Csete István: Nagy próbatétel

Nagy próba a fejedelmi magasság, hogy kegyetlenségre ne forduljon és az Istentől való elpártolásra ne jusson.

A világnak első arany idejében, úgy tetszik, ilyen elsőség nem volt az emberek között; nem olvasom, hogy mondotta volna az Úr Isten: Dominamini hominibus, uralkodjatok az embereken; azt tudom, a tenger halain, erdők vadain, oktalan állatokon uralkodó hatalom az embernek adatott mint Isten képét viselőnek, hogy annak birodalma alá magokat az oktalan állatok megaláznák. Idő jártában, valamint a tagokat elfödőző ruházat és köntös, a bűn után csúszott bé az emberi szokásba, és a szokásból végre tisztesség lött, kínyesség és pompa, ami a bűnnek ostora vala: nemkülönben a fejedelmi magasság, elsőség, uralkodás a természetnek párosságában eredetit a bűntől vette, és hamar példát, akit a földön nem talált, lehozá az égből, ahol látszatik a csillagok között különböző fényesség és nagyság, ahol teremtett az Isten nagyobb világosságot, hogy vezetné a napot és kisebb világosságot, hogy vezetné az éjt; és ihon éppen a két világosságok előadták magokat annak a gyermeknek álmában, ki a Jákob házában nagy reménségre nevelkedik vala: Láték álmomban (úgymond), mintha a Nap s a Hold és a tizenegy csillagok imádnának engem. Az József álmát azonnal magyarázni kezdék a királyi uralkodásra, mivelhogy a computus a Jákob háza népét világosan hozá ki, az öreg atyját, az anyját, a bátyjait: Numquid rex noster eris? Talán királyunk lészesz, és birodalmad alá vettetünk? Királyi névnek vagy a képe is a tizenegy pátriárkákban megolthatatlan harag s egyenetlenség szikráját neveli vala, akiből egy álom sok bút, siralmat árasztott az öreg jámbor apjok házára.

Nem is csuda, ha a föld alatt megrekedett szelek földindulást okoznak, és minden újítás szokott valami változást hozni magával, annyival is inkább az uralkodásra való vágyódással nehezen fér össze az arany szabadság, kiben nagy sebet ejt, aki mások nyakára kéván ülni, mikor az olyan megnyergelést se törvény, se szabadság, se igazság nem szenvedi. A vízözön után Nemródról van írva: Ipse caepit esse potens in terra, et erat robustus venator coram Domino; ő kezde hatalmas lenni a földön, és nagy vadász vala az Úr előtt. És utána veti: Principium Regni ejus Babylon; az ő országának kezdete Babilon. Félek rajta (úgymond Oleaster), az ilyen vadászat mire fakad, a vadakon kezdetik el, lovagolni, puskázni, őzeket, szarvasokat kergetni, dárdával általverni ezeken kezdik a hatalmasok: Ferarum venator et insidiator, an hominum? dubitum est; a vadaktól a jószágra lépni, és onnét az emberekre, mely könnyű? szabadságoktól, végre életektől megfosztani ott, ahol az uralkodás kezdetinek a neve sem jó, Babilon, zűrzavar, fenekkel felfordítani minden törvényes igazságot, rendet, békességet. Az ilyen consequentiákat és történhető változásokat akarván távoztatni az Úristen, a királyságról emlékezetet nem tett: Dominum in principio noluisse Reges instituere, quoniam optime noverat eos statim in tyrannos convertendos; eleinten (úgymond) az Úr nem akara királyokat emelni, általlátván, mely hamar megesik, hogy az olyan magasság kegyetlen uralkodásra fordul, és ami annál is szörnyűbb, netalán akitől az olyan birodalmat vették, magok nagyra tartásával elpártoljanak a mindenható Istentől és elszakadjanak, és az ilyen magasságok közül egyik olyan szóra ne fakadjon valaha: Quis est Dominus, ut audiam vocem ejus? Kicsoda az Úr, hogy annak szavát halljam? Az ilyen magasság két ilyen mélységbe ejtette Izraelnek első választott királyát, Sault, akinek esete feltett célunkhoz képest igen szomorú példa és nagy orátorok nyelvén forgott tragédia, ki abban a magasságban, akit Istentől vött, és akinek trónusát mások is mint oszlopok hadi erősséggel és sok verítékekkel támogatják vala; ki hinné? Dávidot, maga vejét, érdemes emberét halálra vadászta minden ok nélkül, hazájából sok victoriái után kinyomta, kergette, üldözte. A harag, irigység, kegyetlen garádicsok gyanánt szolgáltanak továbbra, hogy a mindenható Istentől is végezetre elpártoljon, akinek Sámuel által világosan megizent parancsolatját kétszínű cselekedeteivel megmocskolná, és éllel ellenkezőt cselekednék. Tanuld meg, jó keresztyén, imádni s nem vizsgálni az Isten itíleteinek mélységét; miért hogy az nagy hatalmú Isten, akinek tárháza dicsőséggel és gazdagsággal rakva, némelyeket alacson állapotjokról nagyra magasztalni nem akar, és igyekezetek alatt a fát levágja, szárnyaikat idején kitépi, hogy ne röpülhessenek in mirabilis super se; általlátja, hogy a dicsőség, mely nem Istentől való, hordozza őket, és ha a polcot, akire vágynak, megnyernék, örök romlás lenne a vége, malomkő és gyehenna mélysége. Ilyen consideratiókat foglal magában az a primus, valamely országban, közönségben adatott elsőség, aki arra vágy, vagy ha arra választatik, meg nem tudja böcsülni a talentom magasságát, akit vészen. Venit autem primus dicens.

A ponttól kezdetik a linea: úgy az új királynak tulajdoníttatik a gonosz vagy a jó példa.

Annál is nagyobb főszédülés valamely országban felsőséget viselni, ha az olyan méltóságban előtte való példát nem talál, akinek dicséretes nyomába lépjen a választott személy, és kíntelen másoknak is magáról hagyni példát és tanúságot oly nagy dologban, aminémű egy birodalomnak felállítása, ahol parancsolunk nem barmoknak, hanem emberek sokaságának, akik az Isten képét és hasonlóságát viselik, hogy a fejedelmi tisztet közöttük viseljük, Non dominandi libidine, sed officio consulendi; nec principandi superbia, sed providendi misericordia; nem mint uralkodók, hanem mint könyörületes atyák, mintha azokat mind magunk szültük volna. Egy király nem születik magának, hanem másoknak, már azoknak különböző szabadságit, erkölcsit, hajlandóságit mintegy tükörbe maga eleibe tenni, különbözőképpen igazgatni, magát alkalmaztatni azokhoz, akiktől a birodalmat vette, az Istenhez mindenek fölött, akinek kezébe van a király szíve, gondos és királyi dolog; olyan országban főképpen, ahol különböző religiók volnának, többire Istennek tiszteletivel ellenkezők, ha elhatalmaztak a bűnök, ha igyekezetiben volna nagy házakból kivágni a bálványt, a bitangot visszaadatni, átkot tiltani, káromkodó nyelvekre lakatot tenni, Istennek tiszteletit mindenütt felállítani; mert vagy irtózik az ilyen csalánhoz nyúlni, és midőn a kezit félti, maga lelkét megsérti vagy megtámadja, és kész a méreg, a füstölgő harag, pártütésre néző indulatok; nem mindenkor lehet a hadakban is bízni, vagy erő is nincs annyi és tehetség; innét tűzláng, amonnét víz. A következő successorok dolga más, mert ők a birodalomba, mint Ádám az elkészített palotába, készen jőnek bé, a másoktól fundált törvényekre szabott rendre, az előttök uralkodó fejedelmek példáját látják, s abból formát vehetnek szép rendin való igazgatásra. A följebb említett Saul király is annyi akadékon talán és változásokon által nem esett volna, ha magát vezérelheti vala az előtte való magasságok példájával; a jó község a papok helyébe királyt kévánt magának adatni: adatott király büntetésül és ostorul. Ha látta Isten, hogy hármas elpártolása után letétetik a székből, miért adott nékik ilyen fejedelmet? Az Isten nem nézi azt, mi leend valaki a választás után, akit mostani állapotában itíl méltónak lenni, hogy választassék arra, amire érdemes; a jelenlévőt nézte itt Saulban, nem a jövendőket; akkor szent volt Saul alacson állapotjában; ha a magasságban feje elszédült, megengedte Isten (úgymond Szent Gergely pápa) az ő esetit mások példájára s tanúságára. Hogy az utána választandó király, Szent Dávid venne példát az előtte valótól, néki mit köllene cselekedni, magát mitől óvni s félteni. Vajon a vétkek, botránkozások, akikkel rakva a világ, kiknek tulajdoníttatnak, ha nem akik elsők és kalauzok a bűnben? Bethelben az aranyborjakat amely kéz felmagasztalta, első volt. Qui peccare fecit Israel, aki Izraelt bűnbe hozta; a következő lelki romlások, akikre kaput nyitott, mind annak tulajdoníttatnak Isten előtt. Oh elsőség! retteghető magasság! Oly félelmes dolog a pártos angyallal mennyekben, ide alá Saullal, Jeroboámmal fejedelmi elsőségre vágyni, az ilyen tengerbe előttök való példa nélkül bémenni, mondjam-e, vagy rohanni vakon, és mint a punctumtól kezdetik a linea, úgy maga erkölcsiből successorinak, akit kövessenek, példát támasztani: regis ad exemplum, szerencsés fejedelem, ha ki példa nélkül első, aki a megnyílt Veres-tengerbe bátorkodik az Isten győzedelmes zászlóját előre vinni, és utána a seregeket az örök szabadság partjára költöztetni: Quod me videritis facere, hoc facite. Amit láttok tőlem hogy cselekszem, azt cselekedjétek. Ihon az új Aminadab. Venit autem primus.

Micsoda garádicsokon ment Szent István a királyi felségre?

Nincs kétségem, hogy a régiebb keresztyén imperiumból s országokból való dicséretes fejedelmi emberek, Constantinusok, Theodosiusok, Clodovaeusok a keresztyénység mellett Isten vezérlése alatt viselt dolgait hírül vehette Szent István király, mert mi lehet a királyhoz illendőbb, mint királyok életit olvasni, és azoknak a méltóságnak párosságáért nyomokba lépni? Tanulhatott mások romlásából is, vagy égen, vagy földön, akik Istennel végig meg nem maradtak, és szomorú kimenetelekkel mutatták, hogy nincs tanács az Úr ellen. Én a szent király koronáját abból kezdettem ma fűzni, hogy az új országban, ahol még példát nem talált, maga példa lött, és fejedelmi virtusoknak első szent fundátora; hogy ahol magának átkot, másoknak romlást, országnak elsillyedést okozhat vala, ha Istennel ellenkező, ha kegyetlen és vérszopó tyrannus, ha pokollal cimboráló fejedelem belőle válni talált volna (és a kincses országban, tömérdek pogányság között félteni nem lehetett-e?), ő ellenben Istennek kegyelmével fejedelmi keresztyénségével eget, földet, hazáját, successorit és maradékinak emlékezetit magára örökre kötelezte a felvállalt királyi elsőséggel. Venit autem primus.

Oh szent király, ki már az anyád méhéből isméretes valál az te Uradnál Istenednél! aki már akkor neveden hívattattál a koronára! És azon már búsulni nem lehetett, hogy a mennyei hivatallal együttjáró ajándékok is, a fejedelmi bátorság, erősség, hatalom, kincsek, victoriák meg nem adattassanak annak, aki Istentől választatott az ország igazgatására. Az Úristen voksolhat, akire tetszik, és ezerek közül elválasztja, de micsoda jelből vesszük azt észre, ki légyen az a candidált személy? Ah! annak fejedelmi vesszeje megvirágozik azonnal, és bimbók fakadnak abból és megisméri az egész ország, hogy az Isten keze munkálkodik ott.

De akit rendkévül maga az Isten választja is, annak választásáról szükség hiteles bizonyságot és acceptatiót tenni ide alá, mely az ország voksa által lészen meg; mivelhogy nem egy emberért választatik a király, vagy két-három urak akaratjára, hanem az országért, akiben uralkodik az Isten; az okáért vox populi, vox Dei, a főrendek és statusok akaratja szükségesképpen kévántatott arra, hogy ne látszatnék az Istennel ellenkezni a candidált személy, ha a hercegi házból született, az égből megjövendöltetett, fejedelmi erkölcsökkel felruháztatott magyart királyságra felkenettetni kévánná az egész ország, s avégre úri követséget küldene az apostoli székhez. Második Sylvester pápához kiáltja az ország: Adj nékünk királyt, aki törvénnyel minket itíljen! A te fiadban és aklodból való juhodban, szentséges Atya, feltalálod mindazokat, valamik egy keresztyén fejedelemhez illendők; annak engedelmességét lásd meg, ki a kész trónusba egy nyomást tenni nem akar híred nélkül, minek előtte a magasságbéli Istennek akaratját tőled meg nem érti. Kezedből várja a koronát. Nem oly sovány ugyan a magyarok földe, hogy annyi aranya ne volna, akiből egy királyi süveget csináltathasson; nálad a hatalom, tőled a confirmatiót, tőled az áldást magára s az országra (mely ebben megegyezett) venni kévánja; hogy az őfelőle lött előbbi prófétálásokat confirmáljad, pecsételjed bé magad, aki Isten képében tétettél építeni s öntözni, még az Isten nevelkedést adjon a jó kezdeteknek. Így már bátran országolhat és trónust, ahol még eddig nem volt, fundálhat; példát nem találván, példa lehet; tükörül mások eleibe is tétethetik, aki mennyből hívattatik, országtól választatik, főpásztortól megáldatik.