Döbrentei Kornél A MEDVEÖLŐ HALÁLA
Az 1956 novemberében hősi halált halt Gérecz Attila emlékére
Tüdőtágulásban renyhül ez a zárka-légszomjú Magyarország, ahogyan belézúdul az öröm-tömény népképviseleti harangzúgás, mert kivonulnak a barbár-neszezésű orosz tankok, még Szent Iván éje előtt, mikor ki nem hamvadó jánosbogaraktól világlik az árvacsalán, akár a te emléked, Attila; homokóra-töltelékké megdarált tested kipereg a hernyótalpak közül, mégis, ifjúságod Zeusz-villámította izmokkal kötözted az érinthetetlen magassághoz, nem kotorhat zsigereid közé a szimbólumállattá megnyomorított, kampós mancsú medve, kikezdhetetlen vagy már, ki voltál magad is önerős MEDVEÖLŐ -
Olvaslak az összekongatástól koptatott lombok alatt, a júniusi vehemens-zöldben bujálkodó tetvek ragacsossá emésztik az idillt: kübliszagot zihálnak a láz gyehennáján sistergő rózsák és megbüdösödik az olajfa meg a hárs ikrásodó illata is, posztóba bugyolált smasszercsizmában lopakszik a szél, vissza a stációs időbe: Vác, Márianosztra, Gyűjtőfogház ? kis magyar szabadság-turizmus-, és végül ideiglenesen állomásozó sírod a Klauzál téren a golgotás sorrend; koporsód befejezett kék volt, fölmérhetetlen, mint most az ég, s az általad kilőtt két harckocsi úgy lobogott, mint most odafönt az öntüzében tobzódva veszteglő nap s a SZEMBENÉZÉS liturgiája volt, ahogy odajárultál a harmadikhoz, oly vakmerően, hogy az Isten, a keresztfa-szokott, megtagadva a TANÚSÁGTEVÉST, elszégyenülve takarta el szemét, hogy ne lássa, amint a lánctalpak komótos csikorgással maguk alá törik testedet.
Olvasom börtönfalak pórusain át kisugárzott verseid, negyven vagy negyvenezer év mire elértek ide, ahol most az összkongatástól koptatott lombok alatt a tetvek ragacsossá emésztik az idillt.
Budapest, 1991. június havában
|