Payday Loans

Keresés

Magyar tudós került a világ élvonalába PDF Nyomtatás E-mail
2013. augusztus 02. péntek, 14:22

A világ egyik legnevesebb társadalomtudományi kiadója, a Routledge jelentette meg nemrégiben Tomka Béla történész a huszadik századi Európa társadalomtörténetéről szóló angol nyelvű monográfiáját. Áttekintésében a szegedi egyetemi oktató hangsúlyosan szerepelteti Közép-Európát, illetve Magyarországot és azt mondja: a hazai társadalomtudomány gyenge nemzetközi jelenléte az ország érdekeinek árt.

hirdetés

Mikor gondolt először a könyv megírására?

A kötetnek létezik egy magyar nyelvű előzménye, mely az Osiris Kiadónál jelent meg 2009-ben. Ennek anyaggyűjtését 2000 körül kezdtem el. Már ezt a könyvet igyekeztem úgy megírni, hogy alapja lehessen egy angol nyelvű kiadásnak. Vagyis a megszakításokkal hét-nyolc éves kutatás és írás során mindvégig ott munkált bennem az elképzelés, hogy egyszer megpróbálom angolul is megjelentetni a kéziratot.  

Miként alakult ki a kapcsolat a neves nemzetközi kiadóval? Hogyan fogadták egy nem angolszász, közép-európai szerző kéziratát?

Úgyszólván az utcáról mentem be a kiadóhoz, vagyis szó sem volt beajánlásról, vagy hasonlókról. A neves angolszász tudományos kiadók bőven válogathatnak a kéziratokban, emellett – például a Routledge is – tisztán üzleti alapon működnek. Ezért két szempontra figyelnek: a kézirat minőségére és a könyv eladhatóságára. A mű színvonala természetesen befolyásolja az eladhatóságot is, ám elképzelhetőek olyan magas színvonalú, de számukra érdektelen témákkal foglalkozó munkák, melyeket nem jelentetnek meg. Vagyis a szerzőnek úgy kell megfogalmaznia mondandóját, hogy az eladható is legyen. Ennek rendszerint az a kulcsa, hogy egy szűkebb területre vonatkozó eredményeinket képesek legyünk tágabb összefüggésekben elhelyezni. Tudjuk bemutatni azt, hogy ez a speciális jellegű kutatásunk miként szolgálja a szélesebb kontextus megismerését. Nem kis kihívásról van szó, de megfelelő felkészültséggel és ambícióval megvalósítható az elérése.  

Milyen visszajelzéseket kapott a megjelenés után? Használják a kötetet például a felsőoktatásban?

A könyv alig négy hónapja jelent meg Európában, s három hónapja Amerikában, így a visszhang eddig leginkább kollégák gratulációit jelenti. Ezeknek természetesen nagyon örülök, de komolyabb visszajelzések majd úgy egy év múlva érkezhetnek. Nagyjából ennyi ugyanis a recenziók átfutási ideje, s ennyi időbe telik, amíg bekerülhet a könyv a felsőoktatás tananyagai közé. Utóbbit segítheti, hogy a Routledge professzionális módon terjeszti a könyveit, például standja ott van a világ szinte minden nagy tudományos konferenciáján. 

Marcel van der Linden, a világ egyik  legnagyobb társadalomtörténeti intézete, az amszterdami International Institute of Social History igazgatója szerint az ön könyve az első, egész Európát átfogó társadalomtörténeti munka. Ezzel a céllal látott neki kutatásnak?

Hasonló témájú könyvek rendelkezésre állnak az angol nyelvű könyvek piacán. Így megtisztelő az a vélemény, mely az enyémet tartja az első, az összehasonlító módszert következetesen alkalmazó munkának ezen a területen. Egyik fontos célom az volt, hogy a többnyire Nyugat-Európa-központú szintézisekkel szemben a többi európai régió is megfelelő figyelmet kapjon. Törekedtem arra is, hogy a sajátos kelet-közép-európai, sőt a magyar szempontok is megjelenjenek a könyvben, az angolul olvasó közönség – kutatók, diákok – által értelmezhető kontextusban és befogadható módon. Lehet például Európát nagy hangon oktatni arról, hogy mi magyarok mindig is részei voltunk, sőt, védtük a keletről jövő veszedelmekkel szemben, vagy Trianon igazságtalanságait ecsetelni. Ez tapasztalatom szerint hiábavaló, sőt kontraproduktív. Ugyanezen tények megismertetése szempontjából sokkal nagyobb hatású az, ha egy Európáról szóló angol nyelvű történeti könyvben – az említett szokásos Nyugat-Európa-központúság helyett – végre hangsúlyosan megjelenik a régiónk, benne Magyarország: például minden táblázatban ott szerepelnek a magyar adatok is.     

Az előszóban ír az Európához, az európai kulturális örökséghez való erős kötődéséről. Miben áll ez az örökség ön szerint és hogyan alakult, alakul át a társadalomfejlődés következtében?

Azt hiszem ez a kötődésem egyáltalán nem meglepő. E rövid interjúban egyetlen elemére utalok: generációm már felnőtt fejjel élte meg országunknak Európa nagy részétől való elzártságát a kommunista rendszer idején. Akkor sokunkban élt az Európához – főként Nyugat-Európához – való szoros kapcsolódás vágya. Ez ma már magától értetődő, sőt, túlzottan magától értetődő lehetőség. Én nem felejtem el, hogy ez nem mindig volt így, s történészként szakmai kötelességem is emlékeztetni a nem is olyan régi szellemi és gazdasági elszigeteltségre. Arra, hogy az utazási akadályok, a szabad kereskedelem hiánya és más korlátok mennyivel alacsonyabb életminőséget eredményeztek számunkra akkoriban. Nagy tévedés azt gondolni, hogy csak egy szűk réteg, mondjuk az értelmiség profitál a mai nyitottságból. Legalább néha nem árt felidéznünk, hogy az európai integráció nem feltétlenül egyirányú: ezeket a lehetőséget lehet szűkíteni, vagy akár eljátszani.  

Kimutathatóak a kontinens társadalomfejlődésében az európai egység elemei a történelem folyamán?

Nincs más olyan kontinens vagy nagyobb régió a Földön, melynek egységét és sokszínűségét olyan sokat és olyan hosszan vitatták a történelemben, mint Európa. Ez már önmagában is az egység egyik elemét jelenti: rendkívül intenzív kommunikációs térről van szó, ahol a nemzetek és nemzetállamok változó erősséggel versenyeztek és együttműködtek egymással és közben folyamatosan hatottak egymásra. Nagyon fontos tehát hangsúlyoznunk, hogy Európa fogalma, s így az egység elemei is változtak az idők során.

Tehát kimutathatóak, csak éppen változtak?

Igen. Az egység jelei ott vannak egyrészt a kulturális hagyományok és értékek vonatkozásában, melyek hordozói között a kereszténység kitüntetett szerepet kap. Másodsorban a történelmi tapasztalatok szintjén: az európai nemzetek és államok közötti rivalizáció már az újkorban olyan katasztrofális következményekkel járt – gondoljunk a harmincéves háborúra – , mely előtérbe helyezte a konfliktusok szabályozását és korlátozását. Ez ugyan járt sikerekkel a diplomácia vagy a hadviselés szabályai tekintetében, de a 20. századi nagy háborúk és népirtások összességében e korai kísérletek kudarcát jelentették. E tapasztalatok döntően hozzájárultak a második világháború utáni európai integrációs folyamatok elmélyüléséhez, s az államok közötti együttműködés-rivalizáció egészséges arányainak megteremtése tekintetében kétségkívül sikeresek voltak. A sajátos történelmi tapasztalatok mellett az európai egység harmadrészt látható a társadalmi intézmények és társadalmi struktúrák terén is. Ennek számos aspektusa közül itt a városfejlődés sajátosságait és a jóléti állam fejlettségét emelném itt ki. Az európai városok különleges vonásait mindenki felismerheti, aki járt Ázsiában vagy Amerikában. Az európai városok gyakran érintetlen történelmi maggal rendelkeznek, fejlődésük tervszerűbb volt, s így magas életminőséget biztosítanak. A szociálpolitika fejlettsége is európai sajátossággá vált a 19. század végétől kezdődően. Negyedik fontos elemét jelenti az európai egységnek a „hivatalos Európa", melyet mostanában szerte a kontinensen divat erősen bírálni. Az integráció formális intézményei ilyen fejlettségben nem találhatók meg a világ egyetlen más régiójában sem. Végül az egység fenti elemein alapulva a történelemben régóta létezik egy sajátos európai identitás is: a kontinens lakói közül sokan úgy gondolták és gondolják, hogy nem csak franciák, németek, lengyelek, vagy magyarok, hanem Európával is tudnak azonosulni. Régebben ez elsősorban az egyházi és kulturális elitet jellemezte, de az EU és elődei létrejöttével az 1950-es évektől kezdve az európai identitás egy új, a korábbinál kézzelfoghatóbb – bár kétségkívül egyben ellentmondásosabb – azonosulási pontot kapott.  

Régen jelent meg magyar történésztől könyv ilyen rangos kiadónál. Mennyire van jelen a honi társadalomtudományi kutatás nemzetközi színtéren?

Nagyon szerényen. Szűkebb szakmámnál maradva: ha megnézzük a legjobb, de akár a közepesként jegyzett nemzetközi folyóiratok utóbbi évfolyamainak szerzőit, vagy a nevesebb konferenciák előadóinak listáját, alig találkozunk hazai történészekkel. Több körülmény különösen aggasztóvá teszi ezt. Egyrészt az, hogy erről a helyzetről nem nagyon veszünk tudomást, hanem továbbra is a magyar szürkeállomány különlegességéről beszélünk. Másrészt a tendencia az utóbbi egy-két évtizedben inkább romló, mint javuló. Ennek persze rajtunk kívülálló okai is vannak, hiszen a régiónk iránti nemzetközi érdeklődés erőteljesen csökkent. Harmadrészt az, hogy a hazai felsőoktatás-politikában látható folyamatok további romlást vetítenek előre. 

E tény a bölcsészeken kívül még érint valakit?

Tévedés azt gondolni, hogy ez egy szűk szakma belügye. Például a humán területeken tapasztalható halvány magyar jelenlét akadályozza azt is, amit nemzeti érdekérvényesítésnek szoktak nevezni. Ha nincsenek megfelelő számban nemzetközileg ismert és elismert társadalomkutatóink, akkor az európai és globális tudományos közbeszédben sem tudunk résztvenni. Pedig ezek megfontolásai átszivárognak a politikai döntéshozatalba is, vagyis így még esélyünk sincs, hogy ezekben érvényesítsük saját szempontjainkat. Azt hiszem, ennek többször tanúi voltunk az utóbbi években is. Ezt aztán drága kampányokkal sem lehet pótolni.

Mi lehet az oka a gyér jelenlétnek? Hogyan lehet ezen változtatni?

Hazánkban még mindig komoly egyetemi és tudományos karriert lehet befutni a humán területeken – és nemcsak ott – anélkül, hogy valaki nemzetközileg magasan elismert eredményeket produkált volna. Ennek megváltoztatása lenne a továbblépés kulcsa. Ezt csak úgy lehetne elérni, ha a különböző minősítési és értékelési eljárásokban közvetlenül részt vennének külföldi szakértők is.

 

Tomka Béla 1962-ben született. Történelem és földrajz szakon végzett, 1996-ban gazdaságtörténeti témával szerzett Phd fokozatot. Tanított és kutatott Angliában, az Egyesült Államokban, Németországban. 2011 óta a Szegeti Tudományegyetem Történeti Intézetének egyetemi tanára. A Magyar Tudományos Akadémia Bolyai Plakettel és Akadémiai Díjjal is elismerte munkásságát. Több hazai és külföldi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és szakmai egyesületek munkájában is részt vesz.
LAST_UPDATED2