Szegénylegény dolga


1. Szegénylegény dolga
És keserves gondja,
Sok búbánot, keserűség,
Mindenfelől éri inség
Az szegénylegényt.

2. Bujdosik ő sokszor,
Törődik olyankor.
Bujdosásban, fárodtságban
Sokat búsul járásában
Az szegénylegény.

3. Életét rendölnyi,
Mely felé hajtanyi
Nem tudhatja, mert fogyasztja,
Eszét, kedvét csak forgatja
Az szegénylegény.

4. Oskolát elhagyván,
Társoitul válván,
Már nem tudja, melyik útra
Magát adja nagy bújában
Az szegénylegény.

5. Bujdosásra menne
Nagy idegeny földre,
De szerencse ha nem szolgál,
Bánotjában csak meg nem hal
Az szegénylegény.

6. Házasodnyi nem mér,
Mert sok költséget kér.
Hogy személyét kötelezze,
Magát adja bánotjában
Az szegénylegény.

7. Az katonakenyér,
Kit szegény karddal nyér,
Nem szokhatna, mert koplalna
Soha penig jól sem lakna
Az szegénylegény.

8. Mesterséghez fognyi?
Nehéz már tanulnyi,
Mert az munkát, pirongatást,
Nem tűrheti inaskodást
Az szegénylegény.

9. Hogyha kancellista,
Avagy patvarista
Ő akarna lennyi, módja
Nincsen hozzá, csak nyavalya
Szegénylegénynek.

10. Urak prevendájok
Nehéz szolgálatjok,
Éjjel-nappal nem nyughatik,
Az uraktól csak szidatik
Az szegénylegény.

11. Hogy szemesnek való
Az játékajánló?
Ott az cifrák és az nyalkák
Pirongatják és hurítják
Az szegénylegényt.

12. Tányért sem akarna
Udvarban nyalnia,
Mert ily nótát, ily regulát
Régen hallott ilyen strófát
Az szegénylegény.

13. Hogyha volna kedve
Az barátéletre:
Sanyarúság mast élete,
Ott is lenne szenvedése
Szegénylegénynek.

14. Csép, kapa: nyavalya!
Súlyos annak gondja!
Mert föltöri az tenyerét,
Elfogyasztja kis erejét
Szegénylegénynek.

15. Sima ténta, penna:
Még azt is megunja!
Az kapának az ő éle,
Vastag, látszik az ő nyele
Szegénylegénynek.

16. Béres szolga ha lész,
Szokatlan ahhoz lész!
Ugyan kirí az kezébül
Ekeszarva mindenestül
Szegénylegénynek.

17. Jobbágyságot űznyi,
Fölfaluban laknyi:
Űzik, hajtják úr dolgára,
Sok pénzt kérnek porcióra
Szegénylegénytül.

18. Házrul házra járást
Szígyenli koldulást,
Mert mindenütt pirongatják,
És jó szívvel nem is látják
Az szegénylegényt.

19. Azt vetik szemére,
Vagyon még ereje,
Dolgozással elélhetne,
Henyélést ha elkerülne
Az szegénylegény.

20. Nem gondolnak véle,
Hogy üres az béle.
Nem tudhatják tudományát,
Csak úgy tartják, mint ostobát,
Az szegénylegényt.

21. Ha rókamály nincsen
Az mentéje szélin,
Bár Salamony tudományát
Föllyülmúlja okosságát
Az szegénylegény.

22. De nincs böcsületi,
Mert azt nem nyerheti
Pénz, fajlendis köntös nélkül,
Az asztalhoz elő sem ül
Az szegénylegény.

23. Azért szegénylegény
Mindenütt jövevény!
Bízza dolgát istenére,
Az ki vigyáz életére
Szegénylegénynek.

24. Ez fölvészi baját,
Minden súlyos gondját.
Fölemeli még valaha,
Csak őt el ne hagyja soha
Az szegénylegény!

25. Ki ezt szerzette volt,
Az sokat próbált volt,
Sok ínségben, bujdosásban
Életében ez országban
Ez szegénylegény.

Őszi harmat után…

I.

Őszi harmat után, végre mikor osztán fúdogál az hideg szél,
Nem sok üdő múlván sárgul hulldogálván lassan-lassan az levél,
Zöld erdő pázsintját, gyászos csizmám nyomát hóval lepi be az tél.

Én Istenem, meggyek, s immár hova legyek, mire jutok végtére?
Ha mind búval élek, ezentúl mit érek, élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván jutok nagy jót várván nagyobb keserűségre?

Ezt szemeim sírván, könyveim csordulván nézik csak keservesen,
Bús szívem szakadván, csak meg nem hasadván bánkódik nagy erősen,
Ki miatt naponként látok szomorú ként, szenvedek én testemben.

Mind búval ennyivel, vagy ennél is többel ifjúságom így töltem,
Jobb lesz az darvakkal, vagy más madarakkal ősszel búcsúmot vennem,
Megyek oly országra, hol irigyim soha ne szóljanak ellenem.

Talám elmentemmel, búcsúvételemmel utam ha követehetem,
Gonosz irigyimnek, kik most reám törnek, nyelvek elkerülhetem,
Ha nem látnak talán, nem szólhatnak reám, így kedvek betölthetem.

Ámbár elmenésem legyen, de még úgy sem lesz vége kénaimnak,
Jaj, szívemtől szakadt, kiért szívem szakadt, mert szívem szerint szánlak,
Hogy majd téged árván elhadlak elvárván, nem tudom, mikor látlak.

Világod kedvedre azért szerelmeddel éld ezentúl, nem bánom,
Azért társaságom, míg leszen világom, még halálom sem szánom,
Élj jó egészségben immár, míg az Isten éltet, szűből kévánom.

Immár súlymocskádot, azki gyengén tartott, karjaidon hordoztál,
Skófiummal fényes, klárissal tündöklő lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével szegént, hadd menjen el, reá ne haragudjál.

Szívem, Isten hozzád, megbocsáss, ha szolgád vétett ez levelében,
Mert noha nehezen, de tőled megyen el, nem tudja, életében
Lesz-e veled szemben, lát-e, vagy sohasem, ki téged szán szívében.

Megbocsáss végtére, ismeretségemben ha mit neked vétettem,
Mert tudatlanságból s hol fecsegő szájból véteni ingerlettem,
Ki miatt naponként látok, szívem, sok ként, melyet szenved éretted.



II.

Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát
Hóval lepi bé a tél.

Messzire bujdosom, hazámat itthagyom,
Isten vezérli dolgom.

Jobb lesz a darvakkal vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem.

Szerelmes barátim, régi jó társaim
Tőlem elpártoltanak.

Keserű az nékem, Istenem, azt kérem,
Utamban légy vezérem.

Mert itten lakásom, nincsen maradásom,
Mert sokak az irigyem.

Fejenként mindenek, akik esmértenek,
Mostan megbocsássatok.

Mert elbujdosásom, leszen távozásom
Messze kedves hazámtól.

Régen kik voltatok irigyim, látjátok
Elmenésem e földről.



III.

Őszi harmat után, végre mikor osztán
Fújdogál a hideg szél, fújdogál a hideg szél,
Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél, hóval lepi be tél.