KAZINCZY FERENC
FOGSÁGOM NAPLÓJA
1794. december 14. Vasárnap. - Szombat és vasárnap közt egyszerre fagyott meg a sár, s oly keményen, mintha a fagy két hét előtt állott volna be. Szombaton még irtóimnál voltam, közel az 1791. épülni kezdett házamhoz a liget előtt; vasárnap egész nap írtam. Az anyám estve álmos volt, s sietteté a vacsorát, hogy lefekhessen. Én is lefekvém József öcsémmel.
Az anyám az a. betű alatt feküdt, én a b. alatt, az öcsém c.
Midőn az anyám már csaknem elszunnyada, két szobaleánya elijede, hallván, hogy ablaka rostélyát, a d betű alatt, valaki megcsapta. Hallá a csattanást a szomszéd szobában az anyám is, s úgy hívén, hogy vendég jöve, parancsola, hívják elő a szakácsot, vacsoráljon a vendég, s feküdjék, mert maga nyugodni kívánt.
Az egyik leány ment a gyertyával megnyitni a pitvar ajtaját az e. alatt, s elsikoltá magát, midőn egy ulánus tiszt a Terebesen fekvő báró Mészáros János generális regementjéből, főhadnagy Ehrenstein, linzi póstamester fia, a pitvarba belépett, két ulánus közlegény pedig kivont karddal az ajtónál megállott.
- Hol Kazinczy úr? - kérdé a tiszt. A leány azon szoba felé vezette, hol az öcsém feküdt. A leány vitte a gyertyát, s a tiszt utána.
- Herr von Kazinczy - monda a tiszt az öcsémnek -, ich habe Befehl Sie nach Ofen zu begleiten. Kleiden Sie sich, wir müssen alsogleich fort.
- Wer? - kérdé az öcsém.
- Sie, Herr von K.
- Welcher Kazinczy?
- Herr Franz Kazinczy.
- Das bin ich nicht.
A tiszt majd lerogyott ijedtében; mert cassálás vala neki ígérve, ha elszalaszt vagy eltéveszt. - Harmadnap óta egy gubába burkolt embere a kapunk előtt álló korcsmában iddogált, tudakozódván, otthon vagyok és vasárnap otthon leszek-e, tartok-e töltött fegyvereket, s a feleleteket naponként megküldé Terebesre.
- Und wo ist denn Ihr Herr Bruder? er war ja heute noch zu Haus.
Az öcsém mutatta, hol fekszem, s a tiszt jött, s egész nyájassággal elmondá, amit az öcsémnek.
- Ich komme auf Befehl Sr. kön. Hoheit des Erzherzogs Palatinus (Sándor Leopold), Sie nach Ofen zu begleiten.
- Ich unterwerfe mich den Befehlen Sr. kön. Hoheit - mondám egész nyugalomban -, wann wollen Sie, dass wir aufbrechen?
- Ohne aller Verschub. Es steht Ihnen frey alles, was Sie zu Ihrer Gemächlichkeit nöthig haben, mitzunehmen; nur müssen Sie Ihr Geld mir übergeben, das ich gegen eine Quittung zu übernehmen den Befehl habe, so wie alle Ihre Schriften.
- Und wie viele Wägen haben Sie fertig, Herr Oberlieutenant?
- Sie fahren Ihren Wagen und Ihre Pferde bis Ujhely; dann gehen wir mit Vorspannspferden. Schriften, die Sie nicht mitnehmen können, versiegle ich, und es wird jemand hinausgeschickt, sie zu übernehmen.
Midőn én öltözni kezdék, az anyám a pitvarból a szomszéd szobába lép, úgy ordítván, mint az oroszlánanya, kinek kölykeit elszedték:
- Fiam, Ferenc, az Istenért!...
- Édes asszonyám - mondám -, látja, hogy én nyugva vagyok, ne rettegjen asszonyám, nem telik bele két hét, s itthon leszek megint. - Szavam az anyámat elcsendesíté.
A szoba hidegecske volt, s a német örült, hogy megkapa; az neki elég volt. Így én alkalmat és időt kapék szerelmes leveleim csomóját író szekrényemből kivenni, és az ablakon kitenni. Titkon megkérém az anyámat, hogy azokat vegye gondviselése alá, míg haza érkezem.
A tiszt megengedé, hogy némely barátimtól búcsúzzam, de céduláimat elébb meg akará olvasni, amit én nem ellenzettem.
Tizenkét dzsidás ulánus által kísérve így postakocsimon négy szép lovaimon Újhelybe beértem. Töretlen lévén az út, menésem lassan folyt, s éjfél vala, midőn Újhelybe a kispiac fogadójának felső szobáiba beszállíttatám. A hold oly tisztán világíta, mint ködös időben a nap.
December 15. - Estve öt órakor kapitány Zsigárdi úr ugyanazon regementből Szulyovszky Menyhérttel, Jelaschich gyalog magy. regementbeli kapitány Ivánkai Fekete pedig Tancsics Ignáccal lépe be szobámba. A nádor ezt a kapitány Feketét küldé elfogatásunkra Budáról, s ő fogta el Tancsicsot, a még akkor gyermek gróf Sztáray Albert udvari tanítóját Nagymihályt, Szulyovszky Menyhértet pedig tulajdon házánál Rákócon. - A példátlan keménységű hidegben nem elébb, mint reggeli három óra felé érénk Liszkára.
December 16. - Tiszteink vigyáztak, hogy egymással titkon se szólhassunk, s a szekereken mindhármunk külön üle a maga tisztjével és két katonájával; de Szulyovszky valahol hozzám férhete, kért, könyörgött, el ne áruljam; emlékezzem, hogy eladó leányai vagynak. - Hagyjon békét, urambátyám, mondám neki; én ismerem magamat, s magamért felelek: de azt is kimondom, hogy urambátyám lesz az, aki engem és magát elront.
Ebédre Szerencs, hol az ex-apáca báró Sennyei kisasszonnyal együtt evénk; ő Pest felől jött. Éjjelre Köröm.
December 17. - Ebéd Keresztes, éjszaka Kály.
December 18. - Ebéd Árokszállás, éjszaka Hatvan.
December 19. - A kegyetlen tél miatt senki sem utazott, én pedig mindég azt óhajtám, hogy ismerősöket találjak elő, vagy olyanokat, akiktől hallhassak valamit, akik hírt hozhassanak az enyéimeknek, hogy láttak.
Kerepes előtt, a gödöllői erdőben, egy pataki tógátus gyalog méne innepi legációjába.
- Hova megyen az úr? - kiáltám neki a kocsiból, a tisztecske oldala mellett. Felelt.
- Hát a tekintetes úr hova megyen?
- Nem megyek én - felelék -, hanem menettetem. Köszöntse Prof. Szent-Györgyit. - A szót Szulyovszky nevetve hirdeté el Zemplényben, s azt a dévajkodók sokat emlegetik.
Kerepesen a szekérszín alatt kiszállánk szekereinkből, s a többi szaladt a meleg szobába; én ott maradék, mert megpillantám Borsod vármegyei főszolgabíró Pogány Ádám urat, s reménylém, hallhatok tőle holmit, amit tudnom használni fog. Ez, nem látván vasat rajtam, hamis hírnek vélé, amit Pesten hallott, hogy én is elfogattattam. Úgy tettem, mintha semmit sem tudnék, s kérdém, kiket fogtak el hát? Kezembe adá az elfogottak neveiket és a causar[um] reg[alium] director actióját ellenek. Azt Németh közönségessé tette, hogy a publikum elcsendesíttessék. Kérém Pogányt, múlasson addig, míg a két írást egy útitársammal a szobában megolvashatom.
Szulyovszky is megolvasván a két írást, felkiálta:
- Hála Istennek, ha ez a delictum nyomoztatik, úgy ő ment, mert vétlen. - Ugyanezt mondám én, ugyanezt Tancsics. Kapitány Fekete megtámadá Pogányt, s fenyegette, hogy beadja: de hallván, hogy a direktor ezt a két írást maga szélesztette el, s látván, Pogány bennünket nem ismerhete foglyoknak, elcsendesedett; neki elég volt, hogy parancsát teljesítette.
Fekete ebéd után mindjárt indult, egy óra múlva Zsigárdi és Szulyovszky, ismét egy óra múlva Ehrenstein és én. Meg vala hagyva Feketének, hogy Budára együtt ne menjünk be.
Még én ott valék, és már csak magam, midőn jő Fáy János és Soós György, mindketten Pestről, Kassa felé. Ezek is beszélék, kik fogattak el, és hogy Pest és Buda zúg; nem hiszik a mesét, s a dolgot csak a terrorizmus munkájának tekintik. Fáytól hallám, hogy az anyja testvérének férje, locumt[entia]lis secretarius Fodor József, kit jól ismertem, magát Dormándházán, ipának báró Sághy Mihálynak házánál, keresztüllőtte s a Csősz árkába temettetett. Ki vala küldve a tiszt, hogy Fodort fogja el, s éjjel akara indulni. Fodor elébe terjeszté, hogy ő beteg; a hideg iszonyú; induljanak reggel. Éjfélig kártyázának. A tiszt mélyen elalvék, Fodor kiillantott, s a kémény alatt szívének szegzé puskáját s halva dőlt el.
Szulyovszky és Tancsics a Duna szélén állának szekereiken, midőn én oda érkezém. Mindég hírek után vágyván, kértem Ehrensteint, térne be a kávéházba velem, mert fázom. A Kemniczerébe, tehát, hol a hídra szokás menni, bémenénk.
Szent-Iványi Benedek kir. fiskális, Rátonyi Gábor, és egy ismeretlen abba hagyák a kártyát, s éppen házaikhoz akarának menni, midőn beléptünk. Szent-Iványi összecsókolt, Rátonyi, ludasnak érezvén magát, nem. Ezt megvetéssel néztem. Én, ha ludas voltam volna is, megöleltem volna barátomat, fogva látván.
Tíz óra vala midőn csónakra tevének bennünket s párnazsákjainkat, s Budán a Duna vártaházában váránk a rendelést, melyikünk vitessék. A sok pór német sereze, dalla éktelenül. Én Regmec olta csak pillanatokig aludtam, s itt eldőlék a sok német közt, s mély álom nyoma le. A lárma egyszerre lecsendesedett, midőn a káplár meghozá a hírt, hogy Tancsics vitessék. Egy óra múlva Szulyovszky indult.
- Domine frater, sit forti animo, nihil fateatur - sugá nekem, midőn ment.
Engem tizenkét óra után ére a sor. Csikorgott kerekem a jeges hóban, midőn a vár dombján s az utcákon elmenénk. Végre a franciskánusok klastroma előtt megállánk. Szekeremről hallám mint nyitják a zárakat. Minden hatodik lépésre a folyosón más meg más katona, puskával, s fejét a fejér szűrkámzsájába burkolva. Kapitány Novák úrhoz vezettek, ki itt Sztáray-regementbeli főhadnagy Astleitnerrel és a két civilis commissariussal Kramerlauf és Bschérer budai polgárokkal együtt viselé a felvigyázás terheit.
- Herr von Kazinczy - mondá Novák, nyájas arccal -, Sie müssen erlauben, dass man Sie visitiere; dies ist mir auf das strengste befohlen.
Két közember letérdelt lábomhoz, s végigtapogatta egész testemet s minden ruhámat. Kivált zöld magyar mentém gallérát motozák nagy gonddal; jele, hogy valakinél kés vagy plajbász találtatott. Nadrágom céklaszínű, zsillém fehér, s mentémre egy vattával vastagon béllelt úgynevezett setétzöld Kutscherpelzet öltöttem fel, kiprémezve medvével.
Nem találtatott nálam semmi tiltott portéka. Ehrenstein áltadta volt pénzemet a kapitánynak, az pedig abból nekem öt forintot azon jelentéssel ada kezemhez, hogy többet adni egyszerre nincs szabadságában; ha elfogy, szóljak. - Most pedig jőjjön az úr - mondá -, késő az idő.
Akkor a kapitány (Novák) s Kramerlauf elkísértek az alsó sor első numerus alatt álló szobájába.
Míg mátrácomat, párnáimat kiszedték, én eszmélet nélkül igen sebes lépésekkel jártam fel s alá, innen az árkusokon.
Vonassa le az úr a csizmáját - mondá Novák. Mentem az asztal és az ágy közt, a gyertya árnyékot vete oda, ahol az X jel áll, úgy, hogy szemem nem láthatá, hogy ott lánc van a földre vetve. A lánc megcsördült lépésem alatt, s elborzadtam. De egy perc alatt elmúlt rettenésem; tudtam, hogy azt viselnem kell. Levetkeztettek, s a kapitány megkövetett, hogy a láncot lábamra kénytelen tétetni.
folytatás:
http://mek.oszk.hu/07000/07016/html/#85
*
2015. febr. 16. - Feltöltötte: Szemmel Dr. Csukott
Többi vers, hangoskönyv és novella lelőhelye: http://csukottszemmel.blogspot.hu.
*
KAZINCZY FERENC
VERSEK, MŰFORDÍTÁSOK,
SZÉPPRÓZA, TANULMÁNYOK
A VÁLOGATÁS ÉS A SZÖVEGGONDOZÁS
SZAUDER MÁRIA MUNKÁJA
TARTALOM
KILENCEDIK KIJÖVETEL
Ophélia olvasva; Hamlet
HAMLET. Lenni? nem lenni? ez tehát a kérdés. Annak-é nemesebb lelke, aki a megmérgesedett csillagzatok csapkodásait békével eltüri, vagy annak, aki az inség seregei ellen felfegyverkezik s ellenkezve ér véget? - Meghalni - elalunni; - semmivel sem több; s ezzel az elalvással lelkünk gyötrelminek s az élet megszámíthatatlan nyomorúságinak határt vetni. Oly vég ez, melyet buzgóan kelle óhajtanunk. - Meghalni, - elalunni, - - elalunni? - talán álmodni is! - Ez ám a göcs! Mert micsoda álmok jöhetnek majd reánk halálálmunkban, minekutána már a gázolásból kivergődtünk, ez az ami bennünket tartóztat. Ez az az elmélkedés, amely reá bir, hogy magunkat egy ily hosszu élet nyomorúságainak alája vetjük. Mert ki állaná ki különben az ujabb ujabb ostoroztatást, az üldözők feneségét, a bosszantását a kedélyeknek, a megvetett szerelem aggódásait, a késedelmes igazságot, a negédségeket a nagyoknak, s azokat a döféseket, amelyeket a türő jámbor érdem az esztelenségtől szenved, ha egy kis hegyes vassal azt viheti véghez, hogy a halotti harangot megkondítsák? ki akarna inkább egy ily sanyarú élet terhe alatt pihegni, tikkadni? De a titkos sejdítése annak a halált követő valaminek (egy útazó sem tért vissza azon esmeretlen tartományból!) elrémíti a lelket, s arra veszi, hogy inkább szenvedjünk kínokat, melyek már rajtunk fekszenek, mintsem ujaknak siessünk elikbe, melyeket még nem esmérünk. Így tesz a lelkiesméret bennünket gyávákká; így oszlik széjjel az eltökéllett végezés eleven színe az elmélkedés halavány fénye előtt, s feltételeink, melyek nagyok és nemesek, megfordítják folyamatjokat, s megszünnek hatni. Csendesítsd magadat - - - A szép Ophélia? - Nimfa emlékezz meg minden bűneimről esedezésedben!
HERCEG ROCHEFOUCAULD
MAXIMÁI ÉS MORÁLIS REFLEXIÓI
11. Egy indúlat néha más ellenkező indúlatot szül: a fösvénység vesztegetést, a vesztegetés fösvénységet. Az ember néha nyakas - mert gyenge; néha merész - mert fél.
15. Az uralkodók leereszkedése néha csak fortélyoskodás; - a nép hajlandóságát akarják rajta megvásárlani.
62. Az igazság soha nem szül annyi jót a világon, mint ál fénye kárt.
73. A szerelemnek csak egy az originálja. Kópiája ezer van, s mindegyike különböző.
75. Az igaz szerelem dolga olyan mint a kísérteteké: minden ember pengeti róla a nyelvét, s kevés van, aki látta.
120. Az ember sokszor jót tesz, hogy aztán büntetlen tehessen rosszat.
122. Kevés öröme volna az embernek, ha magának nem hízelkedhetnék.
137. Az ember kész rosszat is mondani magáról, csak magát emlegethesse.
150. Nehezebb az embernek magát kormányozni nem hagyni, mint másokat kormányozni.
194. Sokszor az embert az vonja el egy véteknek űzésétől, hogy többet űz egynél.
219. Az ember nem szeretné elveszteni életét, s szeretne dicsőségre jutni. Ez cselekszi, hogy akik egymást ököllel bántják, több okossággal s gyakorlottsággal bírnak elhárítani a halált, mint akik pennával szurkálódnak, megtartani vagyonjokat.
223. Hogy az ember oly csúful megcsalja magát kalkulusaiban, midőn a maga jótéteményeiért köszenetet vár, onnan jő, mert az adó kevélysége és a vevő kevélysége meg nem alkhatnak a jótét árán.
298. Sok ember nem becsűli a pénzt és gazdagságot: de ritka bír elég erővel, másnak adni.
324. Kisded hibákat egyedül azért vallunk magunkra, hogy azt hitethessük el másokkal, hogy bennünk nincsenek nagyok.
349. Csaknem mindég únatkozás szállja meg az embert azok közt, akik körűl megúnatkozni nem szabad.
550. Az eszes ember szerethet úgy mint az őrült, de nem mint a bolond.
374. Az élesen látásnak nem az a legfőbb hibája, hogy nem hat el a célig, hanem hogy túlhat rajta.
442. Kevélységünk gyakorta hízik azon hibákkal, melyeket magunkról levetettünk.
486. Sok ember mégyen által a szeretkőzésből a dicsőségre vágyásra: dicsőségre vágyásból ritka tér vissza szeretkőzésre.
495. Közönségesen akkor esik szó az asszonyok első csínytalanságok felől, mikor már a másodikat teszik.
|
