Payday Loans

Keresés

Elhunyt Rácz Sándor PDF Nyomtatás E-mail
1956 - Magyar Októberi Forradalom/Szabadságharc

Elhunyt Rácz Sándor

denesjanos

DÉNES JÁNOSNÉ - RÁCZ SÁNDOR - FELESÉGE? - XY - DÉNES JÁNOS


 

Rácz Sándor: A Nagy-budapesti Központi Munkástanács



- interjú Rácz Sándorral -

www.rev.hu

Rácz Sándor 23 évesen lett a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke

Mi volt a KMT új vezetésének az elképzelése?

Először is az, hogy fel kell venni a munkát, be kell hozni az embereket a gyárakba. (Először a XI. Kerületi Munkástanács fogalmazta ezt meg, de én is így gondoltam.) Nem szabad engedni, hogy a Kádárék adjanak munkát, kenyeret a munkásoknak, mert akkor ők manipulálják őket. Ha a KMT be tudja hozni az embereket az üzemekbe, gyárakba, akkor a saját pozícióját is megerősíti - ez volt az elképzelés. A végleges munkástanácsokat is meg kellett választani. (Kádárék mindig azt mondogatták, hogy a munkástanácsok nem érvényesek, mert a munkások nem is voltak bent a gyárban - mintha őket viszont közfelkiáltással választották volna...) 16-án aztán ezzel a tervvel, a munkába szólító röpirattal megyünk be a Parlamentbe, újabb tárgyalásra. A felhívást én olvastam be a rádióba; a stúdió akkor ott volt bent, a Parlament épületében. Ezen a megbeszélésen történt, hogy Apró Antal azt mondja: "A KMT három tagját beválasztanák a kormányba." Amire én: "Mit gondol, azért küldtek engem ide, hogy holmi miniszteri tárcákra alkudozzak?! Arra válaszoljon inkább, amit kérdezek: mikor mennek ki a szovjet csapatok, mikor jön vissza Nagy Imre a kormány élére, és mikor veszik be a törvénybe a munkástanácsokat?"

A szovjet csapatokkal nem voltak súrlódásaitok?

- Nézd, akkoriban már nagyban mentek a deportálások. Volt nekünk egy háromtagú kiszabadító bizottságunk, és ők jártak az orosz parancsnokságra kihozni az embereket a deportálásból. Ők közvetítettek aztán egy találkozót Grebennyiktábornokkal, a főparancsnokkal. Ez később, november 23-a, a néma tüntetés után történt, mert arra jól emlékszem, hogy éppen ekkor jött el a KMT ülésére - Sándor József kíséretében - három szovjet katonai történész, hogy megismerjék az álláspontunkat. Emlékszem, egyikük lement délben az utcára, és szinte sírva jött vissza, hogy ez a város, ahol még éjszaka is színes élet van, egy órára halottivá válik, egy lélek sincs az utcán, mert a KMT arra szólította fel az embereket, hogy így tüntessenek az egy hónapos fordulón. Ez után pár nappal mentem el az Ajtósi Dürer sorra, a volt pártfőiskola épületébe, ahol a főparancsnokság volt. Ez is egy érdekes kép: Grebennyik és a többi orosz tiszt zubbonyába be van tűzve a Kossuth-címer - tudod, amit mindenki viselt a forradalom alatt -, amikor pedig a kacsát mákos kaláccsal szolgálják fel, visszaküldi a kalácsot, hogy a magyar ember kenyeret eszik.Grebennyik jóindulattal volt velünk szemben, és én itt el is fogadtam a vacsorát, mert nem akartam megsérteni a külföldiek vendégszeretetét. Egyébként is azért mentem el hozzájuk, mert nem akartam, hogy csak a Kádárék tájékoztassák őket és rajtuk keresztül Moszkvát; úgy gondoltam, én őszintén elmondom, hogy mit akarunk - aztán beszélhet bárki, amit csak akar. Sikerült is valamit enyhítenünk a deportálásokon és a kijárási tilalmon. Aztán még kétszer jártam a főparancsnokságon; egyszer egy hatalmas tatárral vagy mongollal beszéltem, másodszor meg egy köpcös orosszal, azt hiszem, a Szerovval. Ők már nem voltak olyan barátságosak.

Hogyan képzeltétek el a munkástanácsok országos hálózatának a kiépítését?

Az Országos Munkástanács soha nem alakult meg. 21-ére, reggel 8-ra hívtuk össze az ország munkástanácsainak küldötteit értekezletre, a Sportcsarnokba. Gyülekeztek is az emberek, több százan - de a csarnokot úgy körülvették a szovjet tankok, hogy egy egér se tudott volna átjutni. Erre átmentünk a MÉMOSZ-székházba, de oda se engedtek be bennünket, így vagy hatvanan-hetvenen átmentünk az Akácfa utcábaA kisterembe csak egy-két vidéki küldött fért be, már csak ezért sem alakulhatott meg az Országos Munkástanács. Pedig én egy kicsit reménykedtem, hogy ennek már nem én lennék az elnöke - igaz, ekkor már nemigen tülekedett senki, szorult a hurok körülöttünk. Szóval itt elhatároztuk, hogy 22-23-án kétnapos sztrájkkal tiltakozunk a gyűlés megakadályozása és Nagy Imréék elrablása ellen. Ennek a felhívásnak az volt a jelentősége, hogy ugye, két napja behoztuk az embereket a gyárba, most meg már sztrájkba hívjuk őket; szóval ez is a KMT erejét bizonyította.

Volt kapcsolatotok Nagy Imréékkel?

- Nem, mert mi a jugoszláv követségre nem mentünk be, hogy ne tegyük még csavarosabbá az amúgy is bonyolult diplomáciai helyzetet; de az elrablásukról értesültünkSzóval 21-én újra bemegyünk a Parlamentbe... Elfelejtettem mondani: én előzőleg felszólaltam a KMT elnökségében, hogy sokan mondják, hogy túl fiatal, talán heves is vagyok, válasszanak helyettem valaki mást - de megint engem választottak, így aztán ismét én megyek tárgyalni. A Parlamentben két dologban állapodtunk meg: fogadják el rendelettel a munkástanácsokat és a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot, és adjanak nekünk egy helyiséget. Valamelyik előző napon már felkeresett Fock Jenő, hogy beszéljük meg a rendelettervezetet, amit magával hozott, mert Minisztertanács lesz, és elő kell készíteni. Egész nap dolgoztunk a tervezeten, megállapodtunk a végleges formában, nálunk is maradt egy példány - aztán 22-én mégis a javítatlan szöveg jelent meg minisztertanácsi rendeletként.

- Ti mit javítottatok a kormány tervezetén?

- Hogy a gyárigazgatói helyeket pályázat útján kell betölteni, az igazgatót a munkástanács elbocsáthatja; ilyesmiket. De látszott már: hiába ülsz le tárgyalni a kormánnyal, semmibe vesz, szembeköp. Egyébként ezek a "javítások" most már kormányprogrammá váltak, úgy tudom.

- Várjuk ki a végét, Sándor...

- Hát, nem tudom, munkástanácsok nemigen lesznek, az már igaz.

És mi lett a másik kérésetekkel, a helyiséggel?

- Először a Földművelésügyi Minisztériumban akartak nekünk helyet adni, de én nem fogadtam el: nem vagyunk mi minisztérium! Persze, inkább az járt a fejemben, hogy ha ekkora épületben kapunk helyet, tökéletesen ellenőrizhetnek bennünket. Az Andrássy úton kinéztem egy különálló épületet - de ők is tudhatták, hogy itt bármikor magunkra csukhatjuk a kaput, és ezért nem adták oda. Végül december 3-án kaptunk néhány szobát a MÉMOSZ-székház ötödik emeletén, a Dózsa György úton.

 

 

 

 


Mi történt a munkástanács-rendelet után?

- A kormány 25-ére meghívta az elnököket és a gyárigazgatókat. Erre a Bali Sanyi ment el, mert én Veszprémben voltam a megyei munkástanács megalakulásán, ők üzentek, hogy vegyek részt az alakuló ülésükön. A gyár Packardján mentem le; elég elkeseredett hangulatban voltam, őszintén elmondtam nekik, hogy a kormány milyen játékot űz velünk. Volt egyébként egy másik munkástanácsülés is, ahol részt vettem: a gyár óbudai Vörös Csillag Gyáregysége üzent, hogy baj van az ottani munkástanáccsal, mert csupa kommunista van benne, és nem arra mennek, amerre a munkások szeretnék. Én kimegyek, összehívom az embereket, megköszönöm az eddigi munkástanács munkáját, és mondom: akkor most válasszák meg azokat, akiket akarnak. Tíz perc alatt végeztem is az egész választással. Szóval visszajövök Veszprémből;

27-én újabb tárgyalás a kormánnyal. Ezt a küldöttséget már én vezetem.Bevisznek bennünket a tárgyalóba; egy ovális asztal megterítve: Kádár felesége meg egy másik nő sürgölődik, resztelt májat szolgálnak fel. Én leülök a fal melletti kanapéra, előveszem a táskámból a lókolbászt meg a kenyeret, amit Szelvényinyomott még délelőtt a kezembe, és ott falatozom egyedül. Ezt a vacsorát, a Kádárét már nem fogadom el. Közben bejön Marosán, és elkezd pattogni, hogy: "Na, híres vasasok! Mi, pékek, sütjük a kenyeret, a híres vasasok meg sztrájkolnak. Nem biztos, hogy az mind munkás, aki cejgnadrágban van..." De senki nem reagált rá, hát visszabújt a szobájába.

11-kor jött Kádár - én aztán előhozakodom a kérdéseimmel: "Mi a véleménye Kádár úrnak arról, ami történt? Nagy Imréék elrablása, a sztrájk, a munkások elítélése...?"Erre felpattan, hogy ő ezt nem bírja idegekkel. Ugye, most nem engedtem, hogy előre kifaggassanak bennünket, nem tudott felkészülni, így a mosoly le is hervadt az arcáról. Ezzel aztán vége is lett a tárgyalásnak.

Nem is tárgyaltatok többet?

- De, még egyszer, december 6-án. De ekkorra már nagyon elmérgesedett a viszony a kormánnyal. Ugye, a párt is szervezkedett, meg a KMT is egyre erősödött. Megalakultak a szakcsoportok: a sajtó- és tájékoztatási Sebestyén Miklós, a szervezőcsoport Tőke Ferenc vezetésével, aztán a gazdasági szakcsoport és a többi. 28-án akartuk megjelentetni a Munkásújságot Obersovszky Gyula szerkesztésében. Már megkezdődött a próbanyomás, amikor telefonált Sándor József, hogy ezt a kormány ellenséges lépésnek venné. Jól van, mondom, akkor leállítjuk a nyomást - lássák a jóindulatot. Így csak egy stencilezett Tájékoztató jelent meg, ha jól emlékszem, három számmal, az utolsó tán december 5-én.

Ekkoriban van az is, amit nagyon fontosnak tartok: felkeres engem egy ősz hajú úr - a nevét azóta sem tudom -, és átad nekem vagy negyven gépelt oldalnyi szöveget a kibontakozás útjáról. Főleg gazdasági kérdésekkel foglalkozott ez az írás, de politikai kérdésekben is használható volt. A letartóztatásomkor vitték el az irodámból, és Molnár János könyve a KMT gazdasági programjaként emlegeti. Szóval ez eredetileg nem a mi programunk volt, meg hát semmi nem valósult meg belőle, de sok mindenben egyetértettünk vele, és megvitatásra akartuk javasolni, de erre már nem került sor.

Mik voltak a főbb elképzelései ennek a programnak?

- Például olyasmik, hogy a nem nyereséges üzemeket szerződéssel át kell adni a dolgozóknak... Szóval, ami ma már szintén kormányprogram.

A kormánnyal való birkózásnak milyen további lépései voltak?

- Először is az, hogy nagyon kapacitáltak bennünket: vegyük fel a kapcsolatot a szakszervezetekkel. A SZOT-osok még október 23-a előtt kint jártak Jugoszláviában, és az ottani tapasztalatok alapján kidolgoztak egy munkástanács-tervezetet, de énnem akartam, hogy a SZOT maga alá tapossa a munkástanácsot, meg Gáspár Sándorral amúgy sem akartam szóba állni, mert ő már a Rákosi-érában eljátszotta a maga szerepét mint SZOT-vezér. De nagyon nyomtak bennünket a szakszervezetek felé.

A másik lépés a két tüntetés volt: a nőtüntetés meg a december 6-i, a kormány melletti tüntetés. A december 4-i nőtüntetésre egyébként a KMT nem adta előzetes beleegyezését, mert sokan azt mondták: provokáció - beléjük lőnek, aztán bennünket terhel a felelősség. Én ezzel nem értettem egyet, de a többség akaratához kellett igazodnom. Nagyon megható és szép lett végül ez a tüntetés: az asszonyok, lányok az ismeretlen katona sírjához mentek a Hősök terén; ott elővették kabátjuk alól a nemzetiszín zászlókat, kibontották, és egy-egy szál virágot helyeztek el a síron - úgyhogy a végén egész virágkazal borította; annyi volt a virág, hogy a közepén kivágott zászlókat ebbe a kazalba szúrták le az asszonyok. A Tájékoztatóban meg is dicsértük őket, hogy elégtételt adjunk, amiért előtte nem álltunk melléjük.

A másik, a kommunista tüntetés 6-án volt: vörös zászlókkal, dalolva vonultak fel, és 4 óra körül érkeztek a Nyugati elé, épp amikor Angyalföldről, Újpestről odaértek a munkások, akik aztán jól elagyabugyálták a tüntetőket. Mi éppen ekkor, 6-án délután voltunk benn a Parlamentben; a Memorandumot vittük. (Ez jelent meg a Magyar Füzetek 7. számában.) Kádárék a nyakamba akarták varrni a zavargást"Álljon meg a menet - mondom -, az a felelős ezért a provokációért, aki engedélyezte a tüntetést!" Korán volt még a kormány mellett tüntetni, vörös zászlókkal felvonulni! A Memorandumra másnap, 7-én kellett volna elhangzania a válasznak a rádióban, de Kádárék egy szót se szóltak róla.

8-ára összehívtuk az Országos Munkástanács küldöttértekezletét. Tőke Ferenc szervezte, és csak én tudtam az előkészületekről, mert tanultunk az előző esetből. A MÉMOSZ-székházban volt az értekezlet, reggel 9-kor kezdődött. Én nem mentem be, mert a KMT-nek az volt a véleménye, hogy ne én elnököljek: befolyásolnám a küldötteket. (Elfelejtettem mondani: 6-án kértem a KMT-t, hogy szavazzon újra az elnöki tiszt betöltéséről, mert többen azt mondták, hogy merev és inzultáló vagyok a kormánnyal szemben, nem lehet velem tárgyalni - de ismét engem választottak.) Szóval megkezdődik az ülés, és úgy 10 óra tájban felhív Sándor József, hogy ne merjük megtartani az értekezletet, mert a kormány nagyon ellenzi. Mondom neki, hogy hát én itt vagyok az irodában, nem tudom, van-e ilyen ülés vagy nincs. Aztán dél körül jött egy másik, egy sokkal fontosabb telefon:Salgótarjánban lövik a munkásokat, ötvennél több halott! Én azonnal kihívatom a salgótarjáni küldöttet, hogy ismer-e egy ilyen és ilyen nevű embert, és hogy megbízható-e. (Azt nem mondtam meg neki, hogy miért kérdezem, mert előbb tájékozódni akartam.) A küldött teljesen megbízhatónak mondta a telefonálót, úgyhogy én felhívtam a szovjet parancsnokságot meg aztán a kormányt is: ki a felelős a sortűzért? Semmit nem feleltek a kérdésemre. Bementem a terembe, ahol már többen kérdezgették: hol van Rácz Sándor, miért nincs itt? Kimegyek az emelvény elé, elmondom, hogy miért nem én elnököltem, és elmondom a salgótarjáni hírt is. A teremben - ezt éreztem - amúgy is feszült volt a hangulat; sorra szólaltak fel az emberek, és aztán egyhangúlag elfogadtuk a javaslatot: 48 órás sztrájk! 9-én reggeli 8 óráig hírzárlatot rendeltünk el a döntésről, nehogy a küldötteket lekapcsolják útközben. A KMT fogalmazott egy felhívást a világ munkásaihoz, amiben kérjük, hogy támogassák a magyar munkásokat a félelem nélküli életért folytatott küzdelmükben; ez azután bejárta a világsajtót. Tulajdonképpen a 11-12-i sztrájk és felhívás volt az utolsó szavunk. Nem volt már mit mondanunk Kádáréknak, akik tárgyalás helyett belénk lövetnek. Tudod, én úgy érzem, hogy a Nagy-budapesti Központi Munkástanács mint egy pecsét hitelesítette az egész forradalmat: hogy ez nem huligánok, hanem a munkások felkelése volt.

(Megjelent: Beszélő összkiadás. Budapest, 1992. 3 kötet, valamint Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni! Szerk.: Kozák Gyula, Molnár Adrienne. Budapest, 1993.)

1956. november 12-én, majd 13-án a testület létrehozására tervezett alakuló értekezletet a kádári hatalom megakadályozta, november 14-én az Egyesült Izzóban területi és üzemi munkástanácsok küldöttei megalakították a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot (KMT). A testület december 9-i feloszlatásáig küzdött a forradalomban kivívott eredmények védelmében. A KMT állt a november 4-e után újra kibontakozó spontán országos sztrájkmozgalom élére, felhívást fogadott el budapesti kerületi munkástanácsok megválasztására, kísérletet tett Országos Munkástanács megalakítására, felvette a kapcsolatot a még létező forradalmi vagy a forradalmat támogató szervezetekkel (Írószövetség, Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa stb.). Egyre bővülő kapcsolatokat épített ki a vidéki üzemi és területi munkástanácsokkal. A forradalmi követelések érdekében több alkalommal tárgyalt a Kádár-kormánnyal, programját Bibó István november 6-i tervezete alapján határozta meg. Vezetője Rácz Sándor és Bali Sándor volt. Létezése és tevékenysége a kettős hatalom kialakulásának veszélyével fenyegette a kormányt. A tárgyalások eredménytelensége és a fokozódó terror ellen tiltakozva a KMT 1956. december 11-12-ére 48 órás általános sztrájkot hirdetett. Válaszul Kádárék másnap törvényen kívül helyezték a területi munkástanácsokat, majd 11-én letartóztatták a kormánnyal való tárgyalásra érkező Rácz Sándort és Bali Sándort.

 

 

LAST_UPDATED2