TEMETETLEN HOLTAK - IGAZSÁG ÉS IRGALOM

Haimón és Kreón  drámai konfliktusa és a görög hübrisz

KAR
Boldogok, kiket nem látogat meg életükben sorscsapás,
Mert akiknek isten rázta meg palotáját,
Nemzedékről nemzedékre kúszik házukban a romlás,
Mint hullám a tengeren,
Hogyha thrák szelek zavarják
S felkavarják végigfutva rajta, a mélységeket,
Mély örvényből hömpölygetve
Sós és szennyes áradást,
S zúg a szélcsapkodta, hullámverte partok sóhaja.

Ősidőkből száll a Labdakidák házára szemünk előtt
Holt apákról, kik nem menthették fel ivadékukat,
Szenvedésre szenvedés, így mérte rá valamely isten,
És nincsen feloldozás.
Most a legvégső gyökérre,
Mely még Oidipusz házának új, derűs tavaszt igért,
Vérszomjas sarlót emelnek
Alvilági istenek,
Tőlük jött e lélekrontó, észt megbontó őrület.

Hol van Zeusz, te szent erőddel
Megmérkőzni büszke férfi?
Mert a mindent ellankasztó álom sem bénítja meg.
Hónapok szünetlenül
Jönnek, mennek, ám időtlen
Olümposzi ragyogásban
Vagy nem vénülő király.
Tegnapon s a holnapon
És a messze eljövendőn
Egy a törvény: nincs halandó,
Ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.

Messze jár a jó reménység,
Embernek gyakorta áldás,
Ámde gyakran könnyelmű vágyakkal hálójába csal,
S addig észre sem veszik,
Míg parázsra lép a lábuk.
Aki mondta, bölcsen mondta,
S mint igaz szó szállt reánk,
Hogy a rosszat érzi jónak
Az, kinek lelkét az isten
Űzi pusztulás felé,
Ámde baj nélkül csak kurta perceket fog élni az.

Jön Haimón

De jön épp Haimón, gyermekeid
Közt a legifjabb. Hallotta talán már
Mátkája, Antigoné
Sorsát, s a kijátszott
Szerelmet siratja el ő is?

KREÓN
(a karhoz) Minden jósnál jobban megtudjuk ezt hamar,

Haimónhoz

Fiam, csak nem haraggal jössz atyád elé,
Választottadra mért ítéletem miatt?
Ha bármit is kell tennem, hű fiam maradsz?

HAIMÓN
Apám, tiéd vagyok, te tűzöl célt elém,
S tanácsaid követni mindig kész vagyok.
Mert nincs szerelmi frigy, mit többre tartanék,
Mint azt, hogy életem vezesd jóságosan.

KREÓN
Így is kell mindig érezned, fiam, s apád
Szándékát minden másnál többre tartanod,
Azért imádkoznak méltán a férfiak,
Hogy engedelmes gyermeket neveljenek,
Ki szembenéz ellenfelükkel, s tiszteli
Atyjának jó barátait sajátjaként.
De az, ki engedetlen gyermeket nevel,
Csak bajt idéz saját fejére, s evvel is
Ellenfelének gúnykacajra nyújt okot.
Ó, gyermekem, ne add el józanságodat
Asszony szerelméért, de vésd eszedbe jól,
Hogy még az ölelése is fagyot lehel,
Ha rossz asszonnyal osztottad meg ágyadat.
A legnagyobb sebet gonosz barát üti.
Köpj hát utána, s küldd mint ellenségedet
Hádészba ezt a lányt, keressen férjet ott.
Kezem között bizonyság arra van, hogy ő
Ellenszegült, egész városban egymaga.
A nép hazugságon ne fogjon engemet,
Inkább haljon meg ő, Zeuszt, törzse istenét
Hívhatja már. Ha tűröm, azt, hogy egy rokon
A rendet bontsa, mit mer az, ki távol áll?
Ki helyt tud állni férfimódra otthon is,
Igazságosnak az s csak az mutatkozik
A város életében is. Megbízom én
Az oly parancsnokban, ki szót fogadni tud,
S ha kormány mellé rendelik, s körötte zúg
Dárdák esője bár, szilárdan áll helyén.
Törvényt ki sérti s méghozzá szándékosan,
Vagy azt gondolja, hogy parancsolhat nekünk,
Az én helyeslésemmel nem találkozik.
Akit királlyá tett a nép, követni kell
Minden szavát, legyen jogos, vagy jogtalan.
Mert fejetlenségnél nincs nagyobb veszély,
A városok pusztulnak, házak általa
Dőlnek romokba, és baráti fegyverek
Kicsorbulnak. De hogyha elvállalt a nép
Fegyelmező hatalmat, az megmentheti,
Ezért meg kell a város rendjét védeni,
S hogy asszonykéz megbontsa, hagyni nem szabad,
Ha meg kell lenni, győzzenek le férfiak,
De asszony rabjának ne mondjanak soha!

KARVEZETŐ
Nekünk, ha meg nem lopta értelmünk a kor,
Tetszett minden szavad, bölcsen beszélsz, király.

HAIMÓN
Atyám, az emberész az istentől való,
S ennél nagyobb kincset képzelni sem tudok.
Hogy tán beszédedben hibát találok én,
Nem mondhatom, s nem is szeretném mondani.
De felmerülhet másban is jó gondolat.
S nekem talán előnyöm az, hogy láthatom,
Mit is cselekszik és miket beszél a nép.
Mivel tekintetedtől fél a nép fia,
Nem mondja, mit te nem szeretsz meghallani.
De én homályban élek, és kihallgatom,
Hogyan siratja már a város ezt a lányt,
Ki bár a legjobb minden asszonyok között,
Dicső tettéért rútul kell meghalnia.
Hisz édes testvérét temette el, mikor
Véres csatában elbukott, s nem hagyta, hogy
Szétmarcangolja dögmadár s falánk ebek.
Ily tettéért arany jutalmat érdemel -
Mondják a némaságot meg-megtörve már.
Atyám, kisérje jó szerencse lépteid,
Ennél nincsen számomra semmi fontosabb.
Fiúnak atyja boldogságánál van-é
Nagyobb öröm, s ennek, ha boldogul fia?
Csak bár egyetlen elvedről tennél le már,
Hogy más okos beszédét meg se hallgatod,
Mert az, ki mindig csak saját eszére ad,
S úgy véli, másnak nyelve sincs és lelke sincs,
Üresfejűnek gyakran az mutatkozik,
Bölcs ember az, ki másoktól tanulni tud,
És semmi húrt meg nem feszít túlságosan.
Megláthatod, ha jő a téli áradás,
A hajlékony fa el nem veszti ágait,
A másik nem hajlik, s tövestül pusztul el.
Vagy nézz vihartól vert hajót, a túl erős
Deszkázat el nem enged, ez fordítja fel,
S úgy imbolyog a pusztulás felé.
Engedj a jó tanácsnak, és másíts a szón.
Ha véleményemet, habár ifjabb vagyok,
Elmondanom szabad: legjobbnak tartanám,
Ha már mindentudónak születne meg
Az ember, ám ha nincsen így, mert nincsen így,
Jó még az is, ha más szavára hallgatunk.

KARVEZETŐ
Uram király, mindketten jól beszéltetek,
Hallgass reá, s ő is hallgatni fog reád.

KREÓN
Csak nem fogunk öreg korunkra még ilyen
Ifju legénykétől tanulni bármit is?

HAIMÓN
Semmit, mi helytelen. Ha ifjú is vagyok,
Korom ne nézd, inkább a szót, magát tekintsd.

KREÓN
A rendbontók ügyében mersz emelni szót?

HAIMÓN
Gonosztevők mellé evvel sem álltam én.

KREÓN
Gonosztevőnek nem mutatkozott e lány?

HAIMÓN
A nép a városban nem ezt rebesgeti.

KREÓN
Talán a nép határoz abban, mit tegyek?

HAIMÓN
Hogy ez mily éretlen beszéd, nem látod át?

KREÓN
E föld királya más, vagy én uralkodom?

HAIMÓN
Nem város az, mi egy ember tulajdona.

KREÓN
Kié a város? Nem királya birtoka?

HAIMÓN
Ám akkor légy király a puszta föld felett.

KREÓN
Nyilvánvaló: a nő pártjára állt ez itt.

HAIMÓN
Akkor te nő vagy, mert én csak rád gondolok.

KREÓN
Gonosz fiú, atyáddal perbe szállni mersz?

HAIMÓN
Mert látnom kell, hogy jogtalanságot teszel.

KREÓN
Tekintélyem megóvni volna jogtalan?

HAIMÓN
Az istenek tekintélyét sérted vele!

KREÓN
Gyalázatos beszéd, a nő hálózta be!

HAIMÓN
De én gonosztett hálójába nem jutok.

KREÓN
Hiszen minden szavad csak őérette van.

HAIMÓN
Érted s értem s a síri istenek miatt.

KREÓN
Asszony bolondja, csak nekem ne hízelegj!

HAIMÓN
Te csak beszélsz s mást meghallgatni sem kívánsz?

KREÓN
Nem éred el, hogy éljen s hitvesed legyen.

HAIMÓN
Mást is megöl halála, hogyha meghal ő.

KREÓN
Még fenyegetni mersz te engem, szemtelen?

HAIMÓN
Ennek nem szemtelenség ellentmondani?

KREÓN
Ebből is sírva fogsz kijózanodni még.

HAIMÓN
Apám ne volnál, mondanám, hogy nincs eszed.

KREÓN
Igen? Hát esküszöm, te nem soká örülsz,
Hogy így gyalázhatsz engemet büntetlenül.

A szolgákhoz

Hozzátok hát a gyűlölt nőszemélyt ide,
Haljon meg itt mindjárt, a vőlegény előtt!

HAIMÓN
Nem, nem, ne képzeld, hogy szemem láttára fog
Meghalni ő! Hanem szemed se látja már
Az én arcom többé, keress barátokat
Akik hajlandók tűrni őrjöngésedet. (El)

KARVEZETŐ
Fiad vad indulatban ment el, ó király.
S az ő korában ez veszélyes is lehet.

KREÓN
Tehet s gondolhat már emberfelettit is,
A két leány sorsát nem változtatja meg.

KARVEZETŐ
Hát mind a két leánynak meg kell halnia?

KREÓN
Az ártatlannak nem, valóban jól beszélsz.

KARVEZETŐ
S milyen halálra szántad azt a másikat?

KREÓN
Embernemjárta pusztaságba elviszem,
És ott a szirtodúba zárom élve őt,
S melléje ételt éppen annyit tétetek,
Hogy városunk a vér bűnétől ment legyen,
Ott kérje Hádészt - mert az istenek közül
Csak őt szolgálta - hogy megmentse életét,
S ha nem, hát megtanulja végre, hogy milyen
Hiába volt mindig Hádészt szolgálnia. (El).

KAR
Erósz, te legyőzhetetlen,
Erósz, ki a zsákmányodnak esel.
Ki a lányka szelíd arcán
Lelsz pihenőt,
Bejárod a tengereket, s a paraszti tanyákat,
És meg nem menekülhet előled
Isten se, halandó sem, s az eszét vesztette el az, kit elérsz.

Igazszivű embereket te
A bűn gyalázatába viszel,
Te most e családban a békét
Megzavarod,
Hogy győzzön a vágy, mit a lány szeme kelt, szerelmet ígérve,
S az örök törvény trónjára felüljön,
Így játszik, mert nincs ki legyőzze, az isteni Aphrodité.

De már magam is áthágom a törvényt,
Mikor ezt látom, mert nem tudom
Feltartani többé könnyeimet,
Látván, hogy a minden élő közös
Nászágya felé megy Antigoné.

SZOPHOKLÉSZ - ANTIGONÉ (részlet)

http://mek.oszk.hu/00500/00500/00500.htm