Payday Loans

Keresés

A legújabb

Kocsonya PDF Nyomtatás E-mail
Jó és rossz evés-ivás, vendégség
2013. június 18. kedd, 18:38

Ételed az életed/ Kocsonya  A kocsonyáról az első írásos emlékek a XIV. századból származnak. A Le Viandier-ben, a középkori konyháról szóló receptgyűjteményben szerepel először a húsból készíthető kocsonya. A kocsonyát eredetileg az étel eltarthatóságának növelésére használták, hiszen akkoriban igen nehézkesen lehetett tárolni a romlandó ételeket. A kocsonyalével leöntött alapanyagokat viszont elvágták az oxigéntől, így néhány nappal tovább eltarthatóak voltak.  „Pislog, mint miskolczi kocsonyában a béka”  A két világháború közötti időben több száz, vagy talán ezer ilyen emlék vitte hírül a kocsonya történetét. Hogy pislogott-e a béka a miskolci kocsonyában vagy sem, mindmáig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálaltak, nem beszélve az avasi vagy temesvári pincékről.   Szendrei János a történetet a következőképpen meséli el: „A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közötti felső magyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett `furmányosok` közvetítették. Miskolc városa ezeknek közbenső állomása volt. Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő Szarvas, Törökfő és a Magyar huszár című kisebb vendégfogadókban szálltak meg éjszakára. Egy felső-gömöri tót furmányos is a Magyar huszárba tért be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétól, még pedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva Potyka Kati becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepétől kikandikáló húst akarja konzumálni. De egyszerre csak ijedten ejti el a villát és így kiállt fel: – Jáj, jáj, kocsmárosné annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításért. – No ennek pechje volt! – mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot, mely ezután ismét jól érezte magát a `a körülményekhez képest`. Az elmondások szerint Miskolcon nagyon sok fogadóban és pincében megtörtént az eset, az `áldozatok` között volt fuvaros, hétköznapi polgár, s országgyűlési képviselő, s az eset előfordult a 18–19. században éppúgy, mint Böczögő 20. századi Korona Szállójában. Ezt a sokszínűséget mégis egységessé teszi, összefogja valami, s ez pedig az, hogy az eset megtörténtében senki sem kételkedik. A miskolciak magukénak érzik a pislogó békát. (Részletek: Dobrossy István: A miskolci fogadók és a vendéglátás története című könyvből)  A kocsonya Miskolcon – elsősorban piaci és vásári napokon a népszerű házi készítésű étkek közé tartozott. A pislogó béka legendája a mai napig él és ez adta a Kocsonyafesztivál ötletét.   A CZF szótárban, 1862-ben:  *KOCSONYA "(kocs-ony-a) fn. tt. kocsonyát. Általán, enyv gyanánt megsűrösödött nedv, milyenek a czukrász-kocsonyák (szulczok, aludtlevek), vagy némely növényekből kifakadó enyvszerü nedvek. Szorosb ért. némely kifőzött húsok meghült és megsűrödött leve, pl. halkocsonya, disznókocsonya, borjulábkocsonya.  A kocsonyának egyik főtulajdonsága, hogy öszveragad, a másik, hogy reszketeg. Innen mondják: remeg, mint a kocsonya. Gyöke rokon a kacs, kocsány szókkal, melyek fogódzást, egymásbaragadást jelentenek.   ,Kocsonya' is talán innen vette nevét, mivel részei enyv gyanánt öszveragadnak. Ezen fogalmi rokonságnál fogva neveztetik a peucedanum nevü növény magyarul kocsord-nak, mert peuce hellén szó, am. szurok, mely természeténél fogva ragadós; továbbá a tremella nevü növény a reszketéstől kocson-nak."  Neve magyarul magyarázható!
































Ételed az életed/ Kocsonya


A kocsonyáról az első írásos emlékek a XIV. századból származnak. A Le Viandier-ben, a középkori konyháról szóló receptgyűjteményben szerepel először a húsból készíthető kocsonya. A kocsonyát eredetileg az étel eltarthatóságának növelésére használták, hiszen akkoriban igen nehézkesen lehetett tárolni a romlandó ételeket. A kocsonyalével leöntött alapanyagokat viszont elvágták az oxigéntől, így néhány nappal tovább eltarthatóak voltak.

„Pislog, mint miskolczi kocsonyában a béka”

A két világháború közötti időben több száz, vagy talán ezer ilyen emlék vitte hírül a kocsonya történetét. Hogy pislogott-e a béka a miskolci kocsonyában vagy sem, mindmáig nem derült ki. Az viszont igen, hogy a miskolciaknak régtől fogva kedvelt eledele volt, s mint ilyet, a sokadalmakon kívül a korcsmákban, vendéglőkben is feltálaltak, nem beszélve az avasi vagy temesvári pincékről. 

Szendrei János a történetet a következőképpen meséli el: „A vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közötti felső magyarországi kereskedelmet többnyire gömöri fuvarosok, úgynevezett `furmányosok` közvetítették. Miskolc városa ezeknek közbenső állomása volt. Itt rendesen a Szentpéteri kapuban lévő Szarvas, Törökfő és a Magyar huszár című kisebb vendégfogadókban szálltak meg éjszakára. Egy felső-gömöri tót furmányos is a Magyar huszárba tért be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétól, még pedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a nép fantáziája bizonyos, szemmel látható tekinteteknél fogva Potyka Kati becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepétől kikandikáló húst akarja konzumálni. De egyszerre csak ijedten ejti el a villát és így kiállt fel: – Jáj, jáj, kocsmárosné annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Egy izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításért. – No ennek pechje volt! – mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a fagyos jószágot, mely ezután ismét jól érezte magát a `a körülményekhez képest`. Az elmondások szerint Miskolcon nagyon sok fogadóban és pincében megtörtént az eset, az `áldozatok` között volt fuvaros, hétköznapi polgár, s országgyűlési képviselő, s az eset előfordult a 18–19. században éppúgy, mint Böczögő 20. századi Korona Szállójában. Ezt a sokszínűséget mégis egységessé teszi, összefogja valami, s ez pedig az, hogy az eset megtörténtében senki sem kételkedik. A miskolciak magukénak érzik a pislogó békát. (Részletek: Dobrossy István: A miskolci fogadók és a vendéglátás története című könyvből) 
A kocsonya Miskolcon – elsősorban piaci és vásári napokon a népszerű házi készítésű étkek közé tartozott. A pislogó béka legendája a mai napig él és ez adta a Kocsonyafesztivál ötletét. 

A CZF szótárban, 1862-ben:

*KOCSONYA
"(kocs-ony-a) fn. tt. kocsonyát. Általán, enyv gyanánt megsűrösödött nedv, milyenek a czukrász-kocsonyák (szulczok, aludtlevek), vagy némely növényekből kifakadó enyvszerü nedvek. Szorosb ért. némely kifőzött húsok meghült és megsűrödött leve, pl. halkocsonya, disznókocsonya, borjulábkocsonya. 
A kocsonyának egyik főtulajdonsága, hogy öszveragad, a másik, hogy reszketeg. Innen mondják: remeg, mint a kocsonya. Gyöke rokon a kacs, kocsány szókkal, melyek fogódzást, egymásbaragadást jelentenek. 

,Kocsonya' is talán innen vette nevét, mivel részei enyv gyanánt öszveragadnak. Ezen fogalmi rokonságnál fogva neveztetik a peucedanum nevü növény magyarul kocsord-nak, mert peuce hellén szó, am. szurok, mely természeténél fogva ragadós; továbbá a tremella nevü növény a reszketéstől kocson-nak."

Neve magyarul magyarázható!