Hegedűs Attila

Erotikus szókincs a régi magyar nyelvben

Az Értelmező Kéziszótár szerint erotika: 1. A nemi ösztön (lelki) megnyilvánulásainak összessége. 2. (Mű)alkotásban: erotikus tartalom. Milyen tartalom az (erotikus tartalom(? Az Éksz. az erotikusról ezt mondja: 1. Érzéki szerelemmel foglalkozó. 2. Érzékiségből fakadó, azt tükröző. Tovább nyomozhatnánk az érzéki-t, meg az érzékiség-et, de felesleges: a szerelemben lélek és test egységben van. Erről szól az erotika. Az erotikus szókincs tehát egy olyan (nyelv( szókincse, amely (nyelv( nem a nyelvváltozatok közé (nyelvjárások, illetőleg rétegnyelvek közé), hanem az úgynevezett stílusok közé tartozik (Wardhaugh, 1995, 47 ( 8). Amikor a szerelemről beszélünk, stílust váltunk: emelkedett vagy bizalmas, vulgáris vagy népies, kedveskedő vagy akár durva is lehet ez a stílus, attól függően, hogy a testi--lelki szerelem mely összetevőjéről esik szó. A szándék megadja a kifejezés módját (egy lehetséges világot határoz meg( (Kiefer, 1990, 14), ahol minden szó jelentheti önmagát és ugyanakkor mást is. Sylvester János írja az Új Testamentum fordításának utószavában, hogy a magyarság a szavakat gyakran nem (tulajdon jegyzésben( használja, hanem átvitt értelemben, s ezzel a magyar nép (él énekekben, kiváltképpen az virágénekekben(. 

Az eddig elmondottakból következik az erotikus szókincs egy sajátsága: erotikus szavaink erotikus töltésüket mintegy mellékjelentésként kapják a szándék és a szituáció függvényében. Aktuálisan kötődnek az adott élethelyzethez, létrejöttük tehát hasonló az indulatszók, illetőleg az onomatopoétikus szavak létrejöttéhez. Ezek ugyanis szóteremtéssel keletkeznek, az aktuális élethelyzet váltja ki, hozza létre őket. S mivel ezek az élethelyzetek számtalanszor ismétlődhetnek, nehéz is megmondani, hogy például egy adott indulatszó milyen régi (Gallasy, 1991, 514-5). Egyébként neutrális szavak erotikus töltetet kaphatnak az adott kontextusban (általánosak a galambom, virágom, husikám, életem -- de ilyenek is, mint: kesztyű, túró, kemence, vár, tejföl, zab, Jancsi és Kató stb. stb.), csak itt nem szóteremtéssel, hanem mintegy (jelentésteremtéssel( találkozunk. Gondoljunk csak bele: bizonyos beszédhelyzetekben a meg igekötővel alkotott bármely összetétel alkalmas a coitus félreérthető (pontosabban: félre nem érthető) jelzésére, megjelölésére. Csak néhány példa az 1984-ben kiadott Földeáki tájszótárból: megblöttyöl, meghajít, meghajint, megkajmol, megkefél, megkezel, megkuppant, megköpül, megkupakol megkúr stb. stb. Ez a szókincs és szóalkotásforma természetesen nem csak az adott nyelvjárás sajátja, hanem általánosnak, az egész magyar nyelvterületre jellemzőnek tekinthető. 

Számos szólásunkban és egyéb folklórszövegben állandósultak ezek az erotikus jelentések, olyannyira, hogy elvesztvén adott társadalmi közegüket, csak az egykori szituáció korbéli, gondolkodásbéli, viselkedés- és szokásbéli összetevőinek újbóli feltárásával juthatunk el eredeti létrehozó értelmükhöz. Így az él, mint Marci Hevesen; a kukutyini zabhegyezés; a megtanítlak kesztyűbe dudálni; összeszűri a levet; rossz fát tesz a tűzre stb. eredetükben erotikus szólások. A folyamatra hadd idézzem Bernáth Bélát: (A mindennapi élet tárgyait a nép valamilyen tulajdonságuk alapján (alak, szín, szag, tapintás stb.) hasonlónak, sőt azonosnak tekintette valamely nemi résszel, s a cselekvéseket szintén hasonlóság révén a nemi aktussal. Ezek a metaforák azután további asszociációk folytán szimbólumokká alakulhattak. Így a rózsát a szeméremajkakhoz való színbeli és alaki hasonlósága (összeboruló szirmaival) tette meg a női külső nemi szerv metaforájává, s ebből vált a rózsa a fiatal lány, a szerető szimbólumává ((édes rózsám()( (Bernáth, 1986, 8). A szavak jelentésének a szerelmi élet fogalmaira való átvitelére Bernáth idézi egy 1612. évi komáromi jegyzőkönyv tanúvallomását: (Varga János viszen vala az ő hátán az borsó meregleni vesszőt, az Katus nevű személy utánna ment. Hová mennek? -- kérdé a tanú. Felelék, hogy az borsó meregleni, és nevetköztenek egymásnak( (Bernáth, 1986, 8). [meregleni annyi, mint felkarózni]. A fiatalok tudatában mind a borsónak mind a feláll(ítand)ó karónak egyértelműsödött az aktuális jelentése. 

Az erotikus jelentés alkalmi jellegének ténye megnehezíti a címben megjelölt téma kibontását, hiszen azt is mondhatnánk: erotikus szókincs nincs is, csak erotikus jelentések, erotikus alkalmazások vannak, s ezeknek megléte szituációfüggő. Egy ilyen kijelentés azonban csak részigazság lehet, és a kérdés félreértelmezése. Hiszen vannak olyan szavaink, amelyek olyannyira a testi szerelemhez kötődnek, hogy egyéb jelentésük szinte nincs is. Ezek feltárására is, továbbá a régi magyar nyelvben való alkalmazásuk lehetséges színtereinek bemutatására is vállalkozom a továbbiakban. (A példákban a nyelvészeti szakirodalomban szokásos betű szerinti átírás helyett stilizált, a korabeli kiejtést megközelítő átírást használok.) 

Egyes szójelentések mai erotikus töltete és az erotikus eredetű szólások, mondókák stb. alapján joggal feltételezzük, hogy a régi magyar nyelvben is megvolt a szókészletnek az az erotikus egysége, amelynek elemei (fasz, basz(ik), picsa, gyak(ik), kurva, fíkom stb.) a testi szerelem elsődleges műszavai közé tartoznak. Nehezen lehet viszont adatolni őket. S hogy az előfordulások ritkaságát megértsük, nézzük meg közelebbről a hiedelemrendszert. (A hiedelem egy olyan sajátos tudattartalom és állapot, amely befolyásolja gondolatainkat, érzelmeinket s ennek következménye van az egyének, közösség életében, sőt egész kultúrákat áthat( (Frank(Hoppál, 1980, 66). Minden kor helytelenít bizonyos dolgokat, cselekedeteket, ezeket valamely természetfeletti okból károsnak tartja. (A XIV(XV. század a katolikus hit és a vallásos élet kiterjedésének időszaka volt Magyarországon. A paraszti közösség egyik legfontosabb elvárása az Isten iránti tisztelet, hit volt. A legkisebb istentelenséget sem nézték el tagjaiknak ... mert az a félelem élt bennük, hogy az egyén istentelenségét a közösség fizeti meg, az egyén bűnéért a közösség bűnhődik( (Bárth, 1990, 338), ha a közösség a bűnöst megfelelően meg nem bünteti. A szó mágikus erejébe vetett hit meghatározta az életről való felfogásukat. A szónak hatalma van, mert amit kimondunk, azt már meg is teremtjük. 

A teremtés Isten (műfaja(. A testi szerelemben viszont az ember Isten teremtő partnerévé, munkatársává válik. A szerelem, a testi együttlét szavai a (felséges( szférájába kerülnek, s tabuvá válnak. A tabut pedig tilos megtörni, mert büntetés jár érte. Akadnak azonban -- az utókor számára szerencsés -- pillanatok, amikor a tiltás ellenére is kimondanak, lejegyeznek az erotikus szókincsbe tartozó elemeket. Mikor lépi át az ember a tabut? 

Ha nem ismeri. Elsősorban idegen nyelvű, a magyar szavakat tanuló külföldiek lejegyzéseiben maradnak fenn ilyen szavaink. Kitüntetett ebből a szempontból Rotenburgi János deák 1418 és 1422 között született feljegyzése. Vaskos kifejezései a dolog természetességével tárják fel az élőbeszéd elemeit: a hol urad? baszni ment. fékum hugodat, a szffarina atte [adj te] hebe (meleg vö. hő) picsát, akarod-e faszot (Molnár(Simon, 19803, 65) mondatok a köznyelv (és köznép) terminusaival nevezik meg a megnevezendőket. A munkájához volt szüksége egy másik németnek, az alsóelzászi Hans Hammer templomépítő mesternek, hogy a templomot díszítő szobrok egyes emberi testrészeit meg tudja nevezni. Így kerültek szójegyzékébe a picsa, makk 'hímvessző vége' és bögyörő 'kisfiú hímvesszője' szavak (Mollay, 1987, 489-90).
Átlépheti a tabut akkor is az egyén, ha erős felindulásában elfeledkezik róla, sőt az (akkor már minden mindegy( érzületével még fokozza is a tabu (és a vele kapcsolatba hozható) világrend megsértését. Így érthetőek a szitkozódásokban, káromkodásokban megjelenő obszcén szavak: a (veszteg, kurvanőfia szaros német( (OSzK. Kézirattár Cod. Lat. 165. 82. fol. verzó) hadakozásbéli szitokszava, vagy a kurva szó szitokként való megjelenése: bestye lélek kurva, esseh lélek kurva, fosos kurva, lucskos kurva, pellengérezett lélek kurva, vagy egy, a maga nemében igen kiválóan szerkeztett szitkozódás, ahol az egyén szinte tobzódik a förtelemben: 1590: Pribék ... szidja vala az kereszteseket a kirie elejzomos bestye kurvák kurvaanyátok valaga (mind SzT.). 
Esetenként az elkeseredettség is előhívja a durvaság kifejezéseit, így például érthető az apja helyett a börtönt vállaló, majd a kiszabadításáért semmit nem tevő apa tetteit minősítő Hédervári Lőrinc kifakadása: (az én hugaimat kiűzeté egy kurváért( (Hegedűs(Papp, 1991, 131. sz.), vagy a házát és jószágait feldúló Nádasdy Mártonra panaszkodó Akacs Pál tiltakozása: (az én anyámat bestye kurvának szidta, kiben az lator hazudatt( (Hegedűs(Papp, 1991, 170. sz.).
A jókedv, a vigalom is odahathat, hogy feloldódik a tiltás gátlása. A lakodalmi vonulás közben felhangzó spontán táncszók, csujjogatások és a hozzájuk kapcsolódó rövid rigmusok jelzik ezt az erotikus hangulatot, például: (Szép a tavasz, szép a nyár, Szép, aki előttem jár. De aki előttem jár, Még az éjjel vélem hál. Ijujujuju!( (NéprLex.), vagy a vaskosabbak közül: (Aki kinéz deszka közt, viszked annak lába közt. Ijujujuju! (Kisnémedi tájszótár). Ezek a táncszók már a 16. század elején megtalálhatók: haja, haja virágom (Körmöcbányai táncszó), előbukkannak a 17. századi kéziratos anyagban is: hajda hopp, hajda! (NéprLex.), talán ilyennek minősíthetjük a töredékes, feltehetően a 16. század harmincas éveiből származó Zöldvári ének (Borsa, 1957, 236) hé, hé, héa, hó virág visszatérő verssorait is.
Kioltódhat a tiltás egyneműek társalgásában is. Csak gyaníthatjuk, hogy a nők sem tettek lakatot a szájukra (mutatják ezt a készséget egy kisnémedi adatközlőm szavai: olyat mondok, hogy basz is lesz benne, illetve a főként az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárból adatolt sok női szitkozódás), korai adataink mégis inkább a férfiak egymás közti társalgásából, férfias tréfálkozásából származnak. Hadd mutassak be itt részletesebben két levelet. Az elsőt 1537-ben írta Erdélyi Gáspár az éppen nősülni szándékozó Batthyány Kristófnak. (... kérem te kegyelmedet, hogy reám ne nehezeljen, hogy az új házasságról nem írtam, mert tudja azt te kegyelmed, hogy minden újonnan nőszött embernek elvész esze, mint az vőlegény farkának. Csak ez volt oka, de immár, mikor Isten kegyelmedet meghozza, tanácsot tudok adni. De ezt mondom, hogy leánynak ne higgy. Most, hogy szent György napnál továbbá ne várd, ez átok alatt legyen, mert immár én eféle viadalba forgottam, de kegyelmed ettől semmit ne féljen, ha esik, se sérzik meg ... ( (Hegedűs(Papp, 1991, 145. sz.). Miről van itt szó? Arról, hogy a szerelem viadal, ahol, ha elesik is, nem sérül meg a lány, ahol a nőszött embernek elvész az esze, mert nem gondolkodik, akár csak a vőlegény farka. E viadalban a csalás, a hitetlenség, az átok, a játék ugyanúgy fontos kellék, mint a barát tanácsa. Férfihumorral teli levél ez, ahol a kép, a közmondásszerű kifejezés és a közvetlen megnevezés egységet alkotnak egy végvári kapitány szavaiban. A következő levélnek az a furcsasága, hogy férfi írja nőnek, de mégis férfitársalkodást tartalmaz. Történt, hogy az 1535. november 19-ére Pozsonyba összehívott országgyűlést december második felében Bécsbe helyezték át, és ott ért véget január első napjaiban. Ezen vett részt másokkal együtt Batthyány Ferenc, Thurzó Elek és Erdődi Simon zágrábi püspök. Ez utóbbi január 11-én már a Körös megyei Dombróról ír levelet Batthyány Ferenc feleségének. Elmondja, hogy a férj még nem kívánkozik haza, pedig (ha útnak gonosz voltával mentené magát, nincsen semmi oka, mert ha el akarna jönni, az én törésemen könnyen eljöhetne.( Mi tartja Batthyány Ferencet Bécsben? Nem más, mint egy bizonyos Borbála asszony (akit Batthyány Ferenc egy későbbi levelében dilecta germana nostra-ként említ), illetve annak környezete. Erdődi leírja, hogy (Ferenc uram (ezt én pedeglen sem írígységből sem bosszúságból nem írom) többször vacsarált az várban az királyné asszony leányival, Borbála asszonnyal, hogysem mint várasban az urak között, az leanynak es nevét, kinek kedvéért ott vacsarált, megtanultam volt, de útnak gonosz voltáért kiment elmémből.( Beszámol továbbá ( itt válik érdekessé számunkra a dolog ( egy beszélgetésről Batthyány Ferenc és Thurzó Elek között: (... bizonyságot es mondok, ő kegyelme egyszer Thurzó uramat hívta vala ilyen szóval: Jó Thurzó uram, jere velem, bizony leányi vigassággal jól tartlak, ha pedig ez estve velem voltál volna, jobban szeretted volna mentől jobb lovadnál ... (. A ló és a lovaglás, a leányi vigasság és a lovaglás képzetének (sőt talán nemcsak képzetének) összefonódása igazi férfigondolkodásra és férfiélményekre utal, és megmutatja, hogy Ferenc uram esze miért nem a hazautazáson jár. Epésen vonja le a püspök a végkövetkeztetést: (ez Ferenc uramból immár semmiképpen jámbort nem tehetünk( (Hegedűs(Papp, 1991, 139. sz.). 

Arra pedig, hogy a toposzok hogyan vezetnek századokon át, álljon itt egy további példasor: az OSzK. Kézirattárának 66. számú magyar nyelvemléke 16. századi tollpróbálgatásokat őriz. Közöttük több latin szentencia is szerepel, mindegyik alá írva egy magyar megfelelője. Számunkra lényeges a következő: non semper sacras reddunt oracula sortis és magyar megfelelője: nem mindenkor papfattya, hanem deáktúró es esék benne. A túró mint erotikus szimbólum visszaköszön Amadénál: (Fél túró, fél málé, fél ködmen kösztyő ... ( (ItK 1902, 217), és később a népdalban: (Hideg málé túróval, S nem bírunk a fúróval( (MNT. 3/B, 311. sz.). Az erotikus gondolkodásnak ezek a példái egyenesen vezetnek a szerelmes költészet, a (fajtalan énekek( felé. A Soproni virágéneken, a Körmöcbányai táncszón át Balassinak Az Cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus versén át a (szerelem titkos nyelvén( (melyet mellesleg mindnyájan értünk) húzódik a szavaknak és alkalmazásoknak az a hálója, amely át- és befonja életünket a középkortól napjainkig. 

FORRÁSOK ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM 

WARDHAUGH, Ronald, Szociolingvisztika, Bp., 1995; BERNÁTH Béla, A szerelem titkos nyelvén, Bp., 1986; GALLASY Magdolna, Az indulatszók = A magyar nyelv történeti nyelvtana, I., főszerk. BENKŐ Lóránd, Bp., 1991; KIEFER Ferenc, Modalitás, Bp., 1990; RÁCZ Sándor,Földeáki tájszótár, Bp., 1984; FRANK Tibor - HOPPÁL Mihály, Hiedelemrendszer és társadalmi tudat, Bp., 1980; BÁRTH János, Népszokás, néphit, népi vallásosság= Magyar Néprajz, VII, Bp., 1990; HEGEDŰS Attila, Kisnémedi tájszótár, Bp., 1992; HEGEDŰS Attila - PAPP Lajos, Középkori leveleink, Bp., 1991; MOLNÁR József - SIMON Györgyi, A magyar nyelvemlékek, Bp., 1980; MOLLAY Károly, Nyelvtörténet és művészettörténet. A wolfenbütteli magyar--német szójegyzék, MNy, 83 (1987); BORSA Gedeon, Ismeretlen virágének töredéke = ItK 1957; Erdélyi magyar szótörténeti tár, VII, Bp., 1995;