Payday Loans

Keresés

A legújabb

Sarkadi Imre: Kőműves Kelemen PDF Nyomtatás E-mail
2011. december 09. péntek, 18:01

deva_citadel

SARKADI IMRE

Kőműves Kelemen
---------------

Már hat napja raktuk. Mit tud rágni az emberen hat ilyen nap! -- a
köveket úgy fogtam meg, s raktam a helyükre, mintha simogatással,
lapogatással kellene megóvni az összedűléstől. S tudtam, hogy úgysem
óvom meg. -- Jobb, ha hazamegyünk -- mondta Izsák naponta harmincszor
is. Olyan volt ez már nála, mint másnál a káromkodás. A fogát szívta
és nyújtotta, keservesítette a szavakat: joobb, ha haazamegyünk, úúgyis
a fene eszi az egészet... -- Máté még káromkodott is, abba-abbahagyva
a kőrakást. -- Kelemen, hogy is van ezzel a várral, hát átok ül ezen
a vidéken. Nem tudjátok? Itt hagyta egy asszony a gyerekét az erdőben.
Elpusztult, megették a farkasok.

S mikor jött a negyedik haszontalan nap meg az ötödik meg a hatodik,
s Izsák egyre szaporábban mondogatta a hazamenést, s Máté egyre
nehézkesebben nyögve hagyogatta abba a kövek emelgetését -- a
szentségit, hát sohasem lesz már ennek vége --, akkor mégis kellett
történni valaminek. Raktuk a falakat, s dőltek azok. Éjszaka a robajra
ébredtünk: hogy megint dől -- s ebéd közben arra fordult ki a szánkból
a falat: hogy megint dől. S néztük, csak néztük a környéket, köveket
meg erdőt, s gondoltunk szellemekre, itt hagyott asszonyra, meg arra,
hogy mi lesz ezután. -- Valami majd csak történik -- mondta Boldizsár,
s epeömlést kellett az embernek kapni, ha ránézett: meghízott a hat
nap alatt.

-- Hogy csinálod? Mi elsorvadunk bele, te meg gömbölyödsz.

Máté azt morogta, hogy Boldizsár maga az ördög -- de nem látszott
olyan igazi, szarvas, patás, sallangos ördögnek. Még csak kese-képű,
szikkadt Mefisztónak se, aki az agyában befelé viseli a szarvait --
ha ördög, hát elhájasodott, elgazduramosodott ördög --, gondoltam a
hatodik napon este, amikor Boldizsár azt javasolta, hogy valamit csak
kéne tenni.

Hát kéne.

De ő már tudta is, hogy mit. S beszélt, beszélt, hogy a rontást el
kell űzni a vidékről, lélekkel kell megtámasztani a falakat; rossz
lélek dönti, jó lélek támogassa. -- Hisz benne van a mi jó lelkünk,
napok óta már csak hálni jár belénk. De hálásra is odaadnánk, csak
ne omolna a fal. Csak kő maradjon kövön.

Hát csak hallgattuk, s figyelmesen néztük Boldizsárt, ő meg minket:
hogy ki mit forgat a fejében? S harapott a szalonnából: egy asszony
vétke -- mondta --, rossz asszonyé... Hát egy jó asszonynak kell
kiigazítani. -- No hiszen -- gondoltam s velem a többiek is, Máté
még a káromkodást is abbahagyta -- mióta építik asszonyok a várat?
-- De nem úgy -- mondta Boldizsár.

S elmondta, hogy jó lélek kell a falba, asszonyt kell beleépíteni.
Az majd tartja belülről. S néztük, mint bolondot, hogy honnan vegye
az ember az asszonyt, meg melyik bolond engedi, hogy befalazzák. De
beszélt Boldizsár, s a többieknek egyre elborult a képe -- hij, mondta
Izsák -- azanyád, vakarta a tarkóját Márton --, s láttam, hogy baj
lesz már. Láttam, s szóltam is: Menj, te Boldizsár, szamarakat
beszélsz. Hogy a saját feleségünket falazzuk a falba?

-- Nem -- mondta Boldizsár --, csak egyet. A legelsőt -- S ezt
rágták már a többiek is, látszott a szemükön meg a körmükön, ahogy
karcolgatták szemlesütve maguk mellett a köveket. S arra gondolt
mindegyik, hogy tizenketten vagyunk, meg arra, hogy... Persze hogy
arra, a mögöttük levő hat napra. Én is. Ha ez a hat nap, az nincs
mögöttünk, akkor nem esik ilyen nehezére felelni az embernek.
Boldizsár meg még továbbmondta: hogy jön még egy újabb hét, meg
nem is egy, hanem akár három is -- s egyre rosszabb lesz.

S milyen lesz az a rosszabb, ami rosszabb az eddiginél?

-- Meg aztán -- mondta Boldizsár -- elvállaltuk az építést, arra
is gondoljunk.

Gondoltunk, de egyébre még inkább. -- Mert azt hiszem, hogy holnap,
holnaputánra már látni, hallani is fogjuk a szellemet. Amint a falat
dönti. S aki meglátja ...

-- No hát -- mondta Máté. Többet nem szólt, de ez olyasmit jelentett,
hogy ő vállalja. Izsák még gondolkozott. Boldizsár egy szót se szólt,
csak nézett bennünket, jobbra, balra, a szeme meg olyan volt, mint egy
malacé -- ettől a szúrós malacszemtől féltünk valamennyien. -- Ami azt
illeti -- nyögte ki Izsák, s ezzel már ő is elkötelezte magát. Láttam,
hogy nem marad el a többi se. Gergely soká gondolkozott, s később már
csak engem nézett Boldizsár meg a többi is, akik mind vállalták. Mihók,
Karuj, Illés, mind a tizenegy.

-- Te is -- mondta nekem Boldizsár.

-- Hát te -- feleselt bennem az ellenkezés. Mire csóválta a fejét
Boldizsár, inkább a többinek, mint nekem: hát el lehet azt róla
képzelni, hogy ő nem. S befejezte a tanácskozást, ajánlotta is,
hogy kössük meg az egyezséget rögtön.

Meg is kötöttük. Mégiscsak ördög volt, mert egy negyedóra múlva már
láttuk a szekeret az úton. Tudta, miért kell sietni.

-- Kelemen, én úgy látom, a te feleséged -- mondta Boldizsár, pedig
láttam akkor már én is, nemcsak a szekeret, a lóról, kocsistól vagy
a fehér kendőről is megismertem volna, amivel integetett messziről.
De hisz megismertem volna én a zörgéséről is.

De nem ért még oda, s néztek a többiek, hogy mit szólok. Néztek, s
egyik másik szorosabbra fogta a csákánya nyelét, s a szemükben volt,
hogy: az egyezség. Én nem szóltam semmit, de ők annál inkább beszéltek
a szemükkel meg az öklükkel, ahogy összeszorult: hogy akire a sors
ráhozta. Meg hogy: másra is ráhozhatta volna. S a vár, aminek fel
kellett volna épülni, úgy feküdt ránk, mint egy nagy éjszaka, feketén
és lidércnyomásosan. -- Hát én nem -- mondtam, s láttam, hogy mozdul
a Karuj kezében a csákány, s parázslik a Máté szeme, Gergely meg
közelebb jött egy-két lépéssel. -- Hát az egyezség! -- de még mindig
nem szóltak egy szót sem. Ami rosszabb volt, mintha szóltak volna.

Nekem kellett volna szólnom, hangosan, vagy nem is szólni, hanem
nekimenni Boldizsárnak, annak az ördögnek. Nem volt már más segítség.
De Anna megérkezett, s köszönt nyájasan, mintha a legjobb helyre jött
volna. Fogadták, de nem olyan nyájasan: ott füstölgött a levegőben a
harag. Haragudtak Annára, meg féltek tőle, amiért mindjárt meg fogják
ölni. Kérdezte is: Mi van kegyelmetekkel? -- Mi van, mi van -- lehet
is erre felelni. S igyekeztem is nem felelni, csak a gyerek után
kérdezősködtem meg az otthoni állapotok után. Mintha nem lett volna
az már mindegy. Beszélhettem volna még egy darabig, hagytak időt a
többiek, de a végén már azt kívántam, hogy bár ne hagytak volna. S
már sürgette volna bennem a félelem, hogy legyünk túl rajta, ha túl
kell lenni.

S egy darabig még nem is hitte. Nevetett azzal a kislány-nevetéssel,
hogy: ti bolondok. Aztán nevetett még, de már komolyabban, ijedtebben,
s a szeme sarkából rám villant a tekintete, hogy vele nevetek-e én
is. De nem nevettem, a követ meg a mohát néztem magam előtt. S akkor
abbahagyta a nevetést, s tudtam, hogy most ő is csak néz, meg a
többiek is, hallgatagon, de az eltelt hat napra gondoltak, meg a
szellemre, ami a falat dönti, meg a véka aranyra, meg arra, hogy
hálistennek nem az ő feleségük... s akkorra már Anna úgy nézett
mindannyiunkat, mint gyilkosokat. S azok is voltunk már, nem egyebek.

Aztán nekiláttunk, és raktuk a követ -- a hangját se hallatta,
a szavát se, de sütöttem le a fejem közben, hogy a szemével ne
találkozzam, s láttam, hogy ezt teszi a többi is, hogy ne kelljen
ránézni. Beszélni meg nem lehetett, csak Boldizsár mert, az ördög,
a pokolfajzat, s a szavára úgy rezzentünk mindig össze, mintha a
templomban káromkodna valaki. -- Hé, ide még egy kanál habarcsot,
Máté -- s tudtam, hogy az Anna válla körül rakják már. -- Így ni --
mondta Boldizsár. Ördög volt, sátánfajzat volt, mert nem omlott a fal,
állt keményen, peckesen, reggelre is meg másnap reggelre is, és egyre
magosodott. Volt, aki belülről támogassa.

De ezt nem merte hangosan kimondani senki, s nem is beszéltünk ettől
kezdve már semmit -- még jóreggelt se, meg jóestét se, s megint eltelt
hat nap, aztán még hat, aztán számolatlanul még sok, míg készen voltunk
már, s a vár tövéből néztük, ezt mind mi raktuk, s nem féltünk már a
szellemtől, amelyik döngette, de igen attól, amelyik tartotta. --
Bevégeztük -- mondta Máté hang nélkül, mikor levette a kalapját, de
ijedten mindjárt fel is tette, mert nem lehetett már levett kalappal
állni a vár előtt, s hallgatott minden: a kő is, az asszony is benne,
meg az emberek is, akik közérakták. S tudtam, hogy már nincs mit
beszélni erről -- nekünk csak az építés maradt meg, nem a szó -- és
a munka meg a félelem: és úgy éreztük, hogy saját húsunk, csontunk
van a várba berakva.

(1947)

*

Sarkadi Imre - Én, Kőműves Kelemen


Magas Déva várát építeni kezdték,
Annak életügyét semmibe se vették,
Amit reggel raktak, estére leomlott,
Amit este raktak, reggelre leomlott.

Tizenkét kőmíves azt a törvényt tette,
Melynek felesége hamarabb jön ide,
Rögtön megfogassák, s bedobják a tűzbe,
A szép fehér hamvát keverjék a mészbe.



Rádióra alkalmazta: Wisinger István (1969)

Kőműves Kelemen - Gábor Miklós
Anna, a felesége - Vass Éva
Boldizsár - Mádi Szabó Gábor
Kőművesek:
Áts Gyula, Izsóf Vilmos, Mécs Károly, Papp Zoltán és Szabó Gyula
Vándor - Bihary József
Balladamondó - Jancsó Adrienne

Dramaturg: Lóránd Lajos
Rendező: Török Tamás

Hossz: 69 perc


*



LAST_UPDATED2