Májusi eső
Ess, eső ess,
három hétig ess!
Hullj a rétre,
a vetésre,
ess, eső ess!
-
Eső, eső, essél,
buborékot vessél,
hogy a búza nőjjön,
a gyermek örüljön,
lesz kenyér, lesz kalács,
karácsonykor finom fánk.
-
Mag, mag, búzamag,
nőjjél, nőjjél hamarabb!
Esőt, felhőt hoz a szél,
szomjas soha ne legyél!
-
Esik eső, jaj- jaj- jaj,
nyakunkon a zivatar,
tüzes villám cikázik,
aki nem fut, megázik!
-
Ess, ess, esőcsepp,
Szomjas a föld, itasd meg!
-
Bőg a szamár, eső lesz,
Holnap után vásár lesz.
*
József Attila: Május A rengő lomb virágban ég és készül a gyümölcsre, a nyilt uccára lép a nép, hogy végzetét betöltse. Iramlanak a bogarak, friss jelszavak repülnek. S az aranyba vont ég alatt, - mert beköszönt az ünnep - a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ő kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet! 1935 vége
*
Májusi Rózsa
Lásd májusban, amint ágán virít a rózsa: pompája zsendülő, bimbója most fakad, színeire az ég féltékenyen lecsap, ha hajnal könnye hull s a tájat frissre mossa. Bokrában kellem és szerelem bujdokol ma, fát, kertet balzsamos illattal átitat, hol az eső veri, hol hevével a nap,
s meghal, csüggedt fején szirom szárad sziromra. Ily hamvas, zsendülő virág voltál te épp, ég s föld hódolt neked csodás szépségedért, de párkád úgy itélt: te is legyél a földé. A sírod könnyem és gyászom díszíti már - emez tejescsupor, amaz virágkosár - s így tested holtan is rózsa lesz mindörökké.
Pierre De Ronsard szerelmes versét fordította Baranyi Ferenc
*
Kányádi Sándor: Májusi szellő
Almavirággal futkos a szellő, akár egy kócos semmirekellő. Kócosnak kócos, de nem mihaszna, okot nem ád ő soha panaszra. Füttyöget olykor, mintha ő volna a kertek kedves sárgarigója. Meghintáztatja ágon a fészket, leszáll a földre: fűhegyen lépked. Illeg és billeg, s ha dolga nincsen, elüldögél egy kék nefelejcsen.
*
Gyóni Géza: Májusvárás
Didergő szívben Rég nem ringott dal. De várlak, Május, Tüzes napoddal. Színig a lelkem Kőhideg kinccsel. De várlak, Május, Jöjj, melegíts fel. Tél fagya szállott Mosolygó arcra. De várlak, Május, Napod olvassza. Márvány az ajk is, A mézes, mérges, De várlak, Május, Hogy égess, égess! Csóktalan élet Céltalan élet. De várlak, Május, Te csókos, téged... ...Rég kihűlt helye Könnyes párnámon... De várlak, Május, - Vagy csak őt várom?
*
Juhász Gyula: Májusi óda
Ó, emberek, az élet oly rövid, Az utak végén az örök rög int. Jó volna egyszer, végre, tudni már, Hogy szomorú fejünkre itt mi vár? Isten nevében az ember felett Száz zsarnok itélt és kevélykedett. Jó volna egyszer kipróbálni még Az Ember jussát, az Ember hitét! Harangok, ágyúk, szuronyok helyett Zengjen, ragyogjon már a szeretet! Határok helyett a határtalan Jóság, amelynek igazsága van! Kaszárnyát, börtönt lerombolva mind, Szárnyaljanak egekbe álmaink! Versnek, zenének szárnyán szálljanak Az Isten szabad sátora alatt. Vörös májusra vígan zöldelő Szabad májust hadd hozzon a jövő! Legyen majális minden napodon, Ó, Ember, hittel én ezt dalolom. Hittel, reménnyel május ünnepén, Ó, Ember, Testvér, be szeretlek én!
*
Hajnal Anna:
Májusnak első napjain
Kútkávára süt a nap, a cseppek gyöngyként hullanak, himbál a vödör láncain- - májusnak első napjain. Az eltört köcsögön madár kék füvön körbe- körbe jár, új hajtást hajt a rozmaring májusnak első napjain. A kút vízében ül a nap, hűsöl a rozmaring alatt, fényt ír a kút vén falain- - májusnak első napjain. S te költő mit írsz? mi a rím? a hajnal égő karmazsin- zászló az egek ormain, májusnak első napjain. Azt írom: éljen!, él a nép! piros zászlókkal táncra lép, a szabadság új sáncain májusnak első napjain.
*
Fodor József: Májusi üdvözlet
Vérforraló május, csoda hónap! Teljes éjjel zeng, bugyog a zápor, És reggelre gyöngyöznek a lombok, A pataknak duzzadt kelyhe csillog És a földből kiömlik az illat, Álomból kelt szárnyas tolla reszket: Mély rejtekbe hallgatni be jó volt, Dús gallyakon hogy csengenek a csöppek, Üde, tiszta tengerüket itta Bő mellébe és sarjad a jó föld. Mennyi fénylő csíra, mind kipattan, Köröskörül friss és drága zöldség, Kertek és mezők telin mosolyognak, S mint lépsz, mohó, röpködő szemeddel Nem is bírod már e szörnyű szépet. Amit látsz, mind, mind magadba innád, Felgomolygó párák szürke hamvát, Alant a tisztuló zöld mezőket, Ezüst forrás habját könnyű gőzben S hogy a szíved mindig ittasuljon, Göngyölegből most engedt levélkét, Melynek gyenge zöldje föld- tejes még S ömlő virág- igéret mögött a Bő remények mennyet- ingatását- Óh, ami szép, soha el ne múljon!
*
Guillaume Apollinaire: Május
A Rajnán csónakon a szép május lebeg Nők nézték odafenn a villogó hegyélen Oly szépek vagytok ám e csónak oly tünékeny Ki rikathatta meg a parti fűzeket Nos egy kilombosult gyümölcsös elfagyott itt A friss cseresznyefák szitáló könnyei Kit úgy szerettem én annak a körmei Holt szirmuk mind az ő szemhéjára hasonlít A parton szamaras kordé döccent tova Mögötte pár cigány poroszkált s a nyomában Egy medve, egy kutya meg egy majom soványan S közben a rajnai szőlők közt messze lágyan Valami indulót dalolt egy fuvola Május a gyönyörű roskadt romok falára Vadszőlőt futtat és vadrózsaágakat Fut a rajnai szél a nádak inganak Hajlong a fűz s a dús szőlő pucér virága /Ford.: Rónay György /
*
Heine: A csoda-májusban
A csoda-májusban, amikor rügy pattan minden ágon, akkor nyílt ki szívemben a nagy szerelmi álom. A csoda-májusban, mikor madár szólt száz határon, akkor sírt föl előtte epedő vallomásom. /Ford.: Szabó Lőrinc/ *
Goethe: Májusi dal
A természet mind fénylik feléd! Villog a napfény! Nevet a rét! Már minden ágból kitört a rügy, minden bokorból ezernyi fütty: s árad a szívből öröm, gyönyör. Ó, kedv, vidámság, Ó nap! Ó föld! Ó szerelem! te csupa arany hajnali felhőm ott magasan! Fényed megáldja a friss mezőt s a földet elönti szirom-ködöd. Ó lány, leányka, szeretlek én! S te hogy szeretsz! Hogy villansz felém! Mint dalt pacsirta s hajnalt szeret, mint nyíló rózsa üde szelet, vérem tüzével úgy vágylak én, ki ifjúságot öntesz belém, s új dalra, táncra kedvet adsz. Szeress örökre s boldog maradsz. /Ford.: Hajnal Gábor/
*
Kassák Lajos: Májusi vers
Ahol én születtem virágok nem voltak. Ahol én felnőttem, madarak nem voltak. Ahol mostan élek, tűzrózsák ragyognak. Ahol most dolgozom, ércrigók dalolnak. Fejem fölött nagy vörös csillagok. Álmomban is védenek vaskarok. Szeretlek én, Angyalföld, új hazám, dicsértessél, szép május hajnalán.
*
Áprily Lajos: Marasztalnálak, májusom Azúr szemed, látom, már messze néz, sziromhavas lábad indulni kész. Völgyünk csodája, tündér lányalak, év gyönyörűje, hogy marasszalak? Mi tudna késleltetve hatni rád? Iszalagokkal kötném meg bokád. A fáknak szólnék: sűrűsödjenek, útrekesztő bozóttá nőjenek. Szövetkezném a völgy rigóival, legyen daluk kötő varázsú dal. Szarvasokat vennék rá, hogy csapat állja el agancsokkal utadat. Tél-nyűtte testemet vetném eléd, hogy lefogjam lábad lendületét. Marasztalnálak, mert nem tudhatom: találkozunk még, tündér hónapom? *
Áprily Lajos: Heves májusi napon
Esőmagtalan ég. Nem szeretem. Nyugati szél, hozz felleget nekem. Ne vihartól feszülő tarajost: fehér felhőket vágyom látni most. Kúposak és csipkések legyenek, és fényesek, mint a havas hegyek, hogy míg megnőnek látókörömön s én fényességükben gyönyörködöm, érzem: sík felett, nagy messze, túl a fogarasi oromsor vonul.
*
Váci Mihály: Május Széles szeleket az ég tereget: kibomlik a fény lobogója. Tapsos levelek csapnak tenyeret: fellép a Nap a magas dobogóra. Láng jegenyék friss lelke ég, kifeszítik az égre az út-szált, és sorakozva mennek a dombra, s kivágják az égre a harsona hurrát! Himnuszokat énekelők, mennek a felkelt tájak előtt: madarat csalogat zokogásuk. Viharban vezérek. A szelekbe tévedt bokrok bodorodnak utánuk. Szítja az álnok szél bennük az álmot: üvölteni, fájni, a fényre kiválni! - Gyökerüknél fájnak az árkok. Gyönyörű göngyölű fátylakban az akácok, az áldott arák, mennek a mennynek elérni a fényre kitárt kapuját. Fésülve a fűzek, az aranyhajú szűzek: rajtuk a rügyek aranykönnye patak: hegedűlik a fejfákra kottázott dallamokat. Parti angyalraj: égtüzű hajjal tettenérve remegnek a nyírfák: térdeik közt feszített ki a szél sikolyos hintát. A büszke ekék tekintete ég, s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak. Utánuk örök sorban a zömök barázdák egymás vállára borulnak. Esküre ujjak: a fényre kinyúlnak, fogadalmat súgnak, a hű búzaszálak: s a tavasz írt jelszavait egekre terítve a vadludak szállnak.
*
Juhász Gyula: Virágos barikádon
A régi május első hajnalán, Mikor szememből elszállott az álom, S a napnak első aranyára lestem, Távol zenék ujjongó harsogásán Álmodtam ébren a szabad jövőről, S az ablakot széttárva messze néztem, S az ünneplő népekhez szólni vágytam, Hírdetni az ember-testvériséget! Azóta sok május jött, véres és Virágos és fagyos és közönyös. De egyszer még szeretnék egy zenét, Egy tömeget, ünneplőn és dalolva, Szeretnék egy virágos barikádon Győzelmes és derűs szemekbe nézni, Egy vértelen és könnytelen tavasszal Ölelni át milliók szívét, Hogy égig dobbanjon meg az enyém, S elégjen egy virágos barikádon!
*
Szép Ernő: Köszönöm
Köszönöm oh május hogy láttalak Hogy fulladoztam orgonák alatt Köszönöm füves nyár a meleged Melengettél mint édes gyereked Köszönöm ősz a sárga levelet A boldogság jött bálba teveled Tél, tiszta tél, köszönöm halk szavad Kezemre szállott friss pehely havad Köszönöm felhők, álmot varrtatok Álommal engem betakartatok Köszönöm üdvösséges éj neked Az égi fényt, a gyémánt éneket Köszönöm óh csók, hév illat zamat Hogy itt megested érző ajkamat Jóságos jóság tündér cseppje, könny Kóstollak, köszönöm, köszönöm.
Juhász Gyula: Május
Vén harcos , én ma békét hírdetek, Virággal verve meg a szíveket.
Egy új kiáltványt írok, s érzem, Hogy ez az ige egyszer tett leszen.
Ember, légy végre ember újra már, Ne ordas farkas és halálmadár!
Nem bús robot, de boldog munka kell, Melynél a szív bízó taktusra ver.
Új szent szövetség kösse össze mind Embertestvérek jó reményeit!
Ez áldott föld ne temető legyen, De kert, amely több jóságot terem!
Ember, magyar, ma még élő halott, Legyen majális minden egy napod!
Vén harcos, én, ma békét hírdetek: Legyen szerelmünk már a szeretet!
*
Heinrich Heine: Májusban Akikhez fűzött csók, szeretet, az mind galádsággal fizetett. Szívem szakad: de fönt a nap arca a szép májust köszönti kacagva. Tavasz virul. Már zöld a lomb, erdőn a madárhad víg dala zsong, lány és virág szűzien mosolyog rám - ó, szép világ, ezerszer ocsmány! Orcust dícsérem szinte már: galád ellentét ott sose fáj: a sajgó szív nyugalomra találhat odalent, hol a Styx sötét vize árad. Melankólikus moraja, a stymphalidák sivár ricsaja, metsző, rikoltó fúria-ének, és cerberusi vau-vau-kísértet - A kín meg a balsors illik ide, az árnyak könnyteli völgyeibe, jó otthont nyújt Proserpina átkos uradalma minden jajgatáshoz. Itt fent azonban, mily iszonyat, velőmbe szúr a rózsa, a nap, a májusi kék ég gúnyt vigyorog rám - ó, szép világ, ezerszer ocsmány! /Ford.: Eörsi István/
|