Payday Loans

Keresés

SZENT MIKLÓS PÜSPÖK
Az emberi életminőség/boldogság
2012. december 06. csütörtök, 08:47

Képtalálat a következőre: „szent miklós püspök”

343. december 6. | Szent Miklós püspök halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.”
(Részlet a Legenda Aureából, mely a legismertebb Szent Miklós-történetet meséli el)

 

Képtalálat a következőre: „szent miklós püspök”

 

343. december 6-án hunyt el Szent Miklós, a kis-ázsiai Myra püspöke, akit a későbbi korokban a keresztények a gyermekek, a tengerészek, a kereskedők és a gyógyszerészek patrónusaként tiszteltek. Miklóst a legendák az elesettek bőkezű támogatójaként őrizték meg, ebből eredően pedig emléknapja – december 6. – a nyugati kultúrkörben a gyermekek megajándékozásának ünnepe lett.

A „Mikulás” tehát nagyon is valóságos személy volt, ennek ellenére alakjáról, életéről szinte csak a középkorból fennmaradt legendákból tájékozódhatunk. Miklós a 260-270-es években – egyes legendák szerint már 245-ben –, a kis-ázsiai Patarában látta meg a napvilágot. Családja rendkívüli jómódban élt, a szent azonban már gyermekkorában elfordult a világi hiúságoktól, és az aszkéta élethez vonzódott, miután pedig szülei meghaltak, püspöki hivatalt viselő nagybátyja gyámsága alatt egyházi pályára is lépett. Miklós fiatalon bejárta a Szentföldet és Egyiptomot, majd – nem tudjuk pontosan, melyik évben – hazatért Kis-Ázsiába, és Myra – ma: Demre, Törökország – városának püspöke lett.

A hagyomány szerint hivatalát 52 esztendőn keresztül töltötte be, ez idő alatt pedig messze földre híre ment bőkezűségének, jóságának és igazságérzetének, mely tulajdonságait a későbbi legendák is kiemelték. Miklós állítólag részt vett a 325-ös, Nagy Constantinus (ur. 306-337) által összehívott niceai zsinaton, erre azonban nincsenek írásos bizonyítékok. A püspök feltehetően 343. december 6-án fejezte be életét, szentté avatása után pedig a keresztény egyház ezt a napot választotta ünnepnapjának is. Miklós kultuszát a 11. századig nyughelyén, Myra templomában ápolták – közben pedig tisztelete egész Európában, többek között Portugáliában, Angliában és Németalföldön is elterjedt –, miután azonban 1071-ben a szeldzsukok megszállták a félszigetet, a szent ereklyéi hamarosan átkerültek Európába.

Miklós földi maradványainak fenyegetettsége miatt – és sok szempontból annak ürügyén – 1081 tavaszán hajósok érkeztek Myrába az itáliai Bari városából, feltörték a szent sírját, és magukkal vitték az ereklyéket saját városukba, ezért a püspököt Bari Szent Miklós néven is szokták emlegetni. A török állam egyébként napjainkban komoly energiát fordít arra, hogy Miklós ereklyéit visszaszerezze Olaszországtól.

 

Képtalálat a következőre: „szent miklós püspök”

 

Szent Miklós alakját elsősorban a középkori legendák alapján szoktuk ábrázolni, melyek legfőbb tulajdonságait csodás történetekkel domborították ki, és ezek alapján „nevezték ki” a püspököt egy-egy szakma, vagy embercsoport patrónusának. Számos történet szól például arról, hogy a Myrába zarándokló, vagy épp Bizáncba utazó hajósok a viharban Miklóstól kaptak segítséget, aki a fedélzeten megjelenve megjavította vitorláikat, illetve kimentette a vízbe esett embereket. Ezek a legendák Görögországban sok szempontból Poszeidón örökébe léptették Szent Miklóst, nem véletlen, hogy az ortodox helléneknek éppen ő lett a legfőbb védőszentje.

A nyugati kereszténységben ezzel szemben elsősorban a jólelkű és bőkezű püspök képe maradt meg: az egyik leghíresebb ilyen legendában Miklós a saját vagyonából segíti a hozomány nélkül álló, eladósorba került leányokat – ezáltal pedig megmenti őket a prostitúciótól –, egy másik esetben pedig Bizáncba tartó hajósoktól szerez élelmet éhező városának. Utóbbi történetben az jelenti a csodát, hogy a tengerészek vonakodva ugyan, de adnak gabonájukból – azért félnek, mert annak mennyisége pontosan nyilván van tartva –, a szentnek köszönhetően pedig nem is kerülnek bajba, ugyanis a hiányzó rakományt az út során pótolja egy ismeretlen kéz. Szent Miklósról emellett számos olyan legenda is fennmaradt, melyben ártatlanul elítéltek mellett áll ki, vagy pedig bűncselekményt – gyilkosságot – derít fel, és fordít vissza imái erejével.

Nyugat-Európában már a középkorban megjelent a mai Mikulás-ünnep elődje, melynek középpontjában a gyermekek álltak, akiket ezen a napon apróbb ajándékokkal leptek meg szüleik. Magyarországra a 19. század végén jutott el ez a szokás, és – mint a Mikulás név is mutatja – szláv közvetítéssel vált népszerűvé. A 20. század „nyugatosodó” világában aztán Szent Miklós ünnepe – változó ünnepnapokkal – az összes kontinensen elterjedt, ezzel együtt pedig – sajnos – sok helyen el is veszítette eredeti üzenetét, ami modern korunk számára leginkább abból a szempontból szolgálna tanulságul, hogy az ajándékozás lényege nem a vásárlásban merül ki.



Képtalálat a következőre: „szent miklós püspök”


December 6. Szent Miklós püspök és hitvalló 

Szent Miklós ünnepén nagy az öröm a gyereknép között. Nagy szeretet lobogha
tott ebben a szent püspökben földön jártában, hacsak a reá való távoli emlékezés is ennyi öröm és boldogság forrása. Minden esztendőben megjelenik alakja a gyerekképzelet ragyogó világában, s hozza a cukrot meg a virgácsot, ki mint érdemelte.
Valamikor valósággal itt járt. Ha nem is az egész keresztény világban, de legalább a kisázsiai Myra városában. És ott ült a niceai zsinat püspökei között, Nagy Konstantin császár korában.

Mikor pedig elköltözött ebből a világból, úgy emlékeztek róla, mint az Úristennek egyik nagy szentjéről, ki a Mester példájára „körüljárt jót tévén”. Hogy mit tett, ki tudta volna számon tartani, írásba foglalni? De nem is kellett. Akik valósággal vele éltek, magukon tapasztalták, el nem felejtették. Nem meséltek róla, hanem ünnepelték. Megszerkesztették liturgiáját. Ünnepelték először azok, akikhez közelebb állott: a keleti egyház hívei. Míg lassan az egész Egyházban, a nyugaton is elterjedt híre, neve, nagy szentségének tisztelete.

A második évezred elején jártak már akkor. Messze attól az időtől, mikor még valóságban a földön élt a szent. Azt tudták, hogy itt élt és sok jót tett. Hogy mit, azt ők már nem tapasztalták, a régiektől sem nagyon hallották. Mégis beszéltek róla. Mert hiszen ők is tudták, hogy mi fán terem a segítő keresztény szeretet. Bennük is van abból! Igaz, hogy sokszor nehezen megy ennek a szeretetnek az irányítását követni. Szent Miklósnak ment bukdácsolás nélkül, hiba nélkül. Azért maradt fönn híre, neve!
És beszéltek róla.

Már csecsszopó kisded korában az Isten akaratára hajlott. Ami abból is látszik, hogy böjti napokon csak egyszer szopott. Megnövekedve szívesebben járta a templomokat, mint a cimborák mulatságait. Szülei elhaltával pedig csak azon járt az esze, hogyan fordíthatná dús, nagy örökségét Isten dicsőségére.

Élt Szent Miklós szülővárosában egy nemes ember. Három szép eladólánya volt, és nagy-nagy szegénysége. Hozomány nélkül nem tudta őket férjhez adni. Szegény lányok, már majdnem a romlás útjára tértek, mikor a szent tudomást szerzett sorsukról. Éjszakának idején, titokban bedobott hozzájuk egy zacskó aranyat. Az ember örült a kincsnek, égi adománynak hitte. Hozzáfoghatott már első lánya lakodalmának a készítéséhez. Következő reggel újabb aranyakat talált a szobába dobva. A harmadik éjszaka már lesbe állt, mert szerette volna tudni, ki ez a nagylelkű adakozó. Észre is vette a szentet, s lába elé borulva köszönte jóságát. Most már mind a három lányát férjhez tudta adni.

Sok jót tett már Miklós, mikor egyszer Myra városában bement a templomba. Éppen püspökválasztás volt. A Szentlélek sugallatára egy akarattal őt választották meg. Ezután történt már, hogy egy hajó végveszedelembe jutott a viharos tengeren. A hajósok hallottak a myrai püspök nagy szentségéről, fölfohászkodtak tehát: Miklós püspök, Istennek szent szolgája, most mutasd meg hatalmadat! Megjelent erre valaki a hajó orrán, igazított a vitorlákon, köteleken, és a hajó szerencsésen partot ért. Akkor eltűnt az ismeretlen. Mikor a hajósok a templomba mentek hálát adni, ott fedezik föl ismét - Miklós püspök volt az, akit segítségül hívtak.

Máskor pedig három előkelő római urat sodort a vihar a szent városába. A császár küldöttei voltak. Az egyik tartományban támadt zendülés elfojtására küldte őket a császár. Éppen akkor végeztek volna ki három szerencsétlent, akiknek csak az volt a bűnük, hogy a helytartó megkívánta a pénzüket. Szent Miklós, amint meghallotta az esetet, a császári küldöttekkel a vérpadra sietett. Már épen a lefejezéshez készülődött a hóhér. A püspök futva ment hozzá, kivette kezéből a pallost, levette az elítéltekről a köteleket. A helytartó az előkelő vendégekre való tekintettel nem mert semmit sem tenni ellene, hanem még könyörgött is, hogy a császárnak ne jelentsék a dolgot.
Megemlékezett Szent Miklós viselkedéséről a három császári küldött, mikor hasonló helyzetbe került. Szerencsésen elintézték már a lázadást és visszatértek Romába. Nagy kegyben állottak a császárnál. Volt hát irigyük elég. Addig áskálódtak az irigykedők, míg végül a császár elhitte nekik, hogy azok hárman árulást terveznek. Tüstént börtönbe vetette őket, de még a halálos ítéletet is kimondta fölöttük.

Az ártatlanul elítéltek Szent Miklóshoz fohászkodtak reménytelen helyzetükben. A Szent erre megjelent a császárnak egy álomlátásban és megparancsolta neki, hogy még az éjjel bocsássa szabadon az elítélteket; különben megtapasztalná Isten büntető kezét. Konstantin volt a császár, de még akkor nem ismerte Miklós püspököt. Megkeményítette tehát szívét és nem akart az intésre adni. De mégsem tudta kiverni fejéből a látomást. Addig töprengett rajta, hogy végül még azon éjjel elment a helytartóhoz, akire rábízta az ítélet végrehajtását. Ekkor riadt meg csak igazán! A helytartónak is ugyanaz a látomása volt. Megvizsgálták tehát az ügyet és a három embert teljesen ártatlannak találták. Azzal bocsátotta el őket a császár, hogy mondják meg Miklós püspöknek, szüntesse meg haragját és könyörögjön az Úrhoz a birodalomért.

Mikor a szent püspök már nagyon elöregedett, betegeskedett és érezte halálát, nagy bizalommal könyörgött a fölséges Istenhez: küldje el hozzá angyalát, hogy a végső harcban mellette álljon. Úgyis történt. Az angyal jelenlétében ajánlotta lelkét a kegyes Istennek és elköltözött e világból a 350 esztendő táján. Myrában temették el hívei márványkoporsóban. Később Itáliába, Bari városába vitték át a csontjait. Akkor találtak rá, mikor a törökök földúlták Myrát. Keresztes vitézek találták meg és elvitték Itáliába, Bari városába.

Még haló porában is sok csodával dicsőítette meg az Úr Szent Miklós püspököt.

Kollekta. Deus, qui beátum Nicoláum Pontíficem innúmeris decorásti miráculis: tríbue, quaésumus; ut eius méritis et précibus a gehénnae incéndiis liberémur. Per Dóminum nostrum Iesum Christum, Fílium tuum: Qui tecum vivit et regnat in unitáte Spíritus Sancti, Deus: per ómnia saecula saéculórum. Amen.

Szentlecke. Zsid 13,7-17
Evangélium. Mt 25,14-23


Képtalálat a következőre: „szent miklós püspök”