Vásár a XIX században
Gyere velem a vásárba Fussunk oda hamarjába Vehetsz majd ott minden szépet Ha nincs pénzed, majd csak nézed
Mulatság, sőt ünnep volt a vásár abban az időben, amikor a vevő és az eladó csak itt találhatott egymásra, amikor még nem voltak kirakatok, fényes üzletek, és a vevő csak a vásáron szemlélhette meg a portékákat. De mulatság volt a vásár azért is, mert itt találkozhatott az ember ismerősökkel, és más határbeli vagy messze földről való idegenekkel, akiktől híreket hallott, tájékozódhatott arról, hogy mi történik a világban.
Történelmi emlékeink igen szűkszavúan mesélnek arról, ami minket érdekel: a vásárról mint mulatságról. De menjünk képzeletben vissza a XIX. századba, és barangoljunk be egy akkori országos vásárt. Induljunk el, és nézzük meg előbb az „állatvásárt”, amelyet a városon kívül tartottak. Már messziről mozgalmas és színes látvány fogad, és valami leírhatatlan egyvelege az állati és emberi rikoltozásnak. Ahogy közelebb megyünk, a zsivajból kiválik a hajtók kiabálása, káromkodása. Mert bizony egykoron gyakran megesett, hogy a végtelen puszták csendjéhez szokott „csöves jószág” megvadult a zajban. Menjünk most át a lovakhoz, és nézzük meg, ott mint megy a vásár. A vevő a ló mellé lép, az eladó „megunszolja” a lóval, mire „árat akasztanak” vagyis alkudni kezdenek. Ha megegyeztek, a vevő a „kezét adja”, és leteszi a „felpénzt” vagyis a foglalót, vagy kifizeti a vételárat. A eladó gondosan megköpködi az első pénzérmét mondván: „Apád- anyád idejöjjön!”. Ezt követi az „áldomás”. Kívánjunk a vételhez hát mi is jó szerencsét felhajtván egy „icce” bort a „bornék” sátorban. Aztán menjünk tovább nézelődni. Haladjunk befelé a városba. Már a városkapu után kezdődik a kirakodóvásár. Ki- ki módja meg a vásárrendtartás szerint rakja ki a portékáját. Egyfajta árus egy helyre kerül. Külön utcája van a vargáknak, a szűrszabóknak, a gombkötőknek, a szíjgyártóknak, a fazekasoknak és a többi mesterség jeles képviselőinek. A madzagkötő mondókával csalogatja a vevőket:
Asszonyok, asszonyok gatyamadzag pöndölymadzag! Vastag madzag, széles madzag, keskeny madzag, fehér madzag, sárga madzag! Nem dicsérem, jól megmérem! Tessék kérni!
(Csanád megyei gyűjtés)
A fazekasmesterek gúlába felrakott tálaiban, tányérjaiban, a madárkákkal díszített pálinkás „butellákban” sokáig el lehet gyönyörködni. Veszek is „vásárfiát”, cserépsípot és malacperselyt. Megakad a szemem a könyvárus sátrán, amit sokan felkeresnek. Itt van ponyván kiterítve az olcsó szórakoztató irodalom, a széphistória, a népkönyv, meg aztán a „kalendárium”. A ponyvaárus „Rózsa Sándor” szenzációs históriáját kínálja:
Borzadjatok emberek Rózsa Sándor mit mívelt! Feledé ég parancsát, becsületre nem figyelt Szegény pásztort megrohant Negyedmagával levén Tőle fegyveres kézzel szép marháit elvevén
(Cirkonyás prózába, döcögős versbe szedve)
S ahogy elvonulok a könyvárustól nem sokkal odébb, nagy csődületet látok. De még nem is sikerült befurakodnunk a tömegbe már szétrebben a nép, majd eltaposnak. Kockázókat néztek, s csaláson kapván egyik a másikat megugrott a bicska, mire a nézők egy része pártot vállalva csatlakozott a verekedéshez. Bár a hazárdjátékot a törvény tiltotta, éppúgy nem sikerült megszüntetni, mint a koldulást. Koldusból is akad itt bőven. Ahogy széjjelkergetik őket, vissza szálingóznak, hozzájuk hasonlóan vásárról vásárra járnak azok is, akik nem a könyörület ösztönére bízták a jövedelmüket, hanem a maguk ügyességére. Jó lesz vigyáznunk, amíg nézzük, hogy a tetten ért tolvajt hogyan csapkodja meg a „vásárbíró” a „cédulaháznál”, nehogy közben lába keljék a „bugyellárisunknak”. Erre ugyanis szükségünk van, mert már jócskán megéheztünk, s finom illatfelhőket sodor felénk a szél, a vásár szélén felállított „lacikonyhák” felől.
Ez a lacikonyha, pedig pont olyan amilyennek Arany János lefestette A lacikonyha című költeményében:
Ejha cini cini! dövő dövő! Ott ám a jó világ, jó idő! Elül is ponyva meg hátul is ponyva: Sátorbul utcák: ez a lacikonyha… Onnan a bőgő mormolás hallik, Fülembe onnan klárinét nyilollik… De nem csupán egy zenekar lehet, Megszámlálhat vagy hatodfelet, … Hallik toborzó, tus vagy áldomás: Menjünk be, itt szokatlan élv kínál. Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog, Táncos betyárok érc tengere csattog; Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye, Éhes gyomornak bűbájos zene. Sátorban úgy mint sátoron kívül, Füstöt vet a bor a velő hevül, Az arc kigyullad, van dallás kacaj, Szitok, visongás, mindenféle zaj,
Bizony igyekeznünk kell, hogy nehogy itt ragadjunk mi is mulatozni, mert még sok a látnivaló. Megnézhetjük a „borbélyt”, aki ez idő tájt felcser is volt. Éppen fogat húz, miközben a páciens harsányan üvölt. Vagy a „vajákosokat” és „bájolókat”, akik suttyomban dolgoznak, mert ha rajtakapják őket, még jól járnak, ha csak kitiltják őket a városból.
Ismét nagy csődületbe botlunk, de immár nyugodtan odafurakodhatunk, veszélytelen látván a „képmutogatót”. Jókor ékeztünk, meghallgathatjuk a figyelemfelkeltést. Akár úgy, ahogyan Petőfi írta meg a Karaffa című drámatöredékében:
Füleljen, füleljen kinek füle vagyon, Nézze meg a képet, kinek szeme vagyon, Borzadjon üstöke, kinek haja vagyon, Ím egy történet, mely rettenetes nagyon
De úgy is kezdődhet akár, ahogyan Arany verselte meg A kép-mutogató című költeményében:
Debreceni sokadalom! Nézz e képre halld meg dalom: Szomorú történet esett, – Kin sok jámbor szív megesett – E szomorú időben; Arrul szerzék ez új verset Ebben az esztendőben.
A harsány szavú szónokló vagy énekes talán egy padon állt. Mögötte nagy vászon kifeszítve. Ezen több mezőre osztva, egy história eseményei rikító színekkel kifestve. Az énekes a kezében lévő pálcával sorra mutogatja a képeket, s az ábrázolt eseményt énekben adja elő. A história mindig borzalmas, de egyben romantikus esemény. A változó képek és az azt kísérő szöveg együttesét, a képmutogatást a mozi ősének tekinthetjük, de van, aki a képregény elődjét látja benne. A mozi és a képmutogatás közti döntő különbség az, hogy a képmutogatásnál utólag fizetünk, ha akarunk, mert az énekes az előadás után indul körbe kalapjával adományt gyűjteni, s ugyanakkor árulja az előadás nyomtatott szövegét is.
2. GYŰJTEMÉNY
Én elmentem a vásárba félpénzzel. Csirkét vettem a vásárban félpénzzel. Csirkém mondja: csip, csip, csip. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Récét vettem a vásárban félpénzzel. Récém mondja: rip hajnal. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Ludat vettem a vásárban félpénzzel. Ludam mondja: gi-gá-gá. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Juhot vettem a vásárban félpénzzel. Juhom mondja: be-he-he. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Kakast vettem a vásárban félpénzzel. Kakas mondja: bokréta. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Pulykát vettem a vásárban félpénzzel. Pulykám mondja: dandaru. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Disznót vettem a vásárban félpénzzel. Disznóm mondja: röf-röf-röf. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Kecskét vettem a vásárban félpénzzel. Kecském mondja: mek, mek, mek. Kárikittyom... Én elmentem a vásárba félpénzzel. Csikót vettem a vásárban félpénzzel. Csikóm mondja: nyihaha. Kárikittyom, édes tyúkom, elfogyott a félpénzem.
1. MELLÉKLET Kolta Magdolna: Képmutogatók, a fotográfiai látás kultúrtörténete Részlet
Gondolják végig, a legújabb kort megelőző időkben mikor, milyen gyakorisággal, hol találkozhatott a mindennapok embere rajzolt, festett képpel. Nem volt tévé, mozi, fényképezés, nem voltak illusztrált könyvek, csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak a saját könyvtár gyarapítását. Bizony, a köznapi polgár csak a templomokban és a vásárokon találkozott jobbára képpel. A képmutogató valamennyi későbbi vizuális mutatványforma ősfigurája, produkciója egyszerre használja az éneket, zenét, képet, s mindezen elemeket egy történet elmesélésére alkalmazza. A képmutogatás a középkori legendaéneklés közeli rokona, amikor a templomok falára festett képsorozatok előtt elénekeleték a szentek történetét. A képmutogatóval csak vásárban, búcsúban lehetett találkozni, annak is mindig egy meghatározott pontján produkálta magát. Az európai híradások a 17. század elejétől tudósítanak róluk. Az általában nyolc képre osztott vászon előtt egy padon állt az énekes, s egy pálcával sorra mutatva a történetet ábrázoló képeket, sípláda (néha hegedű vagy más egyszemélyes hangszer) kísérete mellett elénekelte a versbe szedett történetet. A (zömmel rém-) történet célja mindig az ézelmi hatáskeltés, a borzongatás, az erkölcsi javítás: a képmutogatók történetei tele voltak gonosz mostohákkal, uzsorásokkal, gyilkos anyákkal, tűzvésszel és árvízzel. Dalstrófák váltakoztak prózai szövegekkel, közben a mutatópálca mutatta az aktuális jelenetet, a produkció valódi audiovizuális médium, egyszerre volt irodalom, zene és képzőművészet. Az énekes előadás után prózában, most már zenei kíséret nélkül is elmondta az erkölcsi tanulságokat hordozó történetet, segédei pedig a nyomtatott szöveget árusították. Az igazi üzletet ezeknek a nyomtatott füzeteknek az eladása jelentette, a 19. században a képmutogató már gyakran kiadók alkalmazottja. A képmutogatók szabadtéren produkálják magukat, és azért nem szednek belépti díjat, mert a néző nem jegyet vesz, hanem a végén vásárol,és hazaviszi a kinyomtatott, kis képes füzetkét, mintegy a ponyváról. A 19. század második feléből fennmaradt képek általában olajjal vászonra festett sorozatok, alul-felül léccel, hogy könnyen összetekerhető, ill. felakasztható legyen bárhol. Egy-egy többnapos vásáron több történetet is bemutatott a mutatványos, aki ezért kisebb készlettel utazott városról városra. A fennmaradt képek megmosolyogtatóan kezdetlegesek, általában cégtáblafestők művei. Mivel a közönség viszonylag távol áll, s a részleteket úgyis rábízzák a szövegmondóra, csak jelzésszerű az ábrázolás, egyetlen követelmény, hogy a szereplők könnyen felismerhetőek legyenek, hordozzák szerepkörük attribútumait. A hatás lényege, hogy a néző egy helyett több képet lát, a történet időbelisége is kidomborodik, mert egy narratív sorozaton vezeti végig a képmutogató. Egyetlen kép mindig csak a szöveg illusztrációja lehet, a sorozatban viszont, amely egymással összefüggő képeket mutat, egy teljes történetbe helyezkedhetünk.
A történetek célja mindig a megindítás, az erkölcsi javítás, a gonosz mindig megbűnhődik, a gyilkos, a mostoha a történet végén csúnya halált hal, a szerelmesek egymásra találnak. Szem nem marad szárazon. A vásár látogatói a megfelelő mennyiségű étel, ital elfogyasztása, a megveendők beszerzése után imígyen érzelmileg is megkapták, amire vágytak.
Magyarországon 1846-ban Stornó Ferenc örökített meg vázlatkönyvében egy vásárjelenetet: „rajta német sapkás, pálcás képmutogató, felesége hárfakísérete mellett a kezében tartott röplapcsomón is kínált történetet históriázza az előtte lévő, lemezre vagy vászonra pingált emberfejről.” Petőfi Sándor Karaffa (1848–49) című drámatöredékében is fellép egy képmutogató, méghozzá a Zrínyi–Nádasdy összeesküvés történetével: „Komédiás jön egy póznára tűzött nagy vászonképpel, mely kivégeztetést ábrázol.” A történet elején és végén ott állnak a jellegzetes bevezető és tanulságot megfogalmazó sorok:
„Füleljen, füleljen kinek füle vagyon, Nézze meg e képet, kinek szeme vagyon, Borzadjon üstöke, kinek haja vagyon, Ím egy történet, mely rettenetes nagyon.
…
Halandó emberek, ti példát vegyetek, Öfelsége iránt hűségben legyetek, Mint e gonosztevők ti úgy ne tegyetek, Hogy a földön soká igyatok, egyetek.”
Arany János A kép-mutogató (1877) című balladája a műfaj szabályai szerint tíz képre bontva meséli el a grófkisasszony és a szegény diák szerelmét.
De ott voltak a képmutogatók a húsvéthétfői gellérthegyi, a pünkösdhétfői svábhegyi mulatságokban is, sőt kései utódaik a nagyvárossá nőtt Budapest utcáin is. A Hölgyfutár például 1853 júniusi számában közli a képmutogatók torzrajzát, az alábbi kommentárral: „a Zugligetben néhány nap előtt ponyvára festett képek előtt egy érdemes művészpár igen szomorú nótát énekelt el ”. Jókai örökítette meg A hajdani hangos Budapest című írásában a verklist, aki „felesége éneklése mellett nagy viaszkosvászonról magyarázza a legújabb hírhedt gyilkosságot a kíváncsi közönségnek”.
De mi a helyzet magukkal a képmutogató táblákkal? A vásári használat egyben azt is jelentette, hogy alig volt esélyük a túlélésre. Ma mindössze egy hazai tábláról tudunk, Gulyás Miska és Káposzta Sári szomorú históriájáról. Nagyobb számban maradtak fenn azok a szövegek, amelyeket ponyvakiadványként árusítottak a képmutogatók. Csatkai Endre A képmutogató című tanulmányában például négy, a soproni Romwalter nyomdában készült, német nyelvű szöveget sorol fel.
Egy különös „szövegközlés” is fennmaradt, ugyanis a Hölgyfutár 1853. évfolyama tette közzé a Szilaj kínok című produkció ironikus-parodisztikus leírását, sőt, a lap történetében ritkaságként az egyes szövegrészekhez tartozó képet is mellékelte.
Az egyszemélyes vállalkozást üzemeltető képmutogatóknak – gyakran sebesült katonák, kiöregedett színészek adták erre a fejüket – ugyanúgy meg kellett küzdeniük a távolról jött embert, a gyüttmentet övező idegenkedéssel, mint az ördöglámpásokkal utazóknak. Ráadásul a hatóságok sem nézték őket jó szemmel, a koldusokhoz és vagabundokhoz sorolták őket. „A kóklereket, a guckkastenekkel és varázslámpákkal vándorló embereket, és azokat, akik idegen állatokkal, torzszülöttekkel, és más ún. ritkaságokkal lépnek fel, bábosokat és zenészeket” fel kell tartóztatni és át kell adni a hatóságoknak – szólt a bécsi városi rendőrség parancsa 1801-ben.
Most pedig ugorjunk egy nagyot időben és térben, 1906 körül járunk, az Egyesült Államokban. Kukkantsunk be egy ötcentes moziba! A színpadon zongorakísérettel érzelmes románcot zeng egy félhivatásos énekes, s mellette a kifeszített vásznon egyre-másra tűnnek fel színes diaképeken a dal szövegét illusztráló jelenetek: a szöveget soronként jelenítették meg egy-egy kézzel színezett képen. Refrénként megjelent az „Énekeljük együtt ” felirat, s a közönség örömmel kapcsolódott be az előadásba. Olcsó kisvárosi mozik színpada alakult át a filmek közötti szünetben pódiummá, s a kisváros művészi babérokra vágyó ifjai boldogan énekelték a románcokat. Valószínűleg Az elveszett kisgyermek volt az első diapozitívokkal illusztrált sláger, s a régi recept szerint szomorú sorsú árvák hányattatásait mutatta be A szomszédunkba miért nem jött el a Mikulás? című dal. A refrénénekléssel megfogott közönség másnap nagy számban vásárolta a dalok kottáit. Változtak az idők, mégis megtalálhatjuk a régi vásári képmutogatók szinte valamennyi fogását az ötcentes románcok néhány éves tündöklésében. 1914 után a régi mozikat fokozatosan átépítik, a zenei divatban átveszi az uralmat a ragtime, ami semmiféle illusztrálást nem tűr, s a félmilliósra becsült diakészlet úgy ahogy van eltűnik, megsemmisül. A képmutogatás örökre bevonul a holt mutatványok panteonjába.
Sok érv szól amellett, hogy a képregényeket is a képmutogatók nagy családjához soroljuk. Hiszen ugyanazokat az ősöket tiszteli a képregény is: a képsorokban elmesélt történetfolyam az egyiptomi papirusztekercseken vagy a bayeaux-i kárpiton ugyancsak képekben jelenik meg. A középkori Angliában korán megjelennek az ún broadsheet-ek, a vallásos vagy aktuális tartalmat hordozó fametszetek, amelyeken szöveg és egyszerű rajzú, vastag vonalú kép egyaránt található. Emléklapokat árusítottak az igazán nem ritka kivégzések népes közönsége számára, később a híres emberek karikatúrái a kicsit műveltebb, a politika iránt érdeklődő közönséget célozzák meg. Amikor a 19. század közepén a fotómechanikai sokszorosító eljárásokkal lehetővé válik a rajzok reprodukálása, olcsóbban, nagyobb példányszámban tudják megjelentetni a képeket: az Illustrated London News (1842) például külföldi háborúkra, az Illustrated Police News (1864) pedig gyilkosságokra, akasztásokra, szenzációkra szakosodik. A 19. századi humoros magazinok (pl. a Punch) hasábjain is a kép, a vizualitás a fontosabb elem, a szöveg csak magyarázó, kommentáló szerepet kap. Amikor pedig Amerikában újságfogyasztó közönséggé kell nevelni a nyelvet alig beszélő bevándorlókat, ismét csak a képek segítenek a klasszikus képregény megszületésében: Joseph Pulitzer New Yorker World-jének hétvégi mellékletében feltűnik a Yellow Kid, s kalandjaival a képregény.
A képmutogatók és a képregények közös vonását épp az adja, hogy mindkettő alaptörvénye: „képek segítségével elbeszélni egy történetet, és szöveget kizárólag akkor alkalmazni…, ha a szükséges információt a rajz már nem képes közölni”. A megértés lélektanilag azon az absztrakciós képességünkön alapszik, hogy képesek vagyunk két képkocka idő- és térbeli távolságát áthidalni, folyamatosnak érzékelni a cselekményt, a kiesett időt, teret, tehát, folyamatos tartammá tenni a különálló metszeteket. És a képregény rendületlenül hódít, egyes országokban igen-igen népszerű, Brüsszelben még saját múzeuma is van.
Forrás: http://www.fotomuzeum.hu/kepmutogatok/
2. MELLÉKLET A képmutogató ének (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
3. MELLÉKLET
Arany János A KÉP-MUTOGATÓ Énekes história
4. MELLÉKLET
GULYÁS MISKA ÉS KÁPOSZTA SÁRA érzékeny históriája.
Mostam minden ember ide halgass.
Mindenkinek fogd be szád letyen.
És halgastok, hogy ez az érzékeny
Historia milyen szip megyen.
Gulás Miska és Káposztás Sári,
Kik egymásnak nagyon szeretik,
Egyik másik kitör a navala
Mégis egymásért nem lehetik ............................... fertig.
Káposzta Sári ety dönörü lán
Kinek párja soha nem lesz vót,
Csigos Pali czifra legin nalkat
Ö neki ed völegin meg vót
Gulás Miska szegin csigos legin
Szegin mind ed kodis boskor tót
Mégis dönörü Káposzta Sári
Neki üvé szeretője vót ........................................... oh Gott
Káposzta János a pösze paraszt
Felesiged Fazekas Mari
Eröltetik övé Sári lánát
Házastársul szép Csigos Pali
Káposzta Sári ezt nem akarja
Inkáp kutpa peleugrik supsz
Gulás Miska szerencsés
És szájával megcsókölta czup ................................ czup czup.
Káposzta János a püszge paraszt
Ostornéllel Sári megferi
Felesiged, ki Fazekas Mári
Nutófával segiti neki
Gulás Miska semmi nem teheti Tépi haja rettenetesen
Csigos Pali czifra legin nalkát
Karika türüvel mekjelen ......................................... len len.
Üd az óra a nad esküvőre
Men a násznip templomba beli
Káposzta Sári a szép menaszonn
Fölegine a Csigos Pali
Gulás Miska lopta lovon nargal
Elrapolta szép menaszonát
Csigos Pali szaladja utána
De nem kapta csak a lu farkát ............................... kát kát.
Gulás Miska és Káposzta Sári Ed erdöben pihennek leült
Csigós Pali ed piksztol puskával
Gulás Miska püff neki meglütt
Káposzta Sári szörnü orditja
Szegin Miska jaj de meghottál
Kiáltását meghallja két sandár
Csigos Palit torkon megfokták ............................. hapták.
Gulás Miska hüséges szeretét
Másnap koporsóba petesznek
Csigos Pali djilkos az etattát
Szépen akasztanyi elvisznek
Káposzta Sári a szép menyaszszon
Fájdalmában eszed vesztette
Két fölegin vot, most egyse nincsen
Kinjápa koszoru megette ...................................... tette.
JETZT KOMMT DIE MORÁL
Tanuljatok ebből anya apák
Kit lán szeret annak add oda
Mert ha lán olan naton szeret
Iken köner mekpolondulja
Gulás Miska hüséges szeretöt
Angyalok a menbe felviszik
Csigos Pali tyilgos az ebadtát
Ördögök pokolba peteszik ..................................... prószit.
KÉP MELLÉKLETEK
http://www.tankonyvtar.hu/eletpalya-epites-100214-582
|