Payday Loans

Keresés

Catherine Deneuve PDF Nyomtatás E-mail
2013. augusztus 01. csütörtök, 19:20

Boldogtalan zsarnok

Leleplező könyv Catherine Deneuve-ről

Kiss Tünde 2007. 11. 30. (XI/48)

Új életrajzi könyv jelent meg a legnagyobb francia színésznőnek tartott díva
hazájában, Deneuve, a független nő címmel. A ma is aktív, hatvannégy éves sztár
nem járult hozzá a kötet kiadásához, ami nem is meglepő, mivel a könyvből fény
derül Deneuve édesapjának náci kollaboráns múltjára; az eddig afféle zárkózott,
okos és kiegyensúlyozott filmcsillag képében mutatkozó díva helyett pedig egy
rideg, számító és boldogtalan nő képe bontakozik ki.

Az életrajzot az a Bernard Violet francia újságíró publikálta, aki többek
között Delon és Depardieu életét is megírta – és már ők sem hálálkodtak az író
lázas kutatómunkájáért
… Sőt, az életrajzíró számos tekintélyromboló művével
olyan rettegett nevet szerzett, hogy Delon annak idején már akkor beperelte a
szerzőt, mielőtt az egy sort is leírt volna tervezett könyvéből.



Catherine Deneuve anyja, Renée Deneuve, valamint apja, Maurice Dorléac a
legendás Comédie Française társulatának tagjai voltak. Négy lányuk közül a
hírneves harmadik a németek által megszállt Párizsban született 1943
októberében. Az újságíró a párizsi nemzeti levéltárakban fedezte fel a Dorléac
papa kollaboráns tevékenységéről tanúskodó iratokat. Az angolellenes és
antiszemita Radio-Paris műsoraiban való láthatatlan, de jól hallható
szerepléséért Dorléac legalább tízezer fontnyi összeget kapott. A háborút
követően Dorléacot bíróság elé állították, mivel „segítette Németországot, és
aláásta a francia nemzet egységét”. Büntetése mindössze „nyilvános
megszégyenítés” volt: eltiltották egy időre a színházi szerepléstől. A családfő
a háború után külföldi filmek szinkronizálásával kereste a kenyerét. Érdekes
módon Az utolsó metró című filmben Deneuve olyan nőt alakított, aki zsidó
színháztulajdonos férjét hősiesen rejtegeti a pincéjükben a háború alatt. 

A titkolózás és a leleményes manipuláció szemlátomást a nő találó vonása lett a
valóságban is – éppen csak ellentétes előjellel.

Köztudottan Françoise Dorléac, Deneuve nővére volt családjuk szikrázóan
tehetséges színésze – amíg élt. Françoise éppen a Catherine-nel töltött
szabadságról indult vissza, amikor autóbalesetet szenvedett, és meghalt. A hír
letaglózta húgát, ugyanakkor a későbbiekben kapóra is jött a tragédia, amelynek
hatása állandó magyarázatul szolgált tartózkodó magatartásának – a tapintatos
riporterek pedig évtizedekre szólóan partnerei voltak a közjátékban. Catherine
maga is úgy érezte annak idején, hogy ő csak gyenge másolata lehet az alig
másfél évvel idősebb nővérének, akit őszintén csodált és imádott. Apja
bátorítására tizenhárom évesen vállalt először filmszerepet, majd elhatározta,
hogy felveszi anyja leánykori nevét, amivel saját kilátásait is javította.
Mellesleg sikerét éppen nővérének köszönhette, aki elvitte őt Jacques Démyhez
1964-ben, amikor forgatni kezdték A cherbourgi esernyők című, szívszaggató
filmmusicalt, s a rendező neki adta a főszerepet. A nővérek a balesetet
megelőzően még együtt szerepeltek Démynek A rochefort-i kisasszonyok című
filmjében. Éppen a tragikus 1967-es év hozta meg Catherine elsöprő sikerét A nap
szépe szürrealista film címszerepében. Innen rendületlen diadalmenet vezetett a
bonyolult nőalakok megformálásában. Az Indokína a tengerentúli elismerést is
meghozta. Az életrajzi könyv is elismeri, hogy Deneuve „a jeges külső mögötti
tűz” megjelenítője, a gőgös, de törékeny, előkelően vonzó francia szépség
szimbóluma.

Sosem tartozott a befolyásolható nők közé, tizenhét évesen ellentmondott az
általa mélyen tisztelt és imádott családnak, és összeköltözött a nőcsábász
hírében álló Roger Vadim filmrendezővel. Az újságíróknak ezerszer nyilatkozta,
hogy azért mondott a sokéves együttélés ellenére a filmrendező házassági
ajánlataira nemet, mert ellene volt az efféle hivatalos formalitásoknak. Pedig
valójában hajszál híján férjhez ment Vadimhoz, a Dorléac szülők azonban
ragaszkodtak egy házassági szerződés megkötéséhez, amelyben a válás esetén
létrejövő vagyonmegosztás részletei között olyan kitételek szerepeltek, mint:
„Az egyik fél halála esetén a konyhai eszközök a másik birtokába mennek át.” Az
örömittas vőlegényt ez már kihozta a sodrából: „Azt nem kéne írásba foglalni,
hogy kiéi lesznek a hamutartók?” – kérdezte, s az esküvőt elhalasztották –
örökre.

Catherine-nek bakfisként két titkos vágya volt. Az egyik, hogy színésznő, a
másik, hogy anya legyen. Egészen fiatalon őrületes vágy élt benne egy gyerek
után, alig lett nagykorú, nőgyógyászokhoz járkált, hogy kezeljék meddőségét.
Végül tizenkilenc évesen megszülte Christian fiát. Amikor mindkét álom
teljesülni látszott Vadim oldalán, az igazi természete kezdett felszínre törni.
Minden oka megvolt arra, hogy boldognak érezze magát, mégis örökké elégedetlen
volt. A kívülállók szemében egy kiegyensúlyozott, határozott nő benyomását
keltette, de néha teljesen irreálisan viselkedett, zsarnokoskodott környezetével
– elkezdett sztárként viselkedni. Hamarosan szőkén, kihívón és magabiztosan
kezdett mutatkozni. Ez idő tájt bontakozott ki öltözködési mániája, melynek
eredményeképpen kialakult a jellegzetes Deneuve-stílus, és egy hatalmas ruhatár,
a legalább kétszáz pár cipőből álló gyűjteményéről már nem is beszélve. Nem
vesztegette az időt, minél gyorsabban el akarta érni a céljait. Bár Vadim
szerint Deneuve nem az a fajta volt, aki az érzelmeit alárendelte volna az
érdekeinek: „Intelligens volt, kiváló humorérzékkel tudott szurkálódni, és
hideg, tartózkodó külseje mögött rendkívüli szenvedély lobogott”, de a nő
uralkodási vágya kikezdte kapcsolatukat.

Miután Vadimmal szétváltak útjaik, és a férfi egy másik színésznőt vezetett az
oltárhoz 1965 nyarán, rá öt napra Deneuve hozzáment David Bailey-hez, a híres
angol fotóművészhez, de házasságuk már két év múltán zátonyra futott. A könyv
szerint Deneuve túl fárasztónak tartotta, hogy angolul beszéljen a férjével.
Deneuve egyébként több nyelven is beszél. Olaszul például anyanyelvi szinten,
jobban is megértette magát Marcello Mastroiannival, akitől Chiara lánya is
született. Azután az olasz lovag is feladta a harcot, és kiviharzott a díva
életéből. A híres szeretők garmadája után kifacsart nőt életrajzírója nem
véletlenül mutatja be hidegnek, önhatalmúnak, mélységesen boldogtalannak. A
2005-ös Berlini Filmfesztivál fakuló színfoltjaként egyik új filmje, a Változó
idők bemutatóján a művésznő két cigaretta között, meglehetősen rezignáltan azt
is kifejtette, hogy abszolút nem hisz a film témájául szolgáló örök szerelem
létezésében. Ráadásul Deneuve, akinek mindig a család volt a legfőbb érték, épp
e téren kudarcot vallott: „A színészet szenvedés. Borzasztó nehéz a színészkedés
mellett egy jó életet élni” – vallotta be egy ízben.

A francia film bálványát állítólag rögeszmésen foglalkoztatja a pénz.
Közszerepléseinek árát is megpróbálja mind feljebb srófolni, és alvilági
kapcsolatai miatt is sűrűn járt a rendőrségre. A színésznő imázsa amúgy a
baloldali gondolkozással és humanitárius ügyekkel fonódott össze. A rajongótábor
nem is hagyja imádata tárgyát meghúzkodni: „Catherine Deneuve a világ egyik
leggyönyörűbb asszonya. Hadd ünnepeljük! A szépség önmagában is elismerésre
érdemes érték. Gyönyörködjünk benne! Miért rombolnánk le?” – mondta egyik
hódolója Deneuve-ről, akiről a Francia Köztársaságot megtestesítő Marianne
mellszobrát is megmintázták.