Nem mi, egy kommunista mondja: a fasizmus rendpárti volt
2013. november 09. Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Mindmáig szitokszó a fasizmus, legalábbis azok körében, akik ugyan képviselőitől jóformán semmit sem olvastak, tetteikről sem tudnak – vagy ha netán mégis, tagadják azokat –, ám démonikus jelzőként történő alkalmazásáról sohasem mondanak le olyankor, amikor azokat bélyegzik meg vele, akik tőlük jobbra állnak. De miért, kérdezhetjük.
A frappáns válasz erre, bármennyire is hihetetlen, Kósáné Kovács Magdától való, aki egyszer elszólta magát, amikor kijelentette, hogy neki e szóról azonnal a rend jut az eszébe. Pályáját ismerve úgy tűnik, aligha gondolhatta, mennyire igazat adott ezzel azoknak, akik a fasizmus eredendő és egyetlen hazáját, a Benito Mussolini uralkodása alatti Itáliát megismerve egykor ugyanezen konklúzióra jutottak.
Ugyanerre, hiszen ha valaki a marxista-leninista szakosítás alatt megszokott, Georgi Dimitrov Mihajlovtól (1882-1949) eredő doktrínánál – miszerint „aki nincs velünk, fasiszta” – azért többre kíváncsi a jelzett terminussal kapcsolatban, tetszik neki vagy nem, kénytelen azzal szembesülni, hogy a néhai olasz diktátor alatt nemcsak népe, hanem a kontinens nem balra igazodóinak zöme is a fentebbi azonosítást látta érvényesnek.
Itt van erre példaként mindjárt a Tormay Cécile égisze alatt létrejött Magyar Irodalmi Társaság által 1927-ben megjelent Napkelet Lexikona, amely a kifejezést ismertetve először is leszögezte, hogy az alapszó, a fasces, valójában nem más, mint „piros szalagokkal (fasciae) összekötött vesszőnyalábok beléjük dugott bárddal, amely a város területén rendesen kivétetett. A római impérium jelvényei. A magistratus előtt lictorok vitték. Róluk nevezik el magukat mai nap az olasz fascisták, kik szintén használják a fasces-t.”
Ennyit a szó valódi eredetéről, ami pedig a belőle képzett fogalmat illeti, megtudjuk belőle, hogy az nem más, mint a „világháború után Mussolini Benito vezetése alatt Wilson-féle jelszavak alapján keletkezett olasz párt. A kommunisták és szocialisták elleni viták folyamán mind határozottabb nacionalista irányt vett föl, tagjait katonailag szervezte ágyúkkal, géppuskákkal. A parlamentben a többségi párthoz csatlakoztak. 1922. október 24-i nápolyi kongresszusuk a főhatalom átvételét határozta el. Viktor Emánuel király ekkor Mussolinit nevezte ki miniszterelnökké. Főbb alkotásaik a fascista tanács elnökétől közvetlenül függő nemzeti fascista milicia, választói reform, mely erős parlamenti többség képződését biztosítja, rokonok közt az örökösödési illeték eltörlése. Ellenségei a szabadkőművességnek. Egyenruhájuk a fekete ing, ezért „feketeingesek”. A fascizmus érdeme, hogy Olaszország kikerülte a bolsevizmust.”
Ha pedig további részletekre vagyunk kíváncsiak arra vonatkozólag, hogy valaha mégis miért rokonszenveztek annyira az e szóval megjelölt világnézettel s mozgalommal, nem árt fellapoznunk a két világháború közötti magyar könyvkiadás mellesleg jobbközép szárnyát képviselt, gróf Bethlen István miniszterelnök és Szekfű Gyula történész által jegyzett folyóirat, a „Magyar Szemle” különkiadásában megjelent „Kincsestár” című könyvsorozat 10. kötetét, Villani Lajos Lajos báróét (A mai Olaszország, 1935), amely rámutat mindenekelőtt arra, hogy a baloldali ideológiákkal szöges ellentétben a fasizmus nem eleve romboló, így a múltból megőrzi mindazt, ami számára is érték.
Megőrzi bizony, mindenekelőtt a vallást, különösképpen azok legtökéletesebbikét, a katolicizmust, amelynek jeleként „a feszület újra elfoglalja helyét” iskoláiban, melyekben „kötelezővé válik a vallásoktatás”, s ennek révén az élet, a munka értelme is más lesz, mint az addigi liberális érában volt, ugyanis
„a fasiszta államban minden ember egyben megtestesíti a nemzet, a haza fogalmait és azt a magasabb gondolatot, amely egyéneket és nemzedékeket a közös múlt és a közös történelmi küldetés erejével összeforraszt. Meg kell hogy szűnjék tehát a kellemes és könnyű élet ösztönszerű keresése, helyet adva egy új felfogásnak, amely elvonatkoztatva az életet a tér és idő határaitól, az embert oly magasabb célok szolgálatába állítja, amelyek életének emelkedettebb tartalmat adnak és egyben arra kötelezik, hogy a magasabb célokért bármikor saját magát is feláldozza. A fasizmus minden embertől komoly munkát követel, elveti a henyélő és úgynevezett kellemes életet. Az életet harcnak fogja fel; harcot lát a munkában is. De nem retten vissza a fegyveres harctól sem akkor, ha az csak lemondás avagy megalázkodás árán volna elkerülhető.”
A „dolce vita” hamis ideájával leszámoló fasizmus szindikátusokat betetőző állami szervei, a társadalom rétegeit békéltető, azoknak tanácsokat adó, tagjait szabályozó és irányító korporációkezért mozgósíthatták az olaszság apraját-nagyját. Huszonkét korporációt állítottak fel ilyen alapon, éspedig a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi munkát igénylő termési folyamatokéit (1. gabona és termékei, 2. főzelékfélék, gyümölcs, virág és termékeik, 3. szőlő, bor, szesz, 4. olaj, 5. cukor, 6. állattenyésztés, halászat és termékeik, 7. fa, 8. szövött-fonott cikkek (textíliák), 9. fém- és gépipar, 11. ruházkodási cikkek, 12. üveg és kerámia, 13. vegyi ipar, 14. papír- és nyomdaipar, 15. bányászat, kőfejtés, 16. víz, gáz, villamosság) és a szolgáltatásokéit (17. szabad foglalkozások és művészet, 18. szárazföldi közlekedés és szállítások, 19. tengeri és légi közlekedés és szállítások, 20. szálloda- és vendéglősipar, 21. hitel és biztosítás, 22. szórakozás: színház, film, sport).
Meglehetősen messzire vezetne, ha most az ilyetén valóban rendpárti fasizmusnak az élet úgyszólván minden területén aratott gyakorlati győzelmeit számításba kívánnánk venni. Egyet azonban közülük különösen is ki kell emelnünk, éspedig a vallásosság nemzetfenntartó szerepvállalásáért tett legfőbb lépését, Rómával, a Vatikánnal való viszonya pozitív (oly sokak részéről ma már egyáltalán nem, vagy ami még rosszabb, félreismert) rendezését.
Amint Villani rámutat, maga Mussolini már 1921-ben kimondta: „Mi nem perzselünk fel templomokat, nem harcolunk a vallás ellen, nem követeljük a válás kimondását. A katolikus vallásban mi római hagyományt látunk; a Vatikán urát az egyedüli egyetemes nagy Gondolat megtestesítőjét tartjuk. Mi a katolikus eszmék sikereiben Róma sikereit látjuk.” Ezért, hogy hatalomra kerülésével „a fascio első rendelkezései közé” került „a feszület visszahelyezése az iskolákba és a kötelező vallásoktatás bevezetése”. Mindennek betetőzése volt XI. Piusz pápa és Mussolini közös békeszerződése, a Lateráni Egyezmény 1929-ben (anyanyelvünkön legrészletesebb ismertetése Polzovics Iván művében (A lateráni szerződés. A Szentszék nemzetközi jogi helyzete, 1934, Szent István Könyvek 114.) olvasható), amely három részre oszlott: 1. politikai szerződésre, 2. pénzügyi egyezményre és 3. konkordátumra:
„A politikai szerződés megszünteti azt a felemás helyzetet, melyez az 1871. évi úgynevezett garanciatörvény teremtett, amidőn szuverenitást biztosított a Szentatyának, akit ugyanakkor megfosztott állama egész területétől és alattvalóitól. Az egyház feje újra tényleges állami szuverenitást nyer az Örök Város egy elhatárolt része felett, amely már eddig is birtokában volt. A Szentszék viszont elismeri az Olasz Királyságot Róma székhellyel és felveszi vele a diplomáciai kapcsolatot. Az új pápai állam elevezése azonban már nem a régebbi Egyházállam, hanem az új helyzetnek megfelelő Città del Vaticano, Vatikán város. Tulajdonképpen csak jelképe az egyház hatalmának, melynek határai nincsenek, mert az egész világra kiterjed.
A pénzügyi egyezmény értelmében Olaszország minden előbbi követelés törlése mellett egyszer és mindenkorra 750 millió lírát készpénzben és egymilliárd lírát állami kötvényekben fizet a Szentszéknek.
A konkordátum, melyet a bensőséges barátság és megértés szelleme hat át, az olasz állam fontos engedményét tartalmazza. Érvényesnek ismeri el az állam törvényei szempontjából is az egyházi házasságot. Az új helyzetnek megfelelően módosul természetesen az olasz magánjog is.”
Száz szónak is egy a vége. „Ki ne látná, hogy a fasizmus öntudatot adott a nemzetnek, egységbe tömörítette a széthulló erőket”, olvassuk Villani könyvében. S a nálunk1945-ben a kommunisták által betiltott írásművek közül tucatnyi ugyanezt erősíti meg. Íme (korántsem teljes) listájuk:
Dr. Badics László: Mit tett Mussolini Magyarországért Balla Ignác: A Duce és a dolgozó Itália Bartha Emma: A mezőgazdaság szerepe Mussolini gazdaságpolitikájában Bencs Zoltán: A munka alkotmánya Olaszországban Bikkal Dénes: A fasiszta Olaszország Bottai Giuseppe: A munka alkotmánya Bottai Giuseppe: Közoktatási reform Bottai Giuseppe: Az olasz korporatív állameszme és a munkaalkotmány Czakó István-Marjay Frigyes: Az olasz birodalom szabadidő-mozgalma D’Andrea Ugo: Mussolini századunk motorja Demeter Ödön: Fasiszta forradalom Eöttevényi Olivér: Mussolini politikája Fabinyi Tihamér: A polgári perjog újjászületése a fasiszta Olaszországban Dr. Fall Endre: Mit tett a fasiszta Olaszország Magyarországért? Fasiszta államrendről tartott magyar-olasz tanulmányi ankét iratai Fasizmus eredete és fejlődése (előszó: Augusto Turati) Fasizmus és munkásság (névtelen) Földes Éva: Mussolini, az újságíró Gayda, Virginio: Mit akar Olaszország? Gády Béla: A munkás a fasiszta Olaszországban Gáldi László: Mussolini és a modern olasz stílus Györgyi: Itália hadra kel Hadbavonult olasz művészek kiállítása Horváth István: A fasciók és korporációk kamarája Horváth István: Az olasz politikai gondolkodás jellegzetessége Karay Kálmán: Olaszország jogélete a háború alatt Karay Kálmán: A fasiszta jog 20 esztendeje Karay Kálmán: Olasz testületi önkormányzati jog Kayser Béla: A fasiszta testületi állam Kemechey László: Mussolini életrajza Mannhardt, Johann Wilhelm: A fasizmus Mihály László: Presente! Olaszok a magyar igazságért Mihelics Vid: Az olasz munkaalkotmány Miskolczi Gyula: A győzelmes fasizmus Munka alkotmánya Olaszországban (fordította Bencs Zoltán) Mussolini, Benito: A fasizmus alapelvei Mussolini, Benito: A fasizmus doktrínája, Mussolini, Benito: A korporációs államról Mussolini, Benito: Az új Olaszország ipari munkásaihoz Mussolini, Benito: Brúnóval beszélgetek Mussolini, Benito: Győzelemig (a Duce 1942. december 3-án tartott beszéde) Mussolini, Benito: Négy beszéd Mussolini, Benito: Válogatott beszédei Mussolini, Benito: Gondolatai (előszó: gróf Bethlen István) Mussolini, Benito: Arnaldo Mussolini élete Nagy Ernő: A Duce ifjúsága Nagy Iván dr.: A szociális Olaszország, Nagy Iván dr.: Fasiszta világnézet Nagy Iván dr.: A szociális Olaszország Oriani, Alfredo: Az eszmék forradalma. (előszó: Benito Mussolini) A gyermekvédelem Olaszországban Orsi, Pietro: A mai Olaszország Pap László: Mussolini élete Papini, Giovanni: A mi háborúnk Papini, Giovanni: Az én Itáliám Pini, Giorgio: Mussolini Podrabszky-Ince: Mussolini gazdasági eredményei Regős Ferenc: Az olasz korporatív állam érdek- és társadalomvédő intézményei Ritzky Katalin: A fasiszta Olaszország önellátási törekvései ipari és gazdasági téren Sarfatti, Margherita: Mussolini élete Sillani, Tomaso: A fasizmus hadereje Szabados Mihály: Földbérlő és szövetkezeti mozgalom és munkáskérdés Olaszországban Szekeres László: Férfiak és tettek az új Olaszországban Takács György: Az olasz adórendszer és a fasiszta adóreform Temesváry László: A fasizmus pénzügyi politikája Türr Stefánia: A fasizmus szelleme színtiszta olasz nemzeti hagyomány Unghváry Iván János: A fasiszta nevelés eszménye és az új közoktatási törvény Urbánszky Andor dr.: A fasiszta gondolat kialakulásának szellemi előzményei Urbánszky Andor dr.: Kollektív gondolat és munkavédelem a fasizmusban Urbánszky Andor dr.: A fasiszta gondolat kialakulásának előzményei Vanyó Tihamér: Mussolini egyénisége Vizy András: Munkásproblémák fasiszta megoldása Vizy András: Az olasz munkásság szervezetei Zeley István: Olaszország közigazgatási reform a világháború után
Persze, hála Kósáné Kovács Magda kivételes freudi elszólásának, a tény végső soron a fentebbi munkák nélkül is tény marad: a fasizmus rendpárti volt. Sapienti sat!
++++++++++++
http://mussolini.lap.hu/
http://www.mult-kor.hu/20100601_kolto_inspiralta_mussolinit
http://www.mult-kor.hu/20100112_szemelyes_serelem_
miatt_fordult_a_maffia_ellen_mussolini
|