Payday Loans

Keresés

FORTUNÁTUS
MAGYAR ÉS MÁS ZSIDÓ ARCKÉPEK ÉS ÉLETPÁLYÁK
2012. július 08. vasárnap, 21:51

buda fortunatus 03

FORTUNÁTUS

 

Móricz Zsigmond fiatalkori nagy drámája, amely 1918 novemberében szinte véletlenül látott nyomdafestéket. Egy akkori hetilap karácsonyi mellékleteként Móricz-művet akart adni olvasóinak. November végén „lerohanták" kéziratért: egy füzet lesz az egész, jó lesz akármi, csak Móricz Zsigmond neve fontos, hogy hirdethessék.

Móricz a világháború végén, az ország összeomlása idején alig írt, bénultan figyelte az eseményeket. A „munkairtó időben", ahogy ő megjegyezte, félkézzel, egy sok-sok éven át fiókban porosodott munkáját adta oda. A kézirat a Móricz név hitelével, olvasatlanul ment a nyomdába.

Döbbenetes hatása csak akkor jelentkezett „szakkörökben", mikor a füzet forgalomba került. A leghevesebb szemrehányásokkal illették a szerkesztőt, gondatlansága miatt, hogy egy ilyen „antiszemita fércművet" ki mert hozni. Móricz Zsigmondot pedig halkan szigetelni kezdték. Az 1918-19-es aratásban bizonyára más szerepet szántak volna a „tősgyökér, őshumusz", nagy paraszt-alibi embernek a forradalom szellemi frontján, ha nincs a „végzetes kisiklás".

A kis könyvet pedig a legrejtélyesebb módon tüntették el a legrövidebb idő alatt. De nemcsak a könyv példányait, emlékét is kiirtották: nincs az a lexikon, Móricz-bibliográfia, irodalomtörténet, amelyben az írónak ez a munkája szerepelne!

Pedig az alábbi mutatóból is megfigyelheti az olvasó, Móricz Zsigmond egyik legforróbb drámájáról van szó, egyik legtüzesebb írásáról, melynek lapjairól olyan vihar fú, nyelvéből olyan erő, mint az Erdély-trilógia leggazdagabb passzusaiból. A dráma maga nem bontakozik ki teljesen: ennek oka Móricz Zsigmond oknyomozó realizmusa, mely a történeti tárgyat mindig teljes hitelességgel akarta fölvetíteni, s nem engedte, érvényesülni a drámában benne rejlő az életnél is igazabb művészi igazságot. De így is a legnagyobb Móricz-írások közül való.

A magyarországi zsidóság egyik legsötétebb figurájáról, a Mohács előtti idők „pénzügyminiszteréről", Fortunatus-ról mintázta meg Móricz Zsigmond hősét.

Mit tud a történelem a Móricz dráma hőséről, Fortunatusról?

Fortunatus eredeti neve Snéor Sálmán (Salamon) volt, egy Efraim nevű gazdag zsidó fia. Egy keresztény nővel folytatott viszonya miatt tűzhalállal büntetnék, de Perényi Imre nádor megkeresztelteti s ezzel megmenti. A nádor, mint keresztapja adja neki a Szerencsés (Fortunatus) Imre nevet.

Pénzügyi szakértelme s az udvarnak nyújtott kölcsönei egyre nagyobb befolyáshoz juttatják II. Lajos udvarában. 1520 táján már mint alkincstárnok „érezteti csöppet sem hasznos befolyását a kincstár kezelésében" — írja róla a Zsidó Lexikon.

1521-ben elesik Nándorfejérvár, a főpapok és országnagyok őt okolják a veszteségért, mert a vár felszabadításához szükséges pénzt és hadiszereket későn küldte el.

Ekkor már teljesen befolyása alá keríti a szerencsétlen, félig gyermek királyt. Hamis pénzt veretett királyi beleegyezéssel, a valódi értéke csak fele névértékének. 1524-ben Verbőczy hatalmas támadást intéz ellene s a többi megkeresztelt és egyéb félzsidó ellen, s követeli Fortunatus elmozdítását. Fortunatus befolyása erősebb, mint bárkié, hatalma egyre nő. Egy év múlva jelentkeznek a becstelen pénzpolitika következményei: nyomor, éhínség, pusztulás mindenfelé a hitelétvesztett, értéktelen pénz nyomán.

A nemesség rákosi tanácskozása követeli, hogy a király égesse el Fortunatus-Snéor Salamont. A király kényszerhelyzetben a budai csonka-toronyba záratja. Titokzatos közbenjárók rövid néhány nap alatt kiszabadítják. A nemesség s a nép csak akkor tudja ezt meg, amikor „kiszabadulása megünneplésére" Fortunatus nagy lakomát ad budai Szent-György téri palotájában.

A felbőszített tömeg fellázad, megrohamozza a palotát, lerombolja, zsákszámra hordja el a zsidó felhalmozott aranyát. Másnap az egész budai gettót lerombolja a nép.

„Szerencsést - írja a Zsidó Lexikon - ez a nagy veszteség sem tette tönkre, de még csak meg sem tántorította. Rövid idő alatt az eddiginél is nagyobb befolyáshoz jutott. Az udvari párt tehetetlensége miatt elhatározta, hogy (az ellenfél) Szapolyaihoz közeledik. Egy hónappal a börtönből való kiszabadulása után a Fuggerek kezén volt (felvidéki) rézbányákat is megkapja": - Ismét alkincstárnok, tagja az országtanácsnak. „Szerencsés most már mindvégig ügyesen tartotta magát, - folytatja a Zsidó Lexikon, - ő kapta meg a budai, majd később a pozsonyi harmincadot is". II. Lajos király ezzel törlesztette neki 1500 forintnyi személyi adósságát. „Több zsidó kútforrás szerint halála előtt visszatért a zsidó hitre, aminthogy ez az ingatag jellemű, (!?) ember egész életében, még megkeresztelkedése után is, állhatatosan ragaszkodott a zsidókhoz, akiknek hitétől csak végzetes külső kényszer szakította el. A zsidók annyira méltányolták Szerencsés ragaszkodását hittestvéreihez, hogy a fennálló szokásokkal ellentétben fiait az ő nevén hívták a tóra elé". (Zsidó Lexikon 845-846. l.).

Móricz Zsigmond

FORTUNÁTUS

Történelmi színmű 3 felvonásban

Történik 1525-ben Budán és Pesten

SZEREPLŐK: FORTUNÁTUS

SALAMON

DRÁGHFFY KABOLD

DRÁGHFFYNÉ

BARTA

ÖREG DRÁGHFFYNÉ PERZSI

DRÁGHFFY BENIGNA VÉNASSZONY

A PRÍMÁS

ÍRÓDEÁK

EFRAIM HÚSZ FIATAL LEÁNY

DINA KATONASÁG

Jegyzet. Ezt a fiatalkori munkámat, amely sok-sok éven át a fiókban porosodott, a munkaírtó időkben úgy adom ki, régi ügyefogyottságban, mint a gyermek a régi játékát: hátha kerül gyermek, aki kicsit így is eljátszogat vele.

Budapest, 1918. november 28.

M. ZS.

http://franka-egom.ofm.hu/franka_diak_konyvtar/kotelezo_olvasmanyok/moricz_zsigmond_fortunatus/fortunatus.htm

*

fortunatus1509

Móricz Zsigmond:

Fortunátus

(történelmi színmű három felvonásban)

Bemutatva: 1987. március 19.

Fortunátus - Gálffi László m.v.

Drágffy - Hetényi Pál

Drágffyné - Szakács Eszter

Öreg Drágffyné - Barta Mária

A prímás - Siménfalvy Lajos

Efraim - Baracsi Ferenc

Dina - Fekete Gizi

Salamon - Wellmann György

Kabold - Marosi Péter

Barta - Borhy Gergely

Perzsi - Segesvári Gabriella

Egy vitéz - xxx

Egy leány - xxx

Díszlettervező: Csányi Árpád m.v.

Jelmeztervező: Vágvölgyi Ilona

Súgó: Salamon Emőke, Csudai Beáta

Ügyelő: Horváth Zoltán, Andics Tibor

Dramaturg: Böhm György

A rendező munkatársa: Kováts Kristóf

Asszisztens: Németh D. Antal

Rendező: Tömöry Péter

Képek az előadásról

Kritikák

http://www.zalaszam.hu/szinhaz/evad/8687/fortunatus/site/fortunatus.htm

*

moricz fortunatus

Fortunatus

 

Imre (Szerencsés). Gazdag, tekintélyes kitért zsidó, ki körülbelül 1495-1526 Budán mint a kir. udvar meghitt embere szerepelt. Az egykoru héber kutforrások tanusága szerint zsidó neve Snéor (a latin Senior korrumpált alakja), mellékneve Sálmán, keresztény szájon Salamon volt. Etel-nek is nevezé magát. Apja Efrájim volt. F. tiltott szerelmi viszony következtében, melyet már mint két fiu atyja folytatott egy keresztény nővel, elfogatott, és a kegyetlen halálbüntetéstől csak kitéréssel tudott menekülni. A már ekkor is (1505-10 körül) tekintélyes ember keresztatyja Perényi Imre nádor volt, kitől a Szerencsés Imre nevet nyerte. Zsidó felesége és gyermekei a ghettoban maradtak, ő maga pedig egy kolozsvári keresztény nőt vett el, akitől született fiát később megölték Boroszlóban. F. kölcsöneivel és a kamara ügyeiben tanusított jártasságával csakhamar nagy tekintélyt szerzett II. Lajos és Mária előtt. Mint Szalkay László, esztergomi érsek és kancellár kegyence és tanácsadója, ugy látszik, 1520. alkincstárnok lett. Pénzvágyánál, roppant önzésénél és jellemtelenségénél fogva, a többi főurhoz hasonlóan, nagyot ártott az ország különben is bomlott pénzügyeinek. Már 1521., Nándorfehérvár eleste alkalmával azzal vádolták, hogy hanyagságból és rossz akaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította utnak. F. tanácsára veretett a király oly hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része névleges becsének. Az 1521. budai országgyülés ehhez bizonyos kikötésekkel beleegyezését adván, F. befolyása még inkább emelkedett. De már 1524., midőn az udvari párttal szembeszállt a folyvást erősbülő Szapolyai-párt, a rendek többek közt Verbőczy István hatalmas támadása következtében az u. n. «félzsidónak» alkincstárnoki állásától való elmozdítását is követelték. 1525. máj. a rossz pénz s az országos inség miatt főleg a zsidót tették felelőssé és II. Lajos királytól, ki F.-t nagyon kedvelte, a gonosztevő elégettetését követelték. F. hiába iparkodott a Fuggerekre (l. o.) áthárítani a vádakat; a király kénytelen volt a vizsgálat megindítása céljából a budai csonkatoronyba záratni. Báthory nádor közbenjárása folytán csakhamar kiszabadult, sőt az udvar részéről elégtételt is nyert. De a zsidók folytonos emlegetése által felbőszített csőcselék a nemesség fegyveres népének és szolgáinak támogatásával a budai zsidók házait megrohanván (1525 jun.), félig lerombolta, F.-t is kifosztotta és kincseit elrabolta. A dühös tömeg elől maga is csak nehezen menekülhetett vendégeivel a hátsó ablakokon keresztül. F., ki a háromnapi zendülés alkalmával látta az udvari párt tehetetlenségét, Szapolyaiékhoz közeledett. Verbőczynek bemutatott egy pénzügyi tervezetet, mely hathatósan segítene a kincstár bajain. A jul. elején tartott hatvani gyülésen nem is beszéltek már F. ellen, sőt a Fuggerektől elveendő rézbányákat kezelés végett rá akarták bizni. A királytól is nagy kölcsönei fejében a már régebben birt budai harmincadon kivül a pozsonyit is zálogba kapta, 1526 máj. a királyi pár megbizásából és «az ország bonyodalmaiban el nem igazodó» rendek kérelmére F. mutatta be a királyi jövedelmek jegyzékét, fontos leleplezések kiséretében, melyek fényt vetnek az országnagyok gonosz üzelmeire. Kevéssel a mohácsi vész előtt meghalt. Halálos ágyán forma szerint visszatért a zsidó vallás kebelébe, melyhez kényszer folytán történt kitérése után is mindig ragaszkodott. A budai zsidók ellen emelt vérvádat meghiusította. Volt hitsorsosainak Prágából szándékolt kiüzetését megakadályozta. Vádolt zsidókért mindig közbenjárt; elszegényedetteknek alamizsnát osztogatott. Jegyzeteit zsidóirással vezette. Hitéhez ragaszkodása különben egyetlen szép jellemvonása F.-nek, kinek erkölcstelen, pazarló, uzsorás volta mind az országnak, mind a zsidóknak nagy ártalmára volt. V. ö. Kohn Sámuel, A zsidók története Magyarországon, U. a., Héber kutforrások és adatok Magyarország történetéhez. (Tört. tár. 1880.) Fraknói, Magyarország a mohácsi vész előtt.

PALLAS

*

borsszem

Szerencsés Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerencsés_Imre

(…)

SZÉPIRODALOM

Jókai Mór: A zsidó fiú, 1843, in: Jókai Mór összes művei, Drámák I.(1843-1861), Akadémiai Kiadó, Budapest 1971.

Jókai Mór: Fortunatus Imre. Egy öreg ember naplója ex anno 1522., novella, Pesti Napló, 1852.

Szigligeti Ede: Szerencsés, szomorújáték, 1867.

Móricz Zsigmond: Fortunatus, színmű, Budapest 1918.

Molnár Ákos: A hitehagyott, életrajzi regény, Budapest 1937.

*

METAPÉDIA

http://hu.metapedia.org/wiki/Fortunátus

*

Kabay Zoltán:

HALLGATÁS MÓRICZ ZSIGMOND ANTISZEMITA DRÁMÁJA KÖRÜL…

Efraimék nem ismerik el a magyar Jud Süsst

Tüntető hallgatás fogadta az Egyedül Vagyunk legutóbbi számában közreadott Fortunátus-dráma részleteit. Még a sajtóhibákat is lázas izgalommal kutató és glosszázó kukacok se kuncogtak – a tétel erősebb volt. Csak a hétfői fürge izraelita csattant egyet: fölfedezvén, hogy itt tulajdonképpen egy filoszemita darabról van szó, hiszen az E. V. a kivonatos közlés során kihagyott egy fontos félmondatot, melyben a szerző egyik hősét, Efraimot, „melegszívű, okos, jámbor ideges jó ember”-nek jelzi, nem is szólva, hogy a művet megtalálta újabb lenyomatban is egy díszkötet aranykoporsójában. A Független Magyarország talmudi rabulisztikával beszél mellé, hogy ne kelljen fölfednie a lényeget: Móricz Zsigmond látta az örökellenség fajt. Hiába vall az író harmincéves ifjúságának hevületével, hiába rajzolja akár száz oldalon is az örökegy zsidóarcot, hiába bizonyítja, hogy nem volt vak és életünk és történelmünk figuráit igazsággal mintázza meg még akkor is, ha zsidóról van szó, - szembe kell szállni vele életben és halál után is, ha ehhez a kérdéshez illetéktelenül közelednék.

Megnyugtatjuk az izraelitákat: ismerjük minden vonatkozásában, rejtettebb rugóiban is a Móricz Zsigmond ügyét. Tudjuk, hogy nem volt antiszemita a szó klasszikus, lendvaiistváni típusában, tudjuk, hogy a nagy kiadóvállalat bérleménye volt egész írói termése, ismerjük annak a szellemi tábornak terrorisztikus eszközeit, amely térdrekényszerítette, rabszolgájává tette az írót, ha egyszer család, kenyér, gond odahajtotta.

De nem súlyos bizonyíték a feltűnő hallgatás is, éppen olyan írói részről, aki a társadalom minden rétegét és táját bejárta és feldolgozta? S a hideg terror eszközeire nem éppen a hallgatás a passzív természet felelete? És nem vall-e ma feltűnő világossággal ez a csend?

Móricz Zsigmond utolsó éveiben cselekedetekkel áldozatosan megmutatta, hogy nem igényli a zsidóság támogatását. Folyóiratot tartott fel sok vergődéssel, tűzhelyet akart építeni egy magyar szellemi körnek. Az ifjúság már elindult feléje, a széles magyar rétegek már nem látták meg törekvését. Néhány száz példányban kelt el a lap, amely mögött Móricz Zsigmond monumentális írói ereje állt. A zsidóság teljes bojkottal sújtotta, mert érezte, hogy éppen Móricz passzív rezintenciája a támadás. Csak egy félfordulatot kellett volna tennie, egy-egy zsidó írót, kellemes, vagy akárcsak jóindulatúan kétértelmű nyilatkozatot közreadni a zsidóság felé, azonnal felfénylett volna a lap, akár egy magyar csillag.

Móricz Zsigmond akkor már, szegénységben is, adósságban is, de szuverén volt. Mögötte fiatal nép írók egész raja. Figyelték minden lépését, tudták, hogy jól cselekszik, példamutatón, némán, de tettekkel.

A Fortunátus fiatalkori mű. Akkor, harminc évesen még papírra vetett egy kegyetlen zsidó portrét – aztán elhallgatott.

Lapozzuk fel mégegyszer, vajon tényleg olyan „jámbor, ideges jó emberek” ezek az Efraimok?

(…)

Forrás: Egyedül Vagyunk 1943. évf.

*

Fortunatus Imre: szélhámos vagy pénzügyi zseni?

Egy júniusi hajnalon, 1526-ban, a budai zsidó negyed védői már nem tudták tovább tartani állásaikat. A városi csőcselék, amely órák óta ostromolta őket, most benyomult és törve-zúzva végigrabolta a házakat. Egy szemtanú szerint a dúlás „Trója pusztítása volt, mindent kifosztottak, nem hagytak ott egyetlen ablakzárt sem”. Csakhamar megérkeztek az erdélyi vajda csapatai és helyreállították a rendet. Bár a zsidókat a 14. században egyszer már kiűzték Budáról, a középkorban errefelé ritka volt az antiszemita erőszak. Most, néhány héttel a mohácsi csata előtt, egy különös sorsú zsidó, Szerencsés Imre miatt zúdult pogrom a budai zsidókra.

(…)

http://www.magyarzsido.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10:fortunatus-janos-&catid=2&Itemid=2

*

fekete jnos s a np

Bayer Zsolt: Új moralisták, farizeusok (43. rész)

Dátum: 2007.

Húsz esztendő, és más semmi...

1987 szeptemberében a Beszélő című ellenzéki folyóiratban megjelent egy nyílt levél. A nyílt levél címzettjei az Országgyűlés tagjai, vagyis az akkori képviselők. Az aláírók pedig, ó! Az aláírók! Csak néhány név, természetesen célzatosan és önkényesen összeválogatva általam: Bauer Tamás, Bokros Lajos, Demszky Gábor, Ferge Zsuzsa, Göncz Árpád, Konrád György, Lengyel László, Magyar Bálint; Mécs Imre, Rajk László, Szalai Erzsébet, Vásárhelyi Mária - egyszóval: mindenki.

Cs. Szabó Lászlónak és Bogár László tanár úrnak szeretettel Mottó: "Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom..." (József Attila)

Következzék most bevezetőül egy kis történelem. Történelmi lecke fiúknak.

FOLYTATÁS:

http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=1735

*

joseph_s_oppenheimer

Bayer Zsolt, Jud Süss és Fortunátus Imre

Nincs könnyű helyzetben a jelenleg kormányzó baloldali pártkoalíció: a beígért reformokból kevés látszik, viszont a jóléti rendszerre mért csapásai egyre inkább ellene hangolják a közvéleményt. Gyurcsány Ferencnek nagy szüksége van arra, hogy újra és újra kibontsa az antifasizmus sokszor lejáratott, de még mindig használható lobogóját. Bayer Zsolt a Magyar Nemzet június 16-ai számában feldobta a labdát: elővette a „magyar Jud Süss”, Fortunátus Imre történetét.

Bayer Zsolt, bár utal rá, hogy a 16. századi históriát Jókai Mór és Móricz Zsigmond is feldolgozta, azt a hungarista történetíró, Málnási Ödön szellemében tálalja. „A magyar nemzet őszinte története” című hírhedt opusz szerzője, Málnási véli úgy, hogy a tragikus mohácsi csatavesztésről, a középkori magyar királyság bukásáról legfőképpen II. Lajos király kincstárnoka, Fortunatus Imre tehet. Fortunatus Spanyolországból elűzött szefárd zsidó család sarja volt, eredeti neve Slomo ben Efrajim. Tudnivaló, hogy a nyilasok a harmincas évek végén kaptak rá a sztorira, amikor a náci Németországban megfilmesítették Lion Feuchtwangernek még Hitler hatalomra jutása előtt, Jud Süss címmel írt regényét. A film a regényben ábrázolt, 18. századbeli, ellentmondásos karakterű zsidó bankár figurájából egy kivételesen gonosz, gyűlölnivaló figurát teremtett, s a film - a regénnyel együtt - antiszemita kultuszművé vált. A zsidó származású és emigrációba kényszerí-tett Feuchtwanger nevét persze a náci érában tilos volt emlegetni.

Bayer, aki már számos alkalommal kikérte magának, hogy bárki „ordas eszmékkel” gyanúsítsa, tudomást sem vesz arról, hogy a 19. századi emancipáció előtt az európai zsidók egészen sajátos, külön világban éltek, szinte áthatolhatatlan falakkal elválasztva a feudális társadalmaktól. Kívül álltak a hűbéri hierarchián, amely összefonódott a katolikus egyházzal. A magyar királyságban a hungarus alattvalók uralkodójukhoz és a vallásukhoz kötődtek, nemzetiségükre és a társadalmi helyzetükre való tekintet nélkül. A távolsági kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó, országról-országra vándorló zsidók akkor még valóban „hazátlanok” voltak, magas kamat fejében pénzt kölcsönöztek királyoknak és arisztokratáknak, és ennek fejében adók behajtására vállalkoztak. Hasonlóan kockázatos ügyeleteket bonyolítottak az Oszmán Birodalomban, mint a keresztény Európában, vállalva, hogy a hatalom urai, megunván törleszteni az adósságot, elkergetik, vagy ha ahhoz támad kedvük, máglyán megégetik őket.

Fortunatus Imre ugyanúgy „eladósította” az örökös pénzhiányban szenvedő II. Lajos királyt, ahogy százötven évvel későbbi utódai a budai pasákat. Bayer (és Málnási) szerint II. Lajos király halála és a mohácsi csatavesztés oka nem az volt, hogy II. Szulejmán vezetésével az akkori világ legerősebb katonai hatalma támadt Magyarországra, hanem Fortunátus Imre „pénzügyi machinációi” miatt buktunk el. Ugyanilyen logika szerint viszont a törököknek pénzt kölcsönző, és őket eladósító zsidóknak volt érdeme, hogy 1686-ban a keresztény seregek elfoglalták Budát. Igaz, Lotharingiai Károly csapatai nem értékelték szolgálataikat, mert akiket nem hánytak kardélre, fogságba vetették, ahonnan prágai hitsorsosaiknak kellett kiváltaniuk őket.

Bayer persze csak azért idézi fel a fél évezredes históriát, hogy huszadik századi utódaikon, bankárokon és közgazdászokon verje el a port. Fortunatus volt a mi első Fekete Jánosunk, vagy ha úgy tetszik, az első Surányi Györgyünk – írja. Mint hozzáteszi: „ha Fortunátus feltámadna, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, vagy tanszékvezető lenne a CEU-n. Persze, tudom, én jól, 1526 messze van már nagyon. (…) De példának azért jó. Mint valami népmese…”

Ezután idéz a demokratikus ellenzék tagjainak és reformközgazdászok egy csoportjának 1987 szeptemberében írt, szerinte mai is aktuális nyílt leveléből, hogy azután ismét neki menjen Fortunatus Imre utódainak, akik a rendszerváltás után 20 milliárdról 80 millárd dollárra növelték az ország külföldi adósságát. Eladtuk (külföldieknek) a bankszektort, a teljes élelmiszeripart, közműveinket, az energetikai szektort. Rajtunk kívül ezt egyetlen ország tette meg: Argentína, össze is omlott - írja, hozzátéve: „Az összeomlás után Argentína azonnali hatállyal kiparancsolta az országból a Világbankot, a Fortunatus Imrét, és azóta, köszöni szépen, egészen jól van.”

HVG ONLINE

*

Tapsviharok, bűzlő zagyvalékok

"Az engem megszólító fiatalember , leginkább egyetemistának néztem a film végén megjegyezte: Elgondolkodtató.. A film vége előtt nem sokkal, Oppenheimer kivégzésekor a közönség tapsviharban tört ki. Na, ez az, ami elgondolkodtató."-írja Szegő Péter.

Cikkében tudósít egy vetítéssorozatról. Egy másik tudósítás így írja le ugyanezt:

"Aztán elérkezünk a fináléhoz. A rossz – akár egy igaz mesében – elnyeri méltó büntetését. A zsidó bankár puccskísérlete megbukik, a börtönbe zárt tanácsnok kiszabadul, a nagyherceg dühében gutaütést kap. És nincs más hátra, mint hogy kimondják az ítéletet Josef Süß fölött: bitófára vele. Amikor a semmibe zuhan a test, kitör a tapsvihar a moziteremben. Ováció és kiabálás: „Ilyen akasztófát kellene a Kossuth térre is állítani!”

Természetesen az ember nem általánosít, nem mindenki ilyen vérszomjas ebben az országban. Csakhogy van itt valami, itt ez a bizonyos Bayergate. Erről írta Esterházy Péter:

"A bűzlő zagyvalék a kötőszó: belefutottam a múlt héten, a március 18-i Magyar Hírlapban (laptulajdonos Széles Gábor!) egy Bayer Zsolt-cikkbe, az utóbbi évek messze legundorítóbb írása, mellyel megint átléptünk egy átléphetetlennek gondolt határt, többek közt megtudhattuk belőle, hogy a zsidók az undorító taknyukat (sic!) belefújják szép nemzetünk medencéjébe, kivagyin bele is pisálnak persze, de sebaj, nézzük derűsen ezt a sok beteg szerencsétlent, ahogy futkároznak a parton, majd elfáradnak. (Itt se látom a polgári, úri ízlés azonnali, értelemszerű tiltakozását, de sebaj stb.)"

Bayer hírhedt cikke ugyanazt a szellemet képviseli, mint a Jud Süss-film. Ez annál is inkább így van, mert Bayer egyszer már megírta a magyar Jud Süss történetét is:

"De hát ki volt ez a Fortunatus? Egy Spanyolországból 1492-ben elűzött szefárd zsidó család leszármazottja, eredeti nevén Slomo ben Efrajim. Spanyolországból elűzetvén itt telepedtek le minálunk – hát hol másutt? A mi Slomónk két dologhoz értett nagyon: a pénzhez és a nőkhöz. Majd miután feleségül vett egy keresztény nőt, kénytelen volt maga is a keresztény hitre térni. Keresztapja nem volt kisebb nobilitás, mint Perényi Imre nádor; legfőbb támogatója pedig maga Szalkay László esztergomi érsek és kancellár leend. És láss csodát! Fortunatus Imre 1520-ban már II. Lajos királyunk kincstárnoka. Elfoglalta hivatalát Fortunatus Imre, és munkához látott, késedelem nélkül. Először is eladósította a királyt, akinek 104 százalékos kamatra folyósított hitelt. A kamaton felül rátette kezét a budai és a pozsonyi harmincados vámra (ma úgy mondanánk, privatizálta a kincstári bevételt biztosító vámot), és privatizálta magát az államkincstárat is. Azután 1521-ben rávette a királyt, hogy veressen névértékének csupán felét érő pénzt. S így érkezett el 1525, Mohács előestéje. Addigra az emberek tönkrementek a rossz pénztől, és megrohanták a budai zsidó kereskedők házait. Megrohanták, kifosztották. Egyben követelték az „ördögi” Fortunatus bezárását, amit a király vonakodva ugyan, de meg is tett. Aztán Fortunatus hamarosan kiszabadult. A rossz pénz maradt, viszont Lajosnak fegyverre, az ország védelmére több kölcsönt nem adott. S jött 1526, Lajos elment meghalni a Csele-patakba, a magyarok „Jézus, segíts!” ordítással nekirohantak a török ágyútűznek, Fortunatus Imre pedig Zápolya mellett tűnik fel legközelebb. És még Mohács évében meg is hal. Halálos ágyán még visszatér ősei hitére, és kileheli lelkét.

Nos hát, emberek, ő volt Fortunatus (Szerencsés) Imre. A mi első Fekete Jánosunk vagy ha úgy tetszik, az első Surányi Györgyünk. Az első óriási hatalommal felruházott neoliberális közgazdászunk. Ha egyszer feltámadna, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vagy tanszékvezető lenne a CEU-n. Persze, tudom én jól, 1526 messze van már nagyon. Az már nincs is, talán nem is volt soha. De példának azért jó."

Pelle János jegyzi meg erről a" jó példáról:

"Bayer Zsolt, bár utal rá, hogy a 16. századi históriát Jókai Mór és Móricz Zsigmond is feldolgozta, azt a hungarista történetíró, Málnási Ödön szellemében tálalja. „A magyar nemzet őszinte története” című hírhedt opusz szerzője, Málnási véli úgy, hogy a tragikus mohácsi csatavesztésről, a középkori magyar királyság bukásáról legfőképpen II. Lajos király kincstárnoka, Fortunatus Imre tehet. Fortunatus Spanyolországból elűzött szefárd zsidó család sarja volt, eredeti neve Slomo ben Efrajim. Tudnivaló, hogy a nyilasok a harmincas évek végén kaptak rá a sztorira, amikor a náci Németországban megfilmesítették Lion Feuchtwangernek még Hitler hatalomra jutása előtt, Jud Süss címmel írt regényét."

Így kapcsolódnak össze tapsviharok és bűzlő zagyvalékok. És persze szó sincs antiszemitizmusról. Hiszen Göbbels is csak a gonosz zsidókat gyűlölte és a jókat meg szerette, nem? Tulajdonképpen egy antiszemita sem antiszemita, hanem csak hazája sorsáért aggódó egyén. És ki nem örül, ha a gonoszt megérdemelten fellógatják, nem? Taps....

http://letterforce.blog.hirszerzo.hu/entry/9288

*

fuggerkontor

Amiről hallgatnak: zsidó ásta sírunkat Mohácsnál

Ifj. Tompó László - HunHír.info

Aki figyelmesen forgatja történelemkönyveinket, azzal szembesülhet, hogy nincsen olyan területe történelmünknek, melyet hamisítatlanul ismertetnének. Nem kivétel Mohács sem, hiszen jóformán alig ismert mára II. Lajos magyar király pénzügyi tanácsadója, az 1526-ben ezen a napon bekövetkezett nemzeti tragédiánkért döntően felelős Snéor Zálmón (Fortunátus (Szerencsés) Imre), hazánk első Jud Süss-e pénzhamisítása.

Folytatás:

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=32785

LAST_UPDATED2