Payday Loans

Keresés

Talpalávaló a haláltánchoz PDF Nyomtatás E-mail
27. Születés, életkor és halál

Talpalávaló a haláltánchoz, avagy popmester a XIX. században

szerző: Veress Zsuzsa 2012-05-06

 

Talpalávaló a haláltánchoz, avagy popmester a XIX. században

 

Cigány vagyok.

Nyugodtan elhihetik, ha mondom. Ez nem olyasmi, amivel alaptalanul szoktak dicsekedni. (Bár Lázár Ervin megtette. Egy időben elterjeszette magáról, hogy cigány. Pedig nem volt az.)

Ezért, mikor tanítványaimat arra kérem, hogy a „cigány” hívószóhoz fűzzenek asszociációkat, az minden esetben szociokulturális lelkigyakorlat. Ugyanis vannak osztályok és csoportok, ahol ezt a diákok tudják rólam. Nos, ilyenkor az asszociációs játék előtt kínos csönd áll be. Szinte hallom, ahogy csikorog és kattog az agyuk, ahogy átállítják a vágányokat, hogy valami civilizáltat próbáljanak mondani. Nagy sokára mernek csak megszólalni a legbátrabbak, és tétován röpköd a teremben néhány olyan szó, mint a „szabadságigény”, avagy a ”szenvedélyesség”. Ezen az ösvényen szépen el lehet vezetni őket Vörösmartyhoz, a rapszódia műfajához, a vers hangneméhez.

Izgalmasabb ez a játék olyan osztályokban, ahol a gyerekek nincsenek felvilágosítva rólam; az iskolafolyosói hírcsatornák kifürkészhetetlen működési anomáliái folytán. Ilyenkor ugyanis gátlástalanul ömlenek a képzettársítások, nagy röhögések közepette. A „lop” általában elsőként hangzik el. És persze jön az „analfabéta”, a „koszos” és a „késelő” is, nemkülönben a „putri” és a „segély”. Esetleg „Győzike”. Ezen a ponton szoktam megmondani nekik.

Miután szó bennszakad, hang fennakad, még nem volt idejük magukhoz térni, közlöm velük azt is, hogy a Szózat szerzője 1854-ben éppen egy vén cigányban írta meg önmagát. E kettős sokkhatás nagyon hasznos, oktatási és nevelési szempontból egyaránt. Most maradjunk az oktatásnál.

Diákjaim szép lassan feloldódnak. Attól, hogy azt látják, én nem jöttem zavarba, és egyáltalán nem haragszom. Ekkor meg lehet tőlük kérdezni: mégis, mit gondolnak, hogy juthatott a nemzet költője ilyen önarcképhez? Villámgyorsan szokott jönni a „mindenki által megvetett” asszociáció. És hamarosan a „zenész őstehetség” is. Általában a nyűtt vonóval együtt.

Helyben vagyunk, következhet a verssel való megismerkedés. Nagy-nagy csöndben, feszült figyelemmel követik.

Kivéve, amikor a zenész képzettársítás előhívja belőlük, mondjuk, Oláh Ibolya nevét. De előfordult már Palya Bea, a Besh o Drom, sőt még az Andro Drom-féle Cseh Tamás-feldolgozás is, a roma himnusszal összekombinált Tíz év múlva ne ez a dal legyen. Mióta digitális tábla van a termekben, akár azonnal bele is lehet hallgatni ezekbe a zenékbe, s lehet róluk beszélgetni. Ilyenkor ezzel a kis kitérővel érkezünk Vörösmartyhoz.

Tízedik osztályban természetesen célszerűbb minél előbb kikötni a versnél. Már ekkor is termékeny lehet felhívni a figyelmet azElőszó és A vén cigány közös motívumaira, mint amilyen pl. a „vész”, az „istenek” és az „ünnep”. A két rapszódia közötti hasonlóságokat és különbségeket jól meg tudják állapítani a diákok maguk. Az Előszó zárlatának sötét kétségbeesettségét ésA vén cigány befejezésének tragikus optimizmusát is érzékelik. Ilyenkor tehát szeretem a vers elemzését Beethovennel befejezni, jelesül a tragikus sötétséggel kezdődő és az Örömódával végződő IX. szimfóniával. Ráadásul a „szabadságigény” és „szenvedélyesség” kezdeti képzettársításához is visszakanyarodhatunk.

Emelt szintű csoportjaimban érettségire készülvén nemcsak a mű magasabb szintű elemzését lehet elvégezni; nemcsak Vörösmarty életművében lehet elhelyezni A vén cigányt, sőt nemcsak a látomásos versek vonulatában, hanem újra tárgyalható a cigány motívum is.

Általános iskolás korukból ismerik Mikszáthtól A beszélő köntöst, Cinna figuráját. Erről többnyire eszükbe jut Victor Hugo Esmeraldája A párizsi Notre Dame-ból, és Jókaitól A cigánybáró. Illetve: a kisregényt kevesen ismerik, annál többen a belőle készült rajzfilmet, Dargay Attila Szaffiját. (A Johann Strauss-operettet szinte senki.)

Ellenben Liszt és a cigányzene kapcsolatát nagyon is ismerhetjük. Az énekfakultációsok ilyenkor triumfálnak. Hosszan tudják elemezni Liszt zenéjének gyökereit: azt, hogy a cigányromantika és a magyar romantika voltaképpen ugyanaz. (Az úgynevezett „cigányzene” /”magyarnóta”/ rettenetes giccs mivoltát ezzel összefüggésben meg lehet említeni, bár a diákok általában nem ismerik ezt a zenét. Szerencsére.) Ha lehetséges, ekkor érdemes belehallgatni Cziffra György karizmatikus Liszt-játékába.

Carmen, illetve Carlos Saura ebből készült opera-flamenco filmje nem hagyható ki ajánlásaimból. Kusturicától A cigányok ideje a kedvenceim közé tartozik, szoktam a gyerekeknek vetíteni, és rögzítjük, hogy ez a film hozza az összes cigánysztereotípiát. Néztük már együtt Gauder Áron Nyóckerjét is.

A végzősökkel Lorca Cigányrománcaiból olvasunk.

Olykor előfordul, hogy valaki Puskin Cigányokját is ismeri. Weöres Psychéje volt már emelt szintű szóbeli tétel; és a sort zárhatja Csokonai Lili.

 

Tizenkettedik osztályban már könnyebben belátható, hogy a cigány szereplő miért kedvelt a romantikában, s hogy akkor is és később is a férfiírók többnyire nőalakokban írták meg ama híres szabadságigényt és szenvedélyességet. Ha pedig férfi szereplőről van szó, akkor az a legtöbb esetben inkább komikus figura (a gyávaság, a hencegés és a helytelen magyar beszéd motívumsorával jellemezve), mint az Egri csillagok Sárközije, vagy Petőfi Kuruttyója. (Ezt Petőfi pápai diákkorában írta, a mi iskolánkban, tehát itt szó esik róla.) Vagy A nagyidai cigányok, mindenestül. Viszont éppen Vörösmarty vén cigánya a nagy kivétel.

Ha igazán vájt fülűekkel van dolgom (vagy ha van a gyerekek között cigánygyűlölő), akkor nem hagyom ki Lakatos Menyhértet, Bari Károlyt vagy Jónás Tamást a világért sem. Egyszer még Holdosi József is szóba került. És ha valakinek a párhuzamos fakultációs tárgya a művészettörténet, akkor jön Balázs János, Péli Tamás, Szentandrássy István. Meg a 2009-es Velencei Biennále első romapavilonja, amit én láttam, s a róla készült fotókat és az ott kiadott albumot be lehet mutatni.

 

 

Érdemes bejárni a bor útját is. Ha van erre igény és idő, szívesen olvasom a diákoknak Tinódi Lantos Sebestyéntől a Sokféle részögösrőlt, és Cserna-Szabó András Levin körútjából azt a részt, melyben a szerző a másnaposság típusait és fokozatait taglalja úgy, ahogy Tinódi a részegségét. De Csokonai trágár szavakkal teli A borital mellett című hosszú versének felolvasásától sem riadok vissza. Az anakreóni hagyományokat követő versek, vagy az Omar Khajjám-i bölcs borozások, Hamvas Bélától A bor filozófiája ezúttal háttérbe szorulhat, hisz jelen esetben a részegülés, a dionüszoszi mámor érdekel bennünket.

Ám Petőfi bordalai természetesen nem hagyhatók ki. Annál kevésbé, mivel első nyomtatásban megjelent versét, A borozót szintén pápai diákkorában írta, a fergeteges humorú Ivás közben pedig szerepel a szöveggyűjteményekben.

Ezeknél azonban fontosabb a Fóti dal, illetve még inkább a Keserű pohár. A magyarság és az egész világ bajai feletti sírva vígadás, és a komor, tragikus-extatikus életre-halálra ivás kapcsán természetesen eljutunk Adyhoz: A magyar Pimodánhoz, A fekete zongorához, és mindenek előtt Az ős Kajánhoz. Ady és Vörösmarty rokonságát revelációként szokták észlelni diákjaim.

Ismét másik kört járhatunk be a zenész motívum mentén. Hogy a költő eredendően zenész, azt mindannyian tudják. Így az ókori görögöktől kezdve a trubadúrokon át sokáig eljuthatunk. Odáig, hogy nemcsak Petőfi és Arany, de még Ady is emlegeti a „lantját”.

Ennél izgalmasabbak persze a direkt zenész szimbólumok, mint amilyen Aranytól a Tamburás öregúr, annál is inkább, mert ez is egy önlefokozó önarckép, akárcsak A vén cigány.

Szilágyi Domokos zenei motívumaiból, az ő zenész verseiből is szívesen válogatok emelt szinten tanuló diákjaim számára. „Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!” (Valamikor) Ez a fájdalom hasonlít Arany öreguráéhoz, Vörösmarty vén cigányáéhoz. Szisz A próféta című verse segít megérteni, hogyan is juthatott az idősödő Vörösmarty a vén cigány önarcképéhez.

Hamis prófétának bizonyult a saját szemében is. Hisz ő maga írta: „Az nem lehet, hogy ész, erő / És oly szent akarat / Hiába sorvadozzanak / Egy átoksúly alatt”. És tizenhárom év múlva bebizonyosodott, hogy igenis: lehet. Így juthatott a költő a kiöregedett, megvetett, divatja múlt kocsmai zenész arcmásához, aki az emberiség haláltáncához húzza a talpalávalót. Szilágyi Domokos Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből (palimpszeszt) című verse zárhatja a sort, hisz ez a vers kifejezetten reflektál A vén cigányra is. (Pl: „Elittad az árát, megittad a levét – / a Boldogasszony köténye se véd.”)

Öreg oroszlánnak hullik a szőre… De azért oroszlán! Isteneknek telik kedve az ő zenéjében újra, a legendás végidőkben, amikor lesz még egyszer ünnep a világon.

Az idén a próféta, a zenész, az emberiség haláltánca mentén vágott ösvények belefutottak az apokaliptikus jóslatokba. (Az apokaliptikus versek közül ismét vájt fülűeknek előadható Eliot Waste Land-je, mi több: Pilinszky Apokrifjével minden további nélkül összeköthető a szóban forgó Vörösmarty-vers.)

Én már több világvégejóslatot átéltem, a mostani tiniknek ez a maja naptár új szenzáció. Némi iróniával persze le lehet szerelni őket, megemlítvén, hogy Dionysius Exiguus tévedett, így hát maga Jézus is „Krisztus előtt” született néhány évvel… Nem is beszélve a zsidókról, a mohamedánokról (hogy csak a két legismertebb példát említsem), akik egyáltalán nem 2012-t írnak. Velük vajon mi lesz?

Nos, miután ezeken átestünk, azért lehet beszélni arról, hogy a világ állapota apokaliptikus: az egész világ úgy förtelem, ahogy van. Ezen az sem enyhít, hogy ezt nem mostanában kezdték el mondogatni.

Ezért tehát ebben a tanévben, április 11-én „Rettenetes ez világnak mostan minden dolga” címmel mutattunk be egy műsort. Az idézet Szkhárosi Horváth András 1547-ben írt Az átokról című verséből való.

A műsor alapvetően 16. századi és kortárs szövegekből állt össze.

Vörösmarty a maga apokaliptikus zenészével kiindulópont volt. Az emberiség ma is járja a haláltáncot, és most is húzza valaki a talpalávalót. Korunknak megfelelően ez most Határ Győző popmestere, a mai „vén cigány”. Ez magyarázza előadásom bombasztikus címét is.

Valójában nincs benne semmi bombasztikus.

Határ Győző (Faludy Gyuri bácsi után a második legöregebb költő, aki szintén 2006-ban hunyt el) Libegő című drámájában minden felvonás végén elhangzik a popmester hadarómondókája. Ő olyan, mint Shakespeare-nél a bolond: aki megmondja a frankót.

Az idei költészetnapi műsorban egy diákom, Palcsó Bálint, a Pápai Református Gimnázium 11. c osztályos tanulója (gitáros pólóban!) előadta ezt a hadarómondókát.

(Az előadás elhangzott április 22-én, Székesfehérvárott, a Fűzfa Balázs által szervezett 12 legszebb magyar vers konferenciasorozat idei, A vén cigány-konferenciáján.)

 

 

LAST_UPDATED2