Payday Loans

Keresés

Kéthly Anna élete és munkássága PDF Nyomtatás E-mail
2013. július 26. péntek, 07:33

annakethlywithmarx

Utolsó jelentés Annáról
magyar romantikus dráma, 100 perc, 2009 

rendező: Mészáros Márta
forgatókönyvíró: Pataki Éva, Mészáros Márta
operatőr: Novák Emil
producer: Sándor Pál
konzultáns: Jancsó Miklós

szereplő(k): 
Eszenyi Enikő (Kéthly Anna)
Cserhalmi György (Faragó László)
Fekete Ernő (Faragó Péter)
Hámori Gabriella (Kati, Péter felesége)
Czinkóczi Zsuzsa (Magda, Anna testvére)
Beata Fudalej (Golda)
Kováts Adél (Klári)
Gáspár Tibor (Bogdán)
Seress Zoltán (Dénes)
Básti Juli (Péter anyja)


Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik meg a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a huszadik századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel. 
Az utolsó jelentés azonban nem pusztán egy történelmi film. Nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nem csak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. Így a rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai. 
A filmnek fontos elemei a kalandos életutakra jellemző krimiszerű izgalomkeltés és a szerelmes filmek felkavaró érzelemgazdagsága.


Bemutató dátuma: 2009. október 15. (Forgalmazó: Hunnia Filmstúdió Kft.) 

*

Kritika:

PORT.hu, 2009. október 15.: Annales"A magyar közelmúlt "Napló-krónikása", Mészáros Márta Nagy Imre után egy újabb baloldali szimbólumról, Kéthly Annáról forgatott tanulságos filmet - abszolút főszerepben Eszenyi Enikővel."

Revizor, 2009. október 15.: Besúgó-e vagy?"Befér-e két feles közé a XX. század? Megdugják-e Kováts Adélt a fának döntve? Rá fog-e gyújtani Cserhalmi György? Fog-e kiabálni Eszenyi Enikő? Ezekkel a kérdésekkel ültem le megnézni Mészáros Márta új filmjét."

Index, 2009. október 15.: Kádár János országa egy asszony ellen
Népszabadság, 2009. október 15.: Az új Eszenyi-film: Szép, hosszú semmi

*

Annales
2009. október 15.

A magyar közelmúlt "Napló-krónikása", Mészáros Márta Nagy Imre után egy újabb baloldali szimbólumról, Kéthly Annáról forgatott tanulságos filmet - abszolút főszerepben Eszenyi Enikővel.

Nő a politikában
Mészáros Márta már a pályája elejétől nyilvánvalóvá tette, hogy számára a női lét alaptémái - terhesség, szülés, gyermeknevelés: Örökbefogadás, Kilenc hónap, A magzat; a nő a férfias jellegű közélet/politika világában: Holdudvar, A hetedik szoba, Napló-trilógia, Kisvilma - Az utolsó napló, illetve A nő és a politika című tévéfilm-sorozat - szolgálnak filmjeinek bázisául. Utóbbiak kapcsán vált a "közép távú közelmúlt" első számú hazai krónikásává, vállalt szubjektivitása - de hiszen lehetetlenség is hidegfejű objektivitást elvárni attól a szemtanútól, aki nem egyszer a saját bőrén érezhette a történelem pörzsölését - mellett filmkrónikái a leghitelesebb, legérzékletesebb beszámolók az adott időszak magán- és közviszonyairól. Nyilván a kettő összefügg.

Politikus-párhuzamok
Mészáros előző filmje, A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója nyomdokain haladt, amikor filmet készített Kéthly Annáról Utolsó jelentés Annáról címmel, a magyar szociáldemokrata-mozgalom száműzetésbe kényszerített és elfeledett ikonikus alakjáról. A két Mészáros-film között több összefüggés is mutatkozik. Mindkét főhős baloldali politikus, mindkettőt a kommunista diktatúra semlegesítette (Nagy Imrét fizikai megsemmisítéssel, Kéthly Annát hazája elvesztésével büntetve), mindkettejük számára 1956 jelentette a fordulópontot, Nagy kormányában Kéthly töltötte be a kvázi miniszterelnök-helyettesi posztot, mindkettejük igazságának feltárása a rendszerváltás kulcskérdése (legalábbis a rendszerváltás alapkérdésének számított a Nagy Imrei - és így a Kéthly Annai - hagyomány követése, szemben a Kádáriéval). Kéthly Anna azonban mindmáig ismeretlen a hazai átlagpolgárok körében - és az is lényegi különbség Mészáros két történelmi mozija között, hogy a Nagy Imre-film deklaráltan a kivégzett mártír-miniszterelnök naplójára (és perirataira) alapul, addig a Kéthly Anna-film (bár történelmi munkákra épít, de) deklaráltan fikciós. Kéthly Anna (1889-1976) és a politikai pályafutásban mentoraként - és a magánszférában: a nagy szerelmeként - megjelenő Faragó László ügyvéd, szociáldemokrata politikus és ismert publicista kapcsolata valós, azonban teljességgel fiktív a Faragó unokaöcs, Péter (Fekete Ernő) alakja és besúgó szerepe.

Anna története
Az Utolsó jelentés Annáról című filmet viszont részben éppen ez teszi jóvá, ahogy egy rokoni besúgó/megfigyelő kvázi lelkiismeret-furdalása, Amerikába készülő öccse (Ladányi Jákob) előtt tett önvallomása során feltárulkozik Kéthly Anna (Eszenyi Enikő) alakja. Az ezerkilencszázhetvenes évek elejének Magyarországa, ahogyan az ifjú és tehetséges középkorifrancianyelv-kutatót, Pétert beszervezi a rendszer, hogy csábítsa haza Belgiumból az ellenzéki politikusnőt, akit bár korábban börtönbe zárt a párt, most nyugdíjat, lakást, egzisztenciát (sőt: megjelenést is) adna neki, aki cserében a hazatelepülésével mintegy legalizálva a Kádár-rezsimet. S azért Pétert választják, mert ő a nagy szerelem, Faragó ügyvéd (Cserhalmi György) unokaöccse. S az ezerkilencszázhetvenes éveken át feltárul a még múltabb múlt: a negyvenes és ötvenesek esztendők, amikor egy igaz szociáldemokratának előbb a világháború és a fasizmus farkas-veszedelmével kellett harcolnia, majd a kommunizmuséval, s amikor fellángolt az érzelem Kéthly és Faragó között...

Tökéletes választás a főszerepre
Péter kitalált alakja mellett és segítségével (ami természetesen Fekete Ernő remek játékának is köszönhető) kiragyog a Kéthly Annát alakító Eszenyi Enikő. Nem vagyunk pontosak: nem pusztán alakítja, ő az. Ugyanolyan hiteles a hazáját féltő honasszonyként, mint a szerelméért aggódó nőként. S bár igen jól játszanak a többiek is - Péter felesége szerepében Hámori Gabriella, Anna húga szerepében (a Mészáros Márta-színésznőikon) Czinkóczi Zsuzsa, a belgiumi magyar nagykövetségen az összekötő szerepét játszó ügynöknő, Kováts Adél, vagy egy-egy villanás erejéig Básti Juli, Máté Gábor és Gáspár Tibor -, azt kell mondjuk, ez a film egyetlen, a főszerepre tökéletesnek bizonyult színész filmje. Eszenyi Enikőé.

Kinek ajánljuk?
- A magyar történelmi közelmúlt iránt érdeklődőknek.
- Akik szeretnének többet megtudni Kéthly Annáról.
- Azoknak a mai szocialistáknak, akik a szociális érzékenységet a végkielégítések során érvényesítik.

Kinek nem?
- Akik szerint egy történelmi filmben a kaland és a látvány domináljon.
- Akiket idegesít Eszenyi Enikő személyisége (és hangja).
- A szélsőjobb elkötelezett híveinek.


8/10
Gulya István, PORT.hu

kritikák folytatása:

http://port.hu/utolso_jelentes_annarol/pls/fi/

films.film_page?i_perf_id=15689394&i_topic_id=1

________________________________________________________________________


„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” –

Kéthly Anna élete és munkássága


Írta: Bíró István 
2009. szeptember 20. vasárnap, 13:37 

1889. november 16-án született Budapesten. Szülei munkások voltak, de mind a kilenc gyermeküket tanítatták. Anna, hogy segítsen, hamar dolgozni kezdett iskola mellett. Elvégezte az elemit majd a polgárit is. Tanult gyors- és gépírást, majd könyvelői szakvizsgát szerzett. 1905-ben kezdett a Tolnai Világlapjánál, 1907-től Kassán magántisztviselő különböző cégeknél, ekkor lép be a frissen alakult Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül ismerkedett meg a Szociáldemokrata párttal, majd belépése után hamarosan a nőtagozatot szervezte ujjá. 1913-tól szakszervezeti tag, 1917-től a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége (MMOSZ) női tagozatának titkára és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) tagja volt. Az 1918-as őszirózsás forradalmat üdvözölte, viszont a Tanácsköztársaságot elutasította, elsősorban annak erőszakos intézkedései miatt. Humanista szellemét és igazságérzetét mélyen sértették a Vörös brigádok, és Lenin-fiuk cselekedetei. 

1919 októberében bekerült az MSZDP Központi Nőszervező Bizottságába, a nőmozgalom egyik vezetője lett. Meggyőző fellépésével tekintélyt és befolyást szerzett, 1922-től 1948-ig a pártvezetőség tagja, és országgyűlési képviselő volt. A róla elterjedt mondás szerint "Egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő". A Tisztelt Házban 1944-ig elmondott csaknem ezer beszéde, felszólalásai színvonala és keménysége révén a szociáldemokratákkal szembenálló képviselők tiszteletét is kivívta. Említsük meg, hogy a rendszerváltás utáni kormányokban, a női képviselők talán csak közösen multák felül ezt a számot. Akkor is csak számban, és –kivételektől eltekintve- nem minőségben. Szilárd műveltsége messze kiemelte őt a kortárs politikusok nagy része közül. Tucatjával kapta a halálos fenyegetéseket, amikre csak ezt felelte: „Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!”. A két világháború között főleg szociális kérdésekkel foglalkozott. A politikusok közül talán egyedüliként ismerte fel a magyar társadalom szétszakadásából eredő hibákat. Rendszeresen utazott vidékre, ezért első kézből számolhatott be azokról a csaknem feudális viszonyokról, melyek ekkor jellemezték az ország egyes részeit. Az 1930-as évek második felétől fellépett a német orientáció, a szélsőjobboldali törekvések és a zsidótörvények ellen. A második világháború idején elutasította a kommunista párt népfrontpolitikáját, az MSZDP és a polgári ellenzék összefogásának szükségességét vallotta. 1943-ban szerepet játszott a Független Kisgazdapárttal kötött parlamenti együttműködési megállapodás létrehozásában. 1943-44-ben Peyer Károllyal közösen tárgyalt az angolbarát polgári politikusokkal a háborúból való kiválás lehetőségeiről. Nem hitt semmiféle diktatúrában, teljes szívével demokrata volt. Látta mire képes az egyeduralom, nevezzék azt bárminek is. A német megszállás után kénytelen volt illegálisan folytatni tevékenységét. A nyilasok feketelistáján az elsők között szerepelt, akiket el kellett távolítani a magyar politikából és lehetőleg az élők sorából, ezért a hatalomátvételüket követő időszakban Nógrád megyében bujkált. 1945 februárjától Budapesten pártja külpolitikai és nemzetiségi osztályának vezetője, a politikai bizottság tagja és a szociáldemokrata Világosság című lap felelős szerkesztője lett. 1945 novembere és 1947 júliusa között a nemzetgyűlés, 1947 szeptembere és 1948 februárja között az Országgyűlés alelnöke, egyúttal pártja intézőbizottságának elnöke volt. Az SZDP egyik legnagyobb tekintélyű vezetőjeként a pártegység megőrzése érdekében centrumpolitikát folytatott, célja a politikai szabadság, a többpárti parlamenti demokrácia és pártja önálló arculatának a megőrzése volt.

Ellenezte a két munkáspárt egyesülését, ezért 1948. február 18-án puccsszerűen kizárták a pártvezetőségből, március 7-én a pártból is. Bár Kéthly Anna ettől kezdve a közélettől visszavonultan, szinte házi őrizetben élt, 1950. június 9-én az Államvédelmi Hatóság koholt vádak alapján letartóztatta. Hosszú, ítélet nélküli fogva tartás után, zárt tárgyaláson a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és kémkedés vádjával 1954. január 20-án életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az év november 19-én - részben a nemzetközi tiltakozás, főleg a brit Munkáspárt közbenjárásának hatására - egyéni kegyelemmel szabadult, de rendőri felügyelet alatt maradt. Politikai ellenfelei féltek tőle. Féltek felkészültségétől, nyugodt hangjától, kifinomult monarchiabeli stílusától, és egyszerűen attól, hogy mindjüknél okosabb volt. Tudták nyílt vitában esélyük sem lenne ezért inkább ellehetetlenítették. 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején részt vett a Szociáldemokrata Párt újjászervezésében, október 31-én a párt elnökévé választották. Egy pillanatig nem habozott pedig pontosan tudta mi lesz, ha elbuknak. November 1-jén elutazott a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére, hogy nyugati támogatást kérjen a demokratikussá váló Magyarország számára. 2-án - távollétében - a Nagy Imre-kormány államminiszterévé nevezték ki, a szovjet intervencióról a hírt 4-én Bécsből hazafelé, Sopronban kapta. Miután visszatérése kétszer is meghiúsult, New Yorkba utazott, hogy tájékoztassa az eseményekről az ENSZ Biztonsági Tanácsát, s emigrációba kényszerült. 1957. január elején Strasbourgban részt vett a Kádár-rendszerrel szemben álló Magyar Forradalmi Tanács megalakításában, amelynek elnökévé választották, s a még ugyanebben az évben létrejött Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete nevű emigráns szervezet elnöke is lett. 1957-ben Belgiumban telepedett le, részt vett az ENSZ magyar bizottsága jelentésének elkészítésében, amely kiállt az 1956-os forradalom ügye mellett. 1958-tól az MSZDP emigráns szervezetének elnökeként sokat utazott, mindenhol fellépett Magyarország szabadságának visszaszerzéséért, a kommunista elnyomás ellen. 1957-1963 között szerkesztette a Londonban kiadott Népszavát, 1970-től 1973-ig a Szociáldemokrata Szemle alapító szerkesztője volt. 1973-ban vezetésével dolgozták ki a Szociáldemokrata Alternatívát, az emigráns szociáldemokrata párt új programját. Brüsszelben a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének Szolidaritási Alapjától kapott segélyekből élt.

Utolsó éveiben hazavágyott, de hiába: a magyar szociáldemokraták karizmatikus vezetője 1976. szeptember 7-én hunyt el a belgiumi Blankenbergében. Hamvait 1990. októberében hozták haza, és november 3-án Budapesten a 301-es parcellában helyezték örök nyugalomra. 1994. július 7-én jogilag rehabilitálták, tavaly domborműves emléktáblát avattak egykori Pozsonyi úti lakóháza falán. Munkássága és erkölcsi nagysága Deák Ferencéhez mérhető.

Véleményem szerint az igazi baloldali megújulásra Kéthly Anna öröksége nélkül nem kerülhet sor. Szomorú ténye oktatási rendszerünknek, hogy munkássága nem tananyag a legtöbb középiskolában. Hitével, bátorságával, eltökéltségével mindenkinek példát mutat.


Források: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=14711&pIdx=1

Szentmihályi Szabó Péter: Polgári Politikai Lexikon


*


Legyen világosság! - Kéthly Anna álarc nélkül
Fri, 2010/06/25 - 16:46


Anna 1946 februárjában, egy árulkodó amerikai fényképen

A közelmúlt egyik feltűnést keltő kinyilatkozásának számít, hogy Kövér László, a Fidesz Választmányának elnöke a Parlament melletti Károlyi-szobor eltávolítását ígérte a Magyar Hírlap és az Echo TV közönségtalálkozóján. Kövér személyes véleményét hangsúlyozva még azt is elmondta, hogy…


Kövér személyes véleményét hangsúlyozva még azt is elmondta, hogy a Károlyi-szobor helyére Kéthly Anna egykori szociáldemokrata pártelnök szobrát kellene állítani. Ezen bölcs elképzelést természetesen rögtön helyeslően dicsérte a minden hülyeségre kapható Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap „sztárzsurnalisztája“ is valamelyik tévéműsorában.

Az ötlet még a Népszava judeobolsevista őskövületének számító Várkonyi Tibor különben minden fideszes javaslattal szemben kőkemény szívét is meglágyította egy pillanatra, aminek a lap június 21. számában a Két gróf című írásában így adott hangot:
„Ha visszafogottabbak vagyunk, azt mondhatjuk, méltányos, ha kritikátlanabbak, minősíthetjük »nagylelkűnek« is Kövér doktor cserejavaslatát, hogy a Kossuth Lajos téri Károlyi-szobor helyére négy éven belül állítsák a szociáldemokrata Kéthly Anna emlékművét. »Nagylelkű«, mert nem valamelyik hirtelen előrántott jobboldali „»valakit« akar kitüntetni ezzel a szobordöntéssel, hanem mégis a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonyát.”

Minden épeszű gondolkodó számára maga az a tény, hogy a Népszava publicistája ily módon értékeli Kéthly alakját, már éppen elég ok lenne gyanút fogni. De mivel mi, magyarok általában a gyorsan felejtők népe vagyunk, talán nem fölösleges emlékeztetni az érintetteket és az olvasókat is, hogy ki is volt valójában „a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonya”. Legyen végre világosság!

Kéthly Anna 1889-ben született Budapesten. Az anyakönyvi kivonata szerint római katolikus. Maga magát mindenkor hű marxistának és ennek megfelelően ateistának vallotta.

Magántisztviselőnek készült, de még igen fiatalon politikai ambíciói támadtak és belépett a szociáldemokrata pártba. Főleg a női munkások szervezésében mutatott fel eredményt. 1917-ben, 28 éves korában a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének a tisztviselője lett a párt megbízásából. Feladata volt, hogy ezt az egyesületet beszervezze a pártba. A párt segítségével gyorsan emelkedett rangban s nem sokkal később a szövetség vezetőségi tagja, majd annak alelnöke lett.

Az őszirózsás forradalom már a pártban is jelentősebb szerepben találja. Az első kommunista-marxista terroruralom alatt csak mint a szociáldemokrata párt belső szervezője szerepel és így Kun-Kohn Béla és Szamuely Tibor kiebrudalása után könnyen igazolják. A párt azonban nem marad hálátlan addigi munkásságáért és 1919 végén a szociáldemokrata Központi Nőszervező Bizottság tagjává választják. 1922 óta megszakítás nélkül tagja volt a szociáldemokrata párt vezetőségének.

Állandó cikkírója a Népszavának, részt vesz a szociáldemokrata röplapok szerkesztésében. Peyer Károly belső munkatársa, de a párt valamennyi férfitagja mint a párt „leghasználhatóbb“ nőtagját tartja számon. Egyike azoknak, akik névvel és név nélkül megjelent cikkeikben a legerőteljesebben veszik védelmükbe az első patkányforradalom bűnözőit és Károlyi Mihályt.

A párt hamarosan rábízta a „Nőmunkás“ szerkesztését, amelyben azután szociális kérdések megoldása mögé rejtve folytatja pártpropaganda- és szervező tevékenységét. A második nemzetgyűlési választáson a parlamentbe is bekerül a budai lajstromos választókerületben. Ezóta állandóan tagja volt az 1944-es összeomlásig a parlamentnek. Az 1927. évi országgyűlési választásokon is mint a budapesti II. kerület szociáldemokrata képviselője került az országgyűlésbe. 1931-ben is megválasztják Budán, de ugyanakkor a szegedi választókerületben is. Kéthly a párt utasítására a szegedi kerületet tartja meg.

A háború alatt tevékenyen közreműködik a kommunistákkal a földalatti mozgalom szervezésében és az ország a bolsevista lerohanással szemben tanúsított ellenállásának belső szétzüllesztésében. Mikor a szovjet lerohanja Magyarországot, Kéthly is előkerül. Újra nyüzsögni kezd, és a sem beszélni nem tudó, sem komolyan reprezentálni nem képes öregedő hölgy teljes erővel veti bele magát a pártéletbe. Bár ifjúsága, mely több, mint 25 éven át előresegítette, régen a múlté, Kéthlyt nem lehet kihagyni. Alig van a pártban valaki, akit emlékek ne kötnének hozzá és aki ne érezné magát elkötelezettnek, hogy Kéthly munkásságáért most fizessen.

Bekerül a párt vezetőségébe és megkapja a Világosságnál, a párt hivatalos lapjánál a főszerkesztői címet s széket. Annuska szerkeszteni, szervezni és ügyködni kezd annyi év után az áhított teljhatalommal. Később mélységesen hallgat Kéthly Anna arról, hogy mint volt ennek a lapnak a főszerkesztője, később, amikor az emigrációban olyan igazi „antibolsevistának“ hazudta magát!

Korunk szellemi szegénylegényei – mint Kövér és Bayer – valószínűleg erre a Kéthly Annára gondolnak.

Mi azonban nem felejtünk és gondosan őrizzük a Világosság 1945-1947. évi számait, amikor Kéthly Anna ezt a lapot főszerkesztette. Teljesen elegendő, hogy valaki a Világosság ezt a 3 évfolyamát átlapozza, hogy megkapja Kéthly Anna igazi arcképét. Kéthly Annáét, aki 1956 után nyugatra kerülve lázong a bolsevizmus és Kádár ellen, mert kiebrudalták otthonról, de aki 1945-1948-ban a kommunizmus előretörésének egyik leglelkesebb harcosa volt.

Kéthly Annával beszélgetést folytatott a magyarok akasztásait előszeretettel címlapján hozó Képes Figyelő munkatársa. s ez a riport a lap I. évfolyama 5. számában 1945. szeptember 29-én jelent meg.

A riportban Kéthly elbüszkélkedik főszerkesztésével és azzal, hogy minden anyag a kezén megy keresztül. „Átnézem az anyagot, a felelős szerkesztővel, a munkatársakkal tanácskozom. Szerencsére nem kell sokat »tanácskozni«, mert a Világosság minden tagja úgy is, mint újságíró, úgy is, mint mélységesen demokratikus meggyőződésű egyén, hivatásának magaslatán áll. Sokan közülük régi barátaim, akikkel már egyéb munkaterületeken is együtt dolgoztunk és így ebben az új szerepben s új felelősségben a régi kapcsolatokat újítom fel.”

Hogy mit jelentett ez az új szerep, azt könnyű kimutatni. Az „új szerep” nem volt más, mint

1. az egyház mielőbbi teljes lejáratása,

2. a bolsevizmus és Sztálin megkedveltetése,

3. a szocialista párt beépülésének a bolsevista erőképzésbe való előkészítése, a két párt munkájának összehangolása.

Kéthly Anna és lapja nagy erőfeszítéssel látott hozzá, hogy a bolsevista párt ezen kívánságát mielőbb végrehajtsa. A Világosság vezet az egyházellenes uszításokban. A Világosságban sorozatosan jelennek meg cikkek a papság és Mindszenty, Ravasz, Ordas ellen. Mikor 1946-ban az Oktogonon két részeg szovjet katona fegyveres csatát vív és az egyik holtan ott marad, a Világosság siet a szovjet segítségére, hogy elterjesszék azt a hazugságot, hogy a szovjet katonát „fasiszta”, papoktól feltüzelt összeesküvő lőtte le. Budapesten mindenki tudja, hogy mi az igazság, de Kéthly Anna lapja lázít a papság, a „fasiszták” ellen.

Kéthly lapja követeli, hogy Péter Gábor, az ÁVO járjon el a demokrácia ellenségei ellen. Kéthly lapja ad helyet a szovjet rádió vádaskodásainak az egyházak és a papok ellen. Kéthly Anna lapja jár legelöl Sztálin és a szovjet rendszer propagandájában. Amit a szovjet tesz, az mind jó és mind helyes. Magyarország megmentője a szovjet.

Sztálin itt – Sztálin ott! Sztálin a félisten! Sztálin a nagy! Sztálin szellemére épül fel az új világ!

A szociáldemokrata párt és a kommunisták összeolvadásának, a két párt együttműködésének egyik élharcosa a Világosság!
Bán Antal, Szakasits Árpád és Kéthly Anna irányítják a nagy propagandát a két párt egybeolvadását érintően. Eleinte – diplomatikusan – a két párt különállását hirdetik, de a legteljesebb együttműködés szükségességét. Hirdetik, hogy ez a két párt mindig együttműködött a múltban, működik a jelenben és a jövőt is csak ketten tudják kialakítani.

Kéthly Anna 1956 után nyugaton a kommunisták ellen beszél, nem számolt azonban azzal, hogy vannak, akik megőrizték ezekből az időkből az írásait, amikor még a legkitűnőbb kommunista propagandisták közé tartozott.

De Kéthly Anna egyike azoknak is, akik a magyar ifjúság bolsevista átállítását megkezdték. Az ő irányítása alatt dolgozott a tankönyv-átíró bizottság. A bizottság által jóváhagyott tankönyvek igazolják először a bolsevizmust, az 1918-as ún. patkányforradalmat, és kezdik meghamisítani az egész magyar történelmet.

A Világosság a kommunista ellenállók szócsöve. A Világosság bélyegez minden magyar szabadulni akarást antiszemitizmusnak!

Kéthly Anna a legjobb barátja ebben az időben Kádárnak, Rónainak, Marosánnak, Péter Gábornak, mindazoknak, akik munkásságához a magyarság legszörnyűbb irtásának bűntette tapad.

Akkor, amikor a magyarságot két világháború megtizedelte és egy páratlan méretekben szaporodó szlávság elnyeléssel s megsemmisítéssel fenyegeti, Kéthly Anna, feldicsérve az állítólagos, így természetesen élenjáró, szovjet szaporodás csökkentőmódszereket, lelkes propagandistája a gyerekáldás megakadályozásának. Hogy ebben a gyerektelen asszony gyerekgyűlölete mellett jól megfontolt célok és szovjet érdekek irányadók, nem kétséges.

Kéthly Anna az, aki azt a feladatot kapja, hogy a világ közvéleményét félrevezesse a kommunisták előretörését illetően. Ő az, aki szorgalmasan jár Londonba és fedezi az angol szocialisták „együttérzésével” Rákosi és munkatársai biztos előretörését. Ha kell, kirohan ellenük, mintha ellene volna a bolsevizmusnak, de ugyanakkor valóságosan ő az egyik fedezője Rákosi szalámitaktikájának.

Elég néhány felvételt látnunk, néhány felszólalást, hogy lássuk, mint támogatta Kéthly a bolsevizmus előretörését és a két marxi párt együttműködését.

Ha a kommunisták ünnepséget tartanak és propagandagyűlést, ki lenne más a szociáldemokraták szónoka, mint Kéthly. A bolsevista közönség fergeteges tapsviharokkal fogadja a sikerétől félájult öregedő politikust, aki végre elérte, hogy körültombolják. A szocializmus szent nevében lázít minden „reakció” ellen. Ma már a gyerek is tudja, hogy ez a „reakció” nem volt más, mint a magyar nép szabadságvágya. A magyar nép tudta, hogy új társadalmi, gazdasági és kulturális rend vajúdik az idők méhében, de azt is tudta, hogy ez az új rend nem lehet a marxizmus. Kéthly vállalja azt a szerepet, hogy a magyar népet meggyőzze a marxizmus áldásairól, melynek legtökéletesebb formája a kommunizmus.

Belerúg a középosztályba, megtámadja az egyházakat, ellene van minden nemzeti érzésnek, tagadja a magyar nép történelmi jogát ősi határaihoz. Valóban „fáradhatatlanul” építi a „szocializmust”! Hogy ennek a szocializmus-építésnek a csúcsán Rákosi áll, pontosan úgy tudta, ahogy a bolsevisták. Szürke kis kirohanásai a bolsevisták ellen hozzátartoztak szerepéhez. A magyar népet mindenáron félre kellett vezetni. Amit Nagy Ferenc, Varga Béla és társai megkezdtek, azt Kéthly Anna folytatta a magyar nép között tovább. Kéthly itt, Kéthly ott, Kéthly mindenütt, és ma már senki sem „kéthly”, hogy mindenkor a bolsevizmus szolgálatában.

1945-1946-ban, a bolsevista világuralmi törekvések magyarországi irányítói, Rákosi-Rosenfeld és társai vezetése alatt előre megfontolt és kidolgozott utasítások alapján törnek előre Magyarország teljes bolsevizálására. A Kisgazdapárt élére olyan figurák kerülnek, mint Nagy Ferenc, Varga Béla, akiket csak az érdekel, hogy ők most államférfiak. Hogy azok is maradjanak, lelkiismeretlenül árulják el az országot, választóikat, sőt, legjobb munkatársaikat. Rákosi először ezt a két botcsinálta politikust sepri ki az országból. Nagy Ferenc pénzügyi és szerelmi kalandjai elég alkalmat játszanak Rákosi kezére, hogy kitessékelje. A gyáva, remegő, leghűségesebb barátait Rákosi kezére játszó, a saját pártját felmorzsoló, szűk látókörű, beképzelt, gerinctelen Nagy Ferenc a Sztálintól ajándékba kapott autójával és a svájci diplomata-alapból búsásan „felvéve” emigrál Nyugatra.

Varga Béla „likvidálása” is könnyű feladat. Varga Béla, mint a mesék fekete hollója járkál a Kisgazdapártban a kezdetek kezdetétől. Féltékeny mindenkire, talán még saját maga ellen is intrikál valami beteges kisebbségi érzettől hajtva. Hogy kedvelt fia maradhasson Rákosinak, oly messzire megy a marxizmus kiszolgálásában, Rákosi terveinek támogatásában, hogy Mindszenty hercegprímás kénytelen a túlbuzgó „egyházfit” többször is meginteni. Mivel Rákosi előtt nem ismeretlen Varga Béla a második világháború alatt tanúsított, hazaárulónak nevezhető magatartása, magánélete, zsidó származású barátnője furcsa halála, gyávasága, ő is rövidesen követi Nagyot „az emigrációba”!

A porondon a szociáldemokrata és kommunista párt marad. Szakasitsot, Peyert és Kéthlyt félreállítani ugyancsak nem akadály Rákosi számára. Miután valamennyien megtették kötelességüket, a bolsevistáknak nincs többé szükségük rájuk, egymás után intézik el az addig is a kommunista pártnak szolgálatában érdemeket szerzett, Magyarország teljes bolsevizálásához vezető utat kiválóan egyengetett „politikusokat”.

Ha maradt volna még a szociáldemokrata pártban magyar érzelem, azt kiölte Peyer, Szakasits és Kéthly. A Népszava már régen a bolsevista párt szócsöve. Két év alatt sikerült Moszkvában kiképezni az új kommunista újságírógárda törzsét, és Kéthly is mehet.

1948 februárjában ki is ebrudalják a „politikai életből”. Ugyanez év áprilisában kihajózzák a pártból is, majd 1950. július 15-én a Peyer által Nyugaton alapított probolsevista sajtó nagy jajgatással értesíti a nyugati „demokratikus” világot, hogy Rákosi Mátyás szalámitaktikájának legélesebb kése, Kéthly Anna rácsok mögött ül.

Kéthlyt letartóztatják és lecsukják. Nincs elfogadható vád ellene. Hűséges, lelkes probolsevista volt egész életében, de már elvégezte a rábízott feladatokat, régi Cseka-szokás szerint el kell tűnnie a süllyesztőben.

Múlnak az évek. Kéthly Anna börtönben ül. Na, nem olyan súlyos körülmények között, mint a többi politikai rab, de ül.
Rákosi az úr azon a Magyarországon, amelyet a Kisgazdapárt és a Szociáldemokratapárt már felsorolt vezetői aranytálcán tálaltak Rákosi asztalára.

Mikor 1956-ban az ÁVH kétségbeesetten jelenti, hogy a halottnak vélt ország mozog és félő, hogy az elkeseredettség kirobban, nosza hamarosan kieresztik az egyébként megbízható „politikai foglyokat” a Rákosi-rendszer mártírjaként. Hogy az ország szemét bekössék, Rákosit leváltják. Rákosi mosolyogva átteszi székhelyét Moszkvába és onnan irányítja Gerőt. A szabadságmozgalmakat azonban nem szabad elnyomni, hanem éppen ki kell robbantani, mert Moszkva érdeke azt kívánja, hogy a szuezi vállalkozás előtt Rákosi-Gerő „tabula-rasa”-t teremtsen Magyarországon. ÁVH-s ügynökök kezdenek magyarkodni, fűtik az úgyis robbanásig túlhevült kazánt s készítik elő az utat Nagy Imre, Kéthly, Tildy és a többi bevált országcsaló politikai szereplésének megismétléséhez.

A szabadságharc ki is robban. A félrevezetett magyarság Moszkva előzetes tervei szerint Nagy Imrét követeli a kormány élére. A moszkoviták a kezüket dörzsölik. A buta „goj” engedelmes vágóállatként hajtja bele a nyakát a bolsevista medve karmaiba.

A szabadságharc visszhangja azonban külföldön váratlanul igen kedvezőtlenné fordul a szovjet számára. Bent az országban a hős magyarok megbénítják a kommunista párt és a szovjet fegyveres alakulatainak erejét. Külföldön égig csap a lelkesedés.

Valamit tenni kell. Kapóra jön a szociáldemokraták bécsi kongresszusa. Előkerül a politikai molyvédő zsákból a legöregebb, legravaszabb moly, Kéthly Anna. Két-három nap alatt óriási propagandát csapnak körülötte s azután kiküldik Bécsbe, hogy fordítsa meg Nyugat hangulatát és hangolja Nyugatot a szabadságharc ellen.

Kéthly autóba is ül és ÁVH-s kísérettel elhagyja az országot. Bécsben előre megrendelt lelkesedés várja. Kéthly felszólal. A beszédében elsősorban megtámadja a szabadságharcosokat, mert „rabolnak, fosztogatnak, kegyetlenkednek”. Kijelenti, hogy ők nem akarnak odahaza antibolsevista kormányt, mert a szovjettel békésen akarnak együtt élni. Ünnepélyesen kijelenti, hogy nem azért jött, hogy fegyveres segítséget kérjen a harcosoknak, mert azok nem munkások, hanem fellázadt intellektuelek, akik Mindszenty uralmát akarják vissza, csupán gyógyszert és némi kis élelmiszert kér. Egész beszéde nyílt támadás a szabadságharcosok ellen.

Beszédének azonban nincs meg a kellő hatása. Kéthlyt támadja a nyugati sajtó s még az ötödik-hadoszlopos sajtó sem tudja elrejteni bosszankodását abszolút elhibázott probolsevista propagandája miatt.

Kéthly az egyik osztrák szociáldemokrata vezetőtől a másikig rohan. Zárt ajtók mögött megértésre talál, de az osztrák szociáldemokraták okosabbak, mint hogy nyíltan kiálljanak egyelőre Kéthly átlátszó kommunistabarát tevékenykedése mellett.

Kéthly Anna sírógörcsöt kap, amikor látnia kell, hogy tehetetlen. Az osztrák szociáldemokrata párt sem tud kiállni mellette e napokban, ahogy szeretné, mert a külföldi kommunista pártok váratlan megroppanása miatt teljesen elhibázott lépés lenne a szociáldemokrata pártok részéről Kéthly és a „békés együttműködés” világot áruló szólamainak támogatása.

Kéthly kisírt arccal vágja magát gépkocsiba és rohan vissza utasításokért Magyarországra. Most éri élete legnagyobb meglepetése. Szovjet csapatok visszafordítják és kigúnyolva, bőséges „szitokszó” kíséretében visszazavarják Nyugatra.

Mint valami vihartól tépett csontváz érkezik meg Sopronba.

Egyik emigrációs magyar lap éppen ott tartózkodó munkatársa egy sorozat fényképet készít Kéthly Annáról, amint ázott verébként elkeseredetten ül az autójában és nyilatkozatot kér tőle. Kéthly elkeseredetten szidja a szovjet egységeket, hogy visszaküldték, pedig ő azért sietett haza, hogy az új kormány rendelkezésére álljon. Kirúgását tájékozatlan szovjet csapategység önkényes tettének nevezi, amely nem ismerte az ő személyének fontosságát. Arra a kérdésre, mit szándékozik tenni Nyugaton, kijelenti, be fogja mutatni a nagyvilágnak a „forradalom” igazi arcát, az intellektus lázadását, a fehér terrort.

Bécsben már várják Kéthlyt. A nyugati probolsevista körök mint a játékos kis macska a papíregeret vonszolják egyik gyűlésről a másikra, hogy továbbfolytassa a szabadságharc diszkriminálását. Odahaza a szovjet már ezrével deportálja a magyarokat, ölik az ország fiatalságát, amikor Kéthly még mindig vígan küldözgeti szerte „békés együttműködésről” és szovjet-barát magatartás szükségességéről összeizzadt üzeneteit.

Még az egyébként békés, pártonkívüli „Südost Tagespost” is kirobban már Kéthly nyilvánvaló probolsevista magatartása miatt. A lap 1956. november 14. száma „Kéthly asszony és a forradalom” címen a következőket írja:

„A múlt héten nagy nyüzsgés volt a bécsi szocialista táborban. A tragikus magyarországi események idejében felbukkant Bécsben Kéthly Anna, a Nagy Imre-kormány minisztere, a magyar szociáldemokrácia elismert képviselője, akit osztrák elvbarátai kellőképpen körülcsodáltak és ünnepeltek. Peter Strasser szociáldemokrata képviselő a saját magas személyében fáradozott, hogy Kéthlyt Magyarországra visszavigye. A szovjet közben hozott ellenintézkedései azonban ezt megakadályozták és Kéthly asszony azóta a fél világot körülutazza a magyar szabadság ügyében és jelenleg az UNO-delegációk New York-i előszobáiban udvarolgat, míg Peter Strasser Budapesten volt. Ő azután tájékoztatót adott ki a magyar forradalommal kapcsolatos személyes tapasztalatairól, amely lényegében igazolja mindazt, amit az egész-világ a magyar tragédiáról tud. Peter Strasser osztrák szocialista, Kéthly asszony magyar szocialista, akinek szintén van tájékoztatni valója a hazájában történt eseményekről, mégpedig a nyugat-berlini szociáldemokratákhoz intézett levelében. Ebben a levélben először is tagadja, hogy ebben a népi forradalomban a munkásság részt vett, mert az inkább az »intelligencia« jelentkezése volt. A munkásság azonnal elfordult attól, amint a »fehérterror« dühöngeni kezdett: »Nem voltunk azzal tisztában, mit tegyünk ez ellen a rajtaütés ellen… Nem szabad semmiféle restaurálásnak történnie Mindszenty szellemében« – véli a szociáldemokrata Kéthly Anna, akinek levele, szellemében és tartalmában a magyar és minden más államban élő kommunistáknak éppen a lehető legjobbkor jött, éppúgy, mint a német szociáldemokraták nyilatkozata, melyet teljesen a »testvéri megértés« szellemében a magyar kommunisták nehézségeiről leadtak. Magyarország és Nyugat-Németország szociáldemokratái kéz a kézben a kommunistákkal – és mindez éppen abban az időben, amikor Európa közepén a marxizmus elleni elhárító harcában egy nép majdnem teljesen elpusztul. Hol a határ a demokrácia és a totalitárius szocializmus között? Mi tehát a még szocializmus és a már kommunizmus?”

Ehhez a cikkhez minden megjegyzés felesleges. Az, hogy Kéthly New Yorkban kommunista köszöntéssel üdvözölte hallgatóságát, amely lelkében a bolsevizmus elleni elkeseredéssel a magyar szabadságharcosokat jött össze ünnepelni, már csak mellékes epizód.

Aztán 1957 januárjában Strasbourgban megalakult a „Magyar Forradalmi Tanács” elnevezésű gittegylet, olyan hétpróbás gazemberekkel az élen, mint Király Béla, a hazaárulás világbajnoka (ő is megérne egy „misét”!) és természetesen Kéthly Anna, akit rögtön a közgyűlés elnökévé választottak. Aki csak az oroszok tévedéséből lett „szabadságharcos menekült”, mivel a szovjet csapatok minden könyörgése ellenére sem engedték vissza Budapestre, hanem kizavarták az országból. Hiába magyarázta, hogy ő maga csak azért ment ki Bécsbe, hogy az osztrák szocialistákat a forradalomba beleavatkozott reakciós elemekről felvilágosítsa.

A strasbourgi forradalmi tanács megalakulása is pontosan meghatározott tervek szerint, kommunisták ellenőrzése szerint történt. Mivel Nagy Ferenc és Varga Béla neve időközben megkopott, Király Béla ismeretlen nevének Kéthly Anna szállította a nemzetközi érdeklődést. Strasbourgban részletesen elhatározták a további tennivalókat a bolsevizmus korábbi szálláscsinálói, a magyarság árulói s mikor a részletekre a budapesti moszkvai helytartóság kíváncsi volt, hazarendelték Kéthly és Király, valamint Nagy és Varga ellenőreit jelentés és beszámoló leadására.

A többé már antibolsevistának alig álcázható Szabad Európa és a Nagy-Varga nevével fémjelzett Nemzeti Bizottmány helyére új szervet létesítettek, hogy az amerikai kispolgár filléreiből tovább folytathassák a szalámi taktikát a nyugati emigránsok között, orránál fogva vezethessék a nyugati közvéleményt.

Amerika látszólagos antibolsevista politikájának függönyei mögött megbúvó sötét probolsevista erők azonban már óvatosak voltak. Nem hagyták egyedül cselekedni a levitézlett Nagy Ferencet és Varga Bélát, a leleplezett Király Bélát, a szellemileg láthatóan megrokkant Kéthly Annát, hanem dr. Klár Zoltánt, a kommunista partizánszövetség első elnökét, akkor már természetesen New-York-i illetőségű buzgó „antibolsevista demokratát” tették meg a cég „láthatatlan”, de mégis jól látható főnökének.

Mivel minden bizonnyal az olvasók többsége nem tudja, hogy ki volt ez a dr. Klár Zoltán és az általa szerkesztett Az ember c. lap, szükségesnek látjuk dióhéjban felvázolni a lényeget.


Az Az ember című hetilapot Krausz Náthán, aki Göndör Ferenc néven vonult be a legaljasabb kommunista patkány-újságírók galériájába, Kun-Kohn Bélának, az első kommunista forradalom magyarországi vezetőjének, Sztálin és Lenin benső barátjának sajtónépbiztosa alapította még 1918 októberében Budapesten. A kommün bukása után Bécsbe „emigrált” és ott 1926-ban újra kiadta Az embert. Mikor onnan csalás, zsarolás és egyéb súlyosabb bűncselekmények miatt újra menekülnie kellett, hamis eskü letételével és fajtestvérei segítségével becsempészte magát Amerikába. New Yorkban telepedett le és ott folytatta tovább bolsevista újságírói tevékenységét, ahol haláláig hetilapjának kiadója és szerkesztője volt. A magyar nyelvű újságírás egyik legelvetemültebb sajtógengsztere és kommunista propagandistája volt, aki 1954-ben az FBI részéről már elhatározott letartóztatása elől megtért Ábrahám kebelébe. „Árván maradt” lapját a körúti gengszterújságírás egy másik, de sokkal tehetségtelenebb, ügyefogyott kommunista propagandistája, dr. Deák Zoltán, majd tőle a szabadkőművesek, volt magyarországi zsidó nagytőkések anyagi támogatásával a magyar újságírás vitathatatlanul legszennyesebb figurája, dr. Klár Zoltán (Nyíregyháza, 1894. ápr. 1. – New York, 1965. dec. 25.) vette át 1956 végén. Klár Zoltán újságírói „pályafutását” – mivel jól vívott – mint levélhívásra rendelkezésre álló, felbérelhető „párbajhős” (gengszternyelven „killer” - gyilkos) kezdte és mint hálószobatitkokkal zsaroló útonálló folytatta Társadalmunk című „lapjában“. 1945-ben a kommunista partizánszövetség elnöke, aki soha el nem szenvedett szenvedéseiért és soha nem teljesített „ellenállásáért” vagyonokat harácsolt össze. Mikor később rájöttek csalásaira, okmányhamisításaira, 1951-ben menekülnie kellett Magyarországról. 1957-ben már Király Béla, Kéthly Anna, Nagy Ferenc és társainak „legjobb barátja”.

Így találkoztak össze a hazaárulók és csirkefogók, a bolsevizmus korábbi szálláscsinálói, hogy az agyalágyult Nyugat hathatós támogatásával, mint a „magyar antikommunista emigráció hiteles vezetői” vonuljanak be a még ma is ható történelemhamisítások nagykönyvébe.

Kéthly Anna nevéhez fűződik még a londoni, „emigrációs” Népszava beindítása 1957-ben, amelynek 1963 decemberéig főszerkesztője. A szerkesztőségben, Kéthlyt kivéve, mindenki zsidó. Egyben azonban valamennyien egyek, hogy szorgalommal dolgoztak annak idején a bolsevizmus térhódítása érdekében. Egy sincs a cikkíróik között, aki ne lett volna muszkavezető. Már a lap terjesztői is majdnem kivétel nélkül nem árják, ahol pedig „terjesztő vállalatról” van szó, azok külföldi kommunista képviseletek. Akikről írnak, vagy zsidók, vagy ismert kommunista előmunkások. A lapot egy 95%-ban nem magyarokból álló pénzügyi csoport pénzeli. A londoni Népszava az egyetlen emigrációs lap, amely Magyarországról is elfogad előfizetéseket. Vaknak vagy idiótának kellett annak lennie, aki nem látta, mi az újság célja és kit szolgált.

És ennek a Kéthly Annának akar a „nemzeti és antikommunista” Kövér László és a „szintén zenész” Bayer Zsolt Károlyi Mihály helyére szobrot emelni a Kossuth téren.

Az természetesen tökéletesen érthető, hogy a népszavás ősbolsi Várkonyi hogyishívtákrégen tata Kéthly Annát „a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonyaként” aposztrofálja. De Kövér „doktor” és a „történelemtanári diplomával” rendelkező Bayer Zsolt esetében vagy a szintén bolsevista családi gyökerek, vagy pedig egy felfoghatatlan szellemi napfogyatkozás verte ki a biztosítékot.

Ahogy Orbán Viktor mondta, a Fidesz választási győzelme óta „még a nap is másképp süt Magyarországon”.

Ezt mi is készséggel elismerjük, mert az első napszúrás jelei egyeseknél már láthatóak.

Epilógus

Kéthly Anna a szocialista internacionálé és a belga szociáldemokraták segítségével Brüsszelben telepedett le. 1976. szeptember 7-én halt meg a belgiumi Blankenbergében. Haláláig hithű marxistának vallotta magát. Hamvait a „rendszerváltozás” után, 1990-ben hozták haza és temették el a Rákoskeresztúri új köztemetőben, teljes rehabilitálása 1994-ben történt. Kéthly Annának különben van már szobra a budapest-erzsébetvárosi Kéthly Anna téren és egy emléktábla is megörökíti nevét egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 40. szám alatt. Éppen ideje, hogy a nemzetárulás eme kivételes példánya a Parlament közelében is szobrot kapjon, ezzel is bizonyítva, hogy Magyarországon 2010-ben „forradalmi” változások történtek.

[Újra és újra el kell mondanunk, mert úgy látszik a halkan kimondott igazságot senki sem hallja meg, s aki meg is hallja, neki is meg kell többször ismételni, hogy annak tartalmán elgondolkodjon és az elmélyüljön benne.

A Jobbik, Kövér zavaros kijelentését megelőzően, gr. Tisza István szobrát javasolta Károlyi, a hazáját önhibájából, vagy önhibáján kívül eláruló „vörös gróf” emlékműve helyére.
Mi viszont továbbra is azt állítjuk, hogy egy hazáját senki, idegen hatalom kedvéért elhagyni nem akaró, csak onnan erőszakkal elzavarható és igazságához, vallási értékeihez a végtelenségig ragaszkodni kész politikus szobra egy, morális szempontból még mindig önmagát kereső Magyarország előtt építőbb, hasznosabb példa lehetne - mint a fent leírt vázlatban megismerhető Kéthly Anna - Schlachta Margit képviselő asszony szobra.
Mellette szólhat még az is, hogy Schlachta Margit volt a magyar törvényhozás első női képviselője; s talán az is, hogy mai napig nem jutott még eszébe egyetlen meghatározó magyar politikai erőnek sem, (a KDNP-nek sem) hogy hamvait az amerikai Buffaló száműzetéséből magyar földbe hozassa haza; mint voltak olyanok, aki Kéthly hazacsempészéséért még anyagi áldozatokat is képesek voltak hozni.

Mindezekért is ajánljuk nagyra becsült személyét a talán már létező magyar kereszténydemokrata gondolat elkötelezett híveinek figyelmébe is. 

Hiszen, talán mindannyian ismerjük a szólást, amikor Schlachtát, a hitoktatás szabadságáért mondott beszéde után Parragi György (a Kisgazdapártból 1947. február 5-én „kilépett”) akkori pártonkívüli képviselő így méltatta: „Egyetlen férfi a nemzetgyűlésben!” (Ez a megállapítás egyébként nem először hangzott el Schlachta Margitra, mert először Némethy Jenő képviselő illette hasonló, méltató szavakkal.) A bérkárogó és folytonos ordenáré hangnemű közbekiabálásaikkal őt megzavarni és megszégyeníteni szándékozó kommunisták és a szálláscsináló kriptokommunisták - természetesen - határtalanul utálták. Így alakját, nézeteit a mai ifjúság főleg a korabeli vicclapok humorosnak szánt agitpropos karikatúráiból ismerheti, melyek közül egy-kettőt még történelemkönyvekbe is becsempésztek, őt lejáratandó.
Ez utóbbi tény is csak politikusi nagyságát, hitét és magyarságához ragaszkodása példaképszerű értékét támasztja alá.
Igen! Az a szobor Schlachtának „jár”, bár tudható, maga is nevetne egy ilyen megfogalmazáson.
Ezekkel a gondolatokkal viszont nem szeretnénk olyan színben feltűnni, hogy gr. Tisza István szobra esetleg „okafogyott” lenne. Az ő hazája iránti cselekedeteinek értéke szintén nem elvitatható. 



Egy Schlachta Margittól, 1933-ból, a nagy gazdasági világválság idejéből származó idézettel zárjuk gondolatainkat:
„Mi, szociális téren, társadalmi reformokért küzdünk, és egy jobb világért. A szociális bajok oka a lélek-nélküliség. Dolgozni akarunk, hogy jöjjön el a Szentlélek. A szociális reformokat csak akkor tudjuk igazán végrehajtani, ha a társadalom lélekkel telik el, ha a nyomor oka, a léleknélküliség megszűnik.” 

Mennyire más ez a szemlélet, mint Kéthly marxista-leninista-sztálinista, osztályharcos, kegyetlen, diktatórikus, életidegen és hazug, materialista-ateista szociálisnak nevezett biztonsága! - szerk.]


(Dobszay Károly - Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

http://szentkoronaradio.com/publicisztika/2010_06_25_

legyen-vilagossag-kethly-anna-alarc-nelkul