HELTAI GÁSPÁR FABULÁI

Egy pórról, a sárkányról meg a rókáról.

Egy valamelly sárkány lakik vala egy folyó vízben. És midőn igen nagy záporok lettenek és a vizek igen megáradtanak volna, elvivé a víz a sárkányt messze. És mikoron megapadott a víz, szárazon marada a sárkány és el nem mehete. És midőn sokáig ott gyötrődött volna a verőfényben, arra jöve egy szegény pór a lován és reátalálván, megkérdé a sárkányt, mondván: Mit gyötrődöl itt? Mit forgasz? Felele a sárkány: A nagy ár hozott ide és nem mehetek el és igen nagy gyötrelemben vagyok a napnak hévsége miatt. Kérlek tégedet, ne hagyj. Köss a lóra, vigy szokott hellyemre. Sok aranyport adok tenéked, hogy igen gazdag léssz. Megsajnálá a pór a sárkányt és felemelé a lóra és megköté, hogy le ne esnék a lóról és az ő szokott hellyére vivé. Mikoron immár a lóról levette volna, monda a sárkánynak: Ihol immár lakóhellyedben vagy. Add meg az aranyport, amellyet nekem igértél. Felele a sárkány: Micsodát kérsz, gonosz pór? Azért adjak-é aranyport tenéked, merthogy erősen megkötözél, annyira, hogy minden tagjaim fájnak belé? Megfüzetlek, várj csak egy keveset. Mert megeszlek. Monda a pór: Jó sárkány uram. Lám tenmagad kértél vala, hogy lovamra kötöznélek, csak kedvedért cselekedtem. Hogy így kötődének, azonközben arra jött egy róka. Az megkérdé őket. Min vesztenek volna egybe? Felele a sárkány: Jó róka uram, te légy bíró köztünk! Ime e rossz pór erősen megkötözött és lovára feltett és a sok tövis és bojtorján között hordozott, míg ide e helyre hozott. Itt immár ledobott a lóról és aranyat kéván tőlem és verseng velem. Felele a pór: Halld meg, jó róka uram. Az úton járván, a porondon találám a sárkányt és ott gyötrődik vala a verőfényben. És midőn nékem könyörgött volna, megszántam és megkötém és a lóra tevém, akkoron aranyat és nagy gazdagságot igére énnékem. De mivelhogy immár lakóhellyébe hoztam, a jót gonosszal akarja megfüzetni és meg akar enni. Lássad ezokáért, igazság-é ez? Monda a rókabíró: Nem jól cselekedtél, hogy a jámbort megkötözted. Mutasd, miként kötözted volt meg, csak annakutánna tudok itéletet tenni. Megkötözé ezokáért a pór a sárkányt. És megkérdezé a róka a sárkányt: Ekképpen kötözött volt-é meg? Felele a sárkány: De százszor keményebben! Monda a róka a pórnak: Kösd meg jobban! Hadd lássam! A pór minden erejét reája veté és igen keményen megköté a sárkányt. Ismét megkérdé a róka a sárkányt: Illy keményen kötözött volt-é meg? Felele a sárkány: Szinte mint mostan. Monda a róka: Im kimondom a szentenciát. Ez a ti törvénytek. Az ember tenéked szolgált, te sárkány és hazahozott ide. Te pedig aranyat igértél neki és annakutánna meg akartad őt enni és a jótételt gonosszal megfüzetni. Ennekokáért te ember ülj fel lovadra és menj utadra, ahova menni akarsz. És hagyd itt a sárkányt a verőfényben, hadd forogjon kötelékében és hadd gyötrődjék. Mert így kell a hálaadatlan latornak, ki jóért gonosszal igyekezett megfüzetni. És mind a róka, mind az ember elmenének dolgukra. És a sárkány kötözve marada és éhhel hala meg.


Értelme:

E fabula azt mutatja, melly igen hálaadatlanok lennének az emberek azokhoz, kik őnékik szolgálnak és ő velek minden jót cselekesznek. Ugyanebből a hálaadatlanságból támadott a közmondás: Jótétel hellyébe jót ne várj. Undok dolog bizony, hogy az emberek ezt mondják, de ebből kitetszik, micsoda mérget vetett volt az ördög a bűnnek általa az emberi természetbe, amitől megfordula az és mássá lőn. Mert kezdetben az isteni természet vala benne, melly csak jóltevő, mostan pedig más. Mert egyebet nem tud, hanem csak ártani, kárt tenni még azoknak is, akik ugyancsak jót cselekesznek vele és ugyan szolgálnak őnéki. Innét vagyon a közmondás: Homo homini lupus. Vagyis: Ember az embernek farkassa. És ennek párja: Homo homini Deus. Vagyis: Ember az embernek Istene. De e mostani nagy romlásban immár így vagyon a dolog. Te ezokáért azt tanuld meg e fabulából, hogy jámbor és hálaadó légy és a jót gonosszal ne füzessed. Mert az Isten a hálaadatlanságot megbünteti benned és az ő ítéletiből úgy jársz, mint az hálaadatlan sárkány. Mert az Istennek igéje mondja: Non discedet malum a domo ingrati. Vagyis: Bizony nem múlik el a veszedelem a hálaadatlan ház felől. Más szóval: A büntetés veszedelme el nem távozik, nemcsak a hálaadatlantól, hanem az ő egész házanépétől és nemzetségétől sem. Így vagyon ez.