szerelem egy férfi és egy nő között... feltéve ha a megfelelő férfi és a megfelelő nő közé kerül az ember.
Hiszek abban, hogy a szex két ember között gyönyörű dolog. Öt ember között pedig fantasztikus!
Vajon miért mondja minden nő, hogy csapnivaló szerető vagyok? Hogy tudnak ilyen végleges álláspontra helyezkedni 3 perc alatt?
A feleségem szeret szex közben hozzám beszélni. A múlt éjszaka is felhívott egy szállodából.
A feleségem szereti a szexet a kocsi hátsó ülésén. Csak az a baj, hogy azt akarja, én vezessek.
Elmentem egy masszázsszalonba. Sajnos önkiszolgáló volt.
Egy utcalány azt mondta nekem, fáj a feje.
Egy lány felhívott: „Gyere át, nincs itthon senki.” Átmentem. Tényleg nem volt otthon senki.
Egyszer megkérdeztem a feleségem, szex után miért nem gyújt rá? Azt felelte: „egyszerre egy csikk is elég.”
Rossz szerető vagyok. Egyszer kifütyült egy kukkoló.
Vettem egy könyvet, aminek „100 új pozitúra” volt a címe. Kificamodtam – egy nyomdahiba miatt.
Azt mondják: „Szeresd úgy felebarátodat, mint saját magad.” Ez azt jelenti, hogy ki is kell vernem neki?
A szex szerelem nélkül csak üres szenvedély. Viszont az üres szenvedélyek között az egyik legjobb.
Hiszek a szexben és a halálban: két olyan élmény, amelyben csak egyszer van része az embernek.
Te a szexet használod mindenféle érzelem kifejezésére, a szeretetet kivéve.
Ha biszex vagy, kapásból megduplázódnak az esélyeid egy szombat esti randevúra.
Van egy óriási sztorim az orális fogamzásgátlásról. A múltkor megkértem egy lányt, hogy feküdjön le velem, és ő nemet mondott.
A szex mocskos dolog? Persze, ha jól csinálják.
Nem a szexuális aktusok mennyisége számít, hanem a minőség. Ugyanakkor, ha a mennyiség nyolc havonta egy alá esik, én mindenképpen utánanéznék a dolgoknak.
A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól.
A szerelem a válasz, de amíg a válaszra vársz, a szex felvet néhány nagyon érdekes kérdést.
Akkor voltam utoljára nővel, mikor bementem a Szabadság-szoborba.
A nők szerint rossz vagyok az ágyban. Csak azt nem tudom, hogy erre hogy jönnek rá 30 másodperc alatt.

Vallás


És együtt alszik majd a bárány és a farkas, de a bárány nem alszik majd jól. (Bibliájának egy részlete.)
Hogy higgyek Istenben, mikor pont a múlt héten egy villanyírógép billentyűje becsípte a nyelvemet...
Nem az a kérdés, hogy van-e mennyország, hanem az, hogy hányig van nyitva, és melyik busszal lehet odajutni.
Az hagyján, hogy nincs Isten, de próbálj meg vasárnap vízvezetékszerelőt találni!
Vajon van-e túlvilág? És lehet-e ott zuhanyozni?
Ha kiderülne, hogy van Isten, nem hinném, hogy gonosz. De a legrosszabb, amit mondhatsz róla, hogy nem jött össze neki semmi.
Mi vár ránk a halál után? A mennyország? A pokol? És lányok lesznek ott?
Időnként irigylem azokat, akik természetes módon vallásosak, anélkül, hogy agymosással húzta volna bele a szervezett sürgölődés.
NEKED ateista vagyok; Istennek viszont lojális ellenzék.
A zsidó hagyományok szellemében nevelkedtem. Arra tanítottak, hogy ne vegyek el goj lányt, ne borotválkozzam szombaton, és főleg sose borotváljak meg goj lányt szombaton.
Ahogy a költő is mondta: "Csak Isten képes arra, hogy fákat csináljon" – valószínűleg azért, mert nem könnyű kitalálni, hogyan kell feltenni a kérget.
Bárcsak adna Isten egy világos jelet! Mondjuk egy nagyobb összeget a nevemre egy svájci banknál.
Ha választanom kell a pápa és a légkondicionáló között, az utóbbit választanám.
Hiszem, hogy valahol egy felsőbb hatalom lát bennünket. Csak sajnos ez a kormány.
Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.
Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!

Élet és halál


Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.
Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és nyomorúságosra. (Az Annie Hall c. filmből.)
Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében, de én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.
Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok. (Szerelem és halál c. filmből)
A dolog lényege, azt hiszem, hogy ne úgy gondoljunk a halálra, mint valaminek a végére hanem inkább úgy, mint a költségcsökkentés egészen hatékony módjára. (Szerelem és halál c. filmből)
Mi van akkor, ha minden csak a képzelet szüleménye, semmi sem létezik? Ebben az esetben a szőnyegemért jelentősen többet fizettem a kelleténél.
Nem félek a haláltól, egyszerűen csak nem szeretnék akkor ott lenni.
Az élet nem a művészetet utánozza, hanem a rossz tévéműsorokat.
Megélheted a száz évet, ha lemondasz mindarról, ami miatt megérné megélni a száz évet.

Egyéb


Sohasem akartam a karrierje útjában állni. Hogyan is kívánhatnám egy hozzá fogható szépségű lánytól, hogy otthagyja a roncsderbit?
Osztrigát pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott – ne beteg, ne sebesült – halott!
Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc.
Az arca olyan volt, mint Louis Armstrong hangja.
Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.
Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának. (Az Annie Hall c. filmből.)
Aki korán kel, az igen.
Az agyam a második legkedvesebb szervem.
Valószínűleg túl lassú vagyok. Nemrég elütött egy autó, amit két ember tolt.
Könnyű boldognak lenni, ha semmi más gondod nincs az életben, minthogy mennyi nyálat eressz ki a szádon.
Beültem egy étterembe, ahol minden fogást M.E.F. áron számláztak: Más Emberek Fizetése szerint.
Chaplin, indulásából következően, fantasztikus akrobata képességekkel érkezett a filmiparba. Nekem nincs ilyen hátterem. Nekem a szöveg az erősségem – a bemondásaim valószínűleg jobbak, mint Chaplinéi.
A kenyérpirítóm gyűlöl engem...
Ha újra születnék, inkább néger kosárlabdázó szeretnék lenni.
Félszemű, féllábú zsidó néger vagyok. Kell még valami?
Egy bizonyos nőtípus kedvel engem. Az a típus, aki legalább egyszer már felvágta az ereit. A nőkre tett hatásom egyenesen arányos azzal, ahányszor már öngyilkosok akartak lenni.
Negyedórán belül el akartam venni feleségül... Fél órán belül már eszembe se jutott, hogy ellopjam a retiküljét. (Fogd a pénzt és fuss!)
Kiraboltam egy hentesüzletet, száztizenhat borjúszeletet zsákmányoltam, de aztán neki kellett vágnom, hogy köretet is szerezzek.
A fiúk napjában egyszer kaptak meleg ételt: egy kondér gőzt.
A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe.
Soha életemben nem keveredtem bajba, mindig az alkalomhoz illő ételeket ettem.
Annyira csúnya, hogy ha a szótárat kinyitod a „csúnya” szónál, az ő fényképét találod.
Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem.
Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.
Egyszer annyira depressziós voltam, hogy elhatároztam, leugrok a tizedik emeletről. Erre hoztak egy lelkészt, aki azt mondta:„Elkészülni ........ vigyázz ....”
Nálunk otthon én vagyok a főnök, a feleségem csak a döntéshozó.
Nem vagyok olyan normális, mint amilyennek látszom.
Kétféle ember létezik: a jó és a rossz. A jó ember jobban alszik, viszont úgy néz ki, a rosszak jobban élvezik az ébrenlétet.
Nem vagyok nagy ivó. Szilveszterkor két martini után megpróbáltam elrabolni és Kubába téríteni egy liftet.
Sikerült meggyőznie a főnökét arról, hogy pusztán azzal megduplázhatnák a profitot, ha kinyitják a bejárati ajtót, és engedik bejönni a vevőket.
Nem, semmiféle tanulmányokat nem folytattam az iskolában. Ők tanulmányoztak engem.
Csak úgy lehetsz boldog, ha szeretsz szenvedni.
Nem akarok élni olyan városban, ahol az egyetlen kulturális fejlődés az, hogy a piros lámpánál jobbra lehet fordulni.(Az Annie Hall c. filmből)
Mosolyogni annyi, mint magunkról elfeledkezni mások kedvéért.
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.
Nem vettek be a sakkcsapatba a magasságom miatt.
– Mi leszel, ha nagy leszel? – Csont és bőr. (Az Annie Hall c. filmből)
Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé.
A: Minden ember halandó. B: Szókratész ember. C: Minden ember Szókratész.
Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól...
A lényeg, hogy a halálra ne úgy gondoljunk, mint a végre, hanem inkább úgy, mint költségeink lefaragásának igen hatékony módjára.
Legszívesebben megölném magam, de ez nem oldaná meg az összes problémámat.
Az emberiség - ma inkább, mint valaha - válaszút előtt áll. Az egyik út a kétségbeesésbe és a végső reménytelenségbe vezet. A másik a teljes pusztulásba. Imádkozzunk, hogy a helyes utat válasszuk.
Csodálom azokat, akik meg akarják ismerni a világegyetemet, holott épp elég nehéz eligazodni a kínai negyedben is.
Érdekes módon a mai csillagászok szerint a világegyetem véges. Ez egy rendkívül vigasztaló dolog, különösen azoknak, akik mindig elhagynak dolgokat.
Nem akarok az életművem által halhatatlanná válni. Úgy akarom elérni a halhatatlanságot, hogy nem halok meg.
A totális, őszinte demokrácia híve vagyok. De azt hiszem, az amerikai rendszer is beválhat.
Nem igaz, hogy narcisztikus vagyok. Ha egy ókori mitológiai alakkal kellene azonosulnom, az nem Narcissus lenne. Inkább Zeusz.
Hálás vagyok a nevetésért, kivéve, ha a tej az orromon jön ki.
A halálbüntetés jobban kifejtené bűnmegelőző hatását, ha a bűn elkövetése előtt hajtanák végre.
Az idő a természet eszköze arra, hogy ne történjen minden egyszerre.
Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.

LAST_UPDATED2