|
Arany János
AZ ÖRÖK ZSIDÓ
Pihenni már. - Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
Fejem fölött kétélü bárd...
Tovább! tovább!
Az út, hová talpam nyomul,
Sűlyed, ropog, átvékonyul;
Ónsúllyal a kolosszi lég
Elzúzna, ha megállanék...
Tovább! tovább!
Rettent a perc, a létező,
S teher minden következő;
Új léptem új kigyón tapod:
Gyülőlöm a mát s holnapot...
Tovább! tovább!
Éhes vagyok: ennem iszony;
Láng az ital, midőn iszom;
Álmam szilaj fölrettenés,
Kárpit megől szivembe kés...
Tovább! tovább!
S melyet hazud a sivatag,
Mind délibáb: tó és patak;
Gyümölcs unszol, friss balzsamu:
Kivűl arany, belűl hamu...
Tovább! tovább!
Rohannom kell - s a földi boly
Mellettem gyorsan visszafoly:
Ködfátyol-kép az emberek:
Én egy arcot sem ismerek...
Tovább! tovább!
Oh, mily tömeg! s én egyedűl,
Útam habár közé vegyül:
Érzem, mint csónak a habot,
Hogy átmenet mind rám csapott...
Tovább! tovább!
Az üstökös meg’ visszatér,
Kiröppent nyíl oda is ér,
Az eldobott kő megpihen:
Én céltalan, én szüntelen
Tovább! tovább!
Pusztán folyam mért nem vagyok,
Hogy inna fel aszú homok!
Mért nem futó, veszett vihar,
Mely ormokon egyszer kihal...
Tovább! tovább!
Irígylem az ágról szakadt
Levelkét: hisz majd fennakad;
Irígylem az ördögszekért:
Árokba hull: céljához ért...
Tovább! tovább!
Szegény zsidó... Szegény szivem:
Elébb-utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:
Tovább! tovább!
(1860.)
*
Az örökkön élő elátkozott zsidó
Akkor Jézus mikor vitte a keresztfát. a nehéz keresztfát, ugye Cirénei Simon, ezek benne vannak a Bibliába, segített vinni. De vót akkor egy kőpad, oszt mán nagyon nehez vót vinni a keresztfát. Elesett ugye má háromszor. És akkor mán nagyon fáradtan, meg nagyon fájt, osztón meg a sebek a vállán; akkor ahogy rádűlt egy padra, hogy majd ő megpihen otten. Kijött a zsidó, hozzáfogott, aszongya:
- Takarodj innen, megszentségteleníted - azt mondja -; én rendes zsidó vagyok, nekem ne szentségtelenítsd meg a portámat! Takarodj innen!
Oszt akkor Jézus alig bírt fölkászmálódni, nagyon fájó szemekvel ránézett Oszt azt mondta, hogy:
-Az ártatlanval így beszélsz, így élj itt örökké, ne hagyjon a lelkiismeret nyugodta, örökké éljél!
Úgy mondjuk örökkön élő zsidó. Akkor oszt mán annyira mán megöregedett Ahasvérus, ténleg oszt nem hagyta a lelkiismeret őtet, akkor nem tudott meghalni. Akkor bevette magát, mikor tél vót, a jeges vízbe. A jeges tengerbe, elment messzire. A jeges tengerbe beledobta magát, oszt ott a jegek mind összevagdosták, mikor kivette a víz őtet, tiszta vér vót, mindene, egy roncs test vót, mind össze-vissza vót vagdosva. Akkor bévette magát a vadállatok közé. A vadállatokhó. Ott is össze-vissza marcangolták hussát lerángatták neki, mindent csinált, akkor se. Mindig csak aszondta: „Istenem, Istenem, még se tudok meghalni!" Irtózatossan jajgatott, ahogy csak bírt, úgy ordított, hogy: „Istenem, nem birok meghalni!" Akkor elment a háborúba, az beállt az első csatába. Akkor a golyók mindegyik csak úgy hulltak otten. Õrajta az se fogott. Akkor se tudott meghalni.
És azt mondják, hogy ez a zsidó még most is örökkön-örökké élő zsidó. Hogy az nem is halt meg, hogy az még mindig szenved. Mindig szenved még mostanáig is.
Magyar Zoltán
A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó
Budapest - 2004
*
Kiss József: Új Ahasvér
"Tovább! Tovább!"
(Arany)
Fekély borítja testemet,
És lelkem, ah még betegebb,
Pihenni vágyom - nem lehet.
Esztelen orkán egyre űz,
Fürtim közé bogáncsot tűz,
S egy folt éget, ah! mint a tűz.
Méretlen idők átka nyom,
Nincs istenáldás utamon,
Ó meddig kell még bolyganom?
Megvetem lábam - nem megyek!
Végzet! én dacolok veled:
Kunyhót rakok, otthon leszek.
Verejtéket, vért hullatok,
Engesztelve kárhozatot,
Bemutatok áldozatot!
Apáim zordon örökét:
Az űzött vad gyűlöletét
Maró könnyem sajtolja szét.
Kitépem, mely lelkemhe' forrt:
A vádat, bosszút és nyomort,
Mit senki még meg nem torolt!
Világgá elzüllt vérimet
Megtagadom... leszek rideg,
Hitlen kaján - de a tied,
A tied, édes otthonom!...
S titkos gyönyör karja befon,
Megállok és ábrándozom.
Pusztán is ver fa gyökeret,
Mért ne én is? - Otthon leszek,
S béke óvja tűzhelyemet.
Szomszéd nem ólálkodik rám,
Nem irigyel és nem is szán,
Megférünk a közös tanyán.
Diadalom - diadala,
Nagy közösség közös java...
- Álom, megállj!.. Ne szállj tova.
S felzúg a vész bércen, tetőn,
Dacolnék, de ah, nincs erőm,
S gúnykacaj kél fenyegetőn:
- Rakhatsz te kunyhót eleget,
Halomra gyűjthetsz kincseket,
Otthonod mégsem lesz neked.
*
Bolygó zsidó
mondai alak, mellyel költők és tudósok sokat foglalkoznak. Legelőször Paris Mátyás XIII. századbeli angol szerzetes említi egy krónikájában. Szerinte a B. Kartaphilos, Pilatus ajtónállója volt, ki a halálra itélt Krisztust, mikor az a palotából kimene, megütötte, azt mondván neki gunyosan: Menj már, mért késlekedel ? mire Krisztus azt felelte neki: Én megyek, de te várj, mig én visszatérek. S Kartaphilos még ma is várja Krisztus visszatérését. A XVI. században a legenda más alakot öltött s ebben az alakban terjedt el. E szerint Ahasverus jeruzsálemi csizmadia nem engedte meg Krisztusnak, hogy ez az ő ajtaja előtt megpihenjen, mikor vállán a kereszttel a Golgotára ment. Ezért Krisztus azzal az átokkal sujtotta őt, hogy ő se pihenhessen meg, hanem bolyongjon mindaddig, mig a megváltó vissza nem tér. A XVI. században akadtak is, akik azt állították, hogy Németország különböző részeiben, igy p. Hamburgban 1547. látták a B.-t, beszéltek is vele. A legendát a németek közt feldolgozták: Schubart, Mosen, Lenau, Heller, s mások, de legszellemesebben Hamerling R. «Ahasver in Rom.» c. költeményében (1865), a franciáknál Sue Jenő (Me juif errant, 1845), a mi irodalmunkban pedig Arany János Az örök zsidó és Kiss József Uj Ahasver cimmel. (V. ö. Heinrich Gusztáv: A bolygó zsidó mondája, Budapesti Szemle 1881.)
Forrás: Pallas Nagylexikon
|
