Stációs templom: Sancta Maria Major bazilika
A liturgikus év első vasárnapja. Ott állunk az egyházi évnek és karácsony ünnepének kapujában. Ezért az
Egyház rámutat az Úrra, aki eljött szegénységben és alázatosságban, hogy megváltson bennünket, és az
Úrra, aki eljön még egyszer dicsőségben és hatalomban, hogy megítélje az eleveneket és holtakat. Ezért a
mai vasárnap alaphangulata a félelem, mert "a félelem a bölcsesség kezdete". Ezt a félelmet akarja bennünk
felkelteni édesanyánk, az Egyház, hogy rettegve a Bírótól, meneküljünk a Megváltóhoz.
Az újesztendő kapujában az Utolsó Ítélet harsonája fogad: rövid az idő, jön az örökkévalóság. Térjünk meg
tehát (mondja a szentlecke), tekintsünk bizalommal a Megváltóra (figyelmeztet az introitus), hogy ne kelljen
remegnünk az eljövendő Bírótól. Íme a mai vasárnap nagy döntése: vagy-vagy. Vagy a kegyelmes Megváltó,
vagy a szigorú ítélő Bíró. Melyiket válasszuk?
Kollekta. Excita, quaesumus, Dómine, poténtiam tuam, et veni: ut ab imminéntibus peccatórum nostrórum
perículis, te mereámur protegénte éripi, te liberánte salvári: qui vivis et regnas cum Deo Patre in unitáte
Spíritus Sancti, Deus: per ómnia saécula saeculórum. Amen. (Keltsd fel, kérünk, Urunk, hatalmadat és jöjj,
hogy oltalmad által bűneink fenyegető veszedelmeitől megszabadulhassunk és szabadításod által
megmenekülhessünk: Ki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egyetemben, Isten,
mindörökkön örökké. Ámen.)
Szentlecke.
Testvéreim: Tudjátok meg, itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból: üdvösségünk közelebb van,
mint amikor hívők lettünk. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és
öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben,
ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat,
Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen. (Róm 13,11-14)
Evangélium.
Abban az időben: Jézus ezt mondta tanítványainak: Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a
földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az
emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.
Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ez
teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje."
Ezután mondott nekik egy hasonlatot: "Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Amikor már kihajtanak,
tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok,
hogy közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be
nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. (Lk 21,25-33)
Elmélkedés.
Mi végre vagyunk a földön?
Hogy az Istent megismerjük!
Mi végre van a szemem? A napsugárért. Mi a szellemi világban a napsugár? Az az Isten, a végtelen. Hogy
közvetítődik számomra? A nagy igazságokban. Az ember az igazságokat vegye. Látnak embert, aki disputál
a napsugárral? Nem kell sokat disputálni, kételkedni, analizálni, hanem befogadni. Mi a hit? Én befogadom,
amit az Úr Jézus hozott, amit a 2000 éves kereszténység ad, befogadom a szentek inspirációit. Ez által csak
gazdagabb, erősebb leszek.
Hogy az Istent szeressük!
Szeretni annyit jelent, mint meghittnek lenni, közel lenni. Én hangolva vagyok Vele szemben. Az Ő mértékei
az én mértékeim. Az Ő mosolygása az én mosolygásom. Az Ő tetszése az én tetszésem. Az Ő kedve az én
kedvem.
Hogy az Istent szolgáljuk!
Szolgálni, cselekedni, tenni, aktívnak lenni, akcióba kezdeni. Mindent Érte!
S ezáltal üdvözüljünk!
Nem saját erőnkből. Az ember üdvözül, mert meg van váltva. Az Isten megvált, megszentel, boldogít. Csakis
ez az igaz.
(Prohászka Ottokár: Advent első vasárnapja)
