Cs. Varga István

Mitől imádság a Himnusz?

Nemzeti imádságunk a magyarság függetlenségének és szabadságvágyának kifejezője: a teljesség ígérete. A szakrális textust az utókor megszentelte, a befogadói attitűd miatt is jogosan nevezzük nemzeti imádságnak. Kölcsey művei közül az egyetlen, amely tematikusan is ilyen mélységekig szakrális. Külső és belső keletkezéstörténetét tekintve hiánytalanul a nemzeti imádság jelleg talán nem vezethető vissza Kölcseyre, a művet létrehozó motivációkra sem, mert a költő a Himnuszmegírásának időszakában - vagy inkább csak azt követően - talál rá a személyes Istenre.

Végső soron a Himnusz is a kegyelem műve a "Valaki ír a kezeddel" értelemben (NagyGáspár). Kutatók bizonyítják:Himnuszunkban a művészi lélek ihletését a vallásos lélek ihletése erősíti (...), "az Ige imádsággá változik és az imádság Igét hirdet" (Hegedűs Lóránt). Kompozíciója kristálytiszta: az áldáskérő nyitányt két hálaadó strófa, majd pedig négy versszakos bűnbánati vallomás követi. Végül az irgalom megnyerésének reményével a zárlatban visszatér a nyitány segélykérése: népének a költő áldás helyett, a bűnbevallás és a bűnhődés számbavételét követően, szánalmat, megbocsátó irgalmat kér.

Első, énekelt strófájának minden sora bibliai igehely: költői parafrázis. "Jó kedvvel, bőséggel..." Az áldáskérésre Ézsaiás könyvének 25. fejezetében maga az isteni Ige biztat bennünket: "Ez esztendőt megáldjad, ez esztendőt megáldjad, kegyelmedből Úr Isten! Bő zsírral ékesítsed, bő zsírral ékesítsed, te szent Jehova Isten..." A szárnyaló szépségű bibliai igehely imádságos visszhangja a felütésnek minősíthető nyitány: "Isten, áldd meg a Magyart..."

A. Molnár Ferenc bizonyítja: a "Jó kedvvel, bőséggel"kulcsszavai mást, többet jelentettek a régi magyarságban, mint a mai köztudatban. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a jókedv"örömteli, megelégedett kedélyállapot, vidám hangulat". A "jókedvvel, bőséggel" és a "Hozz rá víg esztendőt" elsőrendűen nem a mai értelemben vett "jókedvet", "bőséget" és "víg esztendőt" jelenti.

Régtől adatolhatóan a jókedv, jó kedv olyan sajátos jelentést is tartalmaz, amely az egyházi nyelvben máig fellelhető, melyet nyelvtörténeti szótáraink is számon tartanak: "kegyelem, kegy, szeretetteljes jóindulat". A "gratiam Dei", "benevolentiam Dei""Istennek jókedvét", "Istennek jóakaratát" jelenti.

A "bőséggel" a Himnuszban nemcsak "anyagi jólétet, gazdagságot", hanem szellemi-lelki értelemben a "bőségesen"jelentést is tartalmazza. Kölcsey arra kéri Istent, hogy a magyarságot kegyesen, kegyelmesen és bőségesen áldja meg. Nem zárható ki ajó kedv"öröm,megelégedettség" jelentése sem, de a remekmű mondanivalója, stílusa, szerkezete, a nyitó és záró versszaka is a fohász-jelleget bizonyítja.

"Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel." Kulcsfogalom az isteni áldás, bőség és az ellenségtől védettség. A "védő kar" motívum az Ószövetségben gyakori, átvitt értelemben az erő, hatalom kifejezésére szolgál. Például "kinyújtott karral", annyit tesz, mint "nagy erővel, hatalommal". Az "Isten karja" kifejezés az Úr hatalmára utal. Isten egy-egy személyért ritkán mutatja meg karjának erejét, de gyakran megteszi ezt az egész népért. Szent István örökségét, aSzent Jobbot éppúgy asszociálhatjuk a "védő kar" jelentésköréhez, mint Szent László csatabárdot forgató, az országot az ellenségtől megvédő, a magyar szüzet a lányrabló kuntól megmentő erős karját, avagy Hunyadi törökverő karját.

"Bal sors akit régen tép..." A "balsors" a keret-versszakokban hangzik fel, a vers egészében nyer teljes körű értelmet. A jó sors Isten áldása, a balsors az Istentől való eltávolodás, az áldás hiányának a következménye.A jólétet elveszített, ellenségtől, a végső széthullás veszélyétől szorongatott magyarság költője imádságos lélekkel kapaszkodik a vigasztaló Igébe: "Ó te szegény, szélvésztől hányt, vigasztalás nélkül való..." Kölcsey - mint hajdanvolt erdélyi prédikátorok tették - az Ószövetség népének sorsával rokonítja a magyarságét, amely a pusztulás népéből az újjászületés népévé szeretne lenni.

"Hozz rá víg esztendőt..." Ézsaiás csodálatos kegyelmi ígéretet hirdet, amelyet az Úr Jézus is idéz fellépésekor a názáreti zsinagógában: "Hirdetem az Úrnak kedves esztendejét." Ez a kegyelmi esztendő a búcsúnyerés éve, amikor a nép Isten örökkévaló életerejével töltekezik, megújul az elcsigázott test, Isten Igéjét, erejét befogadja a győzedelmes szív. Az "Úr kegyelmének esztendeje" minden ötvenedik esztendő, az úgynevezett kürtölés (jubel/jobel - iubilate) éve, amikor el kellett engedni az adósságot, fel kellett szabadítani a zsidó rabszolgákat. Ez "az Úr jó kedvének esztendeje" bibliai szókép, amint a Himnusz "Hozz rá víg esztendőt..." kifejezése is hosszabb időszakra, az egész jövőre vonatkozik.

"Megbünhödte már e nép / A múltat s jövendőt!"Hankiss Elemér állapítja meg: "Nincs még egy ország, amelynek himnusza bűntudattal küszködnék, amely olyan komor, s már-már reménytelen hangot ütne meg, mint a miénk." Itt nem annyira konkrétan a múltról, jelenről és a jövőről van szó, mert a "múltat s jövendőt" inkább költői nyomatékosításra szolgál, semmint időbeli tagolásra. A szószerkezet túlmutat az adott kontextusban azon, amit alkotóelemei külön-külön jelölnek. (A "jóban s rosszban" együtt lévők a barátság mélységét, erősségét jelzi, aki pedig "tud jót s rosszat", az mindent tud stb.) Itt azt érzékelteti a szószerkezet, hogy a magyarság Isten színe előtt állva áldást, jó sorsot, "jókedvet és bőséget" kér. A Himnusznak nem pesszimista, hanem éppen optimista a kicsengése, mert lírai hőse úgy áll Isten színe elé, hogy tudja: a büntetést, amit bűneink miatt megérdemeltünk, megszenvedtük, kiálltuk, levezekeltük: megbűnhődtük.

Voltak és akadnak ma is, akik ezt a megállapítást "teológiai" szempontból helytelennek tartották, tévesnek állítják, pedig helyes értelmezése nélkül a Himnusz valláserkölcsi történelemmagyarázata sem lehetséges. A kérdés lényege: "Hogyan lehet a múltat megbűnhődni és egyszerre a jövendőt is, amikor még a jelenben élünk - ha Isten igazságos? Hegedűs Lóránt szerint a matematikai igazság nem azonos a lélektani, élettani,egzisztenciális igazsággal."

Itt is igei ihletés alapján fogalmaz Kölcsey: Ézsaiás próféta 40. fejezetének 2. versére építi mondanivalóját. A babiloni fogság végpontját látó próféta ezt hirdeti: "Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, vége van nyomorúságának, hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért." Hegedűs Lóránt gyakorlati magyarázatot is fűz az értelmezéshez. Tudatosítja: vannak bűnök, amelyeket sohasem szabad elkövetni.

Isten kétszeresen sújtotta Izrael népét, hogy soha többé ne kövesse el a bálványimádás, paráznaság, istentelenség végzetes bűneit, mert ha újra elköveti, akkor olyan büntetés vár rá, amelyet már nem fog kibírni, nem lesz képes túlélni.

Isten kegyelmét és igazságos büntetését bizonyítja Jeremiás próféta: "Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és szétszélesztik legelőm juhait." Az Úr ítélete: "Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtetek vele. Nos, nekem majd lesz gondom rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint..." (Jeremiás 23.)

A Himnusz költője a bűntudat motívumával együtt a büntetés idejének elmúltát vallja, ennek imádságos lelkületű kívánalmát is érzékelteti.