Payday Loans

Keresés

A legújabb

A katonai elhárító tisztek képzésérõl PDF Nyomtatás E-mail
Jövőrontó közelmúlt

a_masok_elete_poster_ang

Izsa Jenõ 

A katonai elhárító tisztek képzésérõl


Bármennyire is közhelynek tartják sokan, mégis igaz, hogy a múlt megismerése nélkül sem a jelen nem érthetõ meg, sem a jövõ nem építhetõ fel. Ezért tartom fontosnak, hogy a szakmai képzés, a speciális nemzetbiztonsági felkészítés fejlesztésének idõszerû feladatainak végzése és távlatos teendõinek számbavétele során a korábbi képzési tapasztalatokat is kritikusan feltárjuk és amennyiben lehetséges, hasznosítsuk. Dolgozatomban a katonai elhárító tisztek átképzõ tanfolyamának 1985-ben érvényes tematikáját mutatom be és annak tartalmát pedagógiai-szakmai nézõpontból elemzem. 


Kiindulási alapként rögzíthetjük azt a hipotézist, amit világosan igazolni szándékozunk (és amit a tartalomelemzés segítségével majd egyértelmûen alátámasztunk), hogy a vizsgált idõszak szakmai képzésére döntõ befolyást gyakorolt a katonai elhárítás korabeli helyzete, rendeltetése, feladatrendszere, valamint a szervezet politikailag kiemelt státusa, jelentõsége. 

Mint köztudott, a rendszerváltást megelõzõ évtizedekben (az 1990-es év februárjáig) a katonai elhárítás az egységes állambiztonsági szervezethez tartozott. Az 1956-os forradalom külsõ erõkkel történt drasztikus leverését néhány évig tartó stabilizációs idõszak követte. A politikai, gazdasági és szociális konszolidáció egyik, témánk szempontjából is fontos momentuma, hogy a társadalmi stabilitás érdekében, valamint a hatalmi-politikai stílusváltás részeként sor került az állambiztonsági tevékenység egészének újragondolására, feladat- és szervezeti rendszerének az új körülményekhez történõ igazítására. 

1957-ben a katonai elhárítás átkerült a Belügyminisztériumba és a BM II. Fõosztály I. osztályaként folytatta munkáját. Ezzel az intézkedéssel valósult meg a katonai elhárító és a polgári állambiztonsági szervek belügyminiszter általi irányítása. Az egységes állambiztonsági szervezetbe nem tagozódott be a katonai hírszerzés, amely továbbra is a Magyar Néphadsereg vezérkari fõnökének alárendeltségében mûködött (mint csoportfõnökség). 1962-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetése elérkezettnek látta az idõt az állambiztonsági terület átszervezésére. Az átszervezés célja – egy 1963-as belügyi jelentés szerint – a korábbi ún. „totális elhárítás” szervezeti maradványainak felszámolása volt. 

A belügyminisztérium szervezetét átalakítva az állambiztonsági tevékenységet a megváltozott bel- és külpolitikai viszonyokhoz igazították. Az MSZMP Központi Bizottság Politikai Bizottságának elvi jelentõségû határozata alapján létrehozták és gyakorlatilag egészen 1990 elejéig mûködtették a közvetlen pártirányítás alatt álló központosított állambiztonsági szervet, a BM III. (Állambiztonsági) Fõcsoportfõnökséget. Ennek keretein belül jött létre és végezte szakmai feladatait a III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfõnökség. Ez az 1962 augusztusában bekövetkezett szervezeti és tartalmi változás egészen az 1990. évi X. törvény hatálybalépéséig meghatározta a katonai elhárítás helyzetét, feladatrendszerét és arculatát. 

A demokratikus átalakulás elõtt az állambiztonsági tevékenység jogi alapját a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. sz. törvényerejû rendelete képezte. A rendelet 4.§-a az állam- és közbiztonság védelme és fenntartása érdekében az alábbi fõ feladatokat határozta meg az állam belsõ rendjének védelmében: 

„ – Fel kell deríteni a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi, gazdasági rendje, a béke és az emberiség elleni, az állampolgárok személye és tulajdona ellen elkövetett, továbbá az egyéb bûncselekményeket, meg kell akadályozni ezek elkövetését. 

– Le kell leplezni a hazánkkal szemben álló hatalmak, azok szervezeteinek, egyéb külföldi szervezeteknek a Magyar Népköztársaság társadalmi, vagy gazdasági rendjének megdöntésére, aláásására vagy gyengítésére irányuló terveit, tevékenységét és meg kell akadályozni kártevõ munkájukat.” 

Az idézett törvényerejû rendelet alapján a Minisztertanács 39/1974.(XI.1.) sz. a rendõrségrõl szóló rendeletében felsorolta az állam belsõ biztonsága védelmében végrehajtandó feladatokat. Az állambiztonsági feladatok: a hírszerzés, a kémelhárítás, a belsõ reakció (belsõ ellenség) elhárítása, a katonai elhárítás, továbbá a szakmai feladatok ellátásához szükséges operatív technikai teendõk voltak. Ezek teljesítése a Belügyminisztérium szervezetében az Állambiztonsági Fõcsoportfõnökség (BM III. Fõcsoportfõnökség) szerveire hárult. A Fõcsoportfõnökség részletes feladatait titkos minisztertanácsi határozat és az ez alapján kidolgozott Ügyrend tartalmazta, amely meghatározta az állambiztonsági szervek által alkalmazható titkos eszközök körét. Ez alapján: a szervezet folytathatott titkos megfigyelést és környezettanulmányozást; telefon-, lakás- és hivatali lehallgatást; titkos házkutatást; ellenõrizhette a különbözõ postai küldeményeket. 

Az állambiztonsági szervek – köztük a katonai elhárítás – operatív (mûveleti) tevékenysége az említett törvényerejû rendelet és kormányrendelet alapján kidolgozott, annak szellemiségét tükrözõ és a végrehajtás szabályait rögzítõ belügyminiszteri parancsok, valamint a titkos eszközök és módszerek alkalmazását részletesen meghatározó, az általános és a speciális eljárásokra vonatkozó (belsõ, nem nyilvános) szakutasítások alapján folyt a rendszerváltásig. 

A III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfõnökség mûködési területén (Honvédelmi minisztérium, Magyar Honvédség, Határõrség, Belsõ Karhatalom) a következõ állambiztonsági szakmai feladatokat látta el: 
a nyugati országok hírszerzõinek felderítése, tevékenységük megakadályozása; 
a hadseregbe, illetve a katonai iskolák (tanintézetek) állományába felvételre kerülõk állambiztonsági ellenõrzése; 
a nyugati országba kiutazó, valamint az ott kapcsolattal rendelkezõ katonák ellenõrzése; 
a fegyveres erõk harckészültségét veszélyeztetõ cselekmények (hazaárulások, szökések, rendkívüli események) megelõzése, felderítése, megakadályozása; 
az alakulatok titokvédelmének biztosítása; 
a katonai gyakorlatok, szállítások biztosítása. 

A szakmatörténet említett fõbb állomásainak felidézése azért is fontos, mivel az állambiztonsági szolgálatok tisztjeinek képzése is szorosan kötõdik a szervezethez, annak változásaihoz és az adott kor követelményeihez. Az egységesen irányított állambiztonsági szervezet tiszti állományát a Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Rendõrtiszti Fõiskolán képezték (1989-ig). 

A Katonai Elhárító Csoportfõnökség állományába átvett tiszteket elsõ szakmai beosztásukra iskolarendszerû, államilag legitimált, kontrollált és finanszírozott nappali képzés keretében készítették fel. Az ún. átképzõ tanfolyam elõkészítéséért, végrehajtásáért, szakmai színvonaláért és tartalmáért a Rendõrtiszti Fõiskola Állambiztonsági Tanszéke volt felelõs. 

Az átképzõ tanfolyam idõtartama 6 hónap volt. A képzést két idõszakra bontották: az elsõ oktatási periódus 12 hetet, a második oktatási idõszak 10 hetet vett igénybe. Az oktatási ciklusokat 1 – 1 hetes vizsgaidõszak zárta. 

A képzés alapvetõ (és egyetlen) központi dokumentuma Tematika a katonai átképzõ tanfolyam számára volt, amelyet az Állambiztonsági Tanszék szakcsoportvezetõi állítottak össze. 

A Tematika összesített óra- és vizsgatervet, valamint a tantárgyak részletes tematikáit (tárgyköröket, témákat, óratípusokat és a hozzájuk rendelt óraszámokat, illetve összes óraszámokat) tartalmazza. 

A tematika részletesebb tanulmányozásakor szembetûnik az 1985-ös év sajátossága, mivel az elsõ tantárgy a lehetõ legaktuálisabb politikai helyzetet illusztrálja és a lehetõ legaktuálisabb politikai ismereteket tartalmazza A XIII. pártkongresszus anyaga és idõszerû politikai kérdések címmel. A tanfolyam többi ismeretanyagától élesen elkülönülõ ideologikus jellegû tantárgyra összesen 46 órát terveztek. A tantárgy tartalma gyakorlatilag azonos a pártkongresszusról kiadott anyag fejezetcímeivel, illetve a kongresszuson megtárgyalt fõbb témákkal. Ezért szerepelnek a témák sorában a szocialista fejlõdés történelmi tapasztalatai, a nemzetközi feltételrendszer helyzete, a társadalmi viszonyok alakulása, a gazdasági teljesítõképesség növelésének eszközei és feladatai, az életszínvonal és szociálpolitika, a szövetségi politika, a szocialista nemzeti egység, a politikai tudatformálás, az erkölcs és a mûveltség, a párt belsõ életének fejlesztése és más akkoriban elsõrendûnek számító kérdések. A tantárgy oktatása a két ciklusra arányos óraszámokkal elosztva történt. 

A Vezetési és szervezési ismeretek tantárgy elvileg alapozó, általános ismereteket tartalmaz, ezért az elsõ oktatási ciklusban 40 tanórát fordítottak rá. A 40 órából legfeljebb 10–12 óra felelt meg a tantárgy címének. Az elméleti és a gyakorlati jellegû órák aránya 85–15%. Nem állítható tehát, hogy valóban a vezetés- és szervezéstudomány elméleti és gyakorlati problémáit exponálták. 

Az Ismeretbõvítés cím alatt két tantárgyat oktattak. A Kriminalisztika 32 összes órájából 19 elméleti (11 óra elõadás, 8 óra szeminárium), 13 óra gyakorlati. A témákat elemezve megállapíthatjuk, hogy a Rendõrtiszti Fõiskolától joggal elvárható tartalom a klasszikus kriminalisztikai tárgyköröket foglalta magában. A nyomtan, az anyagmaradványok, az azonosítás, a ballisztika, a kriminalisztikai csapdák, az írás- és okmányvizsgálat, a biztonságtechnikai eszközök és a nyilvántartások ismeretanyaga a mai napig szerves része a kriminalisztika tudományának, metodikájának és természetesen az oktatásnak. 

A Rendészeti ismeretek tantárgy a szakmai ismeretek oktatásához járult hozzá. Az állambiztonsági feladatok közé tartoztak az idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, útlevéllel kapcsolatos teendõk. Külön említést érdemel, hogy a sokszorosító gépek felügyeletével (szamizdat!) és a vadásztársaságokkal kapcsolatos állambiztonsági feladatokkal (fegyver miatt?) önálló témában foglalkoztak. A rendészeti ismeretek tárgyköreihez kapcsolódóan azonban egyetlen tanóra gyakorlati foglalkozást sem tartottak, ami nehezen magyarázható, hiszen a feldolgozott ismeretanyagra bizonyára nem csak az elmélet szintjén volt szükség. 

A Bûnügyi tudományok és szolgálati ismeretek tantárgycsoport összetetten tartalmazta a szakmai (elhárító) munka ismeretanyagát és a szorosan kapcsolódó jogi, kriminológiai és kriminalisztikai tananyagot. Ez az általános megnevezés a tanfolyam legfontosabb tantárgyait takarta. A 762 össz tanóra pontosan 70%-a, tehát 532 tanóra az ide sorolt öt tantárgyra jutott. Ebbõl összesen 100 tanórában oktatták a jogi tananyagot és az ún. bûnügyi tudományok névvel feltüntetet kriminológiát, kriminalisztikát és kriminálstatisztikát. A tanfolyamon a tanulmányok középpontjába állított szakmai (tehát elhárítási vagy operatív) ismeretanyag oktatása 432 tanórában történt. Ez az összes tanulmányi idõ majdnem 60%-a. 

Az Általános kriminológia és kriminálstatisztika tantárgy szintén két szorosan összetartozó ismeretanyagot tartalmaz. A kriminológia tantárgy tematikájában az egyes téák arra a központi gondolatmenetre épülnek, hogy a bûnözés olyan társadalmi jelenség, amelynek fõ okai egyfelõl a makro szinten (társadalmi méretekben), másfelõl a mikro(munkahelyi, családi, közösségi, csoport) környezetben találhatók. A személyiségnek (torzulásainak, devianciáinak, fejletlenségének, deficitjeinek, helytelen beállítódásainak) is alapvetõ jelentõséget tulajdonítottak, külön témában ezt oktatták is. A klasszikus, akár ma is oktatható kriminológiai témák mellett külön foglalkoztak a modern burzsoá kriminológiai kutatások elméleti alapjaival és azok marxista bírálatával. 

Az eddig bemutatott tantárgyak azt a célt szolgálták, hogy megalapozzák a szakismeretek oktatását, mintegy körbejárták a szakmai tevékenységet befolyásoló, ahhoz kapcsolódó interdiszciplináris területeket. 

A katonai elhárító tisztek szûken értelmezett szakmai felkészítése a két fõ tantárgy: az Operatív alapismeretek, illetve a Komplex ismeretanyag keretében történt. Mindkettõ nagy óraszámban került oktatásra, beszámolási kötelezettséggel illetve záróvizsga tantárgyként. 



- Az Operatív alapismeretek tantárgy három nagy terjedelmû tárgykört tartalmazott: 

I. Az ellenség tanulmányozása. 

II. Az állambiztonsági munka erõi és eszközei. 

III. Az állambiztonsági szervek elõzetes ellenõrzõ és bizalmas nyomozó munkája. 

Az operatív alapismeretek tantárgy oktatása a tematika szerint mindösszesen 222 tanórában folyt, ebbõl 52 óra (25%) elõadás, 92 óra (42%) szeminárium és 78 (33%) óra gyakorló foglalkozás volt. Mindezzel a képzésnek azt a jellemzõjét igazolhatjuk, mely szerint a szakismeretek oktatása minden tekintetben a praxis követelményei szerint történt és a hallgatókat a tanfolyam utáni várható feladatokra, a való életre készítették fel, vagy legalábbis erre maximálisan törekedtek. 

Az I. tárgykör az ellenség tanulmányozása döntõen az ellenséggel, tehát a korabeli terminológiával „az imperialista országok titkosszolgálati szerveivel” foglalkozott. A tematika pontosan visszatükrözi azt a korabeli hivatalos felfogást, hogy a szocialista állam és a fegyveres erõk biztonságát veszélyeztetõ fõ ellenségnek, a legnagyobb külsõ fenyegetésnek a minden tekintetben szembenálló és jelentõs potenciállal rendelkezõ nyugati kapitalista világ országait, szövetségi rendszereit és annak titkosszolgálatait tekintették. 

A II. tárgykör Az állambiztonsági munka erõi és eszközei az elõzõ témákban megismert ellenséggel szembe állítható és ténylegesen harcba küldhetõ saját operatív szakmai potenciált tárgyalta az eszközök oldaláról. Az elsõ, bevezetõ téma az állambiztonsági munka alapelveit, a következõ négy téma pedig a szakmai tevékenység általánosan használt, mindennapos eszközrendszerét tartalmazta. Az operatív munka hagyományosan alkalmazott eszközei között oktatták a nyilvántartásokat, a környezettanulmányt, az operatív figyelést és a „K” ellenõrzést. Ez utóbbi a mai fogalmak szerint a postai küldemények operatív ellenõrzését jelentette. Az operatív technikai rendszabályok alkalmazása önálló téma volt. Ennek keretében oktatták a 3/a (telefonlehallgatás), a 3/e (szobalehallgatás) és a 3/r (rejtett fotózás, optika, TV) rendszabályokat. Ugyancsak önálló témában foglalkoztak az operációval, amely akkoriban a rendelkezésre álló eszközök kombinált, titkos vagy leplezett alkalmazását jelentette. 

A tantárgyban a III. tárgykör Az állambiztonsági szervek elõzetes ellenõrzõ és bizalmas nyomozó munkája volt. A témák az elõzõ tárgykör ismeretanyagához szorosan kapcsolódtak, mivel itt oktatták az állambiztonsági szervek rendelkezésére álló erõk és eszközök, módszerek alkalmazását az elhárító tevékenység napi gyakorlatában. A tárgykör ennek megfelelõen kevésbé elméleti jellegû, ezt igazolja a tanórák megoszlása: elõadásra 12 óra, szemináriumra 34 óra, gyakorlati foglalkozásra 38 óra jutott. 

Az Operatív alapismeretek tantárgyat két oktatási periódusra osztották, az elsõ ciklusra 160 tanórát terveztek, amely után „B”, tehát beszámoló értékû vizsga következett. A tantárgy három tárgyköre azonban olyan óraszámmal került a tematikába, hogy nehezen képzelhetõ el a 160. tanóra utáni megállás és számonkérés. Ebben az esetben ugyanis a III. tárgykör 3. témájának „A bizalmas nyomozás” témának az elõadása és a szemináriumát követõen az oktatást a vizsgaidõszak miatt abba kellett volna hagyni és a vizsgát (beszámolót) követõ héten a nevezett témában a gyakorlati foglalkozással tovább folytatni. Logikusabbnak tûnik és joggal tételezzük fel, hogy a I. és II. tárgykörök befejezésekor került sor a beszámolóra, amelynek célja nem lehetett más, mint az elsajátított (alapvetõen) elméleti ismeretek ellenõrzése és értékelése. 



- A Komplex ismeretanyag tantárgy a második képzési periódusban került oktatásra. A tematikában elfoglalt kiemelt helyére egyértelmûen következtethetünk abból, hogy magas volt a tanóraszám (210 tanóra a tanfolyam összes idejének majdnem 30%-a), valamint a tanfolyamot záróvizsga a tantárgy ismeretanyagára épült. 

A Komplex ismeretanyag tantárgy az alábbi tárgyköröket (akkori megnevezéssel: témacsoportot) tartalmazta: 

I. Az állam elleni bûncselekmények és az ellenük folyó harc 

II. Titkaink és a népgazdaság állambiztonsági védelme 

III. Az idegenforgalom és a bûnözés 

IV. Az állambiztonsági munka erõinek, eszközeinek együttes alkalmazása 

V. Belsõ ellenség elleni harc kérdései 

VI. A fegyveres erõk védelme és a katonai bûncselekmények 

VII. Határõr felderítési ismeretek 

VIII. Az állomány védelme 

Amint a tárgykörök felsorolásából is kitûnik, a „KOMPLEX ISMERETANYAG” tantárgy a szakmai munka, tehát az elhárító tevékenység fontos, egymástól a valóságban is elkülöníthetõ területeivel foglalkozott. A tematika elemzése alapján megalapozottan állítható, hogy a tantárgy elnevezése és tartalma, valamint jellege összhangban voltak. 

Az I.–V. és a VIII. tárgykört minden hallgatónak együtt és egyformán oktatták, de a VI. és a VII. tárgykör kifejezetten a katonai elhárító illetve a határõr felderítõ tisztek felkészítését szolgálta, ezért a VI. tárgykörbõl csak néhány, alapvetõen mindkét állománycsoportnak azonosan fontos témát tartottak csak meg közösen, az oktatás 1/3-a, 68 tanóra pedig elkülönülten, az elhárítási területek (tehát a Néphadsereg illetve a Határõrség) sajátosságainak megfelelõen folyt. Ez az oktatásszervezési megoldás biztosította az egységes értelmezést, az azonos szemléletet, a közös elméleti és gyakorlati alapokat, ugyanakkor lehetõvé tette a valóban célirányos és differenciált felkészítést. 

A II. tárgykör: Titkaink és a népgazdaság állambiztonsági védelme az állambiztonsági szervek, közöttük a katonai elhárító szolgálat két másik jelentõs területével foglakozott. A titokvédelem klasszikus, tradicionális feladata az elhárító szerveknek a világ minden táján, minden országban, minden fegyveres erõben. Külön témákban oktatták az állam- szolgálati titoksértések nyomozását, valamint a prevenciós jelleggel végzett titokvédelem kérdéseit. 

A népgazdaság állambiztonsági védelmének kérdéseit négy témában tárgyalták. Egy-egy témát szántak a gazdasági illetve a korrupciós jellegû bûncselekményekre. Külön foglalkoztak a népgazdaság elleni bûnözés kriminológiai összefüggéseivel. A témakört a népgazdaság kémkedésre érzékeny, illetve biztonsági szempontból fontos területein folyó elhárító munka megszervezésének oktatásával zárták. 

A III. tárgykör Az idegenforgalom és a bûnözés állambiztonsági, elhárítási vonzatait tartalmazta. A korabeli nemzetközi és hazai viszonyokra visszaemlékezve, a hatalom szempontjából fontos kérdések voltak ezek. A kétpólusú világ végzetesnek tûnõ szembenállása már oldódott, különösen Európában nyert teret az emberek és az eszmék egyre szabadabb áramlása. Hazánk a nyugat felé való nyitásban élen járt, sokféle és dinamikus kapcsolatok épültek az állami, gazdasági, kulturális stb. és a privát szférákban is. Ugyanakkor a bõvülõ kapcsolatok, sokasodó ki- és beutazások miatt szükségesnek tartották az állami kontroll fenntartását és az érzékeny területek védelmét. 

A tárgykör tartalmi szempontból igen összetett volt. A bevezetõ téma általános, alapozó jellegû, az idegenforgalom és a bûnözés kérdéseivel, valamint a külföldiek jogi megítélésével foglalkozott. A következõ témákat tekintve kifejezetten a büntetõjogi ismeretek körébe tartoztak a vám- és deviza bûncselekmények, a tiltott határátlépés oktatása, illetve elsõsorban a kriminalisztikai ismeretek körébe tartozott a nevezett bûncselekmények nyomozása. Az elhárítói szakmai tevékenység elemeit képezték a „nem szocialista” országokból beutazók közötti kémelhárító, szûrõ-kutató felderítõ munka, valamint a „nem szocialista” országokba kiutazó magyar állampolgárok védelmével összefüggõ feladatok megszervezése. Külön téma foglalkozott a kapitalista országból végleg, vagy késedelmesen hazatért személyek operatív ellenõrzésének megszervezésével. Egy önálló témában oktatták a terrorcselekmények megelõzéséhez és felderítéséhez kapcsolódó szakmai feladatokat. 

Az állambiztonsági munka erõinek, eszközeinek együttes alkalmazása, a IV. tárgykör némileg kapcsolódik az elõzetes ellenõrzés és bizalmas nyomozás témákhoz, bár ezúttal inkább a szakmai munka bizonyos különleges, nem tipikus eseteirõl, tevékenységformáiról van szó. Olyan ismereteket oktattak a tárgykör öt témája során, mint: 
a támadólagos elhárítás, 
az operatív csapda, 
az operatív játszma, 
valamint ezekhez a szakfeladatokhoz kapcsolódóan tartósan, vagy rövid idõre külföldre kihelyezett hálózati személy felkészítése. 

Az ellenséges hírszerzõ szervek, vagy ellenérdekelt titkosszolgálatok elleni harcban ezek az ismeretek ma is szükségesek, nem hiányoznak a jelenlegi képzések tematikáiból. A záró téma a konspiratív körözés és a kutatómunka kérdéseit foglalta magába. A szökött katonák megtalálása érdekében végzett eredményes operatív tevékenységhez ez az ismeretanyag nélkülözhetetlen volt. 

Az V. tárgykör a Belsõ ellenség elleni harc kérdései címet viselte. Tartalmilag a szocialista állam politikai berendezkedésére, stabilitására veszélyt jelentõ cselekményekkel, valamint az ilyen jellegû cselekmények elkövetõivel, eszközeikkel, módszereikkel és a felderítés szakmai feladataival foglalkoztak. Mivel a katonai elhárítás alaprendeltetése szerint nem ez volt a szakmai tevékenység fõ iránya, hiszen a fegyveres erõkhöz bizonyos mértékig szûrt állomány került be a társadalomból, ezért a tanfolyami tematikából is egyértelmûen kitûnik, hogy inkább a társadalom egészérõl, pontosabban az ún. „belsõ reakció” erõirõl, ellenségesnek minõsített tevékenységérõl általános tájékozottságot nyújtó ismereteket oktattak, mintsem a katonai elhárítás ilyen irányú feladatait. A tárgykör témái között nincs erre utaló cím, konkrétan tehát nem oktatták a katonai elhárítás feladatait a belsõ ellenség elleni harcban. 

A témák között szerepeltek: 
az állam elleni és a politikai jellegû bûncselekmények kriminológiai és kriminalisztikai kérdései; 
az izgatás és nyomozása; 
a fiatalok bûnözésének alakulása, megelõzése, az ifjúság védelme; 
a kulturális terület sajátosságai; 
egyházak, szekták és az elhárítás feladatai; 
a veszélyes elemek, visszaesõ politikai bûnözõ és „F” (figyelõ) dossziés személyek operatív ellenõrzése. 

A tárgykör alapvetõen a katonai elhárító tisztek felkészítését szolgálta. A tárgykör tizennyolc témájából az elsõ hat téma oktatása együtt történt a határõr felderítõ hallgatókkal, majd a különvált tancsoportokban 12–12 témát fordítottak a katonai elhárítás, illetve a határõr felderítés speciális ismeretanyagának oktatására. 

A közösen feldolgozott témák: 
a katonai bûncselekmények, 
a katonai büntetõeljárás, 
a szökések alakulása, okai, 
a katonai szökések nyomozása, 
a katonai elhárítás története, 
a katonai elhárítás alapvetõ feladatai, mûködési területe, szervezete. 

Csak a katonai elhárító tisztek számára oktatták azt a 12 témát, amelynek tartalma a szakmai tevékenység mindennapos gyakorlata volt. Ennek keretében 20 tanórát terveztek a haderõnemi sajátosságok bemutatására és az elhárító munka megszervezésének kérdéseire a szárazföldi csapatoknál, a hátországvédelmi alakulatoknál, a repülõ és légvédelmi csapatoknál, a BM Határõrség területén, valamint a törzsekben (magasabb parancsnokságokon) és az intézeteknél. 

A témák között foglalkoztak az operatív helyzet elemeivel, értékelésének gyakorlatával, és a III/IV. csoportfõnökség információáramlási és jelentési rendszerével. Oktatták a parancsnokokkal megvalósítandó együttmûködés tartalmi és módszerbeli kérdéseit, valamint a téma keretében foglalkoztak a párt- és politikai szervekkel való kapcsolattartással és közös tevékenységgel, az együttmûködéssel. 

Külön témákat biztosítottak: a háborús idõszak szakmai tevékenységére történõ felkészítésre; a szovjet és magyar katonai objektumok külsõ állambiztonsági védelmével kapcsolatos feladatokra és a katonai rendezvények, szállítások és harcgyakorlatok operatív biztosítására. 

Az elhárító tiszti beosztásra való konkrét felkészítést szolgálták a munkarenddel, az operatív munka megszervezésével, továbbá a személyi állomány állambiztonsági oktatásával foglakozó témák. Ugyancsak ide tartozott az állambiztonsági rendkívüli események megelõzése érdekében és bekövetkezésük esetén végzett tevékenység oktatása. 

A határõr felderítés tisztjeinek külön oktatása a VII. tárgykör keretében történt a rendelkezésre álló 70 tanórában. A témák a mûködési terület sajátosságait tükrözik. A határõr felderítõ szerveknek az illegális határátlépések megelõzése, megakadályozása, illetve az ilyen jellegû cselekmények bekövetkezése estén a nyomozás végzése volt az egyik alapvetõ feladata. 

A határõr felderítõ szervek az operatív munkában természetesen mindazon ismereteket, erõket és eszközöket alkalmazták, amelyek a katonai elhárítás (tágabban értelmezve pedig az állambiztonsági szervek) rendelkezésére álltak. Tehát szerveztek és foglalkoztattak hálózatot, valamint széles körben hálózaton kívüli kapcsolatokat is. Ugyanúgy végezték az operatív helyzet értékelését, a parancsnoki állománnyal való együttmûködést, a konspirációs és biztonsági szabályok érvényesítését, természetesen a határõrizeti területen. A szakmai munkában alkalmazták a tipikus megelõzõ, korlátozó, kiszorító és megszakító operatív és nyílt intézkedéseket. Folytattak bizalmas nyomozást és elõzetes ellenõrzést. Alkalmaztak operatív technikai rendszabályokat és titkos kutatást. 

A VIII. tárgykört egységesen oktatták minden hallgatónak. A tárgykör, Az állomány védelme két témát tartalmazott: a BM személyi állományának éberségre és konspirációra történõ nevelése; az állambiztonsági szervek ügyvitelének szabályai, a titkos ügykezelés rendje. 

A „Komplex ismeretanyag” tantárgyról összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy a katonai elhárító tisztek átképzõ tanfolyamának súlyponti elemét képezte. 

A tanfolyam tematikája tartalmazta még a „Testnevelés” tantárgyra fordított 44 tanórát, ami azt jelentette, hogy minden héten 2 óra jutott a hallgatók edzettségének, állóképességének fejlesztésére, bár ez az idõ a nyilvánvalóan fokozott szellemi igénybevétel miatt, a sok tantermi foglalkozás között meglehetõsen kevésnek tûnhetett. 

* * * 

Összegezésként megállapíthatjuk: 1985-ben az elhárító tisztek átképzõ tanfolyama a cél, a tartalom, az oktatás minden elemében és mozzanatában magán viselte azt a specifikumot, hogy a Katonai Elhárító Csoportfõnökség a Magyar Népköztársaság egyik állambiztonsági szolgálata volt, és a korabeli szabályozókban meghatározott speciális feladatokat látott el a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Néphadsereg, a Határõrség és a Belsõ Karhatalom területén. Az alaprendeltetés eredményes teljesítése sajátos követelményeket támasztott a katonai elhárító tisztekkel szemben, ezért különös hangsúlyt helyeztek a napi szakmai munkához szükséges ismeretek oktatására. 

Az átképzõ tanfolyam megszervezése és magas tartalmi színvonala azt igazolta, hogy a szolgálat felelõsen gondoskodott arról, hogy tisztjei a speciális szaktudás megszerezzék és azt a gyakorlatban alkalmazni tudják. Ezért a felkészítés egyrészt az elhárító szakmai tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tudományokra (jog, pszichológia, bûnügyi tudományok ismeretanyagára), másrészt döntõ mértékben a praxis törvényszerûségeire, követelményeire és logikájára épült. A tanfolyam tananyagában a szakmai ismeretek egyes területeit megfelelõen súlyozták, szinte nincs feleslegesként minõsíthetõ tárgykör vagy téma. 

A kor politikai-ideológiai lenyomata (bár a szervezet erõsen politikafüggõ) csak helyenként található meg és nem túlzott mértékben érezhetõ. Hiányosságként, mai kritikaként elsõsorban a képzés kevéssé gyakorlatias jellege fogalmazható meg, hiszen a képzésre fordított tanórák mindösszesen 18%-a jutott gyakorlati foglalkozásra, ezzel szemben a szeminárium és az elõadás nagyjából azonos óraszámban folyt. Némileg hiányolhatók a pályafutást megalapozó és az ún. általános mûveltségi interdiszciplináris ismeretek is. Be kell azonban látnunk, hogy a tematika és a tanfolyam legnagyobb korlátját az idõtényezõ jelentette. A 6 hónap, a 726 tanóra szoros és sallangmentes, racionális tanulmányi tervezést tett szükségessé és lehetõvé. A vizsgált átképzõ tanfolyam tematikájának tartalomelemzése azt igazolta, hogy ezt a követelményt maximálisan teljesítették.