Fekete István: Szeptember
Őszi hálót szőnek már a pókok, vizek tükrén vándor csillagok. Bokrok árnyában üresek a fészkek, mint az erdő szélén nyári kis lakok.
Szőlőhegyen a rizling meg a saszla cukrot szűrnek a napsugárból. Hasad már a diók szagos héja, jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
Levegőben seregélyek járnak, harkály rikkant, lepke tántorog, kinyílik a zsúpos présházajtó, s régi mámort lehel vén garádtorok.
Völgybe ér a délutáni árnyék, hűvös az est, harmatos a rét. Köd lebeg a patak fényes selymén, teljes csillagporral tündöklik az ég.
Aztán elvesznek majd mind az utak... Nem marad más, csak a csend és álom, mohos tetőkön ásít a kémény, halott levél kereng a pókfonálon.
*
Kölcsey Ferenc:
Bordal
Igyunk derűre, Igyunk borúra, Ugy is hol kedvre, Ugy is hol búra Fordúl az élet. Kedved a jó bor Jobban éleszti, Búdat a jó bor Messze széleszti, S elmúlat véled.
Minden por, álom, S füst e világon; Mi haszna gázol A boldogságon A hír barátja? Ha dob riadt a Harc reggelére, Patakban omlik Hullámzó vére, S bérét más látja.
Békételen, bús, Senyved magába, Kétség s remény közt Vár s fél a kába Percet s esztendőt. Miért törődöl Szűk életeddel? Napod ma mit nyújt Köszönve tedd el, S hagyd a jövendőt.
Reggel vagy estve, Szélben vagy csenddel, Eljön magától Sorsod mit rendel: Miként nyár és tél. Ernyőt keress, ha Készűl borúlni, Szenvedj, ha nem tudsz Hová vonulni, Fordulhat a szél.
Éld a jelenlét Percét s óráját, Együtt lefutja Jó s rossz pályáját, S együtt húny véled. Igyunk derűre, Igyunk borúra, Ugy is hol kedvre, Ugy is hol búra Fordúl az élet!
Cseke, 1822. december 7.
|