Payday Loans

Keresés

A legújabb

Görgey Gábor: Egy vacsora anatómiája PDF Nyomtatás E-mail
Jó és rossz evés-ivás, vendégség
2011. szeptember 07. szerda, 08:06

utols vacsora

Görgey Gábor: Egy vacsora anatómiája

Ő. Pontosan meg nem nevezhető. 
Illetve bárminek nevezhető, 
minden név telitalálat, 
mert ő van abban is, ami nem ő. 
Azaz ami nem ő, az is ő. 
Minden tárgy és minden személy 
végül ide visszavezethető.
Ő

mielőtt.
Még nem tudni, mi előtt. 
Csak a várakozás, mint egy fontos 
sajtókonferencián, 
újságírók és tanítványok ajaklesése, 
hogy vajjon mi előtt ez a
mielőtt

önként, nem elővezetés terhe mellett, 
habár a hatalom rítusa szerint 
hagyta ezt is lejátszódni. Az elfogatóparancs 
évezredes konvencióját. A pribékbujócskát. 
Az érdekképviseleti szervek 
ideoteológiáját. A segítségére szorulók 
szadista bacchanáliáját. De csak azért, 
mert hagyta, azaz
önként

átadta. Mit? A bűnjelet? 
Az ellenséges megbízatás 
bizonyítékát? A kémeszközöket? 
Vegyszerrel írott jelentéseit? 
Kétségtelenül történt valami, 
ha egyszer átadta. De mit?
Átadta

magát, nem titkosírást, 
sem titkos leadót, se fegyvert, 
hanem mindent, amije volt: 
corpus mystidelicti. Ott, helyben,
magát

a szenvedésre: de kínhalálának elemeit 
ha valaki formába képes önteni, 
ki lehet az? Ki sírás közben 
lázasan keres logikát 
a történet átláthatatlan káoszában. 
Sőt, használható 
jótanácsokat osztogat, 
míg a beleit ráncigálják. 
Mindent megad, ami dukál
a szenvedésnek,

szent, mondjuk így, egy név ez is, 
annak, aki megnevezhetetlen. 
Aki a sejtések vacsoráján, 
az alattomos nyitány 
pillanatában, amikor 
a láthatatlan karmester beint, 
a másnapi émelygés előérzetében, 
midőn a háziorvos 
közölni fogja: rák! - még akkor is
szent

és tiszteletreméltó
, mint egy 
prófétai agg, 
holott fiatalemberarcán 
meg-megrebben a teleologikus rettegés 
előárnyéka, valahányszor 
megmunkálható és illeszthető 
deszkafát lát 
lehetséges szálkáival, 
de azután újra fegyelmezett - és
tiszteletreméltó

kezébe vette
, mint a sebész önmaga szövettani metszetét, 
a testéből kihasított kenetet 
a tárgylemezen, a világburjánzás 
jeleivel,
kezébe vette

a kenyeret
, e vértelen húst,

megtörte és mintha csontok 
ropogtak volna benne, a kenyér 
inai, rostjai, erei 
szakadtak gyengéd szorításában, 
ahogy
megtörte,

tanítványainak adta
, a tanácstalanul 
várakozóknak, kik nagyétvágyúan 
neki szerettek volna látni végre 
az evésnek, de ma valahogy 
minden más, valami lóg a levegőben, 
ő is körülményesebb 
a kelleténél 
és az ünnepélyes, halk szavakba 
belekorgó gyomornál 
nincs kínosabb, márpedig ő 
tanítványainak adta,

majd hálát mondott
, nem azért, hogy 
ezt is megúszta, 
ép bőrrel kievickélt 
- ellentétben másokkal, hi-hi - a kataklizmából 
irháját ajnározó öröménekkel 
a mindent elhárító és mindenható 
Nagy Radarernyőért, 
nem azért, hanem a csapásért, 
mely közeledik,
hálát mondott

és így szólt
, tagoltan, 
pániktalan szavakkal, 
eltitkolván a rettegés verejtékszagát, 
pedig már hátgerince tövéből 
lassan húzódott föl az agy felé 
a sivatagi tetovált varázsló gajdolása, 
de ő 
visszazavarta lukaiba
és így szólt:

Vegyétek,
amíg venni lehet, 
az alkalmat ne szalasszátok el, 
ne várjatok, mert a kiürült tálban 
összegyűlnek majd az elkésett kezek 
és az ürességben összezsúfolódnak 
nyüzsögve és csevegve, 
mint egy követségi fogadáson, 
ezért most
vegyétek

és egyetek ebből
, kialvatlan konyhalányok 
átlényegült dagasztásából 
kétségbeesett hajnalon, 
a magasságba földerengő pékség 
testmelegéből, 
oldódjatok és
egyetek ebből

mindnyájan,
azaz valamennyien, 
tehát mindenki, vagyishogy kivétel nélkül, 
mármint ti mind, 
akik vagytok és lesztek, 
nincs megszorítás, numerus clausus, 
nincs, nincs, igen:
mindnyájan,

mert ez az én
, nem tudom pontosan, 
idegen anyag tulajdonképpen, 
mégis enyém, hát meg kellett szoknom, 
nem volt könnyű, de végül sikerült, 
persze mostanra sikerült, 
hogy meg kell válnom tőle 
(ez mindig így van, 
ennyit már megtanultam itt) 
megválok tőle,
mert ez az én

testem
(erről most semmi többet, 
igen, megszoktam, de a véleményem 
azért megvan róla, furcsa szerzet, 
például ott a pusztában, amikor… 
de ne is beszéljünk róla, elég annyi: 
majdnem megcsúfoltál, meg bizony)
testem,

mely értetek
, csakis értetek, 
azaz ükunokáitok végtelen láncolatú 
ükunokáiért, mert minden jövendő 
kromoszómát is belekalkuláltam 
az évezredekbe, övék az eledel,
mely értetek

adatik,
nem azért, mert így adódik, 
nem adagolva és nem is addig, ameddig 
a lelki takaród ér s nem adomány- 
adogatásként és adósságod 
sem lesz belőle, ha elfogadod, 
hanem egyszerűen így:
adatik. (Csönd.)

A vacsora után elmozdult belek 
földtani képe, falvak, városok 
összedobált romhalmazai, 
világátrendező emésztés 
fölött, sötét égbolton 
a holdostya úszik lassan át, 
a vacsora után

ugyanígy
(pontosan ugyanígy? 
nem volt láb, mely odébb 
lökte az asztalt? 
nem mozdultak el a tálak? 
a kéz ugyanonnét indult ugyanoda? 
a légifolyosó az asztal peremétől, 
a kezdettől a célig nem változott? 
és ugyanaz a kéz volt? 
sejtek, toxinok, meszesedések 
folyamatában a relatív perc 
évmilliói mit műveltek ott?) 
de mondjuk:
ugyanígy

kezébe vette

(mint föntebb, ismétlés)
kezébe vette

a kelyhet
, megannyi múzeumi 
darab egyszerű ősét, az is 
lehet, hogy fakupát, 
hordóillatút, mely 
megszívta magát borral örökre 
és hordozza, míg szét nem rohad 
vagy tűzre nem vetik, 
mint test a vérét, a beleivódott 
nedvet és illatot 
(lám, ha ötvösremekből 
egyszerűsítjük, tulajdonképpen 
bonyolultabbá tesszük)
a kelyhet,

majd ismét
, ezek az ismétlődések, 
mintha mindig minden ugyanaz volna, 
holott soha semmi nem ugyanaz, 
de mindig kísért a kísérteties 
egyszer-már-láttam 
félálom-állapot, 
mert valahol valami valamikor 
mintha újra meg újra,
majd ismét

hálát adott
, azt, amit adhatott 
a kizöldült belső sivatagból

és, igen: és, világkapocs, 
összetartozások édesded és-jei, 
gyermekek boldog 
ésekkel hadaró egymondatúsága, 
ez a minden-mindennel összefügg 
grammatimetafizika, 
lényeg és időrend madárnyelve:
és

így szólt
, ahogy ő is várta volna, 
ha nem ő, hanem őhozzá szólnak, 
kiszomjazottan valami 
fontos tartalomra - de most egyedül 
hagyatva, a magány hold-tájain
így szólt:

Vegyétek
, megint ugyanaz a vegyétek, 
de azóta mennyi mindent bejártam, 
messzire jutottam önmagamra mért 
világűrnyi egyhelyben-zarándokutamon, 
de ismét csak ennyi, hogy
vegyétek

és igyatok ebből
, itt most nehéz lesz 
jóízűt húznotok a vacsorára, 
nem alkalmas a pillanat, tudom, 
le kell öblíteni azt a valamit, 
mely ezúttal fekete tintahalként 
csapkod a gyomrotokban, 
ez nem a megtört kenyér, 
ez valami régebbi étek ott, 
mondom,
igyatok ebből

mindnyájan
, azaz valamennyien, 
tehát mindenki, vagyishogy kivétel nélkül, 
mármint ti mind, 
akik vagytok és lesztek, 
nincs megszorítás, numerus clausus, 
nincs, nincs, igen:
mindnyájan,

mert ez az én
, tulajdonviszonyaimmal 
mindig is zavarban voltam, 
mert azt, hogy mi az enyém 
és mi nem az, 
átélni igazán nem tudtam soha, 
számomra a teremtés 
gazdagságában a legboldogítóbb 
a kifosztottság tökélye, 
de azért mondom, hogy
mert ez az én

vérem kelyhe
, lehet lelet ez is, 
a mindenség laboratóriumában 
kielemzett misztikus arány, 
közvetlenül mégis 
anyai örökség, kisázsiai 
táplálkozáshoz és éghajlati 
körülményekhez alkalmazkodó 
vörös- és fehértest összetétel, 
ez lenne
a vérem kelyhe
mely értetek - értitek? - értetek

kiontatik

a megtöretés, a kiontatás 
szavak csak, de akkor 
ama pillanatban jaj megmutatja 
a test, hogy mi a test, 
míly legyőzhetetlen 
hatalom a gyengesége, 
de majd csak megoldom valahogy 
ha
kiontatik

a bűnök
, persze jó volna tudni, mik ezek, 
hiszen a vétkezés árfolyama 
koronként változik, 
mindig más a főbűn és az egykori 
főbűn ma érdem. Csakhogy az erkölcs- 
börze jegyzői 
nem érdekelnek, az én 
mércém, hogy boldogok, akik sírnak, 
s nálam nem a törvény 
számít, hanem az én egyetemes 
részrehajlásom
a bűnök

bocsánatára
. (Szünet. Mindenki 
iszik, aki tud.) Majd:

Ezt cselekedjétek, semmi mást, 
no meg csak annyit, amennyi 
belőle következik, csak
ezt 
cselekedjétek

az én emlékezetemre.

(Egyébként nem kell 
sem sírkő, sem pantheon. 
Ki rám gondol, attól 
elég egy kavics 
láthatatlan síromon.)



Forrás: szepi.hu

LAST_UPDATED2