Életminőség: őrzés/javítás vagy rontás

Ki vagyok, voltam vagy lehetek, lehetnék

Szabad ötletek és gondolatcsírák lajstroma

Önismereti tükrök – 1.

Ábrányi Emil:

Rebellis koldus dala

Királyok, királyok, tündöklő királyok,

A kiket a világ trónusain látok,

Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,

Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek.

Botos, ebes pásztor kel a birka nyájnak

De nem kell a szabad, a művelt polgárnak,

Annak a becsület egyedüli féke,

Nem gyarló halandók ráfogott felsége.

Az a maga ura, a maga iránya,

A ki rosszat nem tesz, mert az embert szánja,

A kitől távol áll a bűn és a gazság,

Mert vallása lelke, hite az igazság.

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,

Hogy elől ragyogjon a valódi érdem,

De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,

Mégis csak ti ültök a fénylő magosban.

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség

Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?

Kevesen volnátok istenek e földön,

Véletek vón tömve pincze, fegyház, börtön.

A ki most legelső, lenne legutolsó,

Minden bárgyú mondat, minden dadogott szó

Nem hozná a népek millióit lázba,

Nem röpítné sürgöny szerte a világba.

Ti kuczorganátok az előszobákban,

Titeket lökdösne minden inas bátran,

És ha gondolnátok néha nagyot, szépet,

Közönytől, nyomortól hej! ti véreznétek.

Ha ti nem volnátok, egyszerűbbek volnánk,

Többször lelkesednénk, ritkábban hajolnánk,

Nem feszítne köztünk annyi szemtelen gőg,

Egymást igazabban, bensőbben szeretnők.

De a míg ti lesztek, addig mint az átok

Egy czifra hazugság rontja a világot:

Bölcsek éhen halnak és a hitvány pára

Fölkent homlokkal lép országok csúcsára

***

Életemből/ételemből „csak” a só és a bors hiányzik

Adok a szarnak egy pofont

Bólogató János – pecsovics, mameluk

Aki a gyöngyöket a disznók elé szórja

Az önmagának sírva kezet csókoló önsajnáló

Köpönyegforgató – mindig a győztes mellé álló

Kapva kap a „betegségén” – szeretetzsaroló

Torna alól felmentve – honvédelem elsunnyogó

Drasztikus fogyókúrázó és nagy zabáló

Sokat markolsz - és keveset fogsz

Akit/aki átkozott féltékenységgel gyötör

Az önelfogadás hiánya miatt kötözködsz

Minden vagyonod felteszed egy sötét lóra

Tovább nyújtózkodsz, mint amíg a takaród ér

Engeded magad gyökerestől kitépni és átültetni

Az urakkal egy tálból cseresznyézel

Egy életen át alkot a család rovására titkos remekművet

Otthon is rendőrködsz, gyanakszol és nyomozol

Magadat mindenkinél különbnek tartod

Neked csak hátsó szándékaid vannak

Elrontom mások játékát és az ünnepét is

Beleköpök a levesbe – csizmám az asztalon

Kavarok, hogy a zavarosban halászhassak

Beszédemnek se füle, se farka

A szarnak nincs gazdája – vagy másra kenem

Lapulok, mint szar a fűben

A leggyengébb láncszem a csapatodban

Vérszemet kapsz – alkalom szülte tolvaj

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik

Beleesel a másnak ásott verembe

Ifjan kicsapongasz - majd öregen megtérsz?

Levágod az aranytojás tyúkját

Mindig jól/rosszul akarsz járni

Dögöljön meg a szomszéd tehene is!?

Ahol a kincsed, ott a szíved – trezorban

Benned a jó ige magva rossz talajba hull

Ami rosszat vetsz, azt aratod hetvenhétszer…

Szelet vetsz és vihart aratsz

Csalódott: csak magadban bíztál eleitől fogva

Csak emberben - istenben nem bízó- átkozott

Olyan jól szimulálsz, hogy úgy maradsz

Annyira látni vágysz, hogy a Napba nézel

Idegen tollakkal ékeskedsz – felsülsz

Feltalálod a meleg vizet, a spanyolviaszt

Alkalmi szerencséd elvakít: vesztedbe rohansz

A végsőkig próbára teszed társad feltétlen szeretetét

Ki akarod érdemelni a szerelem ajándékát

Ami kegyelemből van, azt követeled

A kicsit nem becsülöd, a nagyot nem érdemled

Fontoskodó kotnyeles – minden lében kanál

Mert nem szeretnél anya lenni, akarásod meddő

Nem mer tréfálni, hátha rosszul sül el

Félelme beteljesül: szánalmas és nevetséges lesz

Csak botrányhősködéssel vált ki átmeneti figyelmet

Léted elviselhetetlenül könnyű, fajsúlytalan

Nincs kivel örömöd-bánatod osztani-szorozni

Hintaszékeden hamis illúziókba ringatod el magad

Az első pofon ígérete után bármit bevallasz

Végleg érzéstelenítenéd magad, csak semmi ne fájjon

Magadból indulsz ki: úgy ítélsz, ahogy élsz

Másról is csak a legrosszabbat feltételezed

Rang- és címkórságban szenvedsz

Semmibe veszed a szabadesés törvényeit is

A hatalomvágyad kielégülése torzítja lelked

Beledöglesz, ha nem lát mindenki jónak

Mocskos a kezed – mocskos a szád

Érvek híján ököljogot érvényesítesz

Aki nem képes ingyen ajándékot elfogadni

„Boltos”: csak annak adsz, aki rögtön fizet is

Halálfóbiásan dögunalomban dagonyázó

Nem lehet rajtad kiigazodni

Szememben a gerendát se, tiedben a szálkát is

Mindenből tréfát csinál – mindent elviccel

Aki csak a saját morbid humorát élvezi

Nem érti a tréfát – sértődős fajta

Nem látok tovább az orromnál

Könnyen ígérek, nehezen adok

Aki a bírhatót eladja álompénzen

Az a szent, akinek maga felé hajlik a keze

Rögtönítélő elfogult és haragvó önbíráskodó

Ritkán adok, de akkor a feleslegből és tüntetően

Egy poénért még az anyámat is eladnám

Aki összetöri az igazmondó tükröket

Bűneimet bagatellizálom – botlásom dramatizálom

Kétszínű, kaméleon – szélkakas, törleszkedő macska

A vétkesek között cinkosan hallgató

Aki a szájából segget csinál

Kaparj kurta, neked is jut…!?

Hétalvó, álomszuszék – naplopó

Aki véletlenül se találja a fején a szöget

Egy lélegeztető-gépre kapcsolt hullajelölt

Leesne a gyűrű a kezedről, ha mosogatnál…

Birodalmi fikázó, önkéntes/fizetett gúnyolódó

Minden nagy embert/tettet lehúznál a középszer mocsarába

Előbb vágsz, s csak azután mérsz

Holtodig csiszolatlan gyémánt, örök ígéret maradsz

Keresve sem találsz legalább vigaszt a szenvedőnek

Pont azzal dicsekszel, amit éppen szégyellned kellene

Ha már dögrováson van az oroszlán, te is belerúgsz

Magadat tökéletesnek tartod, ezért sem vagy irgalmas

Állatkínzó: élvezed a kínhalált, nem adsz kegyelemdöfést

Szereptévesztő: apa helyett nagypapa, anya helyett barátnő

Inkább elköveted, mint elszenveded az igazságtalanságot?

Önmérgező: más vétkei miatt magadat bünteted

Nem vered be jól a patkószeget, a csata elveszett

A csatát megnyered, de a háborút elveszíted

Minden erőd felemészti a boldog szerető színlelése

A kontár bűvészinas, aki kiengedi a szellemet a palackból

Mint egy elefánt a szív porcelánboltjában

Csapattársaid kicselezed, ellenfeleidnek kiszámítható vagy

A három kívánságod teljesül, s te mégis rosszabbul vagy

Nem látod meg a gebében a táltos paripát

A szomszéd gyepét mindig zöldebbnek látod

Ahova lépsz, ott többé fű nem terem

Mazochista vagy, aki újra átélné a szerelemféltés kínjait

Az elérhető szerelem untat, s csak az elérhetetlen izgat

A sok vicsorgás-vigyorgás megárt a szépségednek

Sokat grimaszolsz, pofákat vágsz,s végül úgy maradsz

Csak kisujjad kéri az ördög, s ha megkapja, beránt

A kisujjukat nyújtják, s neked a karjuk kell

Korpa közé keveredsz, felfalnak a disznók

Sehonnai bitang – ki hogy ha kell, halni nem mer

Rossz szokásaid második természetté váltak

Felkapsz egy rögeszmét, s minden észerővel holtig védelmezed

Nem vagy fontos, ezért is fontoskodsz oly sokat

Üldözési mániád adja meg fontosság-tudatod

A félelem eszi a lelked – lelketlenedsz

Humorérzéked híján bármi rosszra képes vagy

Kígyót melengetsz kebleden

Tele a gatyád, ha egy rendőr ráncolja homlokát

Olyasmit ígérsz, aminek teljesítése nem tőled függ

A kákán is csomót keresel

A segítő kézbe harapsz

Csak a bosszúszomj kielégítése tart életben