|
Arany János: Az ünneprontók
Zendül, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
"Imára! imára!"
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Imára, imára.
Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna:
E napot fent s lent megülik.
E nap oly ragyogva nyílik,
Mint hajnali rózsa.
De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Hogy reszket az egyház tornya?...
Szembe' Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
Foly tegnapi dőre tivornya.
"Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom."
"A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét!
Eszem ezt a pirosítós képét:
A kufercest majd vele járom."
Hát íme, kapóra dudás közelg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Tömlője degeszre fújva:
Füle táján két kis szarva gidának,
- Mintha neki volna szarva magának -
Sípján már billeg az ujja.
"Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserüli a hátad."
"Uraim, de papolnak ott benn..."
"Hát baj neked az, pogány hitűnek?
Az enyém - ha töröm, ha nem - ez ünnep:
Enyém, ha szidom, ez az Isten!"
Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Minden sark billeg a táncra:
Aztán vidorabb lesz, majd sebesebb:
A tánc is utána pőrébb, hevesebb,
Amint kopog és szaporázza.
De vége szakadni mikor fog, ugyan?...
"Hagyd el - riad egy rá - aki szele van!
Kihasítom kecske-dudádat."
Hanem a muzsikás mindég fújja,
Mindég szilajabban pörög ujja -
Az egész tivornya kifáradt.
Lankadva leülne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket edédjekhez is:
Nem, nem lehet: ugrani kell csak.
Szidják a dudást, - verik, öklözik őt -
Verik bizony a nagy üres levegőt: -
Gyors híre szaladt e csudának.
Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
"Jössz...? vagy dobom - itt ez a villa - beléd..."
Vasvilla kezébe ragadt ám:
Fut lyány, fiú, és anya és feleség:
"Apám, fiam, apjokom! untig elég..."
S kezeit töri, szíve szakadtán.
Már józanon a fiú, az apa, a férj
Mennének is - íme, közelget az éj -
Nyújtják kezüket nagy epedve:
A táncosok arcán vérkönnyű hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
Viszi a tánc ördögi kedve.
Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el:
S mint szél ha forogva ragad port:
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Az egész őrjöngő csoport.
*
Dudanóták
Műsor:
2011. május 28., szombat 11.00-12.00
1896-tól napjainkig összegyűjtött népzenekincsünk, népdalaink stílusainak rétegződéséről, messze korokba visszavezető gyökereiről számol be 12 részes sorozatában Sebő Ferenc.
Mielőtt a népdalstílusok tárgyalásába fogna, az első részben általános kérdéseket válaszolt meg. Rámutatott: a múlthoz való viszony maga is történetileg változó fogalom; egyes korszakokban kifejezetten történelemformáló erővé tudott válni, míg más korokban a teljes érdektelenségbe süllyedt, fölösleges ismeretnek számított.
Mai világunk kulturális szokásaihoz hozzátartozik, hogy sokféle eredetű, korú és a szervezettség különböző fokán álló alkotásokkal képes és tud együttélni. E történelmileg kialakult állapot épp azon közösségi kultúrák felbomlása árán alakult ilyenné, amelyeket nosztalgikus mozgalmaink visszakívánnak.
Sebő Ferenc mai műsora a dudanóták világába kalauzolja hallgatóit. Érdekes és sokrétű háttérinformációkat, történelmi-társadalmi korrajzot is kapunk, tudós szakemberek meglátásait idézi a nemzetközi szakirodalomból - és egész csokorra valót válogatott a visszaemlékezésekben folklorizálódott alföldi dudások történeteiből. Az irodalomkedvelőknek is tartogat ínyencséget: Arany János balladája, az Ünneprontók "idevágó" részletét.
Hasonlóképp változatos a zenei illusztrációk kínálata. Előzetesként csak annyit, hogy bevezető zeneként dudanótát hallunk - duda nélkül. A '70-es években készült felvételen a Sebő együttes tekerőlanttal, töröksíppal és bőgővel idézi fel azt a középkorias hangzást, amelynek legjellegzetesebb képviselője a tömlővel fújtatott nádsíp, a duda.
A népzenéről
Dudanóták
Népdalstílusok XII/6.
Sebő Ferenc műsora
Szerkesztő: Fittler Katalin
http://www.mr3-bartok.hu/content/view/13502/1/
|
