MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
ÖTÖDIK SZÍN
(Athénben. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reg.)
ÉVA Csak erre, erre, kedves kis fiam. Nézd, arra ment el gyors hajón atyád, Csatázni messze hon határain. Egy durva nép él ott, mely vakmerőn Fenyegeté szabadságát honunknak. Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam, Hogy az ég védje e hon igazát, S vezesse közénk hős atyádat épen.
KIMÓN Ugyan mért ment atyám oly messze földre, Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet, Ha szép nejét meg bú emészti honn?
ÉVA Óh, jaj, ne ítélj jó apád felett, Istennek átka űl oly gyermeken. Csak a szerelmes nőnek van joga Kesergni férje nagy lépésein, Miket ha nem tesz, megszégyenlené. Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.
KIMÓN Félsz hát, anyám, hogy gyenge, megverik?
ÉVA Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog, Csak egy van, amitől őt félthetem, Hogy önmagát nem győzi meg.
KIMÓN Hogyan?
ÉVA Van a léleknek egy erős szava A nagyravágy. A rabszolgában alszik, Vagy szűk körében bűnné aljasul. De vérével táplálván a szabadság, Naggyá növeszti, mint polgárerényt. Ez költ életre minden szép s nagyot, De hogyha túl erős, anyjára tör, S küzd véle, míg elvérzik egyikök. - Ha e szó benne túlerőre jutna, Ha megcsalhatná ezt a szent hazát, Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam. (A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek.)
ELSŐ A NÉPBŐL Nem hall az ember semmi izgató Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.
MÁSODIK A NÉPBŐL És itthon is oly álmos minden ember, Tán senki sem kohol már terveket, Mint hajdanán, miknek kivitelére A felséges nép torka kellene. Ma reggel óta járom e helyet, S szavazatomra nem akad vevő.
ELSŐ A NÉPBŐL Unalmas élet, mit van tenni már?
HARMADIK A NÉPBŐL Nem ártana egy gyönge kis zavar.
(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd.)
ELSŐ DEMAGÓG Odább! ez a hely itten az enyém. Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek. (A nép helyeslést üvölt.)
MÁSODIK DEMAGÓG Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét! (A nép kacag és tapsol.)
ELSŐ DEMAGÓG Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg. Polgárok! fájva emelek szavat, Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot Porig alázni; s egy nagy férfiút Kell vonnom bírószéketek elé A dísz-szekérről.
MÁSODIK DEMAGÓG Jól kezded, gonosz! No, csak virágozd fel az állatot, Mit áldozatra szántál.
ELSŐ DEMAGÓG Félre innen!
A NÉPBŐL Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót. (Rángatják a második demagógot.)
ELSŐ DEMAGÓG De bármint fáj szivem, mégis beszélek, Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép, Még hadvezérednél is többre nézlek.
MÁSODIK DEMAGÓG Ez árus lelkü, éhenholt csoportot, Mely eb gyanánt a hulladékra les Gazdái asztaláról? - Óh, te gyáva, Ízlésedet nem írigyelhetem.
A NÉPBŐL Le véle, ő is áruló, le véle! (Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)
ÉVA Szent Aphrodíte! óh, fogadd, fogadd el Ez áldozat füstét, hallgasd imámat: Nem zöld babért kérek férjem fejére, Családi enyhet csak bajnok szivére.
(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)
A SZOLGÁLÓK Hallgasd meg őt!
ERÓSZ Óh, nő, a tiszta szív Áldása rajtad! -
A KHARISZOK És a Khariszok Oltalma véled! -
A SZOLGÁLÓK Hála, Aphrodíte!
ELSŐ DEMAGÓG Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész Eladta a hont.
MÁSODIK DEMAGÓG Óh, hazudsz, hazudsz! Hallgassatok, vagy késő bánalomnak Ér szégyene.
ELSŐ A NÉPBŐL Le onnan, szemtelen! (Egészen a tömegbe sodorják.)
ELSŐ DEMAGÓG Ifjúságod virága van kezében, Lemnoszt be bírta venni egy csapással, S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.
HARMADIK A NÉPBŐL Halál fejére.
ELSŐ POLGÁR Nos, kiáltsatok, Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki. (Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek.)
ÉVA (felemelkedve) Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.
KIMÓN Egy árulót itélnek el, anyám.
ÉVA (a csarnok lépcsőzetére lépve) Szivem mindig szorul, ha éhező nép Itéletét látom nagyok felett. Ha sárba hull a fényes, kárörömmel Szemléli a pór, gúnnyal illeti, Mint hogyha önmocskát is igazolná.
MÁSODIK A NÉPBŐL Uram, rekedt vagyok, s kiáltani Szeretnék.
MÁSODIK POLGÁR Itt van, kend meg torkodat.
MÁSODIK A NÉPBŐL Aztán mit mondjak?
MÁSODIK POLGÁR Mondj halált fejére.
A NÉPBŐL Halál! halál! -
ÉVA Kiről is van tehát szó?
MÁSODIK DEMAGÓG (hozzája lépve) Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb, Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.
ÉVA Miltiádészről? - Óh, nagy istenek! S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?
KRISZPOSZ Engedj meg, asszonyom, kettőnk közül Csak egyik élhet. Három gyermekemmel Tart, aki így szavaztat.
ÉVA Jaj neked, Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít! Bár megbocsájtok, hogyha éhezel. De hát te, Therszitész? s ti mind, ti mind, Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok, Mert a kapuktól ellenségteket Férjem veré el. - Óh, hálátlanok! -
THERSZITÉSZ Ah, asszonyom! keservesen esik bár, De mit tegyünk, ez a néphangulat: Ki kockáztatja minden birtokát, Dacolva a felgerjedett habokkal!
ELSŐ DEMAGÓG Kimondom hát a nép itéletét. (Lucifer mint harcos, rémült arccal, szaladva jő.)
LUCIFER Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!
ELSŐ DEMAGÓG Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk Nincs-é előttük?
LUCIFER Éppen ő az ellen. Megtudta, mit forraltok ellene, Felkelt szivében a méltó harag, S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.
MÁSODIK DEMAGÓG Ti hoztátok mindezt ránk, árulók.
A NÉPBŐL Üssük le őket. - Éljen a vezér! - Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. - Mindennek vége. -
ELSŐ DEMAGÓG Nincs. Hódolni néki Elébe a kapukhoz!
ÉVA Istenek! Az ítélet fájt, melly által nekem Elvesztél férjem, óh, de keserűbb, Hogy igazoltad azt - bár visszanyerlek. -
ELSŐ A NÉPBŐL Fogjátok el nejét; ha városunknak Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.
ÉVA Meghalnék érted, férjem, szívesen, Csak a hon átka gyermekem ne érné. -
KIMÓN Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem, Megóv e szentély minden bántalomtól.
(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. - A nimfák eltűnnek.)
LUCIFER (kacagva kezét dörzsöli) Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek Kacagni ott, hol szívek megrepednek. (a templom felé fordulva) Csak e mindig megifjuló, örökké Szépnek látása ne zavarna folyvást. Úgy fázom idegenszerű körében, Mely a mezetlent is szemérmetessé, A bűnt nemessé és a végzetet Magasztossá teszi rózsáival S az egyszerűség csókos ajkival. - Mért késik oly soká az én világom, A torzalak, a kétes rémület, Hogy elriassza e káprázatot, Mely küzdelmemben a már-már bukó Embert mindannyiszor fölkelti újra. - De majd meglátjuk, hogyha a halál Borzalma eljő hozzánk nemsokára, Unalmas árnyjátéktoknak vajon Nem lesz-e akkor itt végső határa. (A nép közé vegyül.)
(Ádám mint Miltiádész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)
A NÉPBŐL Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember.
ÁDÁM Mi vétketek hát, amiért könyörgtök? S a gyöngétől mit kérhet az erős? - De nőm nem jő elém, se gyermekem; Tán csak nem érte őket bántalom! - -
ÉVA Ah, Miltiádész, mért is jössz, ha nőd Sem bír örülni jöttödön. - Fiam, Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel... Ah, Még jó nevet se hágy reád atyád! -
ÁDÁM Mi ez? nem értem. A nép esdekel, Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. -
ÉVA De jobban vérzik a hon és szivem. Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén. -
ÁDÁM Nem illet-é rangomban ily kiséret? Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged Továbbra is tisztemnek megfelelni. Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe, A felséges népnek kezébe téve Hatalmamat, beszámoljak neki. Im, elbocsátlak, bajnok társaim, Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát. S most én is e kardot, Athéne Pallasz, Szentelve tűzöm oltárod fölé. (Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)
ÉVA (férje nyakába borulva) Ah, Miltiádész, hol van boldogabb nő, Mint a te nőd, nemes nagy férfiú! Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos Hozzád, mi nagy, mi szép!
ÁDÁM Ti kedvesek!
KIMÓN Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám, Az jól van téve. -
ÉVA Óh, ne szégyeníts meg, Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.
ÁDÁM Fiam! Atyád kardját mutasd be te.
KIMÓN (a kardot felakasztva) Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot, Mig egykor érte hozzád eljövök.
ÉVA E kettős áldozathoz az anya Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le. (Tömjént áldoz.)
ELSŐ DEMAGÓG (a szószéken) Nem volt-e igazam, hogy áruló? Hogy Dáriusz megvette? tettetés csak A seb, nem kíván ellene csatázni.
A NÉPBŐL Halál reá.
ÁDÁM Mi zaj az odakint?
ÉVA Ah, Miltiádész, rettentő beszéd az: Árúlónak mond újra a tömeg.
ÁDÁM Nevetséges vád; engem, árulónak, Ki Marathónnál győztem?
ÉVA Óh, hogy úgy van. Gonosz világ az, mellyet itt lelél.
ELSŐ DEMAGÓG Mit késtek őt elfogni? (Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)
ÉVA Miltiádész! E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. - Miért is oszlatád szét a hadat? E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel? Csak láncot érdemel e csőcselék, Mely érzi, hogy te szűletél urául, Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve, S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. -
ELSŐ DEMAGÓG Halljátok-e, egy áruló neje Miként beszél? -
ÉVA Az a nőnek joga, Hogy férjét védje, mégha bűnös is, Hát még ha ollyan tiszta, mint uram! És ellensége ollyan korcs, miként ti. -
ELSŐ DEMAGÓG Mért hagyja a felséges nép magát Így becsmérelni.
ELSŐ A NÉPBŐL Hátha igazat mond.
ELSŐ POLGÁR Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok, Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.
A NÉPBŐL Halál reá. -
ÁDÁM Takard el e fiút. Ne lássa vérem, s el, nő, e kebelről. A villám, melly a szirtre csap, ne érjen. Csak én haljak meg - vagy miért is éljek, Midőn látom, mi dőre a szabadság, Melyért egy élten küszködém keresztül.
ELSŐ DEMAGÓG Mit tétováztok még.
A NÉPBŐL Halál reá!
ÁDÁM E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, S a szolgaság, vérengző eszközévé Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek. Csak egyedűl én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.
LUCIFER (félre) Elmondtad a sírverset önmagadra, S utánad illőt sok nagy síroromra. -
ÁDÁM Vezessetek le. Nem veszem igénybe Tovább e szentélyt. (Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve.) Ím - készen vagyok. -
MÁSODIK DEMAGÓG Védjed magad, még nincsen veszve semmi.
ÁDÁM Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék Védelmemül.
MÁSODIK DEMAGÓG Tedd meg, hisz ez a nép Csak az imént porban csuszott előtted.
ÁDÁM Ah, épp azért minden haszontalan, Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.
LUCIFER Kijózanodtál-é hát?
ÁDÁM Óh, nagyon.
LUCIFER Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek Nemesb ura voltál, mint ő neked?
ÁDÁM Lehet, de mind a kettő kárhozat; Más név alatt a végzet ugyanaz. Hiú törekvés azzal küzdeni, Nem is fogok. - Aztán miért, miért is Vágynék magasra bármi hő kebel. Éljen magának, és keresse a kéjt, Mellyel betölti az arasznyi létet, S tántorgjon ittasan Hádész felé. - Vezess új útra, Lucifer, vezess, S kacagva nézem más erényeit, Más kínjait, csak élveket kivánva. Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek - Egykor lugost varázsolál nekem A sivatagba, hogy ha még fiamból Polgárt nevelnél tisztes anyaként: Bolond vagy, méltán gúnyol a leány, Ki festett arccal a bordélyban ül Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal. Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. - Vérpadra mostan, büntetésemül. Nem mintha aljast bírtam volna tenni, De mert nagy eszme lelkesítni bírt. (Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja a fejét.)
ELSŐ DEMAGÓG Végezzétek ki. Éljen a haza!
LUCIFER (félsúgva) Szép búcsu, nemde? - Nos, vitéz uram, Nem borzogat most furcsán egy kevéssé A torzképű halál rideg szele? -
ÉVA Ah, Pallasz! meg nem hallgatád imámat. -
(A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)
ÁDÁM Pallasz meghallgatott. - Az ég veled, Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.
LUCIFER Átok reád, hiú ábrándvilág, Megint elrontád legszebb percemet. -
ÉVA Átok reád, te közlelkű rideg nép, A boldogságot durván illetéd, S üde virága menten porba hullt. Pedig nem ollyan édes a szabadság Neked, amillyen fájdalmas nekem volt. - ______________________________________________
+
Madách Imre: Az ember tragédiája (Rádiójáték) Szerző hangoskonyv @ 2010/07/30 Főbb szerepekben: Ádám – Hegedűs D Géza; Éva – Bánsági Ildikó; Az Úr – Sinkovits Imre Zenéjét szerezte: Viktor Máté | Kiadó: Magyar Rádió Játékidő: 02:28:38 (148:38) | Bitráta: 64 Kbps / 22 mHz / Mono http://hangoskonyv.wordpress.com/2010/07/30/madach-imre-az-ember-tragediaja-radiojatek/
|