Payday Loans

Keresés

Hamari Dániel - Muzsikás PDF Nyomtatás E-mail
2013. augusztus 11. vasárnap, 07:54

"Szégyent hozott Magyarországra” – ünnepeljen a Szigeten a Muzsikással!

2013. augusztus 05., hétfő, 20:00 
Szerző: Németh Marcell-Németh Róbert


 

Negyvenéves születésnapját ünnepli kedden a Szigeten a hazai népzenei- és táncházmozgalom emblematikus, világszerte ismert formációja, a Muzsikás együttes. A koncerten hazai és külföldi vendégek, többek közt falusi muzsikusok és táncosok, az Amadinda ütősegyüttes és az amerikai Woven Hand rockzenekar társaságában adnak életműkoncertet. Arról, hogy mi történt az elmúlt négy évtizedben a Fővárosi Művelődési Háztól a Carnegie Hallig, Hamar Dánielt, az együttes bőgősét kérdeztük.

hvg.hu: A rock és a népzene abból a szempontból tulajdonképpen hasonló műfajok, hogy mindkettőben azok a zenekarok képesek kiemelkedni a tömegből, amelyekben karakteres egyéniségek vannak. Hogyan tudtak négy évtizedet végigdolgozni úgy, hogy közben csupán egyszer volt tagcsere az együttesben?

Hamar Dániel: Az egyik lehetséges válasz az lehet, hogy az első öt év alatt túlestünk azokon a konfliktusokon, amelyek minden együttes életében előbb-utóbb felbukkannak. Ezek építő jellegűek is tudnak lenni, olyankor a kritikus időszakot követően nem esik szét a zenekar. Eleinte egyébként mindenki keresi a helyét a csapatban. Nálunk sem volt ez másképp. A koncertjeinken kezdetben Sipos Misi beszélt a közönséghez, aztán kiderült, hogy nekem jobb érzékem van ehhez, és úgy vált ez az én szerepemmé, hogy észre se vettük. Nálunk nincs vezető, vagy frontember, a Muzsikás nem egy vonósnégyes, ahol mindenki az elsőhegedűst követi.

Hamar Dániel

Fotó: Fülöp Máté

Az is fontos momentum, hogy a mi esetünkben a népzene feltétlen szeretete mellett teljesen eltérőek az egyéb preferenciáink: az ős-Muzsikásban például ketten is megőrültek a Rolling Stonesért, Misi viszont a barokk zenét szereti, ezért nem unjuk meg egymást egy turné során, amikor össze vagyunk zárva. A zenén kívül is sokat dolgoztunk együtt, mert Misi szakmája szerint matematikus, én meg geofizikus vagyok. Ő rajong a természetért, gombaszakértő, engem viszont egészen más dolgok érdekelnek. Emiatt kifejezetten érdekes együtt lennünk.

hvg.hu: A Muzsikás mellett miért volt szüksége rá, hogy az évek alatt hűséges maradjon civil szakmájához is és megtartsa az állását?

HD: Lelkileg volt rá szükségem. Úgy éreztem, hogy a zene intuitív és érzelmekkel telített világa mellett az énemnek van egy nagyon logikus, nagyon precíz része is. Bár azt tudni kell, hogy egy alapkutatás, amelyen én is dolgozom, voltaképpen játék, az univerzum csodáinak felfedezése.

"Birtokba akartuk venni a népzenét"

hvg.hu: A Muzsikás nem sokkal a magyar beat szárba szökkenése után alakult meg. Ha a beatzene lázadás, a népzene is az volt?

HD: Identitáskeresők voltunk. Mi már nem abban a korban éltünk, amikor a szüleinket gúzsba kötötte a háború és az azt követő évek rettegése. Ez az ember egész életére rányomja a bélyegét, de belőlünk szerencsére hiányzott a félelem, mert nem kellett átélnünk. Egy kicsivel szabadabb volt a generációnk, mint a szüleinké, és egyáltalán nem éreztük magunkat felelősnek a világháborúért. A fiatal generáció Európa-szerte vissza akart nyúlni a gyökereihez. Meg akartuk ismerni azt a múltat, amihez nem bűn és vérzivatar tapad, hanem értékek. Lázadásnak tűnt, ha az ember – természetesen hosszú hajjal – felvett egy kalotaszegi bujkát vagy széki kozsokot a farmerszerelésére, mert ez a letisztult, visszafogott népviselet, nem a dicsekvésről és a színekről szólt. Merőben más volt, mint amit akkoriban a népművészeti és háziipari boltokban álkalocsaiként árultak.

Amikor először hallottam széki magyar népzenét, ugyanaz a hihetetlen érzés töltött el, mint amikor megismertem a Beatlest a sok-sok olasz tánczene után: kendőzetlenül adta vissza a legőszintébb emberi érzelmeket. Csak az volt benne, leplezetlenül és őszintén, amire szükségünk van. Létezik erre egy jó hasonlat: mi a különbség a népdal és a műdal között? A népdal azt mondja, „szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, miért nem virágoztál minden fa tetején”, a műdal pedig azt: „lesz maga juszt is az enyém”. Nem volt kérdés, melyikkel akartunk szívesebben azonosulni. De nem tudósok akartunk lenni, hogy egy-egy dal ismeretlen változatát felgyűjtsünk a meglévő százkettő mellé. Birtokba akartuk venni a népzenét.

hvg.hu: A táncház új kulturális elem volt a palettán. Mit szólt hozzá a hatalom?

HD: A tűrés és a tiltás határán volt. A hatalom számára szokatlan és ellenőrizhetetlen dolgok esetében az volt az egyetlen kibúvó, ha létezett egy magas rangú pártember, aki a nevét és tulajdonképpen a karrierjét tette zálogba az ügyért. Nálunk a „hűséges elvtárs” szerepét Vitányi Iván töltötte be, aki a Népművelődési Intézet igazgatójaként föl merte vállalni, hogy a táncház nem narodnyik mozgalom. De onnantól kezdve sem volt sima ügy, mert a hatalom ellenőrizni akarta a mozgalmat: létrehoztak egy úgynevezett táncházközpontot, ahová le kellett volna adnunk, hogy mi történt aznap este. Senki nem adta le, nem vettük komolyan, kaptuk is az ellenőrzéseket. Főként a Sebő-klubba járókat vegzálták, rendszeresen behivatták, és arról faggatták őket, hogy valóban folyik-e szeretkezés a zongora alatt. Ami valójában egy pianínó volt.

Fotó: Fülöp Máté

"Szégyent hozott Magyarországra"

hvg.hu: Ennyivel meg lehetett úszni az egészet?

HD: A népi ellenzék nagy öregjei – Kósa Ferenc, Csoóri Sándor, Sára Sándor, Nagy László, akik a táncház mellett bábáskodtak – figyelmeztettek minket, hogy ha valaki túl egyenesen halad az úton, akkor előbb-utóbb falba fog ütközni. Nem hittük el. Széki népdalokat játszunk a Fővárosi Művelődési Ház körtermében, ugyan mi problémája lehet a hatalomnak ezzel – gondoltuk naivan. Aztán amikor már gyűltek a külföldi referenciáink, és megjelent az a lemezünk, melynek Szörényi Levente volt a zenei rendezője (Nem úgy van most, mint volt régen… – a szerk.), rögtön átraktak minket a népzenéből a könnyű műfajba. A lemez 70 forintos alapárára rögtön rárakták a 20 forintos giccsadót is.

Erdős Péter behívott minket egy beszélgetésre, ahol közölte, hogy a Muzsikás együttest is kiválasztották, hogy a V’Moto-Rock, az LGT, Katona Klári, a Hungária mellett fellépjen Hamburgban egy nemzetközi gálán. A Hungaroton vezetői természetesen dilettáns módjára szervezték az eseményt, a fogadást szervezték az első napra, a következőre pedig a koncertet, ami ráadásul nem volt időben meghirdetve, az impresszárióknak aznap postázták ki a meghívókat. Leginkább magyar emigránsok jöttek el, akik megőrültek a népzenéért és a Hungáriáért, a koncert egésze viszont nagy bukás volt, ezért mindenki lógatta az orrát a gépen. Mondtuk a többieknek, hogy a mi hangszereinknek nem kell áram, ezért elkezdtünk játszani hazaúton, előkerültek pajzán népdalok, csujogatások, és mire Budapesten landoltunk, mindenki fel volt dobva. Pár nappal később hívtak a barátaink az Elizélt Palotából (a Hungaroton, az Interkoncert és Országos Rendező Iroda egykori központi épülete a Vörösmarty téren – a szerk.), hogy attól zeng az egész ház, hogy a Muzsikás méltatlanul viselkedett, és szégyent hozott Magyarországra. Akkor jöttünk rá, hol van az a bizonyos fal, amit az öregek emlegettek. A mai napig nem derült ki, hogy ki és miért indította ellenünk ezt a támadást.

hvg.hu: Lett volna rá esély, hogy a Muzsikás bárhol külföldön befusson?

HD: Igen, éreztem ilyesmit, mert volt egy olyan időszak, amikor annyira ismertek voltunk Londonban, hogy egy yokohamai fesztivál is úgy küldte a felkérést, hogy londoni kiindulású repülőjegyeket küldött hozzá. Nem gondolták, hogy a Muzsikásnak nem Londonban van a székhelye. De kétlem, hogy nagyobb karriert befuthattunk volna, mert az angliai lemezpiac megszokott stratégiájába mi amúgy sem illettünk bele. Joe Boyd (többek közt a Pink Floyd, Nick Drake, a Fairport Convention és az R.E.M. legendás amerikai producere, a Muzsikás egykori angol lemezkiadójának, a Hannibal Recordsnak a tulajdonosa – a szerk.)is értetlenül állt ez előtt, mert a mi eladásaink öt év után sem mentek föl, de nem is estek vissza. Ez egyáltalán nem illett bele a képbe: általában a visszaeső eladott példányszám határozta meg az újabb lemezek futószalag-sebességgel történő felvételét, és piacra dobásának időpontját.

"Egy istálló padlásán aludtunk"

hvg.hu: Joe Boyd hogyan találta meg a Muzsikást?

HD: A Mosaic nevű formáció felvétele alapján tetszett meg neki Sebestyén Márti hangja. Az együttest Milica Djokic, a Vienna Folk fesztivál szerb származású szervezője alkotta meg hat szólistából. Márti említette Joe-nak, hogy van egy együttese, ő pedig eljött Budapestre, és anélkül, hogy látott volna minket, licenszben megvásárolt három lemezt angliai kiadásra a Hungarotontól: a Dúdoltam én című Sebestyén Márta-lemezt, aNem arról hajnallik, amerről hajnallott… című Muzsikás-lemezt, és egy Vujicsics-albumot. Aznap jelent meg a lemezünk Angliában, amikor felléptünk a Cropredy Festivalon.

Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: A világzene, mint kategória megjelenésének és konjunktúrájának milyen hatása volt a Muzsikásra?

HD: Természetesen minket is lökött előre. Joe Boyd nekünk is felajánlotta a gyors karrier lehetőségét: annyi kellett volna hozzá, hogy angolul éneklünk, én basszusgitáron játszottam volna, jött volna egy dobos és három pár táncos. Nemet mondtunk. Négy évvel később így is eljutottunk a Royal Festival Hallba, annyi különbséggel, hogy mindez saját erőnkből, saját stílusunkkal sikerült.

hvg.hu: Az első külföldi turnéjuk mégsem Angliában volt.

HD: Az első külföldi turnénk úgy jött létre, hogy a Muzsikás-klubba bejött be egy fiatal ügyvéd, aki mellesleg koncertszervezőként is tevékenykedett. Úgy jutottunk ki turnézni Hollandiába, hogy osztrák átutazóvízum hiányában Csehszlovákián keresztül utaztunk, a Wartburg tetején vittük a nagybőgőt, és egy istálló padlásán aludtunk hálózsákokban, miközben lent bőgtek a tehenek. De ez nem számított, mert ott volt a nagy lehetőség, hogy a diemeni folkfesztiválon játsszunk – a helyi általános iskola tornatermében. Aztán huszonöt évvel később, amikor egy jóval előkelőbb helyen, az amszterdami Concertgebouw nagytermében léptünk fel, egy fickó, aki ott volt a diemeni koncerten is, a koncert végén felrohant a színpadra, és elhozta nekünk ennek a koncertnek a felvételét. Hollandiában egyébként nagyon könnyű volt ötven–kétszáz embernek zenélni, akik befértek egy kis kocsmába, mert az állam támogatta ezeket a kis klubokat és a fellépő zenekarok gázsiját. Ez egy turné esetén már olyan összegnek számított, amire az Interkoncert is ráhajtott.

hvg.hu: Azóta a világ több reprezentatív koncerttermében is felléptek, és rengeteget turnéztak. Kényelmesen érzik magukat, amikor egy nagyobb színpadon kell játszaniuk?

HD: Semekkora nem zavar már, megszoktuk. A tornateremtől kezdve hadihajón át a börtönig mindenhol játszottunk már, így a beavatás elég régen megtörtént már. Amit furcsa volt eleinte megszokni, hogy Hollandiában a legkisebb helyen is erősítőt kellett használnunk, mert ott a közönség a hangos koncertekhez volt hozzászokva. Joe Boyd javasolta, hogy ne kínlódjunk a kinti hangmérnökökkel, vigyünk magunkkal egyet Amerikába – ha jól szól a koncert, a lemezeladásból úgyis bejön a hangmérnök költsége is. Ezért döntöttünk úgy, hogy a lemezeink hangmérnökével, Jánossy Bélával utazunk ki Amerikába. Ő fog nekünk a Szigeten is hangosítani.

Használd a pálinkát

hvg.hu: Egy táncházi zenekarnak olykor elég komoly alkoholkínálattal kell szembenéznie. Úgy tudjuk, van olyan zenekar, aminek erre ment rá a karrierje. Hogyan tudták ezt elkerülni?

HD: Fiatal zenész korunkban teljesen mi sem tudtuk. Nekem ez nem volt gond, egyáltalán nem ihattam, autót vettem, én lettem a Muzsikás sofőrje. De a koncertek előtt soha, egyikünk sem ivott. A közös csapatmunkához szükséges a fegyelem. Még a hírhedten nagyivó zenész barátaink sem ittak, amikor velünk játszottak. Részegen nem lehet zenélni. Erdélyben, ha egy zenészről elterjed, hogy ivós, nem hívják többet lakodalomba. Ami a mi kultúránkból hiányzik, pedig nagyon fontos lenne, és régen meg is volt, az a mérték. Az erdélyiek úgy kínálják a táncházban a pálinkát, hogy „használd”, ugyanis ameddig az ember hasznára válik, és a gátlásokat oldja, addig jó.

Fotó: Fülöp Máté

hvg.hu: Negyven év alatt egy komolyabb tagcsere volt az együttesben, ifj. Csoóri Sándor 1997-es kiválását követően. Mi volt a konfliktus oka?

HD: Amit mondok, az az én személyes véleményem. Volt egy betegsége, ami miatt minden mozdulata fájdalommal járt. Azt mondták, hogy a műtét csak ideiglenes megoldás lehet, ezért megpróbált együtt élni a betegségével, és úgy gondolta, hogy a zene segítségével csökkenteni tudja a fájdalmait. Ez egyébként egy igen okos gondolat, de egy olyan embernek, akinek állandó fájdalmai vannak, egy turné például merőben más megterhelést jelentett, mint a többieknek. Akkor már nem voltunk azonos hullámhosszon. A szétválásunk és a konfliktusaink alapvető oka szerintem ebben keresendő. Az elválás barátsággal történt, de fájdalmas volt mindannyiunk számára.

hvg.hu: Miért nyitott a Muzsikás ilyen elánnal a komolyzene irányába? Egy korábbi interjúban a népzenét egy olyan felfedezőúthoz hasonlította, ahonnét nem lehet visszafordulni.

HD: Így van. A komolyzene talán ezért is hiányzott nekem nagyon sokáig. A komolyzene felé nyitás valójában Bartók irányában történt, méghozzá Joe Boyd javaslatára. Azt mondta, hogy a komolyzene közönsége unatkozik, és nekünk kellene fölkavarnuk ezt az állóvizet, például egy népzenés Bartók-lemezzel. Mondtuk neki, hogy a Jánosi-együttes ezt már évekkel ezelőtt kiadta, ráadásul Jánosi Andris kutatói vénája miatt az a lemez gyakorlatilag tudományos értékkel bír. Aztán rájöttünk arra, hogy nem feltétlenül ezt kell megismételnünk, és inkább azon az úton indulunk el, ami Bartókkal is megtörtént, amikor meghallotta a népzenét: vajon mi történhetett Bartókkal, ami miatt feladta a zongoristakarriert csak azért, hogy elmenjen faluhelyre népdalokat gyűjteni, és kínkeserves munkával lejegyezni a dallamokat, majd megalkotni egy olyan zenét, amelynek a lelkülete a népzene hatásán alapszik – amit viszont mindenki elutasított. Vajon miért választotta a jól bevált út helyett azt, aminek a végére gyakorlatilag számkivetettként, éhezve halt meg?

hvg.hu: Rokonszenvet éreztek Bartókkal?

HD: Rájöttünk, hogy velünk is valami hasonló történt. Azért kezdtem el népzenét játszani, mert meghallottam valamit, ami áramütésszerű élményként hatott rám, és a táncházasok közül is sokan éreztek hasonlóan. Azt találtuk ki, hogy ha át tudnánk adni a zene lelkületét, élményszerűségét egy lemezen, az teljesen más lenne, mint egy akadémikus mű.

Sem a magyar, sem a zsidó közösség nem „egészséges”

hvg.hu: A Szól a kakas már című magyar zsidó népzenei lemez hogyan keletkezett?

HD: Mindig is szimpátiát éreztünk a táncházban a zsidó barátaink iránt, mert tudtuk, hogy nekik nehezebb a dolguk, hiszen kettős identitást kell átélniük. Ráadásul a sok kibeszéletlenség és az elszenvedett sérülések miatt sem a magyar, sem a zsidó közösség nem „egészséges”. A lemez - melynek elkészítésére Kodály egyik tanítványa, Simon Zoltán biztatott minket, azzal, hogy ez a ti dolgotok lesz, nem a zsidó zenészeké, mert a Muzsikás már nevet szerzett a magyar népzenében - teljesen véletlenül, sorsszerűen jött létre. A dolog érdekessége, hogy egész Európában egyedülálló módon Erdélyben a zsidók is lehettek földművesek, ezért kialakulhatott egy olyan zsidó zenei világ, ami a paraszti léthez kötődik. Ráadásul voltak arra utaló nyomok is, hogy a máramarosi zsidók között többen választották hivatásul a zenét.

Fotó: Fülöp Máté

Csokonai a Dorottya című versében nagyon szépen le is írta, hogy nézett ki egy ilyen zsidó banda. A háromhúrú hegedűre azt mondták, hogy zsidóstimm, a kromatikusan hangolt cimbalom pedig zsidó hangolású volt. Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez valami gúnynév, pedig nem, ezek a hangszerek a zsidó bandáknál voltak használatban. De mi maradt meg ebből a holokausztot követően? Kíváncsiak voltunk, megtaláljuk-e a nyomait, ám amikor először mentünk ki, semmit nem találtunk. Néhány hónapra rá román zenészekkel, a Florea-testvérekkel találkoztunk Máramaroson, és ők említették nekünk, hogy él egy Gheorghe Covaci nevű kisöreg egy Máramarossziget melletti kis faluban, aki gyerekkorában zsidó bandában játszott, és mindenre emlékszik. Tényleg fel tudta idézni őket, ez lett a lemez egyik alappillére, utána Toni Árpi marosszéki cimbalmost is felkerestük, aki szintén mutatott nekünk néhány dolgot, és közben eszünkbe jutott az is, hogy az öreg Ádám Istvántól felgyűjtött dallamok között szintén akadhatnak ilyenek. Ma már olyannyira elkeveredtek ezek az eredetileg zsidó dallamok a széki dallamokkal, hogy nagyon nehéz észrevenni a különbséget. Frigyesi Judit zsidó zenével foglalkozó muzikológus segített nekünk ebben, az ő erről szóló szakcikke megtalálható a lemezünk mellékleteként.


Szól a kakas már, a Duna TV 1992-ben készült dokumentumfilmje, Szomjas György rendezésében

hvg.hu: Amikor megérkezett a felkérés a Szigettől, felmerült önökben, hogy érdemes-e egyáltalán elvállalniuk?

HD: Igen, mindegyikünkben. Nagyon át kellett gondolnunk, hogy a Muzsikás a Szigetre való-e egyáltalán. Aztán meggyőztük magunkat, leginkább azzal, hogy ennek a műfajnak még mindig nagy szüksége van a sikerekre. Egy nagyobb esemény segít rávilágítani arra, hogy a népzene fontos műfaj.

hvg.hu: Sebestyén Mártát hiányoljuk a fellépők névsorából. Őt nem hívták meg?

HD: Kértük, hívtuk, írtunk neki levelet, a Sziget is kereste, nem válaszolt.

hvg.hu:Várható-e hasonlóan nagy jelentőségű Muzsikás-lemez a jövőben, mint a Bartók Albumvagy a Szól a kakas már?

HD: A két évvel ezelőtti „very best of” lemezünk, bár a jövőt illetően elég vészjóslóan hat a címe, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezzel be is fejeztük. Szeretnénk még fajsúlyos munkát letenni az asztalra, de nem szeretném elárulni, hogy pontosan mit, mert könnyen lehet, hogy más csapna le az ötletünkre.

LAST_UPDATED2