Magyar Hüperión, A jobboldali értelmiség folyóirata - 2. szám
Hegedűs Zoltán: Homo bulla „Vízi buborékhoz mi életünk hasonló…”
„»Az ostoba nem ugyanazt a fát látja, mint a bölcs« – írja Blake. Miért is? Mert az ostoba csak nézi, de nem látja. Ő csak »valamit« néz, de nem látja, amit a bölcs: a fában a magot, az életet, a világot, nem látja benne a »lényt«, mint lényeget, azaz a kvintesszenciát (a négy őselem egyesülését élőfa elemmé), és persze még sok minden mást. Nos, mi mit látunk egy buborékban, már ameddig az egyáltalán látható? Hiszen éppen ez az, ami oly zavarba ejtő: a buborék szétpukkan, és volt – nincs…”
A második szám már kapható az újságárusoknál! Bővebben itt --> http://on.fb.me/16xhvXZ
*
Itt az írás, forgassátok Érett ésszel, józanon, S benne feltalálhatjátok Mit tanít bölcs Salamon: Miképp széles e világon Minden épűl hitványságon, Nyár és harmat, tél és hó Mind csak hiábavaló!
Földünk egy kis hangyafészek, Egy perchozta tűnemény; A villám és dörgő vészek Csak méhdongás, s bolygó fény; A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék: Egy ezred egy buborék.
Sándor csillogó pályája, Nyúlvadászat, őzfutás; Etele dúló csordája Patkánycsoport, foltdarázs; Mátyás dicső csatázási, Napoleon hódítási, S waterlooi diadal: Mind csak kakasviadal.
A virtus nagy tűneményi Gőz, mit hagymáz lehele; A kebel lángérzeményi Vértolúlás kínjele; A vég, melyet Sokrat ére, Catonak kihulló vére, S Zrínyi Miklós szent pora Egy bohóság láncsora.
És ti bölcsek, mit hozátok Ami volna szép s jeles? Mámor bírta koponyátok, Plato s Aristoteles. Bölcselkedő oktalanság, Rendbe fűzött tudatlanság, Kártyavár s légállítvány Mindenféle tudomány.
Demosthén dörgő nyelvével Szitkozódó halkufár; Xenofon mézbeszédével Rokka közt mesére vár; Pindár égi szárnyalása Forró hideg dadogása; S Phidias amit farag, Berovátkolt kődarab.
Mi az élet tűzfolyása? Hulló szikra melege. A szenvedelmek zúgása? Lepkeszárny fergetege. Kezdet és vég egymást éri, És az élet hű vezéri, Hit s remény a szűk pályán, Tarka párák s szivárvány.
Holdvilág csak boldogságunk; Füst a balsors, mely elszáll; Gyertyaláng egész világunk; Egy fúvallat a halál. Vársz hírt s halhatatlanságot? Illat az, mely tölt virágot, És a rózsát, ha elhúll, Még egy perccel éli túl.
Hát ne gondolj e világgal, Bölcs az, mindent ki megvet, Sorssal, virtussal, nagysággal Tudományt, hírt s életet. Légy, mint szikla rendületlen, Tompa, nyúgodt, érezetlen, S kedv emel vagy bú temet, Szépnek s rútnak húnyj szemet.
Mert mozogjon avagy álljon E parányi föld veled, Lengjen fényben, vagy homályon Hold és nap fejünk felett, Bárminő színben jelentse Jöttét a vándor szerencse, Sem nem rossz az, sem nem jó: Mind csak hiábavaló!
1823. február-április
*
Bordal "Czilley s a Hunyadiak" szomorújátékból
Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az üdvösségedet Könnyelműn tépi szét; Hazug szemében hord mosolyt És átkozott könyűt, S míg az szivedbe vágyat olt, Ez égő sebet üt; Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha, mint tenlelkeden, Függél barátodon, És nála titkaid: Becsűlet és a hon, S ő sima orgyilkos kezét Befúrja szívedig, Míg végre sorsod árulás Által megdöntetik; Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha szent gondok között Fáradtál honodért, Vagy vészterhes csatán Ontottál érte vért, S az elcsábúltan megveti Hű buzgóságodat, S lesz aljas -, gyáva - és buták Kezében áldozat; Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
Ha fájó kebleden A gondok férge rág, S elhagytak hitlenűl Szerencse és világ, S az esdett hír, kéj s örömed Mind megmérgezve van, S remélni biztosabbakat Késő vagy hasztalan; Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég.
S ha bánat és a bor Agyadban frígyre lép, S lassanként földerűl Az életpuszta kép, Gondolj merészet és nagyot, És tedd rá éltedet: Nincs veszve bármi sors alatt Ki el nem csüggedett. Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll; De amig áll, és amig él, Ront vagy javít, de nem henyél.
1843. augusztus 26. előtt
|