PETŐFI SÁNDOR ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.
Kedvesem, te űlj le mellém, Űlj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl.
Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet.
(Erdőd, 1848. november)
*
MÓRA FERENC: A CINEGE CIPŐJE
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinegemadárnak.
Szeretne elmenni, ő is útra kelni. De cipőt az árva sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához, szalad a vargához, fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga, nem ér ő most arra, mert ő most a csizmát nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának, a bölömbikának, kár, kár, kár, nem ilyen akárki fiának!
Daru is, gólya is, a bölömbika is, útra kelt azóta a búbos banka is.
Csak a cingének szomorú az ének: nincsen cipőcskéje máig se szegénynek.
Keresi-kutatja, repül gallyrul gallyra: "Kis cipőt, kis cipőt!" - egyre csak azt hajtja.
|