Payday Loans

Keresés

Luca napja +
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2011. december 13. kedd, 08:11

luca napi szer

Luca napja

[Luca, Luca, kitty, kotty! …]
Luca, Luca, kitty, kotty!
Sáp, sáp, rud, rud, kukorikú!
Annyi csirkéjük legyen,
Mint égen a csillag!
Annyi pénzük, buzájuk legyen,
Mint földön a fűszál!
Akkora kolbászuk legyen,
Mint az országutja!
Akkora szalonnájuk legyen,
Mint az utcakapu!
A doktor, patika éhen haljon,
A barmuk zsirtúl megfulladjon!
A gazdaasszony sose lustálkodjon!
Luca, Luca, kitty, kotty,
Kukurikú!

Rábatöttös (Vas)

Képtalálat a következőre: „luca nap”
dec. 13. Az e napon ünnepelt r. k. szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. A legendák szerint előkelő szicíliai családból származott, fiatalon felvette a keresztény vallást. Szűzességet fogadott s mártírhalált halt; egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált. Neve a fény (lux) szóval áll kapcsolatban. A magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegőit megbüntette. Ezzel kapcsolatban → eredetmagyarázó monda, ill. → tabumondák ismertek:

1. Luca napján egy asszony kenyeret sütött, gyermeke bölcsőben feküdt. Luca beszólt az ablakon: „Mit csinálsz, asszony?” „Sütök.” „No, csak süssé.” Felkapta a gyereket, hogy bevesse a kemencébe. Az asszony rákiáltott: „Gyere ki Luca pucca, ég Szodoma és Gomora.” Otthagyta a gyereket. Ezért nem szabad sütni Luca napján (Borsod m.) –

2. Luca napján mosó asszony a figyelmeztetésre azt válaszolja: „Ó, mire Luca-puca eljön, addig haccó kimosok.” Kővé vált (→ kővé válás). Változatai: a) a megjelent Luca a párlósajtárt büntetésből ráborította, ill. belelökte a „pállóba” és „kipállotta”. Ezért nem szabad mosni Luca napján (Hont m., Somogy m., Bács-Kiskun m.) b) Vénlány „párutt” Luca napján, Luca asszony odament hozzá kis ruca képében. „Csak sáppogott, csak sáppogott a lába alatt.” A vénlány megfenyegette, mire a ruca felkapta, a párlósajtárba vágta, leforrázta (Somogy m.). A fenti mondák szerkezeti felépítése, párbeszédei állandóak, → fabulatok. Hiedelemjelentőségük abban áll, hogy Luca megszemélyesítésével a magyar néphit Luca-elképzelésének tisztázásához adnak támpontokat. –

 

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

Luca napja előestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták vagy szétszedték és a tetőn újra összerakták stb. (→ vénlánycsúfolás). Az utcákat a magyar nyelvterület É-i, kisebb mértékben a D-i részén Lucának öltözött, 3–6 tagból álló alakoskodó csoportok járták (→ alakoskodás). A házakban „meszelve”, falakra került a mésszel írt Luca név is. Különböző → köszöntő szokások is ismertek voltak: Ny- és D-Dunántúlon lucázni, kotyolni, palázolni jártak. Az előbbi területen „Luca-Luca kity-koty”, utóbbin „Kity-koty, kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, az utóbbi terület egy részén: „Luca fekszik ágyában”. A Garamtól az Ipolyig eső területen heverés volt a köszöntő neve. A szöveg kezdete itt: „Lucát jöttem köszönteni” vagy: „Vas legyen fazekjuk...” Ny-Dunántúlon a köszöntést, a lucázást szalmával, D-Dunántúlon pedig a kotyolást tűzifával, É-on a heverést fenőkővel, vassal végezték. – A jövő évre vonatkozóan időjósló (→ dió, → időjóslás, hagymakalendárium), termésjósló (→ lucabúza, → termésjóslás), szerelmi jósló (→ kivirágoztatott ág), megdobálás az ablakon, alma-cédulák stb. (→ szerelmi jóslás), haláljósló (→ haláljóslás, tollaspogácsa) eljárások voltak ismertek. Tilalmak (→ tilalom) és → előírások biztosították a baromfi (→ baromfitartás) hasznát: a tyúkok sokat tojjanak, de ne a szomszédba, a kakas keresse a tyúkot, sok legyen a kiscsirke. Ez utóbbi célból mondóka kiséretében megpiszkálták a tyúkokat: „Jó tojósak, jó tojósak legyetek!” Tilos volt varrni, de ajánlatos volt fejteni (babot, ruhát), hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. Hogy ne tojjanak szét a tyúkok, abroncsba szórták az eleséget; a kakassal erőset (fokhagymát, borsot) etettek, hogy jobban keressék a tyúkot. A gazdaasszonynak sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen.

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

Ezen a napon kezdték csinálni a → boszorkány felismerését biztosító eszközöket, amelyek rendszerint → karácsony éjszakáján fejeződtek be, ezekre a cselekményekre éppen a hosszadalmasságuk (tizenhárom napig készülésük) jellemző. Legáltalánosabb a karácsony előestéjéig készülő lucaszéke, amelynek anyagát, formáját előírás szabályozta. A többi felismerési mód (kifúrt kanál, kivirágoztatott ág) kisebb területre korlátozódott. A tizenháromféle fából készült széket a kat.-ok éjféli misére a templomba, a ref.-ok pedig a keresztútra vitték, „várat kerítettek” köré (szentelt) krétával, így megláthatták a boszorkányokat, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek. Hazafelé a széken ülőnek szaladnia kellett, és → mákot kellett szórnia maga után, mert a hit szerint a boszorkány üldözőbe vette, és csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott. A széket mindjárt el kellett égetnie.

Ezen a napon szépség- és egészségvarázsló (→ egészségvarázslás, → szépségvarázslás) eljárások is szokásosak voltak, pl. piros → almáról mosakodtak, ill. azt ették. – Míg szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerősebb, a „démonikus” Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. Néhány évtized óta Svédo.-ban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló (→ napfordulók) után növekvő fény megtestesítője. (→ még: kedd asszonya)

MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON

***

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

Luca napi szokások

A karácsonyi boszorkányleleplezést idejében el kell kezdeni. A néphit szerint erre a Luca napján elkezdett szék faragása az egyik legalkalmasabb eszköz.

Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon.

Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált. A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját.

Egy másik hagyomány szerint saját maga szúrta ki a szemét, hogy ne tetsszen kérőjének. Ezért is lett a későbbi szent a szemfájósok, és a vakok védelmezője.
A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.

A legnevezetesebb népi szokás az un. Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.

Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt, befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása. A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.
(SULINET)

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

***
Képtalálat a következőre: „luca nap”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

Luca, Lúcia (latin Lucia) ókeresztény szűz vértanú (†304 körül) és a népi hiedelemvilág jeles alakja (dec. 13.). A syracusai Lúcia igen közel áll a másik szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság. Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban, elzarándokolt Ágota cataniai sírjához. Itt anyja meggyógyult, ő pedig álmot látott, melyben Ágota megmutatta neki az igaz utat. Álmából felébredve közölte anyjával, hogy nem megy férjhez pogány vőlegényéhez, mivel van már jegyese: Jézus Krisztus. Kikérte örökrészét is, és azt szétosztotta a szegények között. Elhagyott vőlegénye följelentette a hatóságoknál. Miután nem volt hajlandó megtagadni előttük a hitét, sem föladni szüzességét, a helytartó bordélyba akarta vitetni, de hiába. Lúcia teste csoda folytán úgy elnehezült, hogy 50 (!) ökörrel sem tudták odavontatni. Ekkor a szokott módon megkínozták: égették, fülébe olvadt ólmot öntöttek, fogait kiverték, forró olajjal, szurokkal öntözték, melleit szétroncsolták, végezetül tőrrel torkon döfték, de addig nem halt meg ezek után sem, míg az utolsó kenetet föl nem vette.

Lúciát a mártírok pálmáján kívül a nyakából kiálló tőrrel, a lábánál ökörrel ábrázolják. Különleges attribútuma az égő olajmécs és egy szempár: egy tál, benne két szem, vagy két szemet virágzó leveles ágacska. Ennek magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered.



***

Bálint Sándor Ünnepi kalendárium
(részlet)

Az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Luciának ünnepét éppen erre a napra, hiszen a név a lux 'fényesség' származéka. December tizenharmadik napja a Gergely-naptár életbelépte (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja. Ez az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont. Ebből érthető tehát, hogy Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is. Tele van főleg asszonyi kezdeményezésekkel és változatos tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a primitív népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Most leghosszabbak az éjszakák, amelyeken a gonoszoknak, bűbájosoknak bőven van idejük arra, hogy téteményeikkel megrontsák az embereket, de a föld fiaiban is az elhárítás és előrelátás készsége is ilyenkor a legelevenebb.

***

Bogdán István: Régi magyar mulatságok
(részlet)

Luca napja a magyarságnál mint gonoszjáró nap egyúttal asszonyi dologtiltó nap lett, tüzet is csak a férfiak rakhattak. A boszorkányrontás megelőzése, illetve a gyümölcs, zsiradék, tojás, aprómarha-bőség biztosítása érdekében pedig sokféle varázslást végeztek. Legelterjedtebb, egyúttal a legtovább élő közülük a lucázás, más néven palázolás, kotyolás.
Hét-tizenkét éves fiúgyermekek szalmát vagy kis fatuskót húzva maguk után sorra járják a házakat. Beköszöntés után az ajtó elé vagy a kemence szögletbe hintettek egy kis szalmát, illetve rakták a fát, ráültek, és elmondták vagy elénekelték a varázslószöveget.
Általánosan elterjedt volt az a varázslás is, amelynek célja a boszorkányok távoltartása, illetve meglátása volt. Mindkettő Luca napján kezdődött, és a karácsonyi éjféli misé-ig tartott. Az előbbi célra a Luca napján a kémény alatt megkötött nyírfaseprő volt a jó, amellyel a tizenketted alatt sepregetni kellett, hogy a boszorkány ne juthasson a házba. A boszorkánylátásra a közismert Luca-széke szolgált.

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

***

Dömötör Tekla: Magyar népszokások
(részlet)

Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismerték a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője mindennap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.[Adja meg az Isten: ke(nd)teknek annyi csibéje legyen, mint az égen a csillag, csillag! …]
Adja meg az Isten: ke(nd)teknek annyi csibéje legyen, mint az égen a csillag, csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty!

*

Dömötör Tekla: A népszokások költészete

(részletek)

„Nagykovácsin vót ez. Egy legíny felőtözött Lucának. Egy bikának a nedves bőrét húzta magára. Mentek a legínyek, 12 óráig mentek. Bömbőt ez a legíny is, mint a bika. Az ment elő, a többiek mind utána szalattak. Mikó emut a 12 óra, le akarja vetni. Nem tudja. Orvos sem tudta levenni rúla. A 12 óra a varázslat ideje. Azér marat rajta. Soha többé nem tudta levetni. (Kovácsin fő nem őtözik Luca napján egy Luca-gyerek se, mer ránő, azt hiszik. Lucakor ki se menne.)”
(…)
„Csinálnak lucaszéket. Dehát az karácsonyig mindig készül. Aszt akkor elmennek vele az éféli misére, asztán akkor ráállnak, aszt megláttyák rula, hogy ki a boszorkány.
Az láttya meg, aki a széken áll, Luca székin. Aszongyák, hogy ilyen szarvak vannak a boszorkának. Egyenes. De kettő. Asztá akkor mikor vége van a misének, éjféli misének, akkor megy a lucaszékkel, mákot hullajt utánna, hogy had kapkoggyák a boszorkányok, ne érgye utol ütet, mer akkor agyonüti.” (Gyöngyöspata, Heves m. 1964.)

***

Katona Lajos: Folklór-kalendárium

Szent Luciának ugyanis, aki véletlenül éppen december 13-án szenvedett vértanúságot Siracusában, vajmi kevés köze van mindahhoz a sok babonához, amit halála évfordulóján s nevében véghez visznek. De már a nevében rejlik egy kis oka annak, hogy e babonák, amelyek egy része bizonyára már a szicíliai szűz vértanúsága előtt is ez idő tájához fűződött, éppen az ő alakja köré csoportosultak.

Az idő ugyanis, amelyről itt szó van, az egész világra és az egész emberiségre kiterjeszkedetten beszélvén, a téli napfordulat környéke. Rómát illetőleg pedig a Saturnáliák ünnepeivel esik egybe. A napfordulat csillagászati pontossággal 21-ére, a népies naptárban azonban hozzávetőleges meghatározással az e nap körüli hétre, tehát a 17-étől 25-éig terjedő, vagy még tágabb időközt véve fel, a 13-ától január 6-áig érő hetekre esik. Tehát éppen annak a szent időnek a közepe tájára, amely a keresztény egyháznak is nagy és jelentős ünnepi évszaka volt, habár egészen más okokból, mint a pogányoknak akár az ő Saturnáliái, akár egyéb, ezekkel rokon napfordulati ünnepeik. De azt az egy közösséget az egyház még sem tagadhatta meg az ő ünnepei, meg a pogányok ezekkel éppen egybe eső nagy napjai között, hogy a Jó pásztor nyájában is, meg az ördöngös bálványimádók községében is újjászületésen, megváltáson való öröm volt az ünneplés vezérhangja. Csakhogy míg ott a világ lelki napjának feljöttét, a bűn láncaiból való szabadulást ünnepelték: addig emitt az évenként megújuló, fogyta után nyomban ismét gyarapodó, növekedni kezdő kozmikus nap, a földi élet kútforrása volt az örömujjongás középpontja. A bámulatos véletlen, ha ugyan nem valami felsőbb erkölcsi törvény, talán az emberiség szellemi haladásának titokzatos műösztöne, úgy akarta, hogy egy őskori gazdasági és természetünnep törzsére kerüljön oltásképpen a szép s velős tartalmú Karácsony szent ideje, amelynek hosszas ingadozása a pogány és keresztény elemek teljesebb összekeveredésének csak kedvezett.

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

***

Jeles napok dalai

Luca, Luca kity-koty, tojjanak a tikjok,
A ti lányotoknak akkora segge legyen, mint a
kemence szája!
Lity-loty, kity-koty.

A ti lányotoknak akkora csöcse legyen, mint
a bugyigás korsó!
Úgy megálljon a maguk fejszéjük a nyelibe,
mint az én tököm pöcsöm a helibe!

Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fűszál!
Lity-loty, kity-koty.

*

Luca, Luca, kity-koty!
Tiktyok, lúdgyok jó ülősek legyenek!
Fejszéjek, fúrójuk úgy megálljon a helibe,
Mint a cserfa a tövibe!
Annyi tojások legyen, mint az égen a csillag!
Annyi pénzek legyen, mint pelyvakutyóban a pelyva!
Akkora disznót öljenek, mint a falu bikája!
Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a falu hossza!
Olyan vastag szalonnájuk legyen, mint a mestergerendájuk!
Annyi zsírjuk legyen, mint a kútban a víz!

*

Adja meg az Isten, kendtek ludjának
annyi zsibája legyen, mint a réten a fű - szál, fű - szál!
Refr.

Adja meg az Isten, kendtek diszna-
jának akkora szalonnája, mint az aj - tó, aj - tó!
Refr.

Adja meg az Isten, kendtek disznajának
akkora hája legyen, mint egy csö - bör, csö - bör!
Refr.

Adja meg az Isten,
kendteknek annyi pénze legyen, mint a pely-va, pelyva!
Refr.

Kendtek tikja
úgy megülje a tojást, mint én ezt a szal - mát, szalmát!
Refr.

***

Képtalálat a következőre: „luca nap”

Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom
(részlet)

Szüleim semmitől sem féltek, és én akkor úgy csodálkoztam ezen. Ők észre sem látszottak venni Luca-napját, legalább említésbe sem jött.

Éjfél táján azonban egyszerre fölrázott mindnyájunkat a Mari néni sikoltása a szomszéd szobából. Odarohantunk, hogy tán a kisleánykának lett valami baja. Mari néni szétbontott hajjal ott feküdt reszketve, félájultan, összerogyva a szoba közepén, s csupán szaggatott szavakkal bírta felhívni figyelmünket a kívül történőre.

Valóban pokoli zűrzavar hangzott kívülről, kutyavonítás, embersikoly, jajveszékelés s mennydörgésszerű roppanások.

Kitekintettünk az ablakon. A hold kísértetiesen világította meg a temetőt. A hóval borított sírdombok, mint legelésző bárányok, fehéredtek; csak kriptánk magas oszlopa piroslott.

Távolabb, a temető legszélén, hol a Palyus sírja volt, egy csodaszép leány állt, lebontott, fekete hajjal, csillogó, fényes szemekkel, s egy csomó óriási szelindek tépte, marta.

Márványhomloka, melyen valami démoni sötétség ült, sebből vérzett, karjairól az ing letépve egészen, s délceg testéről is cafrangokban lógott a ruha. A piros vér vékony vízsugár alakjában bugyogott föl melléből.

A vért piciny tenyereivel fogta föl, s a pokolbeli szelindekeknek szemközt fecskendezte, amitől azok üvöltve, fájdalmasan vonítva ugrottak szét, hogy csakhamar új dühvel ismét visszaforduljanak.

S mintha ezalatt sírok nyílnának a temetőben, kutya, kutya után támadt a fehér rögökből. Először csak fekete, apró pontok voltak, villámgyorsan növekedők, mígnem idegreszkettető csaholással csörtettek soha meg nem fogyó falkában a Palyus sírjához.

Atyám remegve csapta be az ablakot, s minket anyámmal, félájultan, ágyunkhoz vonszolt.

Reggelre nagy híre ment a faluban, hogy az éjjel, Luca-éjjelén, egy boszorkányt téptek szét kutyák alakjában az ördögök.

Képtalálat a következőre: „luca nap”

 

 

***

santalucia

A Lelki Paradicsom himnusza és imádsága

Ártatlan és gyenge Szűznek
Ellene agyarkodik,
Krisztus kedves jegyesének
Fejére dühösködik
Irigység és kegyetlenség,
Hogy gonoszra vihesse,
Méregtől forró ellenség
Lelkét hogy elveszesse.
De Krisztustól el nem válik,
Végig véle maradván,
Benne a szíve megnyugszik,
Ővéle mulatozván.
A szemei kitolatnak
Végre szent Luciának,
A tagjai kínoztatnak
A Krisztus mátkájának.
Így életed elvégezvén
Légy szemünk orvossága,
Lelkünk menyégbe vitetvén,
Légy szép világossága, Amen.

SZENT LÚCIA
December 13.
+Siracusa, 304 körül

Szent Lúcia és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.

Az 5--6. századi legendás szenvedéstörténet szerint Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Ez a város az ókori Szicília legjelentősebb központja volt. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az idegenben lévő sírnál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna anyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által. Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie, s amit hozományként birtokol, azzal tetszése szerint bánhat.

Siracusában legutóbb ásatásokat folytattak, és bizonyítékok kerültek napfényre Lúcia személye és vértanúsága mellett. Kiásták ugyanis az évszázadokon át feledésben lévő Lúcia-katakombát, s benne egy kultikus helyet, amely fölé nyolcszög alaprajzú katedrálist építettek. Ez egészen a17. századig Szent Ágota tiszteletére volt szentelve. Utána a templom összedőlt, és csak most, az ásatások során bukkant elő ismét.

Szenvedéstörténete szerint Lúciát állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert elesett a házasságtól és különösen a hozománytól. E leírásban jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását is, de nem valószínű, hogy ez a jegyzőkönyv a helyszínen készült. A hasonló, fiktív jegyzőkönyvekkel szemben mégis eredetiséget mutat, mert az érvelés, amit közöl, meglepően személyes és világos indoklású.

A bíró -- éppen úgy, mint Ágota esetében -- parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, ha már nem akar férjhez menni. Úgy gondolta, hogy ezzel majd kiűzi a lányból az állítólag benne lakó Szentlelket. Csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett: olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéből. Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.

A források nem szólnak vértanúsága időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A 6. században mozaikképet készítettek róla Ravennában. A nép és hivatalosan az Egyház is már az 5--6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött. Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625--638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot.

A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők -- köztük Dante is -- és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.

Ünnepe dátumából kiindulva -- a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszünetes törvénynap volt -- a nép gazdag szokáskoszorúval vette körül, amelyben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűntek. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek. Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepel.

Rómában a 6. század óta ünneplik.

Szenvedéstörténete tartalmaz néhány megragadó részletet. Amikor anyjával Ágota sírjától hazatért, kezdte szétosztani a vagyonát a szegények között. A vőlegénye bizalmasan megkérdezte Lúcia dajkájától, mit jelentsen ez. Az okos asszony az igazságnak megfelelően, jelentőségteljesen így válaszolt: ,,A menyasszonyod talált egy igen értékes kincset, amelyet meg akar szerezni magának. Most eladja mindenét, hogy azt megvehesse.'' Az ifjú ennek hallatára kíváncsisággal és boldogan várta a közeli napot, amikor ő is részese lesz Lúcia kincsének. De megdöbbenve kellett rájönnie, hogy Lúcia csak a szegényekkel törődik, szó sincs semmiféle olyan kincsről, amire ő gondolt. Kiderült, hogy a menyasszonya keresztény, erre bosszúból följelentette Paschasius bírónál.

A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit a magadhoz hasonló, ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez -- mondta neki Lúcia --, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én az én Istenemet félem. Keresd uradnak kedvét, én pedig arra törekszem, hogy Krisztus előtt legyek kedves. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''

Akkor a bíró megfenyegette, hogy nyilvánosházba záratja. Lúcia rettenthetetlenül így válaszolt: ,,Ezzel a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!''

Képtalálat a következőre: „luca nap”