Tormay Cécile:
Bujdosó könyv
feljegyzések 1918-1919-ből
I. kötet
A forradalmak egy csendes, szelíd áldozatának ajánlom ezt a
könyvet. Feledhetetlen édesanyámnak.
Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt
olyan időkben, mikor a halál fenyegetőzött a magyar
szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a
szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi
udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között,
idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok
mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze,
vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis
megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a
kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák
gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók
írása.
Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan
adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el
a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő,
mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra
feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk és világos lett
sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a
lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák
érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet
olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei.
Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események
szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én
könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók,
mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudhat az
idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai
eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden,
ami magyar.
Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy
halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és
becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a
megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra
ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.
Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam,
találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a
közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok
maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk
többé látni az új magyar tavaszokat.
Budapest, 1920. karácsonyán.
Tormay Cécile.
|
