Payday Loans

Keresés

A legújabb

LEÁNYVÁSÁR PDF Nyomtatás E-mail
MAGYARSÁGISMERET ABC

A karádi faluvégen

url.jpg

 

 


Mind ismerjük a dalt, de az már elég hihetetlenül hangzik, hogy régen valóban voltak leányvásárok!

Erről ugye, nem volt szó az iskolában sem…

eladó lányok_0.jpg

Holott a  leányvásár szokása egykor szinte egész Európában megvolt, a magyarsággal szomszédos népeknél és nemzetiségeknél éppúgy, mint a távoli skandináv területeken. Az ismerkedés és az udvarlás alkalmai voltak a búcsúk  meg a vásárok, s főként a leányvásárok.

Ott vásárolták a legények az ajándékokat, és ott rendezték a táncmulatságokat – remek alkalom egymás érdeklődésének felkeltésére s egyúttal „ legális is”.

Az ilyen nagyszabású vásároknak célja volt, hogy megakadályozza, hogy  az egyes közösségekben  „beltenyészet” alakuljon ki, azaz rokonok keljenek egybe, a magyar hagyományok szigorúan tiltották is a rokonok közti házasságot.

Ezért igazán olyan  vallási szigeteken volt jelentősége a leányvásároknak, ahol az elszigeteltség miatt a falu lakói nem tudtak a közösségen belül – a belterjesség veszélye miatt-  házasodni, a környező, de más vallású településekről meg nem akartak. Rájöttek az egymással ritkán találkozó hegyi népek is, hogy  kiváló alkalom a vásár  a feleségkeresésre is. Hát elmentek a lányok összes kelengyéjükkel meg a mamájukkal messzebb, igyekeztek a lehető legjobb formájukban mutatkozni, hogy az éves leányvásáron rájuk leljen életük párja. ( Merthogy a leány szép kellett legyen, de nem ő választott!)

tulilada.jpg

Bizony, a lányok sok helyen ingó hozományukkal , kelengyéjükkel együtt jelentek meg és így kínálták magukat, naponta többször átöltöztek. Szép dolog, de igen költséges, nyilván igyekeztek kapósak lenni...

kelengye.jpg

A leányvásár  - melyet  nyártól egészen november elejéig tarthattak - a tisztességes ismerkedés nyilvános alkalma volt. Néhol a leányvásárt évente 2–3-szor megismételték. A fiatalok  magukat kidíszítve összejöttek ismerkedni. A leányvásár vagy leánynéző vásár a helyi szokások szabályai szerint a leánykínálat, a leány részéről való ajánlattétel alkalma volt, de rendszeresen lett eljegyzés vagy házasságkötés színhelye is.

Néhol  az alkalom kizárólag a leányvásár céljait szolgálta, de sok helyen vásárral, leginkább pedig búcsúval voltak összekötve, sbúcsújáróhelyen tartották - meg is szentelve az ismerkedési alkalmat.

Zengővárkonyban  gesztenyeszüretkor tartották.

Máriagyüdön például a magyar, német, bunyevác ifjúság mellett a görögkeleti szerb lányok is megjelentek s ismerkedhettek. Máriapócson Illés-napon volt a leányvásár. A szegedi fiatalok pedig addig nem is léphettek házasságra, amíg meg nem járták a radnai búcsút. Mátészalkán a Mária-Magdolna-napi búcsú leányvásár is volt.

Néhol nem kötötték búcsúnaphoz a leányvásárt, hanem külön napokat állapítottak meg erre a célra. A magyar leányvásár az ismerkedési lehetőségek egyike volt, olyan vidékeken, ahol más faluból is szokás volt nősülni, illetve férjhez menni.

lanyok.jpgAsszonyok, lányok ünneplőben (Kazár, Nógrád m., 1930-as évekből)

Egyébként a szerbés román  vidékeken volt inkább szokás, s ott igazán „ élesbe ment”:

A délszláv leányvásár 19. századi formájáról ezt dokumentálták: "A leányvásár Zomborban évenkint octóber második vasárnapjánszokott tartani. A mondott vasárnapon a város alsóbb osztályú, mindkét nem beli fiatalsága bizonyos helyen összejön. Rövid társalgás után először kisebb csoportokban kerekednek tánczra, később pedig egy egész nagy kört vagy kólót képeznek. A kör közepén több dudás foglal helyet. Tánczközben a házasulandó legények szülői vagy legközelebbi rokonai megjelennek, s a kóló közepére menvén, ott fiaik számára egy-egy hajadont szemelve ki, azt egy alma átadása által,melybe ezüst pénz vagy bankó van téve, fiaik leendőnejéül eljegyzik. Ha a hajadon az almát elfogadja, az eljegyzés megtörtént, s a gyürüváltás vagy ugyanazon, vagy legközelebbi napon ünnepélyesen megtartatik. Ha pedig a lány az almát visszautasítja, az annyit jelent, hogy neki a legény sem kell. E népszokás eredetét még a török időből származtatják."  Ezek az alkalmak nemcsak az ismerkedésre nyújtottak  lehetőséget, hanem az esetleges házasságkötéssel kapcsolatos vagyoni kérdések megbeszélésére  is lehetőség nyílt, sőt a házasságkötés helyei is voltak.

Nem kis felelősség egy életre így választani – de lehet, hogy még így is sikerültebb házasságok lettek, mint a manapság kötöttek. Ki tudja?

A magyar leányvásárokon nem keltek el pikk-pakk a lányok, az ismerkedés lehetőségét jelentették a román és délszláv tényleges leányvásárokhoz képest. Baranya megyében a kérő egy mézeskalács szívet ajándékozott a kiválasztott lánynak, aki azt a szoba ablakába helyezte ki, ezzel adta hírül a világnak, hogy ő már elkelt... nem megy többé leányvásárba.

mézeskalácska.jpg

Először 1816-ban írtak a Gajna - tetőn a Bihari-hegységben, Felsővidra és Hosszúsor között elterülő, fenyvessel körülvett 1486 méter magas Gajna-tetőn tartott vásárról.  Hajdan a  környék havasainak lejtőin élő pásztorok tehetősségük szemléltetése végett nyájukkal együtt érkeztek, az eladó lányok családja pedig a hozományt is felszekerezte a hegytetőre. Ha a lány megtetszett valamelyik pásztornak, a vásár azonnal megköttetett, s az egész nap "ügyeletes" ortodox pópa a fiatal párt mindjárt össze is adta. Hatalmas esküvőket rögtönöztek ilyenkor a hozzátartozók, a nóta, a tánc másnap reggel ért véget, amikor mindenki hazaindult. Jókai figyelmét is felkeltette ez az esemény, és írt is róla éles stílusában: 

Jókai Mór: Szegény gazdagok

A gainai leányvásár
(Rubán Tódor regéje az erős Juonról)…

Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár.

A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. A mély völgyeket patakok járják, miknek menetét kiismerni a haragoszöld égerfa pagonyokból, a hegyoldalak rengeteg bükkerdőkkel vannak terítve, feljebb szálfenyők kezdik elfoglalni a tért, utóbb ezeket is felváltja a mostohább rokon, a borókafenyő, mentül feljebb, ez is annál alacsonyabb, mindjobban a földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az ormokon, végre az is elhagyja a tért, s nincs más a tetőn, mint aszú fű, mely esztendőben csak egy hétig zöld, azontúl vagy száraz, vagy hó alatt van.

Bizonyosan mondhatom, hogy ezen a helyen még madár is ritkán jár.

Hanem az olyan magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, kivált fiatal, gondtalan éveiben, mikor még elég megtudnia azt, miszerint van valami csodálatos hely, ahova nagy fáradsággal juthatni el, hogy azt felkeresse.

Itt találkoztam több év előtt Juonnal. Ő maga naphosszant eláll ott a hegytetőn, botjára támaszkodva, míg medvéje a völgyben málnát szed, s a kecskéket őrzi, nem elszökéstől, hanem más fenevadaktól.

A kilátás valóban fölséges innen. Egyfelől a vulkáni hegyláncot látni, másfelől Kolozsvár környékét, a gyulai havasokat, nyugotra pedig előttünk terül a sík Magyarország, ködös rónáival mintegy beleolvadva az égbe.

– Mit nézesz itten naphosszant, Juon? – kérdezém egyszer a kecskepásztort, kit reggel és este, jövet-menet ott találtam egy helyen állva.

– Milyen sok ember lakik itt alant – felelt ő –, és az mind be van zárva.

Képzelni, milyen fejedelemnek tartja ő magát, aki nincs négy fal közé bezárva soha.

– Vannak a síkon is emberek – mondám én neki –, akik a szabad ég alatt élnek.

Fejet csóvált a pásztor.

– Rab az, aki a rónán lakik.

Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. Szent Iván-napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, Topánfalváról a mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, méhseres és pálinkás csobolyóikkal, és sátorokat vernek a tisztáson, másnap aztán tele van a hegytető vidám néppel, ekkor tartják a hírhedett leányvásárt.

Távolról, közelről összejönnek a leányos anyák felcicomázott eladó lyányaikkal, akik egyúttal minden hozományokat is bemutatják; felfűzött arany, ezüst pénz nyakukban, cifra szövött kendőik a lovak oldalára akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; azokat ott sorban lerakják a sátorok alá, mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a vevők, nyalka házasulandó legények, nézegetik a portékát, szóba ereszkednek vele, alkusznak és odább mennek, ha nem bírtak megegyezni. Némely leányt nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odaadják, s akinek párja akadt, azt azután szép furulya- és csimpolyaszóval lekísérik a legközelebbi kalugyerig, aki aztán hit szerint szentesíti ezt a frigyet.

Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon természetes magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk mellett oly távol laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd félóráig sem jut el szomszédjához. Amellett a fiatal leányok otthon ülnek, a fiatalság csak egyszer látja egymást esztendőben, a geinai leányvásáron. A férjes asszonyoknak már aztán szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon marad.

Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek, mint Marióra, nem lett volna szükség éppen a Geinára vándorolni, hogy férjet kapjanak, kivált miután az már ki is volt választva előre; hanem ezt már aztán úgy hozza magával a gazdagság büszkesége. A parasztok között is vannak, akik büszkék arra, hogy ők gazdagabbak, mint más. Misule nem szalaszthatta volna el az alkalmat, hogy a geinai búcsún az ő lyányát kiáltsák ki legszebbnek, az ő poroszka lovait legtüzesebbeknek, valamint a felesége sem élhetett volna anélkül, hogy Marióra arannyal hímzett ingeit ki ne rakhatta volna a sátor alatt, s vagy tíz kérőt el ne utasított volna büszkén.

Tóbica Gligor is megjelent ugyanakkor a vásáron Rézpatak felől jőve tizenkét hátas paripával, hat cigány muzsikussal, felkendőzve, pántlikázva minden ló és süveg; volt is aztán dínomdánom. Ittak a pajtások, később egy-egy kicsit verekedtek is. Tóbica beverte egypár kötekedőnek a fejét, aztán megint kibékültek, s még szélesebb kedvük lett, csak a menyasszony volt szomorú.

Tóbicának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna neki tán Mariórától egy csókot kapni.

A leány eltolta őt magától:

– Nem vagyok én még kendnek felesége.

– De ha Juon kérné, annak nem mondanád azt ugye?

A leány megvallotta igazán, hogy nem!

Erre Tóbica méregbe jött.

– Jöjjön hát ide, ha szeret, ha különb akar lenni, mint én. Üssön el a kezemről, ha jobb legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni.

Azzal egy hosszú kecskebőr zacskót vont elő tüszűjéből, melynek feneke tömve volt aranyokkal, s azt forgatá feje körül, mint egy csatacsillagot, s lekiabált az erdőbe:

– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! Most van a leányvásár, most vedd el Mariórát, gyere elő, gyáva kutya, hadd üsselek agyon! Arannyal ütlek agyon! Aranypénzzel töröm be a fejedet! – Hogy kacagott és ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság.

Amint ott legjobban hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás támad az erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, ládát, hordót felforgatnak, asszony visít, férfi káromkodik; s egyes rémületes hang kiáltja:

– Jön a medve! – Itt jön Juon a medvével!

Több biztatás senkinek sem kellett.

Medvével találkozni igen elhatározott vadásznak van csak kedve, mert az még halálos sebet kapva is, bosszút tud állni; nyílt téren szembeszállni vele nem tanácsos. Az a nehány lakodalmas puska, mit a legénység puffogtatni hozott magával, különben is csak vakra volt töltve, aztán meg ilyen esetben a sok asszonynép elrémíti még a legjobb férfit is, egy perc múlva hanyatt-homlok rohant minden lélek a Geina tetőről a túlsó erdőbe, otthagyva menyasszonyt, hozományt és ivószerszámot, úgyhogy midőn a medve és Juon kiugrottak a borókaerdőből, már akkor senki sem volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott: Marióra, ő nem futott a futókkal, hanem elbújt a sátorban.

Futott előlük Tóbica is, de minthogy lábai a méhsertől nehezen vitték, hogy Juon utol ne érje, s azzal is könnyebb legyen, elhajítá a hosszú bőrerszényt, a sok arannyal. Juon pedig felkapá azt, s megcsóválva a levegőben, mint egy parittyát, utána hajítá rákiáltva:

– Nesze a pénzed, nagyszájú! Végy rajta magadnak feleséget; te pénz nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával a kezemben is.

Azzal odament Mariórához, megölelé, megcsókolta, megkérdezé tőle, akar-e felesége lenni, vele menni, erdőn lakni. S midőn az igent mondott rá, ismét megcsókolá, s azután elvitte magával szabad erdejébe, semmi aranyat, semmi drágaságot az otthagyott martalékból még csak meg sem nézett. Csak Marióra volt ránézve aranyból, más semmi.

A medve azalatt szelíd pusztítást követett el a feldöntött mézes pogácsákban, egyéb veszedelmet nem okozott.

S mondhatom nagysádnak, hogy ez a nő, kinek férjén kívül nincs egyebe, de az valóban az övé: – most is nagyon boldog.

Eddig a mese, de valóság magva biztosan volt. Nem tudni, hogyan éltek a leányvásáron összeboronált párok, de biztos kevésbé zaklatottan mint a ma párt keresők, párra lelők s aztán így-úgy együtt élők.

Volt azonban a leányvásár szónak egy másik jelentése is, ez pedig a cselédvásár. A múlt század közepén Debrecenben újév és pünkösd napján ünnepélyesen felöltözve a piacra mentek a lányok. Az asszonyok oda jártak cselédet fogadni.

Tánczos Erzsébet írása

Forrás:

http://alfahir.hu/le%C3%A1nyv%C3%A1s%C3%A1rok_ideje-20111104

http://www.orszagalbum.hu/kelengye_p_1539

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-22.html