22:25, Szerda (december 21.), Duna2

Tudós nők
magyar tévéjáték, 91 perc, 1975

rendező: Vámos László
író: Moliere
operatőr: Ráday Mihály
dramaturg: Mészöly Dezső

szereplő(k):
Ráday Imre (Chrysale)
Ruttkai Éva (Philaminte)
Egri Márta (Henriette)
Miklósy György (Ariste)
Békés Rita (Beliza)
Kalocsay Miklós (Klitander)
Tahi Tóth László (Trissotin)
Garas Dezső (Vadius)
Kútvölgyi Erzsébet (Mari)
Gyabronka József (Tüske)
Rácz Tibor (Julián)
Gyenge Árpád (Közjegyző)

Ismertetések

1.
Moliére vígjátékából készült parádés szereposztású tévéjáték. Armanda, a módos francia polgár leánya a testi szerelem gondolatától is irtózik, tűrhetetlen finomkodásával fennkölt szellemi eszméivel elüldözi udvarlóját, Klitandert. Húga, Henriette viszont szívesen veszi Klitander udvarlását. A ház úrnője, Philaminte és sógornője, Beliza rajong a művészetekért,a csiszolt irodalmi nyelvet még a cselédtől is megkövetelik, de mivel nem elég emelkedett a stílusa, hát elbocsájtják. A ház ura, Chrysale nem helyesli a dolgot, de nem mer feleségével szembeszállni. Philaminte, Beliza és Armanda áhítattal hallgatják az álszent Trissotin költészetének remekeit, melyekről később kiderül, hogy lopottak. Philamante elhatározza, hogy Trissotint választja Henriette férjéül. Chrysale és öccse, Ariste viszont Klitandert pártfogolja. Több családi összezördülés után Chrysale a sarkára áll...

*

2.

Klitander, a derék ifjú, feleségül szeretné venni Chrysale kisebbik lányát, Henriette-t. Ám Crysale otthonában tetőfokára hágott a tudásszomj: tudománytól megittasult harcias nők, Philaminte, Belíza és Armanda uralják a házat, vagyis a tézis igaz: a tudás hatalom! Tombol a költészet, esztétika, grammatika és klasszika filológia iránti láz, még a cselédség is versel, töpreng és könyvet forgat munka helyett. Minden, ami földi - házasság vagy jó ebéd - megvetendő, alantas passzió, az új jelszó: a tudomány mindenekfölött! S miközben szépelgő rí­mkovácsok és önjelölt géniuszok adják egymás kezésbe a kilincset, a boldog nász veszni látszik és Chrysale éhezik...

http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5810

*

3.

"Ez mind ír, írogat, ez félig mind író..." - dohog Chrysale, miközben felesége, húga, és nagyobbik lánya, a szélhámosnak zseniális, ám költőnek csapnivaló Trissotint tekintik szellemi vezérüknek. Úgy tűnik, egyedül Henriette-et, a kisebbik lányt érdeklik jobban a férfiak, mint a főnévi igenevek. De meg tudja-e szerezni magának az áhított férfit, Klitandert, aki nem is olyan rég még Henriette nővérébe volt halálosan szerelmes?

Az előadás a jazzkorszakban játszódik, az 1920-30-as évek fordulójának gazdasági válsággal sújtott, ám annál pezsgőbb világában, amikor a nőket már nem lehet egy kézlegyintéssel a konyhába száműzni. A szereplők arra keresik a választ, hogy valóban elég-e a családi tűzhely nyújtotta boldogság, vagy "ragyogó szellemük nagy szárnyán vágják át a filozófia szédítő magasságát..."

Mély, emberismeretről tanúskodó, remek helyzetkomikumokkal teli történet ez, amely különösen aktuális ma, anélkül, hogy aktualizálna

http://karinthy.szinhaz.org/eloadas/tudos-nok.php

*

EGY KRITIKA

BARTA ANDRÁS

Major mester Molière-je

Tudós nők a Katona József Színházban

Major Tamás rendezői pályájának legjellemzőbb jegye a következetesség. A megújulásban h marad önmagához. Egymást követi Hevesi Sándor, Sztanyiszlavszkij, Brecht, majd a legutóbbi időben mindezt mintegy összefoglalóan Ariane Mnouchkine hatása; ugyanakkor például az 1945-ös Tartuffe és a mostani Tudós nők között egyenes összefüggés mutatható ki. Igaz, nem annyira a két rendezés rímel egymásra, hanem inkább a csaknem negyven esztendővel ezelőtti előadás címszerepének felfogása és a mostani Molière-színrevitel stílusa. Major már akkor - sőt, még korábban, Apáthi Imre 1943-as rendezésében -- „nyíltsisakos" Tartuffe-öt játszott; a vásári komédiák szellemében, őszintén vállalta a figura jellemének minden torzulását, groteszkségét. Olyannyira, hogy Kárpáti Aurél fel is rótta neki: „Major Tamás Tartuffe-je rekedtes, recsegő hangjával, száraz kenetteljességével, hamis szemforgatásával és nagyon is átlátszó csúszásmászásával, egész lényének elhanyagolt, visszataszító voltával egyszerre elárulja a komédiázó intrikust. Holott Tartuffe-öt nemcsak játszani kell, hanem teljes illúziót keltően élni, megtévesztően alakítani is."

Éppen ezt nem akarta Major: illúziót kelteni. Hanem azt kívánta, hogy Tartuffe átlátszó legyen. És ezáltal még félelmetesebb. Mert Orgon így is beugrik neki. Gondoljuk el, mennyire jogosult ez az ábrázolás, hiszen a világ nagy csirke-fogói egyáltalán nem álcázták magukat: foguk fehérjét nagyon is kimutatva hirdették népbutító, népirtó tanaikat, és őszintén hittek bennük.

Ennek az átlátszóságnak, őszinteségnek, „egy az egyben" játéknak a szellemében került színre a Katona József Színházban a Tudós nők. Az előadás valósággal ránk ront, letámad bennünket; nem hagy időt a fontolgatásra, nem akar olyan illúziót kelteni, hogy XIV. Lajos Franciaországában vagyunk, netán a versailles-i udvarban, és ezek a játszó személyek holmi bonyolult lelkű polgárok, akik, meglehet, mást mondanak, mint amit gondolnak, kívülről vagy belülről látják önnön szellemi és lelki fejlődésüket. Nem: itt feláll két csapat és egymásnak rohan. Az egyik őszintén hisz az egyszer élet örömeiben, a tiszta szerelemben és a társadalmi igazság szükségszerűségében, a másik viszont mind-ezt megveti, beleszédült a tudományba és a művészetbe, nyíltan haszonleső. Végül: győz a jobbik.

De nem úgy, hogy a kékharisnyák és pártfogolt rímfaragóik belátnák: rossz úton jártak. Hanem úgy, hogy hamisan játszanak. Beképzeltek, féltékenyek egymás „alkotásaira" és Trissotin még hozományvadász is. Ettől még a tudós hölgyek a „lebukás" után tovább hisznek téveszméikben - legfeljebb más szövetségeseket és áldozatokat keresnek maguknak.

Major Tamás Molière-felfogása a farceokban gyökerezik; mintegy nem veszi tudomásul, hogy Poquelin mester a király támogatásának elnyerése céljából beengedte az intellektualizmust komédiáiba. Major tudatosan mellőzi azt a konfliktust, amelyről egyik példaképé-nek, Ariane Mnouchkine-nak Molière-filmje szól. Teheti, hiszen az utókort csak a francia Mester zsenialitása kötelezi, megalkuvása nem.

Ennek az eljárásnak hatalmas előnyei vannak, de nem veszélytelen.

Legfőbb pozitívuma az, hogy minden aggályoskodó részletezést félretéve a lényegre, a komédiára összpontosít. A Tudós nők esetében például kendőzés nélkül megmutathatja, milyen szellemi, lelki és erkölcsi pusztítást végez a kékharisnyaság, a sznobság és az álművészet, ha hatalomra jut; akárcsak egyet-len családban is.

Chrysale módos polgár lakása Székely László álperspektivikus díszletében koszos, elhanyagolt, az ajtók nyikorognak; minden arra utal, hogy itt olyanok laknak vagy legalábbis parancsolnak, akiknek a fejében és szívében is szörny összevisszaság honol. A „mater familias" részére fenntartott trónszékszerű ülőalkalmatosság és egy Platón-mellszobor, valamint egy ruhafogas uralja a szándékosan kényelmetlen játékteret. Az első a hatalom jelvénye, a másikat mint az üres tekintélytisztelet tárgyát ide-oda hurcolják, dobálják, a harmadik a szüntelen vendégjárás, az .,átjáróház" jelképe.

A sivárságot Szakács Györgyi jelmezei is hangsúlyozzák. Mintegy a rögeszmés gondolkodást tükrözve a tudós hölgyeknél és dilettáns barátaiknál, egy-egy jellemvonást emelnek ki, míg a másik oldalon a lezserséget vagy az egyszerűséget érzékeltetik.

Mindehhez hozzávéve az egyszünetes, de ezen belül az eredeti ötfelvonásos beosztást, a kortinát és a hármas kopogást alkalmazó megoldást: világosan áll előttünk, hogy Major a már-már lehetetlent kísérli meg; a commedia dell'arte stílusához visszakényszeríteni ezt a sok vonatkozásban nagyon is intellektuális vígjátékot.

Ez a látványelemek sikeres átigazítása mellett a színészi játékban hozta a legegészségesebb gyümölcseit. Mindenkinek egyetlen, nagyon karakterisztikus magatartást kell felvennie, amelyet azután mesterien variálnak a Katona József Színház színészei. Nyíltan, őszintén, átlátszóan játszanak - Nádas Péter más vonatkozásban használt kifejezésével élve: „elementáris cinkosságban" a közönséggel. Szinte mindig előre nevetünk, mert a megteremtett figura állandó jellemvonásai előrevetítik, hogyan fog viselkedni az adott szituációban. Persze meglepetés is akad bőven.

A „kékek" csapatának vezére Máthé Erzsi. Királynői magatartás, lebiggyesztett száj, megvető arckifejezés; meg-annyi változat a korabeli „rossz asszony"-ra, aki - meglehet - azért is bonyolódik a filozófiába és a művészet-pártolásba, mert rühelli a házi munkát. Udvaros Dorottya apácafeketesége alól süt a lefojtott szenvedély, amit úgy nyel vissza, mint aki fokozódó rosszullétét palástolja a vesztett játszma felett. Molnár Piroska önimádó nagynénikéje a bohóckodás határát súrolja - csoda, hogy egyszer sem lépi át. A széplelkű Trissotin Balkay Géza megformálásában az a dilettánsfajta, aki a mások szemében is csak a saját képmását kutatja. Sértődöttsége, féltékenykedése és végül kirobbanó kapzsisága egyenes következménye szűklátókörűségének. Szacsvay László az élettől elrugaszkodott ál-tudományosság finomkodásból és durva kitörésből összeszőtt mintapéldánya.

A „fehérek", az egyenesbeszédűek és tisztaszívűek élén tulajdonképpen a hálátlan szerepre kárhoztatott Ariste áll aki végül cselszövésével, hamis levelei vel elrendezi a családi viszályt. Papp Zoltán mértéktartó, szerény és hiteles ebben a rezonőrszerepben. A leghálásabb feladat Horváth Józsefnek jutott, aki a főhelyről letaszított, ámde szám-kivetett sorsa ellen szüntelenül lázadó családfőt, Chrysale-t virtuóz komédiázással mutatja be. Egyetlen szóba képes egész jellemképet belesűríteni; ahogy az igent nemnek mondja: kiszolgáltatottságát és kitörniakarását egyaránt érezteti. Csonka Ibolya Henriette-je a szerep adta kevés lehetőséggel jól él; lázadása egyszer , egyenes és nemes lélekre vall. Gáspár Sándor Klitanderként mintha maga sem tudná, hová jutott; remekül adja elő, hogy olyan egyszer dolgot, miszerint ő kiszeretett Armandából, és forrón szere-ti, mielőbb nőül kívánja Henriette-et, szóval ilyen egyszer dolgot hogyan lehet nem érteni és nem helyeselni, miként azt jövendőbeli anyósa teszi. Csomós Mari a kiakolbólított szakácsnét játssza, aki végül is - nem kis részben a bűnbánó Chrysale úr jóvoltából - az egész társaságot jól „kiosztja". Fel-feltűnik még Benedek Miklós, aki Tüske inas három-mondatos szerepéből jelentékeny figurát formál; ahogy átmegy a színen, ahogy takarít, ahogy megszólal, kifejezi, hogy magasról lenézi ezt az egész hercehurcát. A frigyet kötő közjegyzőt mulatságosan hozza színre Hollósi Frigyes.

Ha nem érződnék valamilyen zavar végig az előadáson, itt akár be is fejezhetném mondandómat. De a második rész közepén már fészkelődnek is a nézők, mintha unatkoznának. Aztán a legvégén mégis helyrebillen a komédia. De mi történt közben?

Csak annyi, hogy Major Tamás a következetlenségben is következetes maradt önmagához. Szokása szerint nem fejezte be teljesen a rendezés munkáját, nem tudta koncepcióját az egész előadásra kiterjeszteni.

Nem csoda. A Tudós nők már számos interpretátorát megtréfálta. Legalább két ponton. Először ott, ahol a rokonszenves atya, a nőuralommal szembeszálló és Henriette lánya sorsát eligazító Chrysale hosszú monológban kifejti, hogy a nők maradjanak csak a főzőkanálnál. „Nevelje egyenes virtusra gyermekét, / Mondja meg, mit tegyen a konyhán a cseléd; / Beosztani a pénzt, nem adni ki hiába: / E tudomány legyen a filozófiája! / Ebben is igazat mondtak az öregek, - / Mondván' asszonyi nép tud éppen öleget, / Ha kitárul esze annyira, hogy magától / Megkülönbözteti az inget a gatyátul!" A begyepesedett, konzervatív és papucs Chrysale ilyen és hasonló gondolatok szellemében akarja „leválasztani" széplelk felesége táboráról Trissotinnek szánt kisebbik lányát, és őt az Armandától átpártolt Klitanderhez adni. Aki viszont nemcsak állhatatlan, hanem egyszersmind királyhű udvaronc is. Mi-ként ezt szintén egy hosszú monológban ki is fejti. Íme egy részlete: „Az udvarról enyhébb hangon beszéljenek: / Tán nem is olyan szamár, annak ki belenézett, / S mint uraságtok elképzelni merészek. / Van jó ítélete, mit meg is mutat. / Es mutat a helyes ízlésre utat, / S különb a szellem ott, nem be-szél itt hízelgő, / Mint ahol a ti sötét szórengetegetek nő."

Így fest hát a Tudós nőkben azoknak a tábora, akikért szurkolnunk kell. És ha hozzávesszük, hogy Ariste csele a hamis levelekkel, amelyek Chrysale vagyon- és Philaminte pervesztését adják hírül: szintén túl körülményes és nem nagyon eredeti (akárcsak a közjegyzői hercehurca) - akkor nem csodálható, hogy az előadások második harmada többnyire ellaposodik.

Mnouchkine - akit különben olyannyira érdekelt Molière életének és művészetének konfliktusa, több ízben is ki-jelentette, hogy darabjait nem kívánja rendezni, a Tudós nőkről pedig azt mondta, hogy a hatalom apoteózisa. Major Tamás becsületére váljék: nem kerülte meg az ebből adódó gondokat.. Megtehette volna, de nem húzta ki az „árulkodó" monológokat. Chrysale-t olyan ellentmondásosnak hagyta, amilyen; Klitander udvarhűségéről pedig nyilván az a véleménye, hogy ebben is tükröződik Molière és XIV. Lajos kompromisszuma, amely legalább annyi eredményt hozott, mint amennyire eltávolította a farce-tól, a commedia dell'artétól és általában a néptől a Mestert és társulatát.

Persze, világosabb és teljesebb lett volna a kép, ha az előadás az eredeti terveknek megfelelően a Versailles-i rögtönzéssel kezdődik. Abból nemcsak a király „páratlan kegyéről" értesülhetünk, amellyel az új vígjáték helyett egy régi komédia előadását engedélyezi,, hanem arról is, milyen küzdelmet kellett folytatnia Molière-nek társulatával, mi mindent tudott a Mester a színházról, a színészetről, a művészetről, a hivatástudatról. És megtudhattuk volna. mi is, mai nézők, mit tud mind-erről elmondani Major Tamás. Ami alighanem ritka élmény lett volna. De közbeszólt a rendezők és kivált Major Tamás nagy ellensége: a könyörtelenül futó idő.

Így is igen figyelemreméltó, hogy Major ezzel az előadással, rendezéssel túl-lépett szigorúan brechtiánus korszakán, a merev elidegenítésen és a racionalizmuson, és az érzelmek sarkításával, kihegyezésével, a romantikus színjátszást ad absurdum hajtva, már-már parodizálva, a gondolatisághoz és ezzel egy újfajta teljességhez közelít.

Színházművészetünkben, ahol Majornál húsz-huszonöt évvel fiatalabb rendezők már évtizedek óta ismételgetik önmagukat, szinte átmennek önmaguk karikatúrájába, és a közönség maradiságára, a helyi és az országos irányítás ízlésének konzervativizmusára hivatkoznak, tengenek-lengenek a pálya szélén (vagy közepén?) - példamutató a. hetvenötödik életévébe lépett „Mester" szüntelen és gyümölcsöző megújulása. Sokan - és nemcsak e pályán - tanulhatnak tőle.


Molière: Tudós nők (Katona József Színház) Fordította: Illyés Gyula. Dramaturg: Litvai Nelli. Díszlet: Székely László. Jelmez: Szakács Györgyi m. v. Rendezte: Major Tamás. Szereplők: Horváth József, Máthé Erzsi, Bodnár Erika, Csonka Ibolya, Papp Zoltán, Molnár Piroska, Gáspár Sándor, Balkay Géza, Szacsvay László, Csomós Mari, Benedek Miklós, Hollósi Frigyes,

*

A “tudós nők” térben is, korban is áthelyeződtek a Csíki Játékszínben

- Térben is, korban is “áthelyezte” a Csíki Játékszín idei első nagyszínpadi premierjeként péntek este bemutatott Moliére-komédiának, a Tudós Nőknek a helyszínét és szereplőit Porogi Dorka, aki a marosvásárhelyi színművészeti egyetem rendező szakos végzős diákjaként vitte színpadra a művet.

A Magyarországról Erdélybe tanulni érkezett diáklány iránt oly nagy bizalommal volt Parászka Miklós, a csíkszeredai színház vezetője, hogy bátran rábízta e darab megrendezését.
Porogi Dorka a pénteki előadás előtt az MTI-nek elmondta: megtiszteltetésnek érzi ezt a bizalmat, hiszen még egyetemistaként állíthatta színpadra a darabot. Azt pedig különösen jóleső érzéssel fűzte hozzá, hogy e vállalkozásában mindenki nyitott volt, sokat segített.
Érdekes megoldással jelenítette meg a deszkákon a XVII. századi történetet: a mostani előadás cselekménye a XX. század húszas-harmincas éveiben játszódik egy képzeletbeli tengerparti országban.
A moliére-i mondanivaló persze megmaradt: pellengére állítja egy nevetségességig kifinomult ízlésű társadalmi csoport sznobizmusát. De Porogi Dorka elsősorban azt a vonatkozását ragadta meg e darabnak, amely a nőkről szól.
De miért pont a húszas-harmincas évekre tette a cselekményt? Az MTI e kérdésére így felelt: a Moliére korában élt nők és a mai nők helyzete közötti változások “köztes időszaka” éppen a XX. század első évtizedeire esett. “A nők emancipációs törekvéseinek, a feminista mozgalomnak a vívmányait ma már élvezzük, az idáig vezető útról, magukról a nőkről akar a most megjelenített darab véleményt mondani” – tette hozzá.
Érdekes vonása a pénteken bemutatott darabnak, hogy a végzős hallgató két tanára is részt vett az előadás színrevitelében. B. Fülöp Erzsébet színészként az egyik főszerepet alakítja, Dobre Kóthay Judit pedig díszlet- és jelmeztervezőként tevékenykedett.
Mit jelent magyar lakosként Marosvásárhelyen tanulni a szakmát, mennyire sajátos az erdélyi szellemi környezet – kérdezte a hallgatót az MTI. Elmondta: ez szakmailag és emberileg is nagyobb nyitottságot biztosított számára, nagyobb lett a rálátása az egész szakmára. Erről a helyszínről az erdélyi színház egyaránt képes figyelni mind a magyarországi, mind pedig a román színházi életre, aki itt dolgozik színházi alkotóként, mindkettőből képes szellemileg táplálkozni – mondta a diák-rendező.
Porogi Dorkának nem ez az első rendezése. Tavaly Kiss Csaba Esti próba című kétszereplős, egyfelvonásos színművét vitte színre Marosvásárhelyen. Ugyanebben a városban rendezte a Szép Ernő egyfelvonásosaiból álló előadását, az IST MAD-et.

http://lapszemle.ro/2011/11/11/a-tudos-nok-terben-is-korban-is-athelyezodtek-a-csiki-jatekszinben/