Payday Loans

Keresés

A legújabb

Férfi, nő és nemzet PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2013. október 16. szerda, 07:12

„A nemzet sorsát a férfiak alakítják ugyan, de a férfiak lelkét az asszonyok”

2013. október 15.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

szeretet.jpgAmint az imént jeleztük, egy új társkereső oldal, a viszony.hu reklámfilmjében nem más hangzott el, minthogy „az élet túl rövid ahhoz, hogy ne lépj félre”, s benne egy modern férfi és nő jelent meg, akik „fiatalok, sikeresek, jómódúak, és házasságban élnek - de nem egymással”. A liberális polgárpukkasztás ezen újabb esete kapcsán nem győzhetjük eléggé hangsúlyozni eleink igazságát.



Lovagias lelkiségünk legfőbb jeleinek egyike nőtiszteletünk, a két nemnek a glóriás Árpádok korát idéző hűsége egymáshoz. Továbbá annak megélése, hogy – Ravasz László Tormay Cécile kapcsán írt sorai szerint – „a nemzet sorsát a férfiak alakítják ugyan, de a férfiak lelkét az asszonyok, azért kell a magyar asszonynak hívőbbnek, nemesebbnek és önfeláldozóbbnak, tehát a szó igazi értelmében nőiesnek lennie, hogy a nemzet magyarabb, emberibb és férfiasabb legyen”.
Gondoljunk csak költőinkre, íróinkra, akik büszkék voltak az őket alkotásokra ihlető szép nemre! Bennük már középkori irodalmunk is a tisztaság, hűség, az erény megszemélyesítőit látta, így a Boldogságos Szűz képmásaiként tisztelték s a jó angyalokhoz hasonlították őket, hasonlóanBalassi Bálinthoz (Búcsúja hazájától)

Ti is angyalképet mutató szép szűzek,
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek:
Isten s jó szerelem maradjon veletek!

A tizennyolcadik századvégen, amikor viszont már megkezdődött a nőemancipáció térhódítása,Kármán József nem szégyellte megőrizni eleink eszményi nőképét (Uránia):

„Nem bántjuk meg a férfiú nemet, ha azt állítjuk, hogy a szépnem az ízlés uralkodónéja. Lágy érzésök hatalmasabban elfogadja mindazt, ami szép.”

Garay János Vörösmartyhoz hasonlóan a nőben nem afféle játékszert, szalontündért, hanem egyenesen nemzetünk „nemtőjé”-t, azaz fenntartóját látta (Magyar hölgy):

Magyar hölgynek születtél,
Tedd hivatásodat!
Egy hon nemtője lenni,
Mi szép egy gondolat!
Oh hölgy, ki ezt betöltéd,
Mi szép vagy és mi nagy!
Rendeltetés az égből,
A földön áldva vagy.

Madách Imre Tragédiájában pedig, rossz egyéni tapasztalatai ellenére mégsem igazságtalanul általánosítva megvallotta, hogy a nemzet egészsége a makulátlan erkölcsön, a „jó”-n múlik, amelynek a nők a „sajátja”-i:

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.

Ugyanakkor a hervadhatatlannak hitt testi szépség, vallotta kortársai közül Szász Károly (Angyal és ördög), gyakran a csak látszólag olyan erős nem bukását okozza:

Egy szép asszony szívünknek angyal
És ördög egyaránt lehet.

Közmondásosan minden emberi kapcsolat tartóssága a jóban-rosszban való kitartáson, az egymás iránti empátiával „holtomiglan-holtodiglan” állandósult hűségen múlik Arany László szerint is (Elfrida):

Pénzt, paripát, feleséget
Sohase bízz másra.

Mintha korunknak szólna a nemcsak regényeiben, elbeszéléseiben, hanem, amint alábbi sora mutatja, drámáiban (A bor) is bennük mindörökkön a férfi békéjének állandóságát keresőGárdonyi Géza:

„Nem patkó az asszony, lelköm, hogy ma elrúgjuk, holnap már újat verünk fel!”

Ugyanakkor tudatosítja azt is (Én magam), hogy a két nem csak együtt egész, ezért kapcsolatuk akkor harmonikus, ha elismerik és természetesnek tartják egymással egyenrangú, de nem egyforma mivoltukat, tekintettel arra, hogy amíg a férfit az esze, addig a nőt inkább a szíve vezérli:

„Az ügyes nő akármilyen hímzést maga elé tesz, meghímzi mását. De azokat a mintákat férfiak eszelik ki. Az irodalomban is így történik.”



Mindehhez hozzátehetjük, hogy a nők, az asszonyok – amint helyesen állapítja meg Bánhegyi Jób irodalomtörténész (Magyar nőírók, 1939) – a fogékony műélvezők és műalkotásaik ihletői, akik ezért „a legrégibb időktől kezdve jelentős szerepet töltöttek be a képzőművészet és irodalom történetében”, hiszen lényükben „benne rejlik az öntudatlan esztétikum”, amely egy Balassi Bálint mellé Losonczy Annát, egy Vörösmarty Mihály mellé Perczel Etelkát, egy Petőfi Sándor mellé Szendrey Júliát adott. És olyanokat is, akik olykor magát a férfitársadalmat rázták fel lelki tespedtségéből, mint Tormay Cécile, akinek kapcsán Ravasz László méltán írhatta (Napkelet, 1940. május 1.):

„A nemzet sorsát a férfiak alakítják ugyan, de a férfiak lelkét az asszonyok, azért kell a magyar asszonynak hívőbbnek, nemesebbnek és önfeláldozóbbnak, tehát a szó igazi értelmében nőiesnek lennie, hogy a nemzet magyarabb, emberibb és férfiasabb legyen.”

Bizony nem csekély irigységgel gondolhatunk az iménti idézet korára, amikor még, legalábbis jelenünkhöz képest, rend uralkodott a nemek viszonyában is. Legalábbis, hangsúlyozzuk, jelenünkhöz képest. Mert hogy már akkor is akadtak, akik ennek felborításán fáradoztak, aligha kétséges. Ezért, hogy például akkori (különösein is paptanár) nevelőink óráikon és könyveikben egyaránt arra törekedtek, hogy a „bontakozó fiúlélek”-ben rámutassanak a női eszményiség jellem- és társadalomnevelő hatására s arra, milyen erők is igyekszenek azokat tagadni. Álljon itt most közülük Lantos-Kiss Antal (1909-1973) atya egykor oly népszerű művei közül az 1941-ben megjelent Igét váró fiúk alábbi részlete:

„A bontakozó fiúlélekben eredetileg szentkép gyanánt él az édesanya képe és annak alakjában voltaképpen a női eszmény képe. Születésünk volt az első találkozás a nővel. A nő alakja végigkíséri életünket. Utolsó percünkben is valószínűleg ápoló női kezek csukják majd le szemeinket…

A férfiélet legszebb megnyilatkozásainak a női eszmény az ihletője… Végigkíséri életünket a nő. Azt kell mondanunk, hogy semmivel sem mérhetjük le olyan megbízhatóan a férfilélek mélységét, mint annak megfigyelésével, hogyan vélekedik valaki a női eszményről. Szentképet illető tiszteletben tartja-e a női eszményt, vagy pedig lomtárba illő, megszokott és megfakult képnek ítéli. Ne felejtsük el, hogy a legszebb képet is megrongálhatja az emberek durvasága! Néhány évvel ezelőtt megújították a soproni Szentlélek-templom nevezetes Dorfmeister-freskóit. A restaurátor művészek ügyesen megtisztították a freskókat a rájuk rakódott porrétegtől, úgyhogy eredeti pompájukban bontakoztak elő Dorfmeister csodálatos színei. Egyik napon, mikor a művészek déli pihenőt tartottak, valaki belopódzott a templomba, felment az állványokra, és képzeljétek ezt a lelketlenséget:Í kátrányos fekete festékkel össze-vissza mázolta a nagy értékű freskókat. Emlékszem, a restaurálást vezető művész majdnem megőrült, mikor ezt a páratlan merényletet felfedezte.

Pontosan ilyen, vagy még kegyetlenebb képrombolást eszközölt a mai férfi lélekszentélyében a zsidó szellemű sajtó, a női eszményt mocskoló színház és film és a fajtalankodásnak mindenhol elterjedt nagyüzeme, amelynek ügynökei különös előszeretettel környékezik meg a magadfajta, válaszúton álló fiatalembereket...”

Ijesztően időszerű sorok, hiszen az idézett reklámfilm, sok hozzá hasonlóval egyetemben, alighanem az erkölcs írmagját is kiirtaná.

LAST_UPDATED2