Baróti Szabó Dávid

(Barót, 1739. április 10. – Virt, 1819. november 22.)

költő és nyelvújító, jezsuita, később világi pap és tanár.

__________________________________________________

Egy ledőlt diófához

Mely, magas égnek szegezett fejeddel, 
Mint király, állasz vala társaid közt, 
Tégedet látlak, gyönyörű diófa, 
Földre terítve? 

Elszakad testes derekad tövétől; 
Csak kicsin kéreg maradott kötésül; 
Ágaid csüggnek, levelid kivesznek, 
Nedvek elhagyván. 

Sorvadó kebled csecsemős gyümölcsit 
Hasztalan szülvén, elereszti, húllnak 
Ők, s nem is tudván rövid életekről, 
Rendre kihallnak. 

Annyi szélvészen diadalt-nyerett fa! 
Nemtelen porban hever a nemes dísz? 
Ezt leendőnek lehetett-e vallyon 
Vélni felőled? 

Senkinek kárán nem örült, sokaknak 
Hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó, 
S kedvek étkeddel kereső kegyes fa! 
Mondsza, ki bántott? 

Ah, minek kérdem! - szemeimbe tűnnek Gyilkosid. 
Nem volt kül erőszak: ott benn 
Önmagadban volt megölő mirigyed 
S titkos eleitőd. 

Ím egész bélig gyökered kirágták 
A gonosz férgek, s az elett odóba 
Hangyabolyt hittak! - Mi nyüzsögve járnak 
Most is alattad! 

Átkozott vendég! viperák szülötti! 
Ah szerencsétlen fa! - hazánk` szelid ég. 
Szűz virágjában tehetős karoddal 
Tartsd meg örökké! 
Baróti Szabó Dávid
(1790)

____________________________________________

Baróti Szabó Dávid  mondás-gyűjtéséből

A beszédnek egyenese jó, a munkának horgosa.

A jámbort járomba fogják.

Akárki is jámbor míg aluszik.

Akárki mit szóljon, csak te jámborul élj.

A ki fütőben hál, mást is ott keres.

A ki jól él, királyt sem fél.

A ki két nyulat űz, egyiket sem éri.

Alája öntötték a forrót.

A mint jött, ugy ment.

Apróstul, cseprestül, iastul, fiastul.

Az élet, pénz, szalonnal, fogyton fogy.

Bármint tapogasd, kopasz a mentség.

Bolhapohár.

Bolond, ki egy zabszemért lóba bujik.

Bor, buza, szalonna, égnek fő adománya.

Csunya, mint a régi Markalf.

Diót törne homlokán, ugy szereti.

Domoszlói franczia.

Ebeladóban hagyta feleségét.

Ebem volna sánta, az is meggyógyulna.

Eb utól ki a világból.

Ebül mérik a lencsét.

Eczetes gyomru.

Egybegyültek a jól sültek.

Egyik kökény, másik galagonya.

Egy párnán két vallás nehezen fér meg.

Előbb próbára, aztán munkára.

275Erő s pribék ellen nincs pecsétes levél.

Éket verjünk bele, ha máskép nem lehet.

Élit lapjára forditja.

Én sem származtam bogaraktól.

Farkában töri a kést.

Fátyollal törlik a sebet.

Fedelem, kebelem nem kigyónak való.

Forog, mint a rossz pénz az országban.

Föld csupor, fa kanál.

Gonosz a törvény, jámbor a szerencsét félti.

Hamar pour.

Ha nincs, teremjen; apja is ezzel kereste, a mi nincs.

Hangyának is van haragja.

Ha vendégségbe akarsz járni, késed legyed.

Hegyes, mint a bot kutykója.

Hirmondó fecske tavaszt énekel.

Hogy imádjam, a mi nem istenem.

Holmiben kiki megesik.

Idővel a fecske még házadra szállhat.

Igen sokszor üröm a fölösleges öröm.

Jobb egy óra száznál.

Jó ebédet ád a világ, de halálos vacsorája.

Jókor jő, mint Balázs pap a vecsernyére.

Jó legény a bor.

Jól tud szántani a czigányok lován.

Kecskérül gyapjat, szerecsentül hattyut.

Keress magadnak bolondot, kit orránál fogva hurczulj.

Keveset van otthon, ki sokat nevet.

Ki kardot köt oldalára, vasat várhat lábára.

Ki kerüli a munkát, nehezen tölti meg gyomrát.

Kinek Isten nem adja, János kovács sem koholja.

Kinek mihez kedve, nincs ott rövidsége.

Ki szolgáját gyengélteti, fejére neveli.

Kivál a hája.

Lapját élire forditja.

Lassodj kása, nem téged tálalnak.

Légyből is elefántot csinál.

Maga kebelébe szedi az epret.

Máskor galagonyán is kapna, most csak turkál benne.

Megfordult a borja benne.

Minden lében locs.

Mit az elme ébren forgat, avval játszik álom idétt is.

Nálok is több hét nyolcznál.

Nehéz a papság, ki diákul nem tud.

Nem fiadzik meg a hamis keresmény.

Nem gyermeknek való a bor, nem tudja megrágni.

Nem győzi czérnával.

Nem könnyen ejted meg a vén farkast.

276Nem mind bors (gyömbér) az, mit a kalmár ebe hullat.

Nem párnahaj, hogy megforgasd, mint akarod.

Ne szemeld a másét, csépeld a magadét.

Ne ugrándozz árkon, nem esel beléje.

Nincs kormánya a bornak.

Nincs tű köztünk, hogy össze ne férjünk.

Nincs veszedelem, ki bátorságban is fél.

Nyelet csinálok én ebbe.

Okos, mint a görgei malacz.

Ölben vitt eb nyulat nem fog.

Reszketes madárnak, oltalom leánynak.

Rég, hogy ezen baraczkfa alá jár.

Rokonom a kas, barátom az erszény.

Rossz fejsze el nem vesz a faragórul.

Rut dolog nemesnek nemtelenül élni.

Se vize malmának, se sava szavának.

Sokszor egy kis felhő nagy esőt vet.

Szegény örökség a puszta nemesség.

Szerencsésen tanul, ki más kárán tanul.

Uj cserépbe avult szag tartós szokott lenni.

Vakondok mutat utat a szemesnek.

+

A MAGYAR IFJÚSÁGHOZ.

Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,
Eggy szép nemzetnek béllyege, veszni siet.
Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént.
Nincs s nem lessz ennél tehetősebb eszköz: ezen kap
Minden eszesb, ánglus, francia, német, olasz.
S melly szép versekkel telnek sajtóji naponként!
Mint hordják hozzád!... melly ragadozva veszed...
Mint telik a kűlsők szédítő kéncsivel honnyod!
Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! -
Serkenj fel mély álmadból és szánd meg hazádnak
Nyelvét, melly ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz.

1777.

BARÓTI SZABÓ DÁVID VERSEI