|
Ki volt Lenkey János?
Lenkei és zádorfalvi Lenkey János (Eger, 1807. szeptember 7. – Arad, 1850. február 9.) 1848–49-es honvéd tábornok.
Gömöri származású köznemesi családba született. Egy utászkari iskola elvégzése után, 1822-ben lépett a császári hadseregbe. 1848 tavaszán százados a 6. Württembergi huszárezrednél és egységével, az ezredesi osztály 2. századával, aminek a parancsnoka volt, Galíciában állomásozott. Egy Stanisleuban történt lengyel forradalmi megmozdulás brutális leverése kapcsán összeütközésbe került parancsnokával, Alfred Paar ezredessel. Az összeütközés odáig vezetett, hogy az ezred egy százada Lenkey János és Fiáth Pompejus főhadnagy és Harsányi Bálint őrmester vezetésével, kalandos körülmények között Magyarországra szökött.
A csak nemrégiben hivatalba lépő Mészáros Lázár hadügyminiszternek súlyos problémát jelentett Lenkey századának szökése. Az osztrák hadügyminisztérium követelte Lenkey megbüntetését, a magyar közvélemény azonban lelkesen a szökött katonák mellé állt. Fennállt a veszély, hogy Latour bécsi hadügyminiszter az ügyre hivatkozva megtagadja a magyar sorozású ezredek már megígért hazaszállítását, ezért Mészárosnak kockára kellett tennie még meg sem szerzett népszerűségét. A magyar hadügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el Lenkey századának szökését és elrendelte az ügy kivizsgálását. Ekkor született Petőfi Sándor Lenkei százada című verse, melyben a költő kiáll Lenkey mellett és elítéli a magyar hadügyminiszter eljárását. A megoldás végül az lett, hogy a századot „büntetésül” beosztották a szerb felkelők ellen felállított seregbe. A század becsülettel végigharcolta a délvidéki háborút, jutalmul Lenkey Jánost októberben ezredessé léptették elő és kinevezték az alakuló első honvéd huszárezred, a 13. Hunyadi huszárezred parancsnokának. Az ő ezredébe osztották be ideiglenesen Rózsa Sándornak a hazáért harcolni kész betyárjait, mintegy százötven főt.
Decemberben a Bakonyi Sándor honvéd tábornok parancsnoksága alatt álló bácskai hadtest egyik dandárjának parancsnoka lett. Bakonyi Sándor december 16-án elhagyta a szabadságharc ügyét és utóda Esterházy Sándor tábornok nem volt hajlandó végrehajtani az Országos Honvédelmi Bizottmány parancsait. A január közepén Verbászon tartott tiszti gyűlésen Esterházy tiszttársaival együtt kijelentette, hogy nem hajlandó császári reguláris csapatok ellen harcolni. A hadtestet a felbomlástól gróf Vécsey Károly ezredes, Lenkey János és Baudisz József százados határozott fellépése mentette meg.
Március 15-én tábornokká léptették elő és a komáromi várőrség parancsnokává nevezték ki. Bejutott az ostromzár alatt álló várba és Guyon Richárd tábornok megérkezéséig, 1849. április 20-áig ő volt a vár parancsnoka is. Guyon és Lenkey kinevezése a komáromi várba szükségmegoldás volt, Kossuth így akarta megoldani azt a problémát, hogy a hadsereg márciusi átszervezésekor a főseregnél nem jutott nekik megfelelő beosztás. Lenkey a komáromi várban lelkiismeretesen ellátta feladatát, de huszártisztként nem voltak meg a beosztáshoz szükséges ismeretei. Május végén a Tisza körül alakuló lovashadosztály parancsnokságával bízták meg, de beosztását betegsége miatt nem vette át. A harcokban a továbbiakban nem vett részt. A világosi fegyverletétel után cári, majd osztrák fogságba került. Ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt, de pszichés betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta ezért az eljárást megszüntették ellene. Elborult elmével az aradi vár börtönében halt meg. Sírja ma szülővárosában, Egerben van.
Aradi sírfelirata a következő volt:
"Lenkey N. János HONVÉD TÁBORNOK SZÜLETETT 1807. SZEPT. 7. EGERBEN MEGHALT AZ ARADI VÁR BÖRTÖNÉBEN 1850. FEBR. 7. BÉKE HAMVAIRA!"
Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbül,
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül...
Kinek adnám én ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?
Ez ám csak a század,
Ezek a legények!
Ősapáink mellé
Odaillenének.
Romlatlan bennök a
Régi jó magyar vér...
Bár adhatnék nekik
E dalnál nagyobb bért!
Dicső fiak ők! s ha
Énnekem nem hisztek,
Ám nézzetek oda,
Hogy mit cselekesznek.
Én elhallgatok, az
Ő tettök beszéljen...
Százszor kiáltjátok
Majd rájok az éljent.
A Dniester vizén
Túl, Mariampolban,
Lengyelország földén
Egy huszárezred van.
Szép magyar huszárok,
Fiatal legények,
Kutya-bajuk... vígan
Miért ne lennének?
Vigan vannak, össze-
Verik bokáikat;
De van ott egy század,
Amelyik nem vigad.
Míg világát éli
A vidám ezered,
Közűlök egy század
Búbánatnak ered.
Miért búslakodtok
Jó magyar huszárok?
Némelyik szeméből
Könny miért szivárog?
"Hogyne búslakodnánk,
Hogyne búslakodnánk,
Mikor veszélyben van
Édes magyar hazánk?
Rútul feni fogát
Rája tót, rác, német,
Hogy az istennyila
Őket ott ütné meg!
S minket, kik a hazát
Védeni szeretnék,
Itt idegen földön
Tart a kötelesség."
Igy emészti őket
A bú és a méreg...
Összesúgnak-búgnak...
Vajon mit beszélnek?
Hangjaik suttogók,
Arcuk titokteljes...
Egy nagy szándékjok van,
Nagy és veszedelmes.
Milyen gonoszságot
Forralnak magokban,
Hogy nem beszélnek fönn-
Szóval, csak titokban?
Mily istentelenség
Forog elméjökben,
Hogy alattomban kell
Eljárniok ebben?
Nem istentelenség,
Amit ők akarnak:
Segítséget vinni
A bántott magyarnak,
Segítségül menni
Hazájok földére,
Melyre immár foly a
Gazda-nemzet vére.
Ez a jó huszárok
Szívbeli szándoka,
És hogy ezt titkolják,
Van annak nagy oka...
Odajutottunk már,
Hogy csak titkon lehet
Tégedet érezni,
Szent hazaszeretet!
Éjnek éjszakáján
Kiállott a század
Od' a partra, melyet
A Dniester áztat...
A folyónál pihent
Egykor vitéz Árpád,
Mielőtt bevette
Attila országát.
E szent helyen álltak
A derék huszárok,
Itten nyílt ama szent
Esküvésre szájok,
Hogy meg fogja őket
Látni Magyarország,
Hogy Magyarországot
Védelmezni fogják!
És midőn az esküt
Elmondották vóna,
Beléugrattak a
Dniester folyóba,
S jó paripáik az
Éji sötétségben
Általusztak velök
Szépen szerencsésen.
S jöttek hazafelé,
Jöttek, jövögettek,
Hát egyszer mögöttök
Kit pillantanak meg?
Lenkei kapitány,
Az ő kapitányok,
Ez iparkodott nagy
Sebesen utánok:
"Álljatok, legények,
Forduljatok vissza,
A generális küld,
Hogy híjalak vissza!"
Hanem a huszárok
Nem fordultak vissza,
Sőt a kapitánynak
Igy feleltek vissza:
"Kapitány uram, mi
Engedelmeskedünk
Ugy, ha előre megy,
És nem hátra velünk.
Vitéz kapitány úr,
Legyen a vezérünk,
Ilyen ember kell, mint
Kapitány ur, nékünk!
Annyi szent, hogy minket
Vissza nem visz innen
Sem a generális
Sem pedig az isten.
Kötelességünkről
Ne beszéljen nékünk,
Szentebb a haza, mint
A kötelességünk!"
Tőről vágott magyar
Ember a kapitány,
Nem igen téríté
Seregét ezután.
Ment velök, nem hátra,
De szépen előre,
És elértek édes
Hazájok földére.
Itt a haza földén,
Hová vont szívetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket,
Vitéz jó testvérek,
Üdvözlünk ezerszer...
Beszéljen akármit
A hadügyminiszter!
Pest, 1848. augusztus
|
