Kormos szerelmek-szeretők

2013. augusztus 06. kedd, 09:13

1965 áprilisában a 42 éves Kormos István súlyos autóbalesetet szenvedett a franciaországi Reims környékén. Andrée Appercelle költőnő autójában ült, amikor beléjük rohant egy másik kocsi. Kormosnak az arca sérült meg, a költőnőnek a lába tört el. Mégsem a sérülések miatt aggódtak, hanem azon, hogy a kiérkező mentőorvos Andrée férjének ismerőse volt. A kínos lebukásról Kormos pár nappal később így írt egy levélben: „Mindenki tudta nélkül voltunk el Párizsból, férje se tudta. Azt hitte, Párizsban intézi dolgait. Orvos a férj, és ismer, és tudom, hogy féltékeny rám.(...) Ma érkezik Cécile húga, Éva, hazudnom kell, de mit?” A levélben szereplő Cécile de Nagy műfordító, a költő élettársa, a baleset idején éppen Amerikában tartózkodott. Távollétében Kormosnak az asszony húgával, Évával volt viszonya. A levelet, pedig volt feleségének, Rab Zsuzsa költőnőnek írta.

Kormos István szerette a nőket. Nem nőcsábászként, hanem – ahogy barátja, Lator László fogalmazott – játékos és tragikus szenvedéllyel. „Jóformán mind szerelmes vers, amit írtam” – vallotta költészetértől, s életét szerelmek történeteként is meg lehetne írni. A nőkhöz való viszonyát meghatározta, hogy édesanyja leányanyaként hozta a világra, és belehalt a szülésbe. Nagyszülei nevelték, apját nem ismerte. A nyolc elemijével a családjában legmagasabb iskolai végzettséget elért fiú a Héderváry-kastély cselédsoráról került Pestre a háború éveiben. Autodidakta módon képezte magát, bejárt a bölcsészkar önképzőköri óráira, s eközben a dolgozók gimnáziumában tanult. Itt ismerte meg első feleségét, Pallos Klárát, akivel 1948-ban, osztálytársakként házasodtak össze. A fiatal költő ezt követően kimaradt a gimnáziumból, fordításokból élt, majd az ifjúsági könyvkiadónál kapott állást, ekkor írta első gyermekverseit. 1950-ben megszületett kislánya, ám házassága hamarosan felbomlott. Szerette feleségét, de kötöttségeket nem tűrő természete alkalmatlan volt a családi életre. Legjobb barátja, Fodor András költő „esténként egyre-másra kimaradozó, kártyázó, otthoni környezetét elhanyagoló, társként, családfőként megbízhatatlan férj”-ként jellemezte Kormost. 1952-ben váltak el Pallos Klárával, akivel élete végégig szoros baráti viszonyban maradt. A házasság kudarca megviselte a költőt, albérletében még az öngyilkosság gondolata is megkísértette.

A következő nagy szerelem 1956-ban köszöntött rá: megismerte a 30 éves Rab Zsuzsát, akivel hamarosan összeházasodtak. Barátai úgy gondolták, hogy a protestáns felekezeti iskolában végzett, fegyelmezett költőnő majd megszelídíti Kormost. Ez kezdetben így is történt, ismerősei végre jól öltözöttnek, polgáriasultnak látták a költőt, akit felesége a rendszeres alkotásra is megpróbált rászoktatni. Bár a korban szokatlan módon magázták egymást, erős szerelem kötötte össze a két nagyon különböző embert. Kormos ugyanakkor felesége „genfi kálvinista szelleméről” és elviselhetetlen munkafegyelméről panaszkodott barátainak. Rab Zsuzsa erre így emlékezett: „Viszketett a lelkiismerete, hiszen ő akkoriban alig dolgozott, illetve népszerű Vackor-meséit írta, bámulatosan rövid idő alatt. Néha elmondott egy-egy sosem hallott verset. – Ki írta? – Én. – Mutassa. – Csak a fejemben van. – Miért nem írja le? – Minek? (Ezeket a verseket nem láttam leírva azóta sem.) Sokat sírdogáltam ezen tehetetlenségemben.”

A költő túlságosan rendezett életüket okolta azért, hogy nem tud új verseket írni, felesége pedig folyamatosan számon kérte rajta a kritikusok által is várt költeményeket. „Úgy látszik, Pista csak elesettségében tud írni. Majd ád ő néki nyomorúságot, egyszer csak magára hagyja, hadd kínlódjon” – idézte Rab Zsuzsa kifakadását egy barátjuk. Végül mégsem ő lépett. Kormos István 1962-ben Budapesten megismert egy félig magyar származású francia műfordítónőt, Cécile-t, aki meghívta magához Párizsba. Az utazás lehetősége a házasság béklyójából való szabadulást is jelentette számára. 1963-ban úgy utazott ki Párizsba, hogy tudta, soha nem fog visszatérni a feleségéhez. Már csak a válóperére jött haza; ahogy első feleségétől, úgy Rab Zsuzsától is barátságban vált el. Az együttélés felelősségétől megszabadulva a költőnő lett egyik legszorosabb lelki társa, akinek azután is hosszú leveleket írt, hogy visszautazott Franciaországba.

Új szerelme, a 37 éves Cécile de Nagy felnőttként tanult meg magyarul, Németh László Iszony-át fordította franciára. A két év alatt, amit Kormos Párizsban töltött, alig néhány hónapot éltek ténylegesen együtt, Cécile ugyanis eközben a virginiai egyetemen tanított. A költő pesti barátai még abban sem voltak biztosak, hogy a nő létezik, s nem csak Kormos szerelemvágyának fiktív kivetülése. Cécile létezett ugyan, de gyakori távollétében a szerelemvágy csakugyan tárgyat keresett magának. Hol Normandiában töltött romantikus napokat Cécile húgával, Évával, hol pedig Párizsban esett szerelembe egy afrikai lánnyal, majd egy japán egyetemistával. Hűtlenségei ellenére úgy gondolta, Cécile-lel köti össze az életét. Amikor azonban 14 éves lánya meglátogatta, honvágy fogta el, és rájött, hogy képtelen lenne külföldön élni.

Hazatérése után a nincstelen költő gyorsan változó albérletcímeinél csak új szerelemeinek száma volt több. „Páris óta vagy húsz nővel volt dolgom. (...)Van asszony, aki válni akar a kedvemért, menyasszony, aki szélnek eresztette vőlegényét. De se egyik, se másik. Csöndes, tiszta kislányra vágyom.” Vágya 1969-ben teljesült: ekkor ismerte meg a 29 éves Péter Márta muzeológust. Harmadik felesége szelídségével a régóta vágyott biztonságot is megteremtette számára, de megkötni sem kívánta férjét. A nyugalom és a szabadság kettősségében alkotókedve is szárnyalni kezdett, negyed század után újra verseskötetet adott ki. Bár 1973-ban közös kislányuk is született, saját lakáshoz csak 1977-ben jutottak. Kormos fél évet sem töltött első igazán magáénak érzett otthonában: 53 évesen szívrohamban meghalt. „Gyerekkoromtól ez komisz szokásom: / szívem titokban hűségeskedik” – írta az örökké szerelmes költő utolsó kötetében.

Az űrlap teteje

Tetszik · Megosztom · 2 órája

Ez 683 embernek tetszik.

204 megosztás

Nyáry Krisztián Egy barátjának írta Párizsból: „Cécilenek nagy honvágya van (utánam is), alig várom. Bár rohadt dög vagyok: egy japán kislány van, igen kedves és szép, és sajnos szeret is. Mondd: mit esznek rajtam a nők? Próbáld meg beleélni magad! Esetleg táviratozd meg! De: nagy baj ez, hamar kellene visszavonulnom, de mit képzelsz? Minden nap käfééläk.”

2 órája · Szerkesztve · Tetszik · 50

Nyáry Krisztián Feljegyezték, hogy olyan volt a megjelenése és a megszólalása, hogy rögtön egyetemi tanárnak nézték. Valamelyik válása alkalmával a bíró folyamatosan úgy emítette, hogy dr. Kormos István alperes. A végén megkérdezte, mi dr. Kormos István iskolai végzettsége? Hat osztály az esti iskolában– válaszolta Kormos.

kb. egy órája · Szerkesztve · Tetszik · 84

Nyáry Krisztián És elolvasható minden műve itt:http://pim.hu/object.3c2e0d9c-2b39-433c-bc07-446538ff909f.ivy

PIM.hu - Kormos István digitalizált művei

pim.hu

2 órája · Tetszik · 33

Bognar Attila Szep!

kb. egy órája · Tetszik

Nyáry Krisztián Egy kis villon-i tabló:
Nakonxipánban hull a hó

Se házam székem asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön
(...)

első szerelmem Mézes Annus
amikor elköltöztetek
két napig küszöbünkön ültem
nem nyúltam lisztes gánicámhoz

honnan jössz Fekete Irénke
megmosdatott gyerekeid
a bácsinak köszönhetnének
jónapot kezitcsókolom

gyerekem anyja állj ide
senkire nem hasonlitasz
magát senki ne mérje hozzád
mert agyvérzést kapok dühömben

nem tudtam mennyi vagy nekem
bizonyítható hülye voltam
fekvén kerék alá szaladjon
meg is döccent gerincemen

rue de l’Abbé Carton 63
udvaraszfaltod fény veri
négyszögű kút Cécile nevével
kiáltozásommal teli

Bayeux Cherbourg kuglibabák
lábuk leüti az idő
egy sorsra szánkázott velük
Ertot Flamanville Les Pieux

hídon víz fölé könyököl
Marie-France törzsfőnök papával
papír propellert gyárt Kiki
száll par avion Osaka

kék Duna gyöngye Budapest
hányszor körül loholtalak
idáig érve olvasásban
ne mondjátok ez jó alak

mert csak a szívem gyalogolt
vert a kezem dobogott lábam
kerestem nem találhatót
betűztem föl nem foghatót (...)