TÁTRAI ZSUZSANNA:

A karácsonyi ünnepkör

Téli jeles napok

A téli hónapok köztudottan december, január és február, holott a meteorológiai tél csak december 21-én, a téli napforduló napján kezdődik. Ugyanakkor télies lehet az időjárás már novemberben is, és még márciusban sem ritka a havazás. [...]
A téli hagyományok java a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik, mely advent első vasárnapjától (2005-ben november 27.) vízkeresztig (január 6.) tart. Ilyenkor azonban még nincs vége a télnek, s január 6-tól megkezdődik a farsang időszaka. (A farsang hossza a húsvét évenként változó időpontjától függ.) A téli hónapok nemcsak a karácsonyi ünnepkört és a farsangot foglalják magukba, hanem számos jeles napot is. Az ünnepekhez, jeles napokhoz időjárás-, termésjósló, termékenységvarázsló szokások és hiedelmek fűződtek a hagyományos paraszti életben.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával veszi kezdetét. A karácsonyi előkészület négyhetes időszaka, az egyházi év kezdete advent, amely Szent András napjához (november 30.) közel eső vasárnappal kezdődik. Adventben - a húsvétot megelőző nagyböjt időszakához hasonlóan - nem tartottak lakodalmakat és zajos mulatságokat sem. 
Ma az advent jellegzetes jelképévé vált az adventi koszorú, mely felfüggeszthető vagy asztalra helyezhető fenyőből, örökzöldből és négy gyertyából készül. Advent négy vasárnapján szokás meggyújtani egy-egy újabb gyertyáját.

December 4. Borbála napja
Szent Borbála emlékünnepe, akit főként a bányászok tisztelnek ma is védszentként. Borbála napjának hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz, például csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósolt, e napon vízbe tett gyümölcságról úgy hitték, ha karácsonyra kihajt, a leány hamarosan férjhez megy.

December 6. Szent Miklós napja
A 6. századtól a nyugati és a keleti egyházban egyaránt kedvelt szent ünnepe. A pékek, gabonakereskedők, halászok, révészek, vízimolnárok, diákok, eladólányok, polgárvárosok, polgárok védőszentként tisztelték. Nálunk a szentet Mikulás néven emlegetik. (A Mikulás szó a Miklós név szlovák változata.) A Mikulás mai, hazánkban közismert figurája nem tartozik régi szokásaink közé, hiszen első említése a 19. század közepéről való. A piros ruhás, ajándékozó, büntető Mikulás, néha ördög formájú krampusz kíséretével, osztrák eredetű szokás, mely először a városokban terjedt el, és csak később, a tanítók közvetítésével jutott el a falvakba. 
A Mikulás éjjel titokban is érkezhet, és így teszi ajándékait az ablakba helyezett cipőkbe, csizmákba. [...] 
Az 1950-es években a Mikulás elnevezés helyébe a télapó lépett, amely a telet megszemélyesítő, karácsonyi alak, az orosz "gyed moroz" tükörfordítása. Ma mindkét elnevezés él, noha a két hagyomány nem azonos. Az elmúlt évtizedben megjelent a karácsonykor, kéményen át harisnyába ajándékot hozó angolszász-amerikai Szent Miklós alakja is a reklámok, idegen nyelvből fordított gyermekkönyvek és nem utolsósorban a kereskedelem hatására.

December 13. Luca napja
Az adventi időszak jeles napjai közül hagyományokban a leggazdagabb. A Gergely-féle naptárreform (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt, ezért ez a nap tele van az elkövetkezendő esztendőre vonatkozó hiedelmekkel és jóslásokkal.
A magyar néphit Luca alakja egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal. Luca napját gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontásaellen kellett védekezni. A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék. [...]
Egyéb ijesztgetésre is volt ilyenkor lehetőség: lucatököt készítettek. Szem-, orr- és szájnyílást csináltak a tökön, belülről gyertyával kivilágították, és az ablakhoz tették, hogy a házban lévőket megijesszék. 
Luca-napi tréfaként a legények a zsúptetőre vitték a gazda szekerét szétszedve, és ott ismét összerakták. Ezt általában a lányos házakkal tették meg, de bosszúból vagy haragból is bekötötték, vagy leemelték a kapukat ezen a napon.
Luca napját alkalmasnak tartották haláljóslásra. Ennek eszköze a lucapogácsa, a tollaspogácsa. Főként a Dél-Alföldön úgy vélték, hogy akinek sütés közben a pogácsáján a toll megperzselődik, annak betegséget vagy közeli halált jelez.
Luca napja azonban nemcsak gonoszjáró, haláljósló nap, hanem alkalmas férj- és házasságjóslásra. Számos praktikát ismertek. [...] Az ún. "lucacédulákra" férfineveket írtak, abból minden nap egyet tűzbe vetettek, úgy tartották, hogy a karácsonyra utoljára maradó cédulán van a jövendőbeli neve; Lucakor vízbe tett ún. lucaág, ha karácsonyra kizöldült, a leány közeli férjhezmenetelét jósolta.
Luca napján kezdik csíráztatni a lucabúzát, mely ha karácsonyra kizöldül, a következő évre jó termést jósol.
Luca napjához jellegzetes női munkatilalmak fűződtek. Nem volt szabad ezen a napon fonni, varrni, mert ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. Tilos volt kenyeret sütni, [...] Nemcsak tiltott, hanem erre a napra előírt,javasolt női munkák is voltak. Mindenfajta fejtő-, bontómunkát alkalmasnak tartottak, pl. tollat fosztottak, babot fejtettek, hogy a tyúkok könnyen tojjanak.
Luca napjának reggelén - akárcsak újévkor - a nők ügyeltek arra, hogy asszony vagy lány be ne tegye a lábát első látogatóként a házba, mert nem hozna szerencsét. Ezen a napon a hagyomány szerint csak a férfiak hoznak szerencsét! [...]

December 24. Ádám-Éva napja
Az adventi időszak utolsó napja, karácsony vigíliája (böjtje). Ezen a napon a téli napforduló, a középkori évkezdet és Jézus életével kapcsolatos hiedelmek és szokások együttesen találhatók meg a néphagyományban.
Az ún. karácsonyi asztalra vagy közelébe helyezett tárgyaknak, eszközöknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. A karácsonykor használt ünnepi abroszt később vetőabrosznak vagy sütőabrosznak használták, hogy a termés bő legyen, a kenyér megkeljen. Az asztalra és alá helyezett magvak a következő év jó termését, a bőséget biztosították. A szénát és a szalmát karácsony után az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy szaporák, egészségesek legyenek, a jobb termés reményében a gyümölcsfákra is kötözték. A gazdasági és házi eszközöket (ekevas, járom, lószerszám stb.) azért helyezték a karácsonyi asztal alá, vagy a közelébe, hogy azokkal is szerencséjük legyen. A karácsonyi asztalt gyakran aprószentek napján, ritkábban újévkor, vízkeresztkor szedték le.
A karácsonyi asztalra helyezett ételek - a szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. - a néphit szerint a család tagjainak az egészségét biztosították. Minden ételnek meg volt a maga jelentősége: a méztől édesek, a borstól erősek, a fokhagymától egészségesek lesznek, a szentelt ostya pedig a lelki megtisztulást segíti. Úgy hitték, hogy ha karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát, újabban halat esznek, akkor a következő évben sok pénzük lesz. Főként palóc vidékeken a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család.
Karácsony éjszakáján különös jelentősége volt a vízzel, tűzzel, zajkeltéssel kapcsolatos hiedelmeknek és szokásoknak. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet, melyről azt gondolták, hogy aki ebben megmosdik, az a következő esztendőben egészséges és szép lesz. 
Karácsony éjjelén a gonoszelhárító zajcsapás általában a pásztorok feladata volt. Az éjféli mise alatt a pásztorok körbejárták a templomot, a gonosz szellemeket, boszorkányokat kürtöléssel, trombitálással, ostorpattogtatással igyekeztek távol tartani. [...]
Karácsonykor a pásztoroknak különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Sokfelé volt szokásban, hogy december 24-én a pásztorok járták a házakat vesszőkkel, melyekből a gazdasszony húzott egyet a kötényével, majd megveregette a pásztor lábát, akinek ugrálnia kellett, hogy ezáltal a rábízott állatok is egészségesek, fürgék legyenek. Ezzel a vesszővel hajtották ki azután tavasszal a jószágot először a legelőre. 
Karácsonykor ma már elmaradhatatlan jelkép a karácsonyfa. A karácsonyfa Magyarországon a bécsi udvar közvetítésével az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A karácsonyfa-állítás szokásának előzménye egyrészt a termékenységet, örök életet, fejlődést, növekedést jelképező karácsonyi életfa, termőág. [...] 
A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők kaptak, valamint a pásztorok, azok is ételfélét és egy kis pénzt. A karácsonyi napokhoz szervesen hozzátartoztak a házról házra járó ünnepköszöntő szokások, mint például az ostyahordás, kántálás, betlehemezés.
A karácsonyi vacsora része a karácsonyi ostya, melynek sütése a kántortanítók feladata volt. [...]
A karácsonyi énekes, esetleg verses köszöntőt kántálásnak nevezték. Az énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, prózai szövegek is. Különböző korcsoportok jártak kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok, és késő este a házas emberek. [...]
A karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka a betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem, amely többnyire házilag készül. A betlehemben a Szent Család látható, valamint angyalok, állatfigurák. [...] Az elmúlt évtizedben újraéledt a betlehemezés, de már többnyire nem házról házra járó szokásként, hanem templomokban, iskolákban, esetleg színpadon mutatják be.

December 25. Karácsony napja
A 4. század óta Krisztus születésének napjaként ünneplik. A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt, még a szemetet sem vitték ki. Már előző nap odakészítették az állatoknak a takarmányt. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert ezzel kivitték volna a szerencsét a házból.

December 26. Karácsony másnapja, István napja
Az egyik legkedveltebb névünnep. E napon volt szokás az ún. regölés, a legények és házasemberek termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntője. [...]

December 27. Szent János evangélista ünnepe
A karácsonyi ünnepkör következő jeles napja. E naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, mely a borvidékeken máig él. Szólásként ismert a Szent János áldása a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatosan.

December 28. Aprószentek napja
Aprószentek napja azon betlehemi kisdedek emlékünnepe, akiket Heródes a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A magyar néphagyományban két jellegzetes változata ismert az aprószentek napi vesszőzésnek: az egyik, amikor a legények a lányokat csapdosták meg korbáccsá font vesszővel, rigmus kíséretében, hogy egészségesek legyenek; a másik, amikor a gyerekeket küldték el a szomszédba "mustármagért", hogy ott a háziak vesszőzzék meg őket. Az aprószentek napi vesszőzés az egész magyar nyelvterületen szokás volt, néhol még (Erdélyben, Moldvában) ma is él. A vesszőzés termékenység- és egészségvarázslással, betegségelhárítással függ össze.

December 31. Szilveszter
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe, a polgári év utolsó napja, az új esztendő vigíliája. Este a templomokban óévi hálaadást tartanak. Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét. 
A szilveszteri szokások egyik jellemzője ma is a zajcsapás, mellyel a gonosz, ártó hatalmakat, rossz szellemeket vélték elűzni, és ugyanakkor a termékenység szellemét is fel akarták ébreszteni. Az ún.gulyafordítás célja az volt, hogy nagy zajt csapva az állatok felébredjenek és a másik oldalukra forduljanak, ezzel biztosítandó a következő esztendőre az állatok egészségét és szaporaságát. A zajkeltés sajátos formája a harangszó. A kalotaszegi Nyárszón fél tizenkettőtől fél egyig húzták a harangokat: elbúcsúztatták az óesztendőt és összekötötték az óévet az újjal. 
A varázserejű szilveszteri ételek ma sem ismeretlenek. Úgy tartják, hogy a disznó előre túrja a szerencsét, a szárnyas kikaparná. A bab, a lencse, a mák a pénzbőséget hivatott elősegíteni. [...] 
Óév estéjén, újév hajnalán és reggelén jártak köszönteni a fiúgyerekek, legények. Bőséget, jó egészséget, szerencsét kívántak a következő esztendőre, melyért jutalmul adományt kaptak.

Január 1. Újév
Az ókori Rómában kezdetben március elsején ünnepelték az újévet. A Julius Caesar-féle naptárreform után kezdték csak január elsejével ünnepelni. A január hónap neve Janusnak, a kétarcú istennek a nevéből ered, akinek tiszteletére a rómaiak nagy lakomákat rendeztek, és megajándékozták egymást. A keresztény egyház ezt a napot Krisztus körülmetélésének és templomba való bemutatásának ünnepévé tette. A XIII. Gergely pápa-féle naptárreform (1582) a polgári év kezdetévé január elsejét tette, ám az egyházi év mindmáig advent első napjával kezdődik. [...]
Újévkor az első nap szerencséjével az egész esztendő sikerét igyekeztek biztosítani. Úgy tartották, hogy amit ezen a napon cselekednek, az hatással lesz az egész elkövetkező esztendőre. Sokféle tiltás fűződik ehhez a naphoz. Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Általában munkatilalom volt, nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. [...]
Újévi első látogatónak férfit várnak, akárcsak Luca napján, mert úgy vélik, hogy szerencsét hoz.

Január 6. Vízkereszt
A karácsonyi ünnepkör zárónapja. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről. Ez utóbbi emlékére kezdetben a keleti egyház - a középkortól a nyugati egyház is - e napon szenteli a vizet a templomban. [...] A szenteltvíznek mágikus ereje, gyógyító, gonoszűző, rontást megelőző szerepe volt. Használata végigkísérte az emberi élet fontos eseményeit is a születéstől a halálig. 
A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. A római katolikus falvakban a pap, a kántor, két ministráns és az egyházfi kíséretében járta a falut. Megáldotta a házakat és a bennük lakókat. Az ajtóra a megszentelt krétával felírták az évszámot és a három királyok nevének kezdőbetűit, védendő a házat villámcsapás, a boszorkányok rontása ellen. Ilyenkor a hívek élelemmel, pénzzel adakoztak. [...]
Vízkereszt (vagy háromkirályok) napjával zárul a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang.

*

Magyar Katolikus Lexikon > K > karácsonyi ünnepkör

karácsonyi ünnepkör: december 25-ét bevezető és követő időszak. - Az →egyházi év két nagy ünnepköre közül a téli, a ~ a →megtestesülés, a tavaszi, a húsvéti ünnepkör a→megváltás misztériumát ünnepli. A ~ távolabbi előkészületi ideje az →ádvent, a közvetlen előkészület ideje a →vigília. Két fő ünnepe a →karácsony és a →vízkereszt. - 1969 (a II. Vat. Zsin.) óta ádvent első vasárnapjától a vízkereszt utáni, első évközi vas-ig tart. Karácsony nyolcadában van Szt István vt. (XII. 26), Szt János ap. (XII. 27.), Aprószentek(XII. 28.), Becket Szt Tamás (XII. 29), Szt Szilveszter pápa (XII. 31.) ünnepe és Szent Család vasárnapja (karácsony utáni vas.). A ~ része Mária istenanyaságának ünnepe, újév napja (I. 1.). - 1969-ig a ~ ádvent első vasárnapjától vízkereszt nyolcadáig, tágabb értelemben a →hetvenedvasárnap előtti szombatig tartott (→farsang). A nyolcadotkiskarácsony, Jézus névadásának (→körülmetélés) és a Megváltó Anyjának ünnepe zárta. A vízkereszt nyolcadába eső vas. volt a Szt Család vas. - A nép nyelvén karácsony vigíliája:→karácsony böjtje. A „két karácsony”: dec. 25. nagykarácsony, jan. 1. kiskarácsony. A nagykarácsony és a vízkereszt közötti időszak a tizenketted. **