|
MADÁCH IMRE
ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE
KÉPEKKEL
IRTA
PALÁGYI MENYHÉRT
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMDAI R. T. KIADÁSA
1900
TARTALOM
BEVEZETÉS.
1. Források.
2. A Sztregova völgye.
3. Madách Imre ősei.
4. Ifjú évek.
5. Pesten.
6. Jogász évek.
A FORRONGÁS ÉVEI.
1.
2. Első szerelem.
3. Bory László.
4. A 19 éves misanthrop.
5. A költő Lucziferje.
6. »Férfi és nő.«
7. »Művészeti értekezés.«
8. Hazafias drámák.
A HÁZASSÁG ÉVEI.
1. Bevezetés.
2. Madách Évája.
3. Az idyll.
4. A forradalom.
5. A házassági dráma.
AZ ALKOTÁS KORA.
1. A halál költészete.
2. Luiza.
3. A költő udvara Sztregován.
4. István gazda.
5. A dicsőség napjai.
ÖSSZEFOGLALÁS.
I. A nemi eszme.
II. A nemzeti eszme. (Mózes.)
III. Az emberiségi eszme. (Az ember tragédiája.)
FÜGGELÉK.
I. Iskolai bizonyitványok.
II. Madách Imre ifjúkori levelei édes anyjához.
III. Fráter Erzsébet menyasszonyi levelei.
IV. Erzsi levelei a fogoly Madách Imréhez.
V. Vegyes levelek és okiratok.
http://mek.niif.hu/10200/10229/10229.htm
Fráter Erzsébet menyasszonyi levelei.
1.
Isten! kire öntudatom tisztaságával emelem buzgó fohászomat, adj erőt összveszedhetnem zajongó keblemnek érzelmeit, adj erőt egy gyenge s ahoz bátortalan lénynek egy szive ugy mint lelkére ható ostromnak elfogadására! Érzem szivem s lelkem szerinti kötelességemnek ön felhivásának jelen soraimmal áldozni, - áldozni pedig erköltsi erőmnek szakadásával; mert hiszen ily gyenge lény szenvedni csupán de nem senyveszteni teremtetett, s óh, a gondolat, önnek, lelkes férfiú, csak egy percznyi bánatot okozhatni, tudva - évek áldozatival is mellőznék. - Ah, de most is hol kezdjem s mint legyek elég szerénytelen Ön kivánatait kielégíthetni akarni igéntelen léttemre, kiben nem lakozhat oly hiúság, hogy: bár egész valómat megrendítő s egy átallyán büntetlen vádló soraira úgy, mint igénytelenre halmozott soha eléggé meg nem betsülhető nyilatkozatira, megtartva önt kivéve! minden mástóli független érzelmimnek s ebből folyható bátortalanságomnak tipusát - - - azért kérem önt mindenre mi előtte betses és szent, ne adjon gyanúnak, ne kétkedésnek helyt betses keblében, ne kiványon tőllem is oj valamit, mert ha önnek sorait viszhangoznom szabad, annyit tiszta tudatomnál fogva - ha kénszerít - felelek: hogy igen is ön iránti lelkes vonzódásommal s mindenek feletti betsülésemnek szeplőtelen zománczát meg válásunk óta szilárdul táplállya kebelem, s nem ösmérve idegen vágyakat nem ohajtva, vagyok a régi, s csupán a régi ön iránt - ön által is ösmért vonzódásom nem oly könnyen - mint ön gyanítani látszik! - bomolható kötelékeivel; s ez úgy hiszem mostanra elég; szeretvén feltenni nagylelküségéről azon szánalmat s részvétet, melyszerint egész érzékiségem meg renditéséből támadott szokatlan lelki törődésemnek egy kevés pihenést engedni nem sajnáland - - F. E. (Cséhteleken 1844-ik Decz. 9-én.)
2.
Édes Madách! Báj tellyes levelét megkaptam, im egy perczet sem kések rá felelni, bár nem birom tsekély soraimat méltányolni, hogy nekem kedves sorait kibirhassam elégíteni, de hiszem, hogy azon öntudat, bár ha egy tsekély lényre hat is, kit ön boldogít, fogja sújosítani, de felhagyok kétes ábrándozásimmal, mert ismét a már önnek egyszer nyilváníték hoznám fel. Kedves sorai számosak, de engem mégis gyanussá tesz, hazaérkezési napját bár megirja, de melete agodalmamat nyugtató szókat nem tesz hosszú utjokról, egy van levelében, mi minden edigi lelkem agódalmára irúl szolgál, ha valóban kedves Anya könyeit édes könyeknek mondhatnánk testvéreiével együt, kedves Mari testvére barátságáról akar meggyőzőttetni, azt igen könnyű elhinni, hogy olly jó lélektől tsak jóságot azt is érdemen felülit lehet várni. Édes Madách, nem kébzelheti örömet mit élvezek kedves levele következtében, melete Atyámnak irt, ön azt szokta álítani, hogy nem tud kínozni az ellenkező, nem kébzeli jó Nénimnek mily agodalmat szerzet hamiskodásával, fájdalmában, irja, egész éjel nem alut agodalmában. Kérésem csak egy önhöz, hogy őszinte légyen irányomban, irja meg olly őszintén reám nézve a kellemetlent is, mint legboldogító szavait halmoza rám. Igéretemre emlékesztet, nem feledém el, ismét megerősítem ez alkalomal tellyesítendem, most Isten önnel, szerető Erzsije. Atyám igen köszönteti. (Csételken, Márczius 9-én 1845.)
3.
Édes Madách! Meg botsájt, ha szép szavakal telt dús tartalmú levelét nem birom viszonozni, esmérem önt, kivánságait, de azok nem túlságosak nekem, hogy lennének, ki, önnek szive kincsét birja és ön viszont azal a törekvéssel, hogy oly páratlan méltánylást nyerjen, mindenekelőtt az ön páratlan szerelme irányomba, egy kérésem van önhöz: legyen nyugott, bizzon Istenbe és forró szeretetembe, ezt én meg fogom tudni, mennyire fogja kérésem elfogadni és benök bizni, töbet nem mondhatok; és ha ezel sem birom megnyuktatni, nékem igen fájna, igen, hogy hitemmel nem párosítottam, de kébzelhet-e szerelmet hit s remény nélkül? első a léleknek erőt ád, nem hagya eltsügedni, remélve egy boldogab jövendőt, igen, de boldogságom mi? ha önt boldognak láthatom! törekvésem az utóbi, ha ezt elérhetem, párosulni fog az enyémmel. Édes Madách! felhozza levelében: hogy birtam három nap titkolni szerelmemet? igen, de valóban ön engemet nem értet meg! azt mondám, hogy a világi előitéletekkel és gátakal ha ütközetbe jöne szerelmemel, nem birnék áldozni, de szerelmet dobnék el. Nem véli ezt áldozatnak? de mi nekem egész világom, mint Önnek kedves szülője és rokonai és Atyám szeretet rokonaim, ha kedvesei nem méltányoltak volna, akor igen szerelmet és szerelmem áldoztam volna fel, de etül megmente az ég, vagy tsak ön kimondhatatlan szerelmének... bár ha nem szivekből ered is? ez fájna, feldulná keblemet, mert önt véghetetlenül akarnám boldogítani; ekor hijában volna törekvésem boldogítására én ily igénytelen lény, hogy birnám azok magasztos lelkeiket méltánlásra birni? ezt nem akarom hinni, Kedves Anya levele következtében, mely őrangyalomul szolgál, minden szava félelmem vigasztalója, Istenem, adj erőt csekély lényemnek, hogy méltó tagja legyek tsaládjának Isten önnel forrón érző Erzsije. (Cséhtelken, Márczius 21. 1845.)
4.
Édes Imrém! Leveled örömmel vettem, melyben a kedves Te névvel szólítsz, örömem kettős, híve azt, hogy levelem nálad váratlanul szint oly örömet okozot és oly kedves behatást szült, mint a tied nálam. Édes Imrém, hid meg, hogy oly rosszul eset panaszos leveleidet olvasnom, tudva azt, hogy egy perczet sem mulasztottam el leveleidre felelni, de reméllem, hogy már kebled nyugott, igen sajnáltalak, hogy annyi kellemetlen órákat okozol türelmetlenségeddel magadnak, de utóbi leveled engem is megnyugtat, melyben remélled, hogy megbotsájtok neked. Te megirád, hogy és hol töltötted az innepeket, enél fogva én is közlöm veled, akor itt igen nagy árvizek voltak, anyira, hogy az ember kotsival sehová sem lehetet menni tsételekről, énnékem igen nagy kedvem let volna az inepeket másnál, nem hon tölteni, lehetséget nem látom máskép, mint ökörszekeren valamely közeleső faluban rokonunkhoz menni, mi meg is történt, inep első napját tüszték ki tzélunk elérésére, kedvemért Frater Dini tsalágyával is eljött, kinek testvéréhez mentünk. Lázban jó útban tséhtelekhez két óra járás, bár az ökör lassan mén, de mégis igen sok két óráig mentünk Totiba, kedves Apám lóháton jött, de mégis elvesztette türelmét, engem el nem hagyott türelmem, sőt az ellenkezőleg volt, igen jó kedvem volt, szerentsésen estével megérkeztünk, itt innep másod napját is eltöltvén, harmad napján hazatértünk, leveledben figyelmesztetz, hogy vigyázak egéségemre, valóban elkel a figyelmeztetés, mert igen el vagyok bizva egéségemben. Kedves Imrém, tudom, hogy ismét vádolni fogsz, hogy olly keveset irok, de már igéretemet igen felül haladja, emlékesz tsak vissza, hogy mit igértem, ugye azt, hogy Májusig tsak három levelet fogadok el és én egyszer felelek rájok, de egyikünk sem tartotta meg mindig, job keveset igérni és töbet tenni, én épen ezt teszem és még sem vagy megelégedve, pedig előre meg mondtam, hogy keveset fogok irni. Még egy mondani valóm van, és az, ha reményem nem tsal és rendkivüli akadájok elő nem gördülnek, Pünkösd innepeire felmegyünk meglátogatni beneteket, meglehet, hogy utolsó levelem az indulásom előtt. Szeretet Mari testvéredet tisztelem, vagyok szerető Erzsid. Apám! iránt tanusított fiui szeretet és bizalom telyes ragaszkodásodat rokon gyengédségű érzelemmel fogadván, kiván Tégedet: szinte szeretetének, bizodalmának, és betsületének leghőbb érzetei felül bizonyossá tenni, s izeni ezúttal is szives köszöntését. (Cséhtelken, April 1845.)
5.
Édes Imrém! Valóban ügyednek mindenkor nyerni kel, ez nem lehet tsodálni, ki mindenütt szerető kebelre talál, mind te, és azok előtt forog ügyed. Kedves leveledben kérsz, hogy legyek szószólód Édes Apámnál és ez megfordítva történt; nem én voltam, de kedves Apám szószólód; fogad el tanátsomat, kérésed mindenkor Apámhoz intézed, akor mindig nyertes leszel. Kedves Imrém, tudod mit szeretnél néma betűimből olvasni, én szinte igen szeretném, ha indulásunk napját irhatnám meg, de hid el, hogy minden igyekezetünk mellett is még igen messze van az az idő, hol ezt teljesíthetjük, azt tudom, hogy azon nem aggódasz, hogy vajon úgy szeretleké mint ha körötökben volnék, tudva meg nyugtatnálak, hidd el a távolban sokkal jobban lángol a kebel egymásért, mint ha már egymás birtokában vannak. Kérdezed, hogy mulattam magamat József napkor, tsak azt mondhatom: minden mint egy gép, minden érzés nélkül tünt fel előtem, élvezeteim tsak külsőképen voltak, mert lelkem körödben volt, tudalmad nélkül veled társalkodott, de még is mindezek melet jól mulattam magamat, bárha nem valódilag, tsak kébzeletben voltam veled is, és még van egy, mi előmozdítója volt jó mulatásomnak, ez a hangászat volt, mi elővarázsolta a multakat, mire én oly jó emlékezek vissza, nem hiné az ember, tsak kedves keringő a mult időből, mennyi boldog órákat ad hallásával, irod, hogy szerettél volna körünkbe lenni, valóban engem igen boldoggá tettél volna, de már végeznem kel levelemet, megengetsz, hogy bőtartalmú leveledet nem birom viszonyozni, hid meg, hogy tsak egy szó van s egész lapokat irnék be vele, de mindegy ha ezerszer vagy egyszer irom is, tsak egy az értelme és lessz örökké előtem szerető Erzsid. Kedves Anyádnak és testvéreidnek ad át tiszteletemet. Édes Apám szivesen köszönt (Cséhtelken, April 21-én 1845.)
6.
Szeretet jó Imrém! Szép remény táplált bár fájdalommal mind estig, kedvesem remélve egy boldog perczet, hol éltem sugárzó csillagait láthatom, éj szemed bájoló merengését éltem boldog napjaiban kémlelhetem, de ezek helyet kedves soraid olvasám bár, ez is kétséges fájdalmamnak egy bizonyos tárgyat szenvedésednek adot. Kedvesem az egész nap keblem minden távol levő kotsi zörgésre elveszté fájdalmát, örömmel nésztem nyugott felé, hogy még messze megpilantsam boldogítómat, de hasztalan nésztem, anyiszor fájob lett sebe keblemnek, mint a tüsz, mely ki akar aludni, olajat öntesz rá, ismét fellobban, tsak hogy fájdalmam nem lobog el adig, míg egy jótékony kész balzsamot nem nyujtna (balzsamja a viszontlátás). Édes Imrém, kérdezed leveledben, mikor megyünk Pestre, ha reményem nem tsal, Junius közepén, de bizonyosan nem mondhatom. Jó Klárika szivesen köszönt, Luizka szinte, ők is nagy részvéttel veték betegségedet. Kedvesem, neked Istentől jobulást kivánva, maradok a sírig szerető Erzsid. U. I. Kedves Anyád kezét tsókolom, Marit tisztelem, Károlyt szivesen köszöntöm. (Csécsén, 1845. junius 1-én.)
7.
Édes Imrém! Napról napra reméllek, de már keblemben remény helyett a legnagyobb agodalom tünt fel, most ez egy kis enyhülést nyert, Barátod által, ki a napokban látot, kedvesem, hogy már felkeltél az ágyból, hid meg, hogy még egy hetet ki nem álnék, hogy téged ne lássalak, nem azért irom, hogy talán kivánnám, bár mily magad megrontásával, értem megted, hogy eljőj, Édesem, de légy rajta egéségedet vissza nyerhesd, miért én is imádkozok Istenemnek, megbotsájtasz, hogy ily rosszul és ily keveset, de sietnem kel kedvesem tudósíts, ha nem jöhetnél el változásod miját, kébzeletemben forrón ölelve tsókjaim között szerető Erzsid. Károlyt igen szivesen köszöntöm. (Csécsén, 1845. junius 10.)
8.
Szeretet jó Imrém! Bár edig is igen gyenge volt tollam keblem belső érzelmit neked tolmátsolni, anyival inkább magasztos tolladat, legkisseb részben is viszonozni, látva kedvesemnek viszonozhatlan figyelmét irányomban, Istenemtől kérésem tsak az, hogy ött egykor boldogíthassam, de fájdalom, hátha az nekem nem is adatott, számolhatom-e majd azon nők közé magamat, kik ezt birják; Édes Imrém! tudod örömem mi nagy volt rólad kedvező hírt hallani, de még most is arra kérlek, értem ne rontsd meg magadat, inkáb hagy engem szenvedni, ha Barátod meglátogat, mond nevembe is köszönetemet, hogy kérésemet ily röktön teljesítette, Kedvesem, Bükijék szerdán délután érkeztek meg, jó Bátyámat meg minden nap várjuk Pestről, kérésed igen örömest telyesítem, talán nem szabad nekem tudni, mit akar kedvesem tsaládom czímerével, neked foró szivemből jobulást kivánva, maradok téged ezer öröm köszt várva szerető Erzsid. - Jó Anyád kezeit tsókolom, testvéreidet igen szivesen köszöntöm. (Csécsén, 1845. jun. 13.)
9.
Szeretet jó Imrém! Ismét soraid kapám, bár ez is igen kedves nekem, de reménylem, hogy azt szoríthatom forró keblemre, ki által ezek a sorok kedvesek, hid meg már egy örök idő életem legboldogab szakában, ne kébzeld, hogy nehesztelnék érte reád, de fáj szivem érted és magamért, e napokban minden perczet számlálok, fájdalom, egyik sem hozta boldogítómat körünkbe, alig várom, hogy láthassalak, mennyi beszélni valóm van, kedvesem tsak egy szóval sem merem mondani, jőj mentül előb, örömmel szenvedek jó létedért, hid meg, érzésim, gondolatim oly zavartak, igen változékony kedélyük nem irni, de talán szóval sem mondhatnám meg neked, Kedvesem megbotsájtasz, hogy ily röviden irok, de éjfél van, pihennem kel, múlt leveledbe tudakoltad, mikor megyünk Pestre, mi, kedvesem, ha valami nem remélhető akadál nem gördül elő, e hó 24-én indulnánk, ha szándékod van akor, úgy jőj, hogy inen jöhes velünk, ha neked tetszeni fog, jó Bátyám bemén Gyarmatra, kedves maga is bemehetne a gyűlésre, ott Bátyámtól joban megtudhatna mindent, Kedvesemnek job egéséget kivánva, vagyok szerető Erzsije az életben és a túlvilágon. Mindnyájan igen szivesen köszöntnek, ők is részvétel vannak fájdalmam és fájdalmad iránt. (Csécsén, 1845. junius 18.)
10.
Forón szeretett Imrém! Jóságod oly rendkivüli, hogy igéntelen lény, mint én, nem képes viszonozni, tsak egy van, mivel talán el altatlak, ez kedvesem, szivem mélyéből jött szeretetem irányodba, ez keblemből soha ki nem ég, úgy, ha téged boldogithatlak, de akor sem fog, ha ellenkező lene, ha veszne egész lényemmel. Édes Imrém! megbotsájtasz, ha egészen elrendezve minden holmim nem lesz, de hid meg, hogy már megváltanám véremmel, tsak neked semmi alkalmatlansággal ne lennék, kedvesemnek jó éjt kivánva, maradok szerető Erzsije.
MEK
Madách Imre: A civilizátor
Komédia Arisztophanész modorában
http://mek.oszk.hu/00700/00767
Madách Imre: A civilizátor
Komédia Arisztophanész modorában
http://mek.oszk.hu/06100/06129
Madách Imre: Commodus
Dráma öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00700/00768
Madách Imre: Csak tréfa
Dráma korunkból öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00877
Madách Imre: Csák végnapjai
Dráma öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00848
Madách Imre: Csák végnapjai
Dráma öt felvonásban : Előjátékkal egy felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00847
Madách Imre: Az ember tragédiája
http://mek.oszk.hu/00800/00875
Madách Imre: Az ember tragédiája
http://mek.oszk.hu/00900/00914
Madách Imre: Az ember tragédiája
Drámai költemény
http://mek.oszk.hu/00800/00849
Madách Imre: Az ember tragédiája
Drámai költemény
http://mek.oszk.hu/06200/06266
Madách Imre: Az ember tragédiája [Hangoskönyv]
http://mek.oszk.hu/06800/06840
Madách Imre: Az ember tragédiája [Rovásírással]
http://mek.oszk.hu/07500/07592
Madách Imre: Férfi és nő
Dráma öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00850
Madách Imre: Madách Imre drámatöredékei
http://mek.oszk.hu/00800/00874
Madách Imre: Madách Imre munkái
http://mek.oszk.hu/07900/07997
Madách Imre: Madách Imre munkái
Az ember tragédiája
http://mek.oszk.hu/07500/07505
Madách Imre: Madách Imre összes költeménye
A
A fecskéről
A rab, virágaihoz
A Fagyvirágok felolvasása után
A betelt kivánságok
A betyár
A bokréta
A család képe
A csapodár átka
A dalnok jutalma
A galambok
A gyermekgyilkos
A haldokló gyermek
A halál költészete
A hit szavai hozzá
A honvéd
A három huszár
A hódító
A hűtelen
A koldús és gyermeke
A koszorútlan koszorús
A költő álma
A költő és kedvese
A könnyek
A leány és a rózsa
A megelégedés
A megtért
A megváltó
A mester és a tanitvány
A nő teremtetése
A pár szem
A pásztorlányka
A rab család
A rab költő
A rab utolsó útja
A rom szelleme
A sirató
A szabadságháború
A száműzött s a kivándorlott
A téli éj dicsérete
A történeti jog
A tüzér
A vampír
A vén dalnok
A világ baja
A visszhang
A zászló-őr
Adeline
Ajánlat
Alföldi utazás
Angyal és lány
Atlas
Az aggastyán
Az alföldön
Az angyal utja
Az anya gyermeke sírján
Az anya osztálya
Az anya végrendelete
Az aradi sírra
Az előörs
Az első halott
Az entuziaszta
Az élő halott
Az ő szemei
Az őszinte ortodox
Az ujoncok apja
Az utolsó itélet
Azrael
Á
Áldás, átok
Álomkérés
B
Balassa Bálint
Beteg kedvesemhez
Bokrétát a kalpagomhoz
Boldog óra
Boldog óra
Megcsitult arcád küzdelme végre,
S mint az ég vihar után, kigyúladt,
Kebled reng csak, amint reng a tenger.
Hogyha elfáradt a szél dühében.
Lankadtan dűlsz vágyó karjaimra,
Mint borostyán cserfa derekára,
Esdve súgod: gyönge lettem állni,
Óh te tarts fel, vagy veled bukom le.
Ábrándos szemed félig lezárod,
Félig szóra nyíló ajkaidnak
Hangja elhal, mintha félne, a szó
Felrettenti szűd költői álmát,
S felforralt lélekzetté szürődik,
Melynek édességét arcom érzi.
Győzött hát a természet feletted,
Megszüntél, nő, élni önmagadban,
Szíved egy veréssel, egy reménnyel
Szívemben dobog csak. - -
Keblemen túl nincs számodra élet.
Hogyha mostan elszakítna a sors,
Lelkedet is elvinném magammal
S te halott maradnál. - -
Elborúl a mindenség körűlünk,
Nincsen élet kívülünk e földön,
Illem és hiú társas szabályok
Kisszerű korlátai lehullnak,
Nincsen vágy szivünkben, gondolat nincs,
Mely ez édes percen túl repülne.
S mint a lélek, mely kikél a testből,
Egyesülve Isten szellemével
Boldog, mert most lett csak még egésszé,
Nem tépik szét többé szűk sorompók,
Mik közt oly soká sírt:
Lelkeink közt is lehullt a korlát,
S boldogok, hogy ekként egyesülve
Közelebb jutottak Istenükhöz;
Mégcsak egy kis lépés, s összefolynak
A világ lelkével. -
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Élvezénk egy percet édenéből,
Mely mint csillag hullt alá a földre.
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Ilyen boldogság után nagyobbat
Adni nincs úgyis elég hatalma.
Óh talán hogy ébredjünk fel újra.
És körűlünk vesszen az igézet,
Míg világunk költőitlen arccal
Bámul újra ránk le! -
Boldogság és szenvedély
Bor mellett
Borbálához
Bordal
Borura derü
Bucsú
Bú-dal
Búcsú Karolinától
Búcsúérzetek
Búm és örömem
C
Candida
Cs
Csak béke béke
Csak el, csak el!
Csalt remény
Csatár és Vilma
Csárdában
Csere
Csere
Csillagok
D
Dalforrás
Dáridóban
Dáridóban
Van-e még a hegedűben?
Húzd cigány,
Azt a csárdást, hadd pördüljön
Az a lány.
Van-e még gazdánknak ilyen
Ó bora?
Hadd igyuk meg, ne maradjon
Holnapra.
Eljöhetne török, tatár
Vagy orosz,
Rác, oláh, szerb és kitudja
Milyen rossz,
Annak állna házi gazdánk
Jó bora,
S abban másnak csak ne ázzék
A foga.
Húzd cigány, húzd, hadd ne higyjék,
Hogy busúl
A magyar, hogy házában nem
Ő az úr.
Hadd ne leljen abban senki
Örömöt,
Hogy szivünk már bánatában
Megtörött.
Fel-le fordúl a szerencse
Kereke,
Aki mit nyert, hogy ha bírja,
Hadd vigye.
Azt a csárdást! a magáét
Hadd vigye
A legény is, de csak úgy, ha
Bír vele,
S úgy bír csak, ha a lány szívből
Vele jár,
Máskép együtt törni, rakni
Mit használ.
Szomorú a magyar nóta
Eleje,
Sírva indúl a magyar is
El vele.
Ám de aztán viggá válik
A sora,
Hogy kedvvel néz Isten is le
Rá maga.
Három a tánc! hogy volt hogy! most
Szaporán
A legvígabb hátra vagyon
Még talán.
Vadkéjén ha megdöbben az
Idegen,
Megdöbbent már máskor is, fel
Sem veszem.
Peng a sarkantyú kipördűl,
A bajusz.
Hozzá minden lánynak ajka
Odahúz.
Igy mutatja ifjú és lány
Hogy magyar,
S mássá lenni nem is tud, nem
Is akar.
Dicsőség és gyalázat
D. l. M. Grnő sírjára
E
Egy barátomhoz
Egy demagóghoz
Egy eladó leányhoz
Egy est emléke
Egy hölgyhöz
Egy kacér hölgyhöz
Egy látogatás
Egy leánykához
Egy lovaglás
Egy mártir sírján
Egy menyasszony sírján
Egy nagyravágyóhoz
Egy nyíri temetőn
Egy őrült naplójából
Egy papra
Egy régi házra
Egy szerelmes barátomhoz
Egy táncvigalomban
Egy vetélytárshoz
Egy zárda-rom felett
Egy zsarnok sírjára
Egyptom s hazánk
Első csók
Elváláskor
Elveink
Emlék-áldozat
Emlékezés az első szerelemre
Emléklapokra
Emlékszel-é?
Epedő szerelem
Erős akarat
É
Édes kín
Édességek
Éjféli gondolatok
Élet és halál
Életbölcseség
Életünk korai
F
Fagyvirágok
Falusi nász
Fehér rózsa
Felejtsünk
Felköszöntés
Felsülés
Fény- és árnyképek
Férfiszó
Filiszter
Fogságomból
Gy
Gyermekimhez
H
Ha láttok is
Hagyj el
Harangszó
Hattyúdal
Hazaérkezéskor
Hazdrubál
Három feljajdulás
Három feljajdulás
I
Hogyha tudtad, nem szerethetsz,
Mért hazudta szád, hogy érez?
Csillag lettél volna nékem,
Mely hideg fénypont az éjben.
S szívünk megnyugodva nézi
Jól tudván, hogy el nem éri.
Oh de nő, te hitegettél.
S éltem bolygó lángja lettél.
Vészben elhagyál kacagva.
Összedűle elhagyatva,
Veszve útam; késve érzem:
Vész utánam, vész előttem.
II
Mondod, mást szerethetek még,
Rád ki mindent elfecsérlék, -
Mondod, új hit, új remény vár, -
Kit kísértni emléked jár,
S költészetnek szent varázsa,
Mondod, írt ad szűm bajára.
Oh, ha ily szem is hazudhat,
Angyal-arc poklot takarhat,
S ily érzéssel gúnyt találok,
Minden költészetre átok!
III
Rossz vagy, oh nő, látva látom,
Aki voltál ideálom!
Hittem, égből szállt le lelked,
S porban csúsz vágyad, szerelmed.
Meg nem értesz - aki voltál
Szívemben legszentebb oltár,
És én még most is szeretlek,
Bár kerüllek, bár gyűlöllek. -
Mint a lepkét bűvarázzsal
Vonja a láng, míg beléhal,
Vonz és öl szemed sugára,
Poklát, üdvét ha kitárja.
Helyes sulyarány
Hit és tudás
Hit és tudás
Hivatlan párthiv
Honfibú
Hozzá
Hozzá
Hozzá, mint nőhöz
Hódolat Máriának
I
Idához
Ifjan haljak meg
Ige a multból
Intés
Isten keze, ember keze
Isten veled
J
Jaj csak panaszt ne
Jerikó rózsája
K
Karácsonykor
Katona dala
Kertben Etelkéhez
Kék szem
Kérelem egy nőhöz
Két kérő
Ki a hibás?
Kis leány
Kínkacaj
Kormányzási ildom
Kórágyon
Költő barátomhoz
Költő és szabadság
Könnyelműség varázsa
Könyv nélkül élek
Közönséges ember
Kő keblet adj
Külömböző világnézlet
L
Leány és nő
Leány panasza
Leányálom
Legénygazdaság
Legényszabály
Legszebb költészet
Lemondás
Lélekerő
Lót
Lujza leánytársához
Lujzához
M
Május 24-én
Mária testvérem emlékezete
Megnyugvás a sorsban
Megvesztegethetlen
Mentség
Merengés
Metamorfózis
Még egy szó hozzá
Mohács terén
Most élveznék csak
Művészet és természet
N
Nabukodnozor álma
Nagyok eszköze
Ne légy közömbös
Nem féltelek hazám!
Nép szava
Nógrádi képcsarnok
Nős ember dala
Ny
Nyári estén
Nyári nap, téli éj
Nyilvános titok
Nyujtsunk kezet!
O
Otthon
Otthon
Messze tőlem, dőre földi gondok,
E küszöbnek kívüle maradtok,
Szent e hely, kicsiny világom ez;
Messze tervek szomja, hír s aranynak,
Helyt bizonnyal ottan nem találnak,
Ahol üdvöt a jelen szerez.
Ottkinn oly haszontalan csatázok,
Mindeneknek az utjában állok,
Itt teremtek, alkotok magam;
S látva, milyen jól tenyész körűlem,
Minden bennem él és veszve vélem,
Istenűlve élek boldogan.
Itt virágim gazdagon feselnek
S áldozatként illatot lehelnek,
Amiért hogy híven ápolom,
Ott a fácskák, melyeket neveltem,
Játszi árnyat vonva már felettem,
Állanak gyümölcsben gazdagon.
És madárkák jőnek messze földről,
Menten itten állnak üldözéstől,
Hogy dalok közt nyugton költsenek;
Szebben fénylik a napnak sugára,
Lágyabb a szellőnek suttogása,
Telkemen - hogy lakja szeretet.
Ott a kis ház ajtajában állva,
Vár a kedves ölelő karába,
És szemében tiszta érzelem;
Mint virág él, illatot lehelni,
Ő szeret, mert kell neki szeretni,
És nem tudna élni nélkülem.
S ha körülfon, mint egy bájgyürűvel,
Hó karokkal, forró, lágy kebellel,
E szent körbe nem fér semmi gond;
Messze zúg el a hálátlan élet,
Hír, kajánság, megcsalt szenvedélyek
Hangja elhal, míg hozzánk beront.
Óh, csak egy van ami még érhetne,
Hogyha a sors jókor eltemetne, -
Irígyelve boldog létemet;
S nézek gyermekemre nőm karában,
Benne egy megifjodott világ van,
S nem félek, hogy a sír eltemet.
Ő csatáz és lelkesűl helyettem,
Nem kidölt fa, hulló csillag éltem,
Emlék nélkül mely hiába vesz.
És a nő, ki csókkal életemben,
Halhatatlanit majd gyermekében, -
Síromon meg gyászkönyűje lesz.
Óh de el, de el a kis házküszöbről,
Csípős őszi szél fú a hegyekről, -
Föl van szítva kandallónk tüze -
És körűle néhány jó barát vár;
Pipafüsttel, tajtékzó pohárnál
Majd feledve lesz az ősz szele.
S ha kocogtat olykor ablakinkra
Új hasábot hányunk a zsarátra,
És regélünk rég történteket: - - -
Hű szerelmet, bút, tündérvilágot,
Pajzán tréfát, óriási harcot,
Melyben egy nagy nemzet vérezett. - -
Nő is ott ül, kis fiú ölében,
Kis fakardot forgatván kezében,
Anyja lopva könnyeket töről.
Óh a boldogság itt mind valódi,
És könyűt csak költészet fakaszt ki
Mult idők történeteiből.
Ó
Ó- és újkor
Ö
Ömlengés
Önmegtagadás
Önvád
Ő
Őrüljek meg
Ősszel
Őszi séta
Őszi érzés
P
P. barátomhoz
Pál öcsém sírjánál
Pereat
Pereat
Soká hivénk mindég hiába
S megint csak hittünk, bár a hit
Mindannyiszor hiú lidércként
Sárban hagyott, hinárba vitt.
El hát a hittel, félre véle!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.
Soká szerettünk mindhiába,
Mi áldozánk, más élvezett,
Hej, aki gyűlöl, nem csalódik,
S nem fosztja meg a szeretet.
El hát a szeretettel végre,
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.
Rég kábit a remény csilláma,
Mig szivünk vére folydogál,
Kétségbesetten jól tudom, hogy
Régen kiszenvedt volna már.
El hát, el a reménnyel végre!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor -
S vágjuk falhoz a poharat.
És mégis hogyha elvesz a hit,
El a remény és szeretet,
S helyette kétely, gyűlölet, meg
Kétségbesés foglal helyet:
Akkor mi is, s vélünk min a szív
Hőbb vágya függ - mind pereat,
S mint hogyha elfogy a nemes bor,
Vágjuk falhoz a poharat.
Petőfi sírján
Próza és Poézis
Pusztai temetés
R
Rád emlékezem
Rege az ibolyáról
Remény
Romon
Róma
Rögtönző
S
Sárga lomb
Síri dal
Sírjánál ugyanannak
Sírom
Sóhajok
Sz
Számoltam magammal
Szerelmem
Szeret hát
Szeretet
Szerény leány
Szélhárfa
Szép, szebb
Szív és ész
Szőke Ipoly...
T
Táborban
Távolból
Télen
Téli dal
U
Utóhang
Ú
Útravaló verseimmel
Ü
Üstökös és csillag
V
Vadrózsák
Vágy
Válaszul
Változás
Veszélyes játék
Vigadjunk
Viharkirály
Visszapillantás
Visszaveszem, leányka
Viszontlátás
Z
Zákány Tamás
Zs
Zsibvásáron
Zsuzsihoz
http://mek.niif.hu/00800/00873/index.phtml
_________________________
Madách Imre: Mária királynő
Dráma öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00870
Madách Imre: Mózes
Tragédia öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00871
Madách Imre: Mózes
Tragédia öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/06100/06120
Madách Imre: Nápolyi Endre
Dráma öt felvonásban
http://mek.oszk.hu/00800/00872
Madách Imre: Országgyűlés
http://mek.oszk.hu/06000/06041
*
Emléklapokra
1. Mária
Kérded, hogy sajnálnám-e,
Leányka, vesztedet?
Nem! mert annak, ki sajnál,
Vigasza is lehet.
Egy szál köt életemhez
S hozzád, - ha megszakad,
Mint a hajóst s keservét
A sír együtt fogad.
2. Lujza
Ha nem szerettem volna még hazám,
Érted szerettem volna meg, leány,
Mely tégedet szült s édes szót adott
Ajkidra, szűmhöz tart méltó jogot.
Ha nem szeretnélek még tégedet,
Hazám tanítna, hogy szeresselek,
Ki bús anyámnak oly hü lánya vagy,
A hű fiútól illet hódolat!
3. Etelke
Ah, jól teszed, leány, hogy adsz emléklapot,
Melyről, ha feledél, olvashatod nevem,
Melyen te vésve vagy, ha a lap elszakad,
Szükségem sincs reá többé, - mert az szivem.
4. H. I.-nek
Külföldre mégy, öcsém,
Tanulni szépeket.
Én társúl egy kicsíny
Méhét adok veled.
Hallgasd s boldog leszesz:
Mint ő mézet csinál
Méregből - méz lehet
Mind mit tapasztalál.
S miként mézét a méh
Kasába hordja el,
Hazád legyen a kas,
Melyért munkálni kell.
S amint együttesen
Munkál az úti társ,
Ne dicsvágy, csak közügy
Vezessen, merre jársz.
Ha gyűlölsz, abban is
Kis méhedet kövesd,
Gyűlöljed a herét,
Mely munkálkodni rest.
S miként anyját a méh
Feltétlen tiszteli,
Anyád is tőled ezt
Méltán követeli.
5. Ida
Búcsuzásul ime, ime,
Nefelejtsnek szent virága,
Sárga és kék színnel ékes,
Nézd, mi zöld lengőke szára.
Sárga a féltés, ennélkűl
Ah, valódi szenvedély nincs.
Zöld remény a viszonlátra,
Elválás percében ez kincs.
De ha a sárga dacára
A zöld mégis elhervadna,
Akkor is fájó talizmán
Szűmnek a kék szín maradna.
6. Amália
Két arca van, leány, a szerelemnek,
Elbájol ez, az megdermeszt, megöl,
Enyelgő társa volt eddig szívednek,
Óh, bár sose tudj a másik felől.
7. Lamott R.
Hogy a végetlen szépet élvezhesse
A korlátolt emberkebel,
A jó Isten fény, illat és zenével
Osztotta azt a földön el.
Hogy illat, fény s zenének bűvarázsa
Együtt renghesse szűnket át - -
Isten téged teremte jókedvében,
Mint ígéző harmóniát.
8. Cserny Ida
Boldogságról irjak én e
Lapra néked, azt kivánod -
Ah miért? hisz azt szivedben
Lányka úgyis feltalálod.
Ird le, ird le nékem inkább
Egyetlen egy gondolatod,
Bírjak életem könyvében
Én is egy sugárzó lapot.
9. Csernyusné
Kis lelkek vígasztalnak
Sok veszteségidért,
Én nem, hisz jól tudom, hogy
Szivedhez egy sem ért.
Ami rajtad becses volt,
Az érintetlen áll,
S abban, amit szerettél,
Meg nem csalatkozál.
10. Emma
Jól tudom, bár ah nem érzem,
Mily kincs a nő, mely szeret.
A házoltár veszta lángja,
Amit keble rejteget.
Hogyha e szent láng kialszik
Összedűl a templom is -
Szűz kedélyed azt megadja
S férjed nyugodt, benne hisz.
11. Egy nevelő
A müvész, ki alkot s szépet hoz világra,
Önmaga tesz fűzért fényes homlokára.
Azt, ki a természet nemtőjét segéli,
Áldását és báját szétosztani, mérni,
A nemtő mosolygóbb arccal nézi végig.
De ki embert képez, Istenként cselekszik,
Míg előre küzd az ember, lelke él, hat.
S legszebb hála, amit egy fölemelt társ ad.
12. A csibukcsihoz
Nem hitvány bírvágy, felforrt szenvedély,
Mit istenszikra és végzet mivel,
Eggyé zavarja bár a gyáva pór,
Az süllyeszt, undorít, mig ez emel.
13
Legyek hát lepke, hogyha úgy kivánod,
De drága hölgy, te meg vagy a tavasz,
Melyekből élek, bájid a virágok,
Elvész a lepke, hogyha elhagyasz.
14
Kicsíny emléket igértél nekem,
De nem csodálom, hogyha elfeledted,
Egy szál virágot oly könnyen feledhet
Leejtni a dús nyár kopár helyen.
Te se csodáld, hogy én el nem felejtém,
Kopár helyen hiánya oly nagy, oly mély.
15
A bércnek, mit meg nem ingat a vihar,
Napsugárban sem terem virága,
Akinek szivében nem dult kárhozat,
Annak zárt az üdvnek is világa.
|
