"Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké!”

1848. május 7-én jelent meg az első magyar politikai röpirat a női emancipációról. Teleki Blanka grófnő írta, az első magyar leánynevelő intézet alapítója. Növendékei a forradalom kitörése után a 12 pont mintájára elkészítették saját követeléseiket, miszerint a nők is járhassanak egyetemre és kapjanak szavazati jogot. A grófnő „Előbb reform, aztán női emancipáció” című írása a Honderűben jelent meg, válaszul a női szavazati jog kérdésében fontolva haladó, vagy inkább egy helyben járó kormányzati reformtervekre. A nemek közti egyenjogúság követelésének első magyar dokumentuma túlságosan merész szöveg volt, ezért jórészt visszhangtalanul maradt.

Teleki Blanka a forradalom után kastélyában menekülteket bújtatott, emigránsokkal levelezett, tiltott iratokat rejtegetett. Egy házkutatás után letartóztatták és várfogságra ítélték. „Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású”, - írta róla a hadbíró. Hat évig tartották fogva a Kufsteinben és más börtönökben. Nem tört meg, nem kért kegyelmet, emelt fővel viselte a szenvedéseket. Szabadulása után Németországba, majd Franciaországba emigrált, de a börtönben megromlott egészségét már nem lehetett visszaadni. 1862-ben halt meg Párizsban, hamvai – végakarata ellenére – ma is a Montparnasse temetőben nyugszanak.

*

"Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké" -

Teleki Blanka (1806-62), a magyar nőnevelés úttörője

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, de Gerando Antonina teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.

Teleki Blanka, a magyar nőnevelés egyik apostola, a nők művelődési egyenjogúságának későbbi híve 1806-ban született az erdélyi Kővárhosszúfalván, Brunszvik Karolina és Teleki Imre leányaként, Brunszvik Teréz unokahúgaként. Teljes későbbi életpályájára nagynénje volt döntő hatással, aki gyakran magával vitte külföldi utazásaira. Blankának két ifjabb testvére volt, húga, Emma (de Gerando Antonina édesanyja) és öccse, Miksa.

Teleki Blanka ifjú éveiben Münchenben és Párizsban festészetet, Budán Ferenczy Istvánnál szobrászatot tanult. Később Brunszvik Teréz hatására ő is a nőnevelést választotta hivatásául; 1846-ban magyar nyelven oktató, hazafias szellemű leánynevelő intézetet nyitott Pesten fiatal, főúri családból származó hölgyek számára. Munkatársai közé tartozott Vasvári Pál és Leövey Klára (eleinte kollégái közé tartozott volna Karacs Teréz is, aki azonban végül Miskolcra ment, ahol polgári származású fiatal lányok oktatását vállalta el). 1848 áprilisában a márciusi 12 pont mintájára tanítványaival kihirdették a „Teleki Blanka növendékeinek kiáltványát a nők egyenjogúsága ügyében”. Ugyanebben az évben kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, majd Nagyváradra, végül Szegedre menekültek.

A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében, illetve maga is támogatta több forradalmi nyomtatvány megjelenését. 1851-ben letartóztatták, majd 1853-ban a haditörvényszék tíz év várfogságra ítélte. Teleki Blanka több várbörtönben, többek közt Kufsteinben raboskodott. Hat év után, 1857-ben amnesztiával szabadult; egy rövid időszakra ugyan hazatért, véglegesen azonban soha. Münchenben, Drezdában, Brüsszelben, végül húgánál, Párizsban élt. Itt hunyt el 1862-ben. Hamvai a montparnasse-i temetőben nyugszanak. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték ugyan hamvai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés egyelőre még nem valósult meg.

A grófnő emlékezetét őrzi Kertész Erzsébet életrajzi regénye (Teleki Blanka címmel), valamint a Teleki Blanka-díj, amelyet 2008-ban „az esélyt teremtő pedagógusok” részére alapítottak.

Íme a kiáltvány:

„Ki van mondva a szabadság, testvériség elve. Következetességből szóba hozatik a nők emancipációja, hol komolyan, hol gúnyból – Mindkettőnek örvendünk. Természetes, hogy szabadságra vágynak a nők is, hogy vad önkénynek tekintik, ha a törvény száraz szavakkal kimondja örök kiskorúságukat – de aligha Magyarország hölgyei az emancipációnak most még jobb hasznát tudnák venni, mint a bécsi szomszédok.

Gyermekek vagyunk, kiskorúak nemcsak a törvény, hanem a szellem itélőszéke előtt. Kisszerű önérdektől menekülni még nem tudunk, külsőségekben keressük a szabadságot. (…) Lelkesedünk újra, s már-már felcsapunk a nemzetőrökkel, amazon seregről álmodozunk… gyönyörű karikatúrákra adunk alkalmat. (…)

Ne így, hazám hölgyei! Kacérkodni a szabadsággal nem szabad, azt magára ölteni, mert divat, mert jól áll, szentségtörés – de kötelessége mindenkinek magát arra képessé tenni, hogy e szent szó értelmét egész nagyszerűségében felfoghassa.

A szellemi szabadság megtermi maga gyümölcsét annak idejében a társasági viszonyokban is. Szabadítsuk fel a szellemet közöttük – erre nem kell törvény, nem kegyelem – reformáljuk önmagunkat.

(…) Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké! Legyünk érdemesek arra, hogy társaiknak nevezzenek a forradalom fiai. Minden nő, kinek testvére, kedvese, férje van, tegyen úgy, mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot, s ébressze benne azon erős hitet, hogy nem gyámoltalan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen talál.

(…) Értsétek meg jól a kor intését, ti anyák, neveljétek leányaitokat úgy, hogy megfeleljenek a forradalom igényeinek. A forradalom embereket követel. Neveljétek leányaitokat emberekké, nem pedig ephemer, minél hamarább férjhez adandó lényekké, mintha a nő, hasonlóan a lepkéhez, elérte volna a rendeltetése végcélját, mikor a pártát leoldják fejéről. – Az élet hosszú, a leányból anya lesz, honpolgárok anyja, s a haza számot kér tőle fiaiért. – Anyák emberekké neveljétek a hon leányait.

Azért:
1. Vegyétek ki rögtön leányaitokat a gouvernantok kezei közül. Saját szemeitekkel őrködjetek a hon kincsei felett.
2. Adjatok leányaitoknak lelkes nemzeti tanítókat, kik a tudománnyal együtt szilárd elveket s hazaszeretetet oltanak szíveikbe.
3. Mellőzzétek a zongorát, ezt a lélekölő idővesztegetést, melyet félredob az eszes lány, mihelyt férjhez ment. Tanuljon helyette inkább dallani. Égi ajándékul adá nekünk teremtőnk a hangot, hogy legyen tolmácsa lelkünk érzelmeinek ott, hol a nyelv ezt nem bírja.
4. Fordítsatok több időt a tudományokra. Történet, ez adhat egyedül szélesebb világnézetet, ez ragad ki bennünket a köznapiasság kisszerű köréből. (…)
5. Taníttassátok röviden az egészségtant: így megelőzitek mindazon untató gyengélkedéseket s szeszélyeket, melyeknek annyian áldozzák fel családjok boldogságát.
6. Végre ne pazarolja többé leány idejét hasztalan női munkára, ezek által jelleme csak silányul. Tanuljon varrni fehérneműt, ruhát - ha kell -, de ne kössön sapkát, dohányzacskót, hogy ajándékaival az üres arszlánsereg kérkedjék.

ĺgy reformáljuk leánykáink tanuló-termét. Magunk pedig rontsuk le körültünk a hamis istenek oltárait, melyeknek áldoztunk. Legyünk egyszerűek, nemesek szívben és külsőben: szakasszuk szét a conveienz-szőtte üres viszonyokat – keressünk szellemi élvezetet, keressük a kitűnő elméket, kiknek ragyogó észfáklyája nappalra derítheti lelkünk homályát.

A forradalom kiemelte ifjainkat a köznapiasság süllyesztő porából. Messze haladtak a fiatal sasok, merész reptökben megközelítik az ideált. Legyünk ébren, polgártársnéim. A kor rohanó gyorsasággal változtatja át az életet, elmaradnunk nem szabad, nem lehet. Előre, hazám lányai, fejlődjünk, szilárduljunk, hadd legyen valóság a három szent szó: egyenlőség, testvériség, szabadság! (-bl-)”