Payday Loans

Keresés

A legújabb

Az uzsora és a zsidóság PDF Nyomtatás E-mail
A gazdaság és a szegénység

fortunatus1509

Az uzsora.

(Fejér Lajos: A zsidóság c. könyvéből)



1. A kettős morál.

A zsidók nem idegenkedtek a csalárd üzletkötésektől. Azt hozzák fel - nem is mentségül, hanem indokul: a zsidók állandó üldözésnek elnyomásoknak vannak kitéve, a legtöbb foglalkozási ág elzárva előttük, ezért a rájuk "kényszerített" életviszonyok korrektívumaként nem elégszenek meg a megengedett haszonnal, hanem csalárd úton is törekedhetnek a nagyobb haszon elérésére.

"A zsidók - írja Los Palacios - gonoszok és túlhajtott vágytól megszállottak, törekednek a kereskedés által meggazdagodni, a két kézi munkát megvetik, azt hiszik, hogy egyiptomi fogságban vannak és ezért meg van engedve nekik, hogy bennünket lopással és csalással kifosszanak". (Idézi Valeriu Marcu i. m. 140. oldalán.) /Valeriu Marcu: Die Vertreibung der Juden aus Spanien./

Arnold Zweig napjainkban megjelent művében ("Bilanz der deutschen Judenheit 1933".) a zsidó uzsorát úgy állítja be. mint retorziói, amit a zsidóságból a diaszpóra népeinek szeretetlensége és gyűlölete váltott ki. Hogy a zsidó erkölcsi felfogása a keresztényekkel szemben megengedte a csalást, a kijátszást, a fortélyos megtévesztést, erre mutat kétségtelenül az a körülmény, hogy tisztult felfogású erkölcsi prédikátoraik ismételten tiltják ezt és rámutatnak ennek a csalásnak erkölcsi elítélendőségére. (Graetz, az erősen zsidó nacionalista érzésű történelemíró állítja ezt történetében a zsidókról.)

Közhite volt a zsidóságnak, hogy a nemzsidót szabad megcsalnia. Ezt megvilágítják a következő példák: Az 1223 júliusában Mainzban tartott zsidó Synodus (20 tagból állott. Németország legnevezetesebb rabbijai vettek benne részt) többek között a következő határozatot is hozta: "A nemzsidó iránt becsületesnek kell lenni, nem szabad hamis pénzt verni". 1328-ban Kandia-sziget zsidó községei gyűlésben különböző határozatokat hoztak, melyek egyike: lopni és hazudni a nemzsidókkal szemben sem szabad. (Ez idézetek dr. Venetianer Lajos "A zsidóság szervezete az európai államokban" című könyvének 240, 245. oldalairól.)

A "kettős morál" /A kettős morál eredeti terminus technikusa Max Webertől származik. Ő "Aussenmoral" néven említi. Jelenti, hogy a faj az etikai parancsok érvényét csak a fajtabélire ismeri el. Ez az alkalmazott fölfogása nemcsak ellenkezik az egészséges emberi lélek etikus követelményeivel, de még mentő körülményeiben is hamis. Hamis volt már a középkorban is. A zsidó már akkor is azért tartotta magát távol a kétkezi munkától és vetette magát a "szellemi" kereseti alkalmakra, mert ez módot nyújtott számára arra, hogy a vele üzletet kötő rovására kihasználja azt a szellemi fölényt, amivel öröklött üzleti érzéke, s a Talmud gazdaság tanításain és szőrszálhasogató disztinkcióin pallérozott észjárása révén rendelkezett.

A középkori zsidójel, a sárga folt vagy dísztelen ruha azért tétetett kötelezővé, hogy a zsidó erkölcsi alacsonyabbrendűsége a kereszténnyel szemben külsőleg is megnyilvánuljon. Ez a zsidóüldözésnek kétségtelenül egyik intézményes, állandósított, tömegjelenség-formája volt. De ebben a megkülönböztetésben a keresztény társadalom egy védekező gesztusa is volt, amely rámutat a zsidóra: légy résen keresztény, ha üzletet kötsz, ha szerződöl vele. Erre vall az a középkori szokás is, hogy az üzletkötés előtt, de utána is legyen a szerződő fél a másik féllel, mert ez alkalmat nyújt a kereszténynek arra a megállapításra, hogy zsidó-e az, akivel üzletet kötött vagy kötni akart.

A nemzsidó tisztátlan, a zsidó előtt emberszámba se megy. Ami ellentétes etikai tanítás foglaltatik a Tórában vagy egyik-másik rabbi magyarázatában, az soha nem lett általános érvényű és a zsidóság lelkületében fel nem szívódott.

*

A "kettős morál" mélyen bevésődött a zsidóság lelkébe és ott a keresztény etika befolyásától teljesen elzárkózottan, elkülönődötten öröklődött nemzedékről-nemzedékre, évezredeken át. A "kettős morál" megmaradt a zsidó morálja mindvégig és inkább vezetett oda, hogy az idegenekkel szemben megengedett, de fajtestvérek között tilos etikai túllépést végül a testvérekkel szemben is megengedték maguknak, így az uzsorakamatot szedte a zsidó zsidótól is, a legrégibb időtől fogva. (Erre mutat a Tóra sokszor ismételt kamatszedési tilalma, mely már csak korlátozni szerette volna az uzsorát az idegenekkel szemben való alkalmazásra.)


2. Az egyház az uzsora és a rabszolgakereskedelem ellen.

Az egyház tanítása szerint minden kamatszedés, a legenyhébb is uzsora volt. Az egyház a pénzüzletet Exod. 22, 24. Levit 23, 36, Deuter. 23, 20. Ezek. 18. 17, 22, 12. a 15. Zsoltár 5. verse; Luk. 6, 35. és más bibliahelyek alapján tilos kereskedésnek (mercatura illicita) tekintette.

Az uzsora elleni érzést a vallási tilalmak mellett a keresztény népek erkölcsi érzéke is erősen táplálta. A magas kamatvétel visszaélés az adós szorult helyzetével. Feltételezi az uzsorás ridegségét, szívtelenséget, pénzéhségét. Maga a jövedelem munkanélküli. "A papság állandóan uzsoraellenes agitációt folytatott, amely a tiltakozással-nem törődő világi felsőséget átokkal sújtotta".

"Az egyház a zsinatokon állást foglalt a zsidó pénzüzlet ellen. III. Ince pápa kimondatja a IV. lateráni zsinaton (1215), hogy a túl magas zsidó kamat megtérítendő az adósnak". "Az egyház sikere volt a törvénytelen kamatok visszafizetése." "Az egyház törekvéseivel függött össze a kamatleszállítás s a részleges vagy teljes adósságtörlési". "IV. Sándor pápa megtiltotta az ulmi kórháznak a nyilvánosan uzsorázó keresztények eltemetését". (Mindez idézetek Kecskeméti Ármin i. m. I. 320. és 328. oldalairól.)

A keresztény erkölcs már a IX. század elején is föléje magaslott a zsidó etikának, amely csak az ószövetségi írásban szociális, a talmudi gyakorlatban árucikké, a gyors meggazdagodás eszközévé aljasítja az embert is. Az a zsidógyűlölet, amely a zsidó rabszolgakereskedelemből táplálkozott, erkölcsi talajból sarjadt ki és csak becsületére válik a középkori antiszemitizmus egyik irodalmi képviselőjének Agobard lyoni püspöknek, (művének címe: De judaeis superstitionibus, a zsidó babonákról), akiről a zsidó apologeta történetíró így emlékszik meg: "Leginkább a zsidó rabszolgaüzlet miatt kesereg a század első felének zsidógyűlölője Agobard lyoni püspök". (Kecskeméti Ármin i. m. 1. kötet, 236. o.)

A cseheknek keresztény-rabszolga vására miatt mondott le Albert prágai püspök. Gunselint - Meissen őrgrófját - Henrik császár vádolja 1009-ben, hogy a zsidókkal rabszolgakereskedést folytat. Minden korban voltak a zsidókon kívül is uzsorával foglalkozók. Különösen a középkor után akadt szép számmal keresztény uzsorás. A szegény parasztot nemcsak az uzsorás szipolyozta ki, de ez megterheli a lovagok és a földesurak lelkét is. Ez utóbbiakkal szemben a középkor vége felé, még inkább az újkor elején osztálygyűlöletféle keletkezett.

A zsidó uzsorája azonban faji gyűlöletet keltett, mely a zsidóság egyeteme ellen irányult. Ezt indokolta az a körülmény, hogy a zsidóság nem szórványosan, egyedeiben, hanem egész tömegében, népi foglalkozásként űzte az uzsorát. /"Az uzsorát Judenspies-nek nevezték. Olasz eredetű fogalom, mert Itáliában a XV. században az uzsorást úgy képzelték, hogy egy nyárssal oldalba szúrja, vagy átdöfi embertársát. Később e fogalmat összekapcsolták a "Jude" szóval. (Kecskeméti Ármin i. m. I. 322.)/

A keresztény halálával meghalt a keresztény uzsorás. A zsidó uzsorásnak fia lépett a helyébe. Ha a zsidó uzsorás követelését a fejedelem, a világi főúr vagy főpap, akinek a zsidó "tulajdona" volt, hajtotta be az adóson, az ódium még ez esetben is a zsidóé maradt. Az ő uzsorás követelését hajtották be könyörtelenül. Ha elengedte az uralkodó a zsidók követelését vagy annak egy részét, ("Tötenbrief") az uralkodó volt a kegyes és még kegyesebb volt. ha egyidejűleg ki is űzte országából a zsidókat. Meg is tette ezt időnként a legtöbb uralkodó. Ezek a kiűzések mindig a királyi kincseskamra javára váltak. A zsidók - mint servi camarae-k - tulajdonai voltak az uralkodónak (el is ajándékozhatta őket), kiűzetésük esetén vagyonuk és követeléseik a király rendelkezése alá kerültek. A király választásán múlott, hogy kiűzésüktől - megfelelő összeg ellenében - egyelőre eltekintsen. Visszafogadásuk ugyancsak pénzt jelentett.

A keresztény egyház állandóan és kitartóan üldözte az uzsorát és mindent elkövetett annak kiirtására. Majdnem minden országban világi törvényekkel is üldöztette az uzsorást. Ilyen körülmények között a keresztény uzsorás bűne az egyén bűne volt, amiért a kereszténység mint vallás, felelősséggel nem tartozhatott. A zsidóságnál csak később, mikor már az a zsidó uzsora korlátozására ki sem hathatott, jelentkezett igen szórványosan egy-két rabbi, aki Responsumában figyelmeztetett a Biblia kamatszedési tilalmára és azt követésre ajánlja. Ez az egy-két gyenge, tekintélyi tiltakozás a Talmudba is belekerült, de talmudi tilalomként éppoly kevéssé respektálta a zsidóság, amilyen kevéssé respektálta kezdettől fogva bibliai tilalomként. A zsidóság az uzsorával kihívta és vállalta annak minden etikai és társadalmi következményét: a megvetést, a gyűlöletet és az üldözést, végső fokon a mártírhalált is.


3. Az uzsora és a Tízparancsolat.


Nincs a Talmudban olyan tilalom, mely erkölcsi súlyára és nézve azonos lenne az egyház zsinati kamattilalmával. E hiány a zsidóság talmudi erkölcstanát kompromittálja.

A Tóra eltiltja az uzsorát. A zsidóság mégis népi foglalkozásként űzte minden időben. A mózesi tan emberi jogot ad a rabszolgának. ("Aki embert lop és szolgának eladta, ölessék meg". Mózes V. 23.) A zsidó a középkortól kezdve a legnagyobb rabszolgakereskedő. A Tízparancsolat, a zsidó erkölcstan alaptörvénye, mindazon részében, mely a tulajdonjog tiszteletbentartására vonatkozik, a Talmud által inspirált gyakorlatban a zsidó lelkekre ható eleven tartalmát elveszítette. Az uzsorás magas kamattal terheli meg a kölcsönadott tőkét, s - zálogul - kapta a megszorult ember földjét, szamarát, ingóságát. A zsidó a pénzkereskedés útján könnyűszerrel elvette felebarátjától mindazt, aminek még a megkívánását is tilalmazta a Tízparancsolat.

Mert a zálog többnyire elveszett. Az adós még a tőkét meghaladó kamatokat sem tudta megfizetni. A zálogtárgy: ingatlan, vagy ingó, áruvá vált a zsidó birtokában, miután a kezén maradt mint tulajdona. És a pénzuzsorát követte az áruuzsora, amely tőkéje további szaporodásához juttatta a zsidót, hogy ismét folytathassa a pénzuzsorát. A zsidóság korlátozása a földdel való gazdálkodásban, (mert keresztény rabszolgát, földművest nem tarthatott és nem is alkalmazhatott), eltiltása az ipartól, amit megvetett, a kereskedéstől, amit a kezén maradt zálogtárgyai révén mégis gyakorolhatott, semmi anyagi hátrányt a zsidóságra nem jelentett, mert az uzsora űzésében nemcsak meg nem gátolták, de ennek gyakorlására mindenütt privilégiumokat szerzett.


4. "A zsidók a keresztesháborúk előtt még nem voltak uzsorások" - állítja a zsidó apológia.
I.

A zsidó apológia sztereotip állítása, hogy a zsidók a középkorban kényszeríttettek bele a pénzüzletekkel való foglalkozásba, tarthatatlan. A pénzkölcsönzés uzsorás alakja kezdettől fogva népi foglalkozása volt a zsidóságnak. Erre utal a Biblia számos tilalma, a Talmud több traktátusa és az ókorból fennmaradt számtalan adat. A pénzkölcsönzésben a zsidók egyenesen tökélyre vitték éppen ősi gyakorlatnál fogva. Ez volt az a foglalkozás, amelyhez legjobban értettek. Amelyhez a legkevesebb munka volt szükséges. Ahol hozzájuthattak az aránytalan és könnyű jövedelemhez. Tőkéjük az uzsora révén sokszorozódott. Ez a foglalkozás az, amely mellett elég szabadidejük volt a Talmuddal foglalkozni, mely mellett megvalósult az ősi talmudi ideál: "vallástudomány és a földi javak egyesítve", és amelyre vonatkozott a Talmud pályaválasztási sugallata: "ki-ki tanítsa fiát lehetőleg könnyű és tiszta mesterségre". (Ber. 63/a.)

Az igazság az, hogy minden más foglalkozástól idegenkedtek, mert minden más foglalkozás a diaszpórában a gójokkal való s a ritualitást veszélyeztető érintkezéssel járt volna. Legkivált a földművelés. Már a kora farizeizmusban, - még Palesztinában és Babilóniában is - érvényre jut az elszigetelődés iránya magukkal azokkal a zsidókkal szemben is, akik nem tartják a rituális tisztaság törvényeit. A farizeusok kerülik ezekkel, mint "tisztátalanokkal" az érintkezést. A levitikus tisztátlanságnak megbélyegzettje elsősorban az amhaarec, "a föld népe". "A zsidó paraszt földműves foglalkozása egyenesen kizárta azt, hogy a vallási szabványokat hiánytalanul teljesíthessem. (Kecskeméti Á. i. m. 1. 66.) A pénzkölcsönzés volt az a foglalkozás, amely segédszemélyzetet sem igényelt és legjobban megfelelt az elkülönődés követelményeinek is.

Az uzsora legrégibb múltja mellett bizonyság elsősorban maga a Biblia, amely nyilván az uzsora ősi bűnében marasztalja már el a zsidóságot számos tilalmával, amelyeknek soha a zsidóságnál foganatjuk nem volt. Kecskeméti Ármin számos adata közül idézzük a következőket: "feltűnő a zsidó adóbérlők nagy száma a Krisztus előtti II. században. Zsidók szerepelnek, mint adó és különféle illetékek bérlői". - "A Ptolomeusok alatt a zsidók Egyiptom bankárjai: hitelezők és pénzváltók". - "Alexandriában a zsidó alabarch vagy arabarch - elöljáró- fővámszedő volt - különféle illetékek behajtásával megbízva". (I. 26-28.) "Heródes alatt a gazdagok kereskedtek pénzfölöslegükkel. A kereskedelem és a föld gazdagjainak a bankárok kölcsönöznek vállalkozásaikhoz". (I. m. I. 94.)

Sombart "Die Juden und das Wirtschaftsleben" című munkájában gazdag jegyzettár, adatok és források alapján a következőt írja: "mióta a zsidó gazdasági történelmet ismerhetjük és azt az évszázadokon keresztül követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a pénzkölcsönzés mindig nagy, csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez kíséri a zsidó népi közösséget fejlődésének minden fázisát, nemzeti önállósága alatt és a diaszpóra alatt is". (368. o.) - Idézi Sombart a Bibliából (Deut. 15, 6): "Az Úr, a te Istened meg fog áldani téged, amint azt megígérte. Sok népnek fogsz kölcsönt adni és senkitől sem fogsz kölcsön kérni". - Idézi Nehémiást: "Uzsorát űztök ti saját testvéretekkel? Adjátok vissza neki még ma mezeit, szőlőhegyeit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle pénzben, búzában, olajban vettetek". Ez idézethez Sombart a következő megjegyzést fűzi: "Nehémia és más tilalmak dacára is, ez a belföldi hitelforgalom fennmaradt. Erre a Talmud-traktátusok a bizonyítékok. A különböző Babak-ban semmi sem játszik olyan nagy szerepet, mint a pénzkölcsönzés. A rabbinusok is ezzel foglalkoztak. Valósággal uzsoramonopóliumuk volt. Igen sokat vitatkoznak a pénz és pénzkölcsönzés problémái fölött. A Talmud e traktátusai alapján a benyomás: ebben a világban sok pénzt kölcsönöznek".

(Kecskeméti Ármin adataiból:) "A római tartományok zsidóságának fejei az úgynevezett "kis patriarchák" vagy primates 429-től fogva pénzügynökei a császárnak". "A római és perzsa birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók". "A gazdag zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből tengődő szegénytől és ha a rómaiak rendkívüli adókat vetettek ki rájuk, azt is áthárították a szegényre." (I. m. I. 172., 173. és 177. oldal.) A kereszténység előtt Egyiptomban, Szíriában és Galliában mindenütt zsidók az adószedők. (Zsidó-lexikon 201-202. o.) A kereszténység előtti zsidó adószedők is már kölcsönöket nyújtottak az adószedésre jogosítottaknak és zálogba kapták az adószedést. Vagy, mert pénzüzletekben nagy gyakorlatuk volt, reájuk bízta a jogosított az adónemek kieszelését és az adók behajtását is.

Hogy mily vagyonosak lehettek a zsidók pénzkereskedelmük révén már az ókorban, illusztrálja, hogy Pompejus alatt a Rómaiak 10, 000 kikar (40. 000, 000 frank) szolgáltatására tudták őket szorítani adó és egyéb fizetségek fejében. "A görög és a római császári korszakban találkozunk már gazdag zsidókkal, mint királyok pénzadóival és szegényebbekkel, akik a nép alacsonyabbrendűinek kölcsönöznek. Már a római világban folyik a beszéd a zsidó pénzüzérkedésről. " (Sombart i. m. 372. o.)

Cicero ("pro Flacco") panaszkodik a miatt a rendkívül sok arany miatt, amely Itáliából és a Provinciákból évenként Jeruzsálembe megy. A templom pénzt kölcsönzött kamatra. A papok is foglalkoztak ezzel, akik gazdagon voltak dotálva és a pénzüzletektől nem voltak eltiltva. (Sombart i. m. 428. o.)

Az arabok között élő zsidók is foglalkoztak pénzüzletekkel (uzsorával), amit Mohamed - "ismervén a Tórának kamattilalmát - szemükre hányt (Korán IV. 159.)". Az arab zsidók az uzsora révén gazdagodtak meg csakhamar. Elég rámutatni nőik pazar ruházkodására és ékességeikre. Aranybrokátból, zöld és piros selyemmel készült, arannyal és ezüsttel átszőtt nyeregben ültek, midőn elvonultak Medinából. J. Wellhausen "Medina vor dem Islam" című munkájában értesít, hogy a zsidók már az iszlám előtti korszakban olyan hírben állottak az araboknál, hogy kamatra kölcsönöznek, üzérkednek, uzsorával foglalkoznak.

A nyugateurópai kultúrkörben is fellépnek már jó korán a zsidók mint pénzadók. Találkozunk velük a meroving királyoknál mint üzletvivőkkel és pénzügyi kezelőkkel, mely utóbbi fogalom nyilvánvalóan hitelezőt is jelent. (Sombart.) A híres toursi püspök, Gergely, pénzügynöke a zsidó Armentárius. (VI. sz.) Már ebben az időben van zsidóellenes irodalom és annak "vesszőparipája a zsidó arany". (Kecskeméti Ármin I. 187.)

555-ben Chilperich megtiltja a zsidóknak a pénzverést, miután előzőleg már régebben élvezték e privilégiumot, de azzal visszaéltek. (Kecskeméti Ármin I. 258.) Agobard, Lyon püspöke, 806-ból való kapituláréjában már a zsidó uzsora ellen agitál. (Ruppin: Soziologie der Juden, I. 360. o.) A párizsi zsinat 850-ben tiltakozik a zsidók adóbérlése ellen. (Kecskeméti Ármin, 1. 268.) A zsinati tilalmak ekkor már évszázadok óta ismétlődnek, a zsidók pénzügyi tisztségei és az azzal kapcsolatos visszaélések ellen. (Amely hivatással a zsidók nem éltek vissza, azt gyakorolhatták is, az ellen csak elvétve volt egyházi tilalom, így például a zsidók mint orvosok mindenütt nemcsak boldogultak, de tekintélyt és elismerést is szereztek. Az uralkodók orvosai, sőt pápai udvarok orvosai közt mindig találunk zsidókat, akik teljes bizalmat élveznek.)

A zsidók (mint a polgárság előfutárai) maguk ellen már a középkorban lényegileg osztálygyűlöletet is keltettek: a tőkében szűkölködő néposztály gyűlöletét a tőkés ellen. Azt a gyűlöletet, amelyet a kapitalista termelési rend világában mint osztálygyűlöletet ismerünk, a kapitalizmus megteremtője, a zsidóság voltaképpen már a kora középkorban kiváltotta. E gyűlölet is az egyeduralkodó vallási ideológia folytán a népi tudatban és cselekvésben az appercipiált és ugyancsak indokolt vallásgyűlölet alakjában formálódott ki. A zsinati tilalmak a zsidók társadalmi eltaszítását nem hozták nyomban magukkal. A zsinatok vallási türelmetlensége, zsidóellenes rendeletei, melyek a keresztény vallás védelméből származtak, népszerűvé csak akkor váltak és a zsidóellenes társadalmi s népi magatartást akkor idézték fel, amikor a zsidók pénz- és áruuzsorájukkal már századokon keresztül ellenszenvet, szociális gyűlöletet is keltettek.

Valeriu Marcu zsidó történetíró 1934. évben megjelent művéből: Die Vertreibung der Juden aus Spanien - idézzük: "A Talmudban a diaszpóra minden gazdasági fázisának a lenyomata megtalálható. A rabbik puszta olvasottságból (a Talmud olvasásából) minden pénzügyi problémát meg tudtak oldani. A Talmudból a nemesfémek pontos ismerete kitanulható volt. Benne volt a hitelnemek, a kölcsönszerződések teljes ismerete is és nagy számítási diszpozíciók lehetőségének a megszerzését is nyújtotta. Minden "jámbor" zsidó, mindegy: gazdag volt-e vagy szegény, valóságos gazdasági ismeretekkel bírt, mert kötelessége volt a Talmudot olvasni, tanulmányozni. Minél jámborabb volt tehát a zsidó, annál jobb számoló volt, annál jobb közgazdász. A portugál és spanyol királyok rabbikat, a rabbik fejeit nevezték ki pénzügyminiszterekké.

Ez országokban ilyenformán a Talmud-iskolák képezték ki az állami pénzügyi személyzetet, az állami jövedékek és az állam gazdaságszemélyzetét. Ez volt a szabály. Portugáliában például - klasszikus példa - a mindenkori főrabbinus volt hosszú ideig egyidejűleg az állam pénzügyminisztere, is.

Egy kasztíliai pamflet tanúsítja, hogy miként tükröződött vissza a kisemberek lelkében a rabbik uralma: "Fenség, - szólt egy nemes a királyhoz - neked bizonyára zsidó szolgáid vannak, akik egész vagyonodat kezelik. A zsidók az adót magasabbra növelik - persze - a falaknál. " A király így felelt: "Igen, én nagyon meg vagyok velük elégedve és továbbra is kegyeimben tartom őket. Éppen ebben az évben jövedelmem - hála a zsidóknak - magasra emelkedett. " A király elhallgat és földig hajolva lépnek eléje a zsidók: Don Ábrahám és Don Sámuel".

"Az egész országban emelkednek az adók - és miért ne? Kínozzák a népet és az csak könnyeibe menekülhet". "A szegény népet - hála a zsidóknak - kiégetik mint a szenet". (Valeriu Marcu i. m. 72-73.)

Sombart írja: "Hogy a pénzkölcsönzésben a zsidók valósággal a művészet tökélyéig fejlődtek, hogy a magas fejlettségű pénzkölcsön-technika megalapítói voltak évszázadokon át, ezt a legtisztábban azoknak a Talmud-traktátusoknak stúdiuma mutatja, amelyek ezekről a világi dolgokról tárgyalnak. " (I. m. 376.) "Minden időben és minden kultúrában a zsidó gazdagság közmondásos volt. Különösen nagy a száma a gazdag, sőt nagyon gazdag embereknek a talmudisták között". (Sombart i. m. 379-380.)

Spanyolországban, ahol a zsidók a legszabadabban működhettek, a nép igen hamar el volt nekik adósodva. Sokkal előbb, mielőtt a többi államokban a zsidókérdés, illetve uzsorakérdés felvetődött volna, már látjuk, hogy Kasztíliában a törvényhozás foglalkozik a zsidó adósságok problémájával oly módon, amely nem hagy kétséget aziránt, hogy ez a probléma már akkor nagy jelentőségre jutott. Állíthatjuk tehát: amióta valamit tudunk a zsidó gazdasági életről, látjuk, hogy a pénzkölcsönzés náluk milyen kiemelkedő szerepet játszik. " (Sombart).

Kecskeméti Ármin: "Zsidó kapitalisták a középkorban" című fejezet alatt (I. m. I. 341. o.) írja: "Az állami pénzügyeket, adó- és vámkezelést is zsidókra bízták az egyes országokban. Sokfelé szerepelnek mint vám és egyéb illetékek beszedői. A "Jámborok könyve" a XIII. század első felében is említi a zsidó vámszedőket. Brúnó, olmützi püspök panaszkodik X. Gergely pápának (1271-76), hogy Cseh-Morvaországban és Ausztriában sok a zsidó a vám- és a pénzügyek intézésében. Még a XIV. században is számos helyen a vámok és tizedek a zsidók igazgatásában, néha mint zálogok. Például Geisenheim, Bacharach, az utóbbi 1317-ben, stb. stb."

Franciaországban már a XIII. század óta alakulnak zálogházak, hogy védelmet nyújtsanak a zsidó pénzüzérkedéssel szemben a szegény néposztálynak. E zálogházak neve: Mons Pietatis, utal arra a részvétre, amit a zsidó uzsora áldozatai kiváltottak. A Mons Pietatis-ok hivatásuknak annyira megfelelnek, hogy ezek miatt például Rómából a kisebb tőkéjű zsidók, akikre az egészen szegény néposztály már nem szorult reá, kivándoroltak, (A zálogházak eszerint csakúgy a zsidó uzsorának köszönhetik keletkezésüket, mint a falun üzérkedő zsidó áru-uzsorájának a falusi szövetkezetek.) "A Rouenből a normann Hódító Vilmos alatt bevándorolt zsidók alkotják Angliában az első polgári és kereskedő osztályt (1066-ban), ők a kapitalisták. Mert Vilmos hűbéri járandóságait inkább pénzben akarta, mint természetben és a zsidóknak volt bőven... Az első normann királyok erősen pártfogolják a zsidókat, kiknek meggazdagodását e korban (XI. század második felében) a következő körülmény magyarázza: A keresztes háborúra készülő zarándokok elzálogosítják vagy eladják birtokaikat, amely üzletet a zsidók bonyolítják le mint kizárólagos pénzemberek... " (Kecskeméti Ármin i. m. , 270. oldal)

IV. Jenő pápa 1146-ban bullát bocsátott ki, amelyben megígéri a kereszteshadjárat résztvevőinek, hogy a zsidóktól kölcsönvett tőke után semmi kamatot nem kell fizetniük. "E pápai ígéret a második keresztesháborút nagyon népszerűvé tette". (Kecskeméti A. I. 289. o.) Természetesen túlzás volna azt állítani, hogy a zsidó uzsora nélkül a kereszteshadjáratokat a vallási buzgalom fel nem idézi. De bizonyos, hogy sokan menekültek az uzsora elől a kereszteshadjárat vitézei közé. Ha ez ígéretnek nem lett volna varázsa, az ígéret meg sem tétetik. Ez az ígéret reávilágít, milyen nyomasztó hatású lehetett már a keresztesháborúk idején a zsidó uzsora a népre általánosságban. És adalékul szolgál annak a megértéséhez is, hogy a vallásgyűlölet motívumán kívül mi vezette a zsidók ellen, még hazájának földjén a keresztes vitéz fegyverét, mielőtt a török ellen forgatta volna. Végül egyik frappáns kortörténeti cáfolata is annak a zsidó apologetikai beállításnak, hogy a zsidók a keresztesháborúk előtt még nem voltak uzsorások, hanem éppen a kereszteshadjáratok óta kényszeríttettek bele a pénzüzletekkel való foglalkozásba.

II.

A zsidóság kapcsolata a mammonnal igen régi. Megörökíti e kapcsolatot már a legősibb zsidó írás, a Szentírás, abban a fejezetében, ahol a zsidók aranyborjú imádatáról emlékezik meg. A törvény szigorú intézkedései az uzsora, a kamatszedés ellen mind azokról az időkről szólnak, amikor a zsidóság még nem volt üldözött és pénzüzleteit hazájában már népi foglalkozás gyanánt űzte. Spinóza a zsidóság ősi bűne gyanánt idézi Mózes öt könyvének azt a helyét, - Exod. 12. fej., 35., 36. v. - amely leírja, hogy az Egyiptomból menekülő zsidóság sietségében nemcsak kenyerét hozta keletlenül magával, de a fáraók és egyiptomiak ezüst- és aranyneműit is. (Mózes öt könyve nem emlékezik meg arról, hogy ennek a most említett körülménynek milyen része volt abban, hogy a fáraó és népe az Egyiptomból elbocsátott rabszolganép üldözésére indult.)

Azt, hogy a zsidóság a diaszpórában - állama és országának elveszte után - kezdettől fogna pénzüzletekkel foglalkozott, zsidó történetírók annak tulajdonítják, hogy a zsidók arany- és ezüstneműiket, ékszereiket, szóval nemes kincskészletüket az ókorból magukkal együtt a diaszpórába átmentették. (Kecskeméti Ármin i. m.. l. 257.) Általában a zsidó történetíróknak a zsidó pénzüzérkedésre és órára vonatkozó apologetikus állításaikat könnyű megcáfolni. Csak néhány oldallal tovább vagy vissza kell lapozni műveikben az apologetikus helyek után. A Zsidó lexikon "Pénzüzlet" vezérszó alatt a 690. oldalán a következőt írja: "A középkor legsötétebb napjaiban az elnyomottság kényszere folytán tért rá a zsidóság a pénzüzletre, mely a maga bizonytalanságában is végső menedéke volt a megélhetésének".

A 929. oldalon "Uzsora" vezérszó alatt ugyanez a Zsidó lexikon a következőt írja: "A francia-, angol-, német- és magyarországi zsidóknak azonban legfőbb foglalkozási ág volt az egyes iparágak mellett a pénzváltás, melyet megengedett a világi és egyházi uralom számukra s amelyért sok helyen betelepítették a zsidókat, akik számos világi és egyházi fejedelem pénzkölcsönzői, bankárai lettek". A pénzkölcsönzés tehát nem kényszer, hanem engedély alapján űzött kiváltság volt. Privilégium.

"A mai megállapítás szerint a nagyon soknak látszó esetleges 70% egyáltalán nem hozhatott különösebb hasznot a középkor jogtalan zsidójának" - írja a Zsidó lexikon a 930. oldalon. Néhány sorral feljebb azonban elmondja, hogy majdnem mindenütt azért űzték ki a zsidókat, hogy így a vagyonukat elvehessek. Például Spanyolországban Katolikus Ferdinánd. A zsidók Spanyolországból való kiűzetésükkor körülbelül 30 milliót hagytak aranyban Spanyolországban, amit el tudtak tőlük venni. Ebben nincs benne egyéb ingó és ingatlan vagyonuk, és az a vagyon, pénzérték, amit a menekülő zsidók és a marannusok idejekorán kimentettek külföldre. Ez utóbbi érték fantasztikus összeg lehetett még a mai fogalmak szerint is. Jelentette például Hollandia számára - hogy csak a legnagyobb marannus letelepedési helyet említsük - a marannusok és zsidók révén odaözönlő pénz, főleg arany következtében beálló gazdasági fellendülést.

"A szóbeszéd és rágalom - folytatja a Zsidó lexikon 930. o. - mégis évszázadokon át uzsorásoknak bélyegezte a zsidókat. A 694. oldalon a Zsidó lexikon a következő száraz adatot közli már, még hozzá Magyarországról: "Korláthkewy Péter komáromi főispán említette, hogy jobbágyai 1522-ben elszöktek Morvába és Ausztriába zsidó hitelezőik üldözései elől. Az egyik jobbágy egy nagyszombati zsidótól felvett l forintért már 20 forintot és egy tehenet fizetett". A zsidó által szedett kamatot minden időkben uzsorának tekintette a közvélemény, a papság, a fejedelmek, akik sűrűn éltek a zsidó uzsorakamatok elengedésének gyakorlatával.

Josef Kastein zsidó történetíró (volt német állami ügyész, jelenleg a jeruzsálemi egyetem tanára) Eine Geschichte der Juden című munkájában a 394. oldalon a következőt írja: "... nem marad' más hátra számukra (a zsidók számára), csak a meztelen uzsoraüzlet mint eszköz, hogy magukat fenntartsák". Ezt arra a zsidóságra írja, amelyet V. Károly előbb kiűzött, azután visszaengedett Franciaországba 1370 körül.

Idézzük művének előző oldalát és kiegészítjük az előbb idézett mondatot az író műve nyomán: "V. Károly visszaengedi a zsidókat 20 esztendőre szerződéssel, hogy az elpusztult pénzügyeket állítsák ismét talpra. Ezért biztosítja számukra a jogot a kereskedésre és a jogot a hitelüzletekre, és védelmet ígér a királyi és bírói hivatalok önkényével szemben..) (393.) "Az adómegterhelések kezdettől fogva oly nagyok voltak e visszatérés után is, hogy csak nagyon gazdag zsidók engedhették meg a visszatérés luxusát. Tekintettel a szolgáltatásokra, amit tőlük az állam követelt, nem maradt más hátra számukra, csak a meztelen uzsoraüzlet mint eszköz, hogy magukat fenntartsák".

Mi szükségük volt az igen gazdag zsidóknak puszta életük fenntartásához az uzsorás üzletekre?

A feleletet maga a szerző szolgáltatja néhány sorral később könyvében, amikor arról értesít, hogy "1394-ben újból kiűzték Francia -ország királyi területeiről a zsidóságot" következő címen: "A szent hit elleni vétség és a privilégiumokkal való visszaélés miatt". Josef Kastein a privilégiumokkal való visszaélés magyarázatát művében nem adja. Erről hallgat. A kiűzésnek ez a címe ugyanis azt jelenti, hogy a király által 20 évre visszaszerződtetett és a pénzüzérkedés privilégiumával kiváltságolt zsidóság ezen idő alatt alapos munkát végzett. Kivette a népből azt, amire a királynak szüksége volt és gyarapította a "dúsgazdag" zsidóság a saját, már megvolt vagyonát is. A kifosztott népesség elkeseredését honorálta 1394-ben a királyi kegy, amely a zsidóságot Franciaország királyi területeiről ismét kiűzte. (L. "Zsidó és fejedelem" című fejezetét.)

Lapozzunk vissza Josef Kastein most idézett munkájában a zsidóság azon történelmére, amely még hazája földjén játszódott. A mű 63. oldalán a következőt olvassuk: "A királyok korában már kifejezésre jutott a zsidó nép karakterének számos napfoltja. A pénz, élelmiszer és gabona uzsora, az adósszolgaság, a bírák megvesztegethetősége és a papok erkölcstelensége napirenden vannak. Ekkor kél ezek ellen az erkölcsök ellen a két prófétának, Amos és Hoseának utolsó grandiózus protestálása".

A 104. oldalon pedig a Babilóniából való hazatérés korára a következő történelmi megállapítást teszi: "A nehéz gazdasági depresszió e pillanataiban azok jutnak előtérbe, akiknek pénzbirtoka a szükség kizsákmányolására s a nyomor kommercializálására adja meg a lehetőséget. Egyik éjszakáról a másikra előkelő ősi tradíciójú famíliák helyébe a vagyonosak léptek, akik a házépítés, magbeszerzés és az adószolgáltatáshoz szükséges pénzt kölcsönözni tudták, akik ezért ekét, szőlőhegyet, házat és magukat az adósokat vagy gyermekeiket kérték és vették zálogul, és az adósság esedékessé váltakor ezek a dolgok tulajdonaik lettek, az emberek pedig rabszolgáik. A fiatal közösség egy-kettőre egy pénzarisztokráciát ültetett a nyakára. "

A zsidó történetíró tárgyilagos, komor és elítélő képet tud festeni a zsidó pénzbirtokos jellemzésére, míg a nemzeti múlt zsidó országának és népének történelmében kutat. De ugyanezt az ősi zsidó pénzbirtokosi karaktert elburkolja a diaszpórában. Pedig ugyanazt a nemzetrontó munkát végezte a pénzbirtokos zsidóság a diaszpórában is, azzal a különbséggel, hogy munkájának szociális következményeit a befogadó nép, a zsidónak idegen nép fiai sínylették meg.

Kecskeméti Ármin magáévá teszi a Zsidók egyetemes történetéről szóló művében (I. 329. oldalon) azt az álláspontot, hogy a zsidó pénzüzletet a zsidóság létfenntartása követeli, mert nem tudják, hogy "a király mikor és mennyi adót fog kivetni rájuk".

A pénzüzlet e szerint a zsidóság számára létfenntartási követelmény. Ugyanazon az oldalon már arról értesít e történetíró, hogy a pénzkereskedelem óriási gazdagsághoz juttatja a zsidókat. Például a cseh zsidók már a XI. század végén és a XII. század elején közismertek mint nagyon vagyonos emberek. Műve első kötetének 254-255. oldalain tényként megállapítja, hogy a zsidó hitelező jóval régibb, mint a XIV. század. Hivatkozik a 814-ből való "Capitulare de Judaeis és a Liber marmalis"-ra. A zsidók a pénzüzleteket már ekkor nyíltan folytathatták és folytatták is, míg a keresztényeket az egyházi tilalom a pénzüzletektől eltiltotta. E kötete 327. oldalán megállapítja, hogy: "Az egyház kamattilalma szinte zsidó monopóliummá tette a hitelüzletet és a tőkegyűjtés által hatalommá lett a zsidót".

"A zsidók tőkéjük révén a pénzüzletet választják kedvenc élethivatásuknak, mely az egyház uzsoratilalma miatt szinte monopóliumként hullott az ölükbe". (Kecskeméti Á. I. 243. o.). Az egyház uzsoratilalma azonban a kora középkor, de a keresztény időszámításnak már az első századaiban is hatályosuk, egy pillanatig sem szünetelt, ez az uzsoratilalom tehát a pénzüzletet a zsidóság számára engedte át már a diaszpóra első napjaitól kezdve. I. kötete 242. oldalán Kecskeméti írja, hogy "a XII. században, kivált Sziléziában sok a zsidó birtok. Az egész középkorban megismétlődő látvány, hogy a német zsidóknál pénzüzleteik következményeként egész falvak, hitbizományok vannak mint zálogtulajdon, melyből gyakran végleges birtok lett".

Miért foglalkozott volna a zsidó mással, mikor az uzsora révén mindenhez, ingóhoz, ingatlanhoz, hatalomhoz különösebb fáradság nélkül hozzájuthatott?

I. kötete 330. oldalán ugyancsak Kecskeméti Ármin értesít, hogy a "Jámborok könyve", mely a XII századból való, említ oly zsidót, kinek annyi a pénze, hogy nem tudja mind kikölcsönözni. Ugyanezen oldalon olvassuk: "A zsidók pénzüzlete nagyméretű volt és tetemes hasznot hajtó. Kipécézik érte gúnyképekkel és szöveggel". A következő oldalon: "Már a XII. században a zsidó a pénzkereskedőt jelenti. Ne hagyjuk idézetlenül Graetzet sem, a zsidóság legnagyobb történetíróját.
Reá azon tétel megvilágításaként hivatkozunk, hogy a zsidó történetíró mind apologéta, ennélfogva tárgyilagossága kritikus esetekben több ízben kihagy.

Volkstümliche Geschichte der Juden (kisebbik művének) III. kötete 592. , 593. oldalán előadja, hogy Elszászban (1806-1818 között) a zsidók a következőt művelték: "Pénzt kölcsönöztek a parasztoknak, akik kisbirtokokat vásároltak maguknak és azt megművelték. Ezáltal a birtokok értéke felszállt. Az értékemelkedés egyhatodát a zsidók haszonrészesedés gyanánt kikötötték maguknak. A zsidók követelték ezt az egyhatod részesedést, a parasztok azonban a földből ennyi pénzt kivonni nem tudtak. Erre a zsidók a perek garmadáját indították ellenük. A parasztok annál kevésbé tudtak fizetni, mert a napóleoni háborúk kivették kezükből az ekét és karjukat a fegyverekhez szögezték. A vége az lett, hogy földjeiket és szőlőiket kénytelenek voltak a zsidó hitelezőknek átengedni. Egyes zsidó uzsorások e közben bizony nagy ridegséget tanúsítottak".

Az elszászi zsidó uzsorára, mely időben, történelmi adataiban napjainkhoz elég közel fekszik, igen nehéz a zsidóság "elnyomott-ság"-ának és "kényszerhelyzet"-ének "középkori" motívumait beállítani.

Lássuk, milyen szavakat talál tehát Graetz az uzsora magyarázatára. "A zsidó hitelezők vagy uzsorások és keresztény adósok a rémuralom alatt egyaránt és egyformán elszegényedtek, a régi idők elmúltak. Amikor a nyugalom ismét visszatért, sok zsidó, akik serénységük által ismét vagyonhoz jutottak, visszatért régi foglalkozásához. Mihez fogtak volna? Kézművességet vagy földművelést tanulni az éltesebb férfiak már nem voltak hajlandók. "

Nem írja Graetz e szövegben, hogy miben fejtettek ki serénységet a zsidók, akik ismét vagyonhoz jutottak és nem nevezi meg a "régi foglalkozást" sem név szerint, amihez a vagyonhoz jutott zsidóság visszatért. De nem fér hozzá szó és kétség, hogy ez a vagyontszerző régi foglalkozás: az uzsora. Graetz megértő elnézéssel tér napirendre a fölött, hogy az elszászi zsidóság visszatért régi foglalkozásához.

Nem volna teljes az idézett apologeták sora, ha kihagynók belőle Arnold Zweig zsidó német emigráns írót, aki: "Bilanz der deutschen Judenheit, 1933" című művében többek között beleszól abba a kérdésbe, amellyel jelen fejezet foglalkozik.
Könyvének 155. oldalán a következőt írja: "Minthogy a középkorban kényszerülve voltak a zsidók kizárólag pénzzel, drágakövekkel és öreg áruval kereskedni... fejedelmek és városok adósság-leveleivel kereskedni, a kisebb és nagyobb összegek kölcsönzésénél kénytelenek a kockázatot és nyereséget mérlegelni és a veszteséggel szemben lehetőség szerint a magas kamatok révén magukat biztosítania.

E szerző sem hagyja el a régi stereotip mesét, amit minden zsidó apologeta felhoz, a kényszerről, amely a zsidót nem engedi más foglalkozási ághoz, és kénytelen pénzzel, drágakövekkel kereskedni. Benne van ez idézetben a zsidó uzsorakamat apológiája is.

Igen érdekes és új indokolásnak számít e szerző további magyarázata a zsidó kamatszedésről, amelyet könyvének 156-ik oldalán így ad elő: "Minthogy a zsidók a XII. századtól kezdve mindenütt külön jog alatt állottak, megvetéssel és gyűlölettel találkoztak, és sehol sem egzisztálhattak másként, mint magas adók fizetése mellett, semmi alapjuk sem volt ahhoz, hogy bennük szelíd érzés alakuljon ki és adósaikat és később vevőiket szeretőbben kezeljék, mint ahogyan az emberek ővelük szemben viselkedtek".

Ez a beállítás az előbbi szigorúan üzleti (nyereség, veszteség szembeállítására és mérlegelésére vonatkozó) materiális indokolás után mindenesetre meglepően hat, mert nem jelent egyebet, mint azt, hogy a zsidó pénz- és áruuzsora voltaképpen retorzióként gyakoroltatott a zsidók részéről azért a bánásmódért, amiben őket részesítették.


5. A pénz és a zsidóság fizikai léte. Az uzsora és a zsidó mártirológia.

A Talmud egyetlen helyen (Baba mezia. 71/a) ellenzi az uzsorát, de csak azért, hogy eleje vétessék a pogányokkal való érintkezésnek. (Kecskeméti Ármin i. m. 1. 328.) Ez a tilalom még kirívóbbá teszi a Talmud erkölcsi álláspontjának fogyatékosságát az uzsorával szemben. Csupán a szentséges "kasrusz", a testi tisztátlanság aggálya ez! A Talmud nem ismeri fel az uzsorában a lelki tisztátlanságot. a felebaráti kapcsolatnak és szeretetnek a veszedelmét. És nem félti a zsidóságot attól az erkölcsi és társadalmi fertőtől, amibe a népi foglalkozásként űzött uzsora dönteni fogja.

"A zsidóságnak a pénz fizikai létét, fennmaradhatását biztosította", - mondja az apologeta történetíró. De a fizikai lét ilyen fenntartásának az ára a nép erkölcsi érzékének pusztulása volt.

A vallás, amelynek gyakorlatában opportunitási szempontok győztek az erkölcsiek felett, amely tanítóinak interpretálásában anyagi követelményekhez alkalmazkodott, erkölcsi parancsok eszményi tartalmát elejtette és mentséget talál mindezért abban, hogy így biztosítja népének a fizikai fennmaradását, az a vallás elvesztette a kapcsolatot a legfenségesebb eszményhez, az Isten eszményéhez. A Talmud által szentesített vallásgyakorlat a zsidó nép vallását merev formalizmussá dolgozta ki. Ez a zsidó vallási érzés egyik eleme annak a komplex sajátosságnak, amely a zsidó fajt a kapitalizmus képviseletére (miután megteremtette) kiválóan képesíti (Sombart).

A zsidó vallás: a Talmud stúdiuma. E stúdium kultusz is: a Talmud kultusza. A Talmud-kultusz pedig a Talmud ismeretén keresztül inspirálja a zsidót a jogi s gazdasági foglalkozásokra és egyszersmind e foglalkozások alapismereteinek valóságos lexikonjával szereli fel.

A közgazdász szerint a zsidóságnak kijár a modern világ hálája mindazért, amit a kapitalizmus a világból produkált. E hála azonban nagyon problematikus formában jelentkezik. Mert azt látjuk, hogy a modern keresztény világ is a zsidó néppel szemben változatlanul ugyanazt a megvetést árulja el, amely akkor nyilvánult meg, amidőn a zsidóság a kifejlődött kapitalizmus személytelen formái nélkül, és leplezetlenül űzte a kapitalista világrendet megalapító uzsorát.

A zsidó történetíró számtalan gazdaságtörténelmi munkából idézi, hogy mennyire kisajátította a pénzüzlet a zsidóságot és a zsidóság a pénzüzletet; milyen korlátlanul, minden erkölcsi és bibliai parancs ellenére foglalkozott a zsidóság az uzsorával. Illusztrálva a zsidóságnak a kora középkortól kezdődő hegemonikus szerepét a pénz- és árukereskedelemben, - mely egyenlő volt a pénz- és áruuzsorával, hamisítással és csalással - nem tud a képen, amit a zsidóság gesztiója e hosszú évszázadokon keresztül eléje vetít, a képen, amiben a zsidóság arculata ez évszázadokban a pénz és áruuzsora fényénél kirajzolódik, semmit javítani, semmit szépíteni.

Mégis a zsidó rabbi gesztusával, amellyel népének minden bűnét megbocsátja, annak ellenében, hogy zsidó marad, széttárja karjait és feloldozza a zsidóságot egyetlen indokolással: "A zsidóságnak a pénz fizikai létét, fennmaradhatását biztosította". Holott az uzsora népi űzéséért fokozódott a zsidóság elleni gyűlölet addig a pusztító dühig, amely minden nép lelkében csakis súlyos előzmények után rombolja le az emberi élet kioltásával szemben ható benső tiltakozást. És a "pénze" miatt, amit az uzsorával szerzett, üldözték és ölték a zsidót. A zsidóüldözések közvetlen kiváltó okai gyanánt jelentkező vérvád, ostyaszentségtelenítés és kútmérgezés vádja stb., stb., mind abban a gyűlöletben találták meg állandó s nyomban kirobbanásra kész talajukat, amely gyűlöletet mindenütt a századok során, a diaszpóra minden egyes pontján a zsidóság tenyésztett ki a kiuzsorázott népekben.

A zsidó pénze dehogy biztosította a létét, a fennmaradását. Sőt, éppen a pusztulását okozta. A pusztító gyűlölet erkölcsi jogosultságát az az elkeseredés szolgáltatta, amely az uzsorából fakadt. S a gyilkolás mögött ott volt a vágy: megszabadulni a zsidótól, mint hitelezőtől, megölni az uzsorást és elvenni a pénzét, amit a nép kifosztásával harácsolt össze.

"A Rindfleisch-féle mészárlásnak (Röttingen). (ostya-vád) több mint százezer zsidó esett áldozatul. Albrecht császár csak ekkor vetett véget az öldöklésnek. Kárpótlásul az "elveszett kamaraszolgákért" megbírságolja a bűnös városokat és magának kaparintja a leölt zsidók követeléseit".

"A bajor Deckendorfban ostyameggyalázás címén irtják a zsidókat, hogy megszabaduljanak a hitelezőktől". "Pestis miatt ("kút és levegőmérgezés"), de e rémségeknél szerepel mindig a pénzvágy is". "Strassburg: a zsidókat elégetik, vagyonukat szétosztják". A strassburgi Closener: "ihr bares Gut war die Vergiftung, welche die Juden tödtete". (Kecskeméti Ármin i. m. II. 9, 10. oldalain.) A zsidó apologeta mindazt jogfosztásnak és "zsidóüldözés"-nek minősíti, ami a zsidók uzsorájának, pénzhamisításának, az árukereskedelem és a jelzálogvevés körül folytatott csalárd üzleteiknek a reakciója volt.

Ezek a reakciók először a néphangulatban, azután a nép akcióiban és végül törvényi intézkedésekben jelentkeztek. Ahol a törvényi intézkedés elég jókor jött és radikálisan végre is hajtatott, ott megelőzte a nép egyéni akcióit, a zsidóöldöklést, vagy a zsidók kirablását. Egyébként nincsen alapja a zsidó történetíró történelmének, ahol közvetlenül egy-egy ilyen reakció előtt a zsidók meggazdagodásáról, pénzhamisításáról stb. -ről ne tenne említést. A kauzalitást a zsidó gazdagodás és a zsidóüldözés között meglátja, de ennek erkölcsi konzekvenciáját sohasem a zsidó rovására vonja le. hanem az üldözésekből mindig a zsidóság mártíriumát állapítja meg.

A zsidóság mártirológiája a diaszpórában alig állt egyébből, mint ilyen kauzalitásokból.

A zsidóság mindenütt városokban gyűlt össze, ott elkülönődött, külön városrészt alkotott és egységes tömegként mutatkozott. A vallásgyűlölet számára felületét ezzel is önmaga szolgáltatta a kelleténél nagyobb terjedelemben. A vallási gyűlöletet a zsidóság tartja ébren elkülönődésével. A másvallásúval és másfajtájúval semmiféle symbiosist nem ismer, azzal szemben utálatot és megvetést mutat. A vallásgyűlöletet, mint reakciót is provokálja.

Uzsorájával, csalárd üzletkötéseivel, ugyanabban a generációban gyors meggazdagodása következik be, szemben a népnek nyomorával. Minthogy pénzadózása miatt az uralkodók és a fejedelmek a brutális végrehajtó hatalmat is rendelkezésére bocsátják kölcsönei behajtásához, a nép és a kifosztottak elkeseredése a zsidóval szemben a legrövidebb idő alatt a legmagasabb fokra hág. Ezeknek az állapotoknak mindig természetszerű következménye a kirobbanás. A kirobbanások különböző csatornákon vezettettek le. Első fázisukban rablásban, fosztogatásban, esetleg öldöklésben nyilvánulnak meg. Ha az elkeseredés igen nagy mérveket ölt, általánossá válik és a király közvetlen környezetéig is elhat, törvényi intézkedések következnek, amelyeknek céljuk a háborgó néptenger lecsillapítása. Ilyen törvényi intézkedések a kamatelengedések, tőkeelengedések (Tötenbrief-ek), a zsidó vagyonoknak a megtizedelése, esetleg egész elvétele, végső fokon pedig az egész zsidóság kiűzése az országból.

Mindazok a zsidó kéziratok, krónikák ("memor"-ok, memor-könyvek), amelyek ezeknek emlékét megőrzik, az eseményeknek csupán drámai akcentusait és tragikus kifejlését ecsetelik. De nélkülözik mindazoknak a történeti előzményeknek, a zsidóság gesztióinak a leírását, amelyek a tragikus eseményeket mint fejleményeket megelőzték.

A középkori mentalitás a szociológiai ideológiát még nem ismerte, hanem csupán a vallásit. Ennélfogva minden tömeg- és népi megnyilvánulás és megmozdulás az uralkodó ideológia következtében vallási hangszerelésben jutott kifejezésre. (A keresztes hadjáratok csak népszerűsítették a vallási ideológiát. Az egyház uralkodott a világi fejedelmeken. És mindenek felett állott Krisztus uralma, akinek a nevében és jelében indult és történt háború és béke, egyetértés és viszály.) Ezért mindig megismétlődött a zsidóság elleni minden közvetlen akciónál, hogy az összes zsidó bűnök megváltásaként, amit a zsidóságnak felrótt a kereszténység, - a Golgotától az üldözés napjáig - felkínálták a zsidóságnak a keresztséget. A zsidó krónikákban tehát a zsidómészárlások a hithűség mártíriumaként szerepelnek, holott a középkor zsidói nem azért haltak mártírhalált, mert a keresztség felvételét megtagadták és hitük mellett kitartottak, hanem még akkor is megmenthették volna életüket, - a keresztség felvételével - amikor a kiuzsorázott, kifosztott nép haragja már a halálos üldözésig fokozódott ellenük.

Ezt mutatják a későbbi lengyel pogromok is. A lengyel nép szelídkedélyű. A középkorban Spanyolországból és egyébünnen kiüldözött zsidóság legnagyobb tömegeit fogadta be Lengyelország. A zsidó krónikák és a mai zsidó történetírók ezért az akkori Lengyelországot igen meg is dicsérik. A zsidóság azonban a lengyel nép tudatlanságával és szellemi közömbösségével a legembertelenebb módon visszaélt. Egyénenként kiaknázta a nép naivságát, alacsony szellemi fokát. És rendelkezésére bocsátotta magát a lengyel nemességnek is. Ötletekkel szolgált, hogyan zsarolhatja és foszthatja ki minél teljesebben a nemesség a parasztságot, hogyan sarcolhatja ki belőle a lelket is csak azért, hogy a lengyel nemesség az ő mulatozásaihoz és szertelen tobzódásaihoz minél több pénzhez juthasson. Szeszfőzőket állít fel, a néppel megkedveltette a szeszesitalokat olyannyira, hogy a primitív nép a pálinka élvezetét mindennél többre becsülte. A pálinka segítségével aztán elveszi a parasztság utolsó rongyát is. Évszázadokig viseli a nép öntudatlanul ezt a rettenetes igát. Mikor végül vezetője akad, aki rámutat a kifosztottság, a nyomor szellemi eszközére és intézőjére: a zsidóságra, kirobban a zsidógyűlölet, - mint amikor puskaporos hordóba tűzcsóvát hajítanak - és fékeveszett zsidóöldöklésben nyilvánul.

Graetz minden soviniszta zsidó érzése mellett kénytelen koncedálni a zsidóság aljas szerepét a lengyel néppel szemben. E pogromok zsidó leírásánál már nincs is szó hithűségről, mártíromságról, a középkori zsidóüldözések e megtévesztő reliefjéről. Mert bár ezeknél is megelőzi az öldöklést a keresztség felvételének a felkínálása, de a vallásvédelmi motívum már háttérbe szorul a népi retorzió felkorbácsolt hullámain.

A világ zsidóságának és magának a lengyel zsidóságnak a tudatában a lefolyt pogromok olyan események gyanánt rögzítődtek meg, mint a zsidó nép sorsával kapcsolatos korábbi eseményei a zsidó történelmi múltnak. "A lengyel katasztrófákat úgy tekintette a zsidóság, mint a Templom harmadik elpusztulását)). (Josef Kastein: "Sabbatai Cevi" című műve, 97. oldal.)

A zsidóság az újkor első századainak világosságánál sem látta katasztrófáinak előzményeit, okait. Annyira ösztönösen, természetükből, erkölcsi és vallási (talmudi) felfogásukból folyónak érezték élelmességük és szellemi fölényük legvégső fokig való érvényesítését a mindenkori környezetükkel szemben, hogy soha életmódjukat, üzleti elveiket, szokásaikat kritikájuk alá nem vették. A befogadó népek között, azoktól elkülönődve corpus separatum, külön község életét élték. A befogadó nép gyűlöletét maguk iránt az elkülönődéssel felkeltették és népi foglalkozásukkal, az uzsorával akárhányszor a paroxizmusig fokozták fel. És ha mindezzel a pogromot kirobbantották, a pogrom után a megmaradtak az uzsorát úgy folytatták, mint a pogromok előtt.

Semmit sem okultak katasztrófáikból. Sem a józan ész belátása, sem az erkölcsi kritika korábbi magatartásukkal szemben bennük soha fel nem ébredt, nem voltak hajlandók összefüggést látni magatartásuk és üldözésük között. Ha a pogromokban kirabolták őket, utána az uzsorát még fokozottabb cinizmussal folytatták. Nem is cinizmussal, mert ehhez azt is érezniük kellett volna, hogy foglalkozásuk erkölcsi fogyatékosságban szenved. Folytatták tehát előbbi gátlástalan üzleteiket az erkölcsi érzék minden megszólalása és tiltakozása nélkül. És még nagyobb mértékben törekedtek a profitra, hogy behozzák a pogromok által okozott anyagi veszteségeiket, hogy mielőbb ismét eljussanak előbbi gazdagságukhoz, a mindennél fontosabb, az életnél is többre becsült tőkéikhez.


6. A zsidó és a fejedelem.

Az adóztatás a középkor századaiban hatástalan módja volt a fejedelem számára a pénzszerzésnek. Az adóztatás nem is volt pénzbeli. A nemesség csak a saját személyében vagy azon felül még segélycsapataival szolgálta az uralkodót háború idején.

Ha zsoldos hadsereget szervezett az uralkodó, ehhez kezdetben csak az idegen országban szerzendő hadizsákmány szolgáltatta az anyagi fedezetet. Ha az uralkodónak pénzre volt szüksége, azt nem vehette el alattvalóitól adó alakjában.
A zsidót, mint pénzforrást, az uralkodók felismerték és hamar éltek vele. Csak a zsidó foglalkozhatott pénzüzletekkel uzsorás haszon mellett, mert az egyház szigorúan ragaszkodott híveivel szemben az uzsora tilalmához. Megengedték és védelmezték a fejedelmek a zsidók uzsoraüzleteit, mert a zsidó ezért a védelemért külön pénzbeli ellenszolgáltatást, a zsidó-adót adta, később pedig ezen felül nyújtotta a fejedelem számára az állandóan igénybe vehető biztos pénzforrást. Ha a fejedelem meg volt szorulva, háború vagy udvartartása céljaira pénzre volt szüksége, ott volt a zsidó. A zsidón keresztül a fejedelem az alattvalói pénzéhez jutott anélkül, hogy közvetlen adóztatással sújtotta volna népét. Uzsorája révén a zsidóság rendszeresen működő csatorna volt, amelyen keresztül a fejedelem az alattvalók pénzét szivattyúzta. E pénzből később mindig több és több rakódott le a csatorna belső falán - a zsidóság kezében.

Mielőtt a közteherviselés elve az újkorral beköszöntött volna, ez intézményt pótolta a zsidó és az uralkodó írott vagy íratlan szövetkezése. A zsidó űzte az uzsoráját királytól, városoktól nyert privilégiuma alapján. Az uzsora révén szerzett vagyonára a király és az, akinek a király a zsidótartás jogát megengedte, a kezét bármikor rátette. Ha a politikai szükség úgy kívánta, az uralkodók még demokratikus "kegyet" is tudtak gyakorolni ugyanezen orgánumon keresztül, amelynek tőlük nyert privilégiuma volt az uzsora. Időnkint a zsidók adósainak elengedték a zsidótartozások kamatait vagy a tőkék egyes részeit. A fejedelem racionális pénzszerző eszköze a zsidó akkor, amikor szabad uzsorát űz, aztán a fejedelem megcsapolja. És akkor is. amikor a zsidót a fejedelem hivatalos pénzügyi tiszttel bízza meg abban a tudatban - a tapasztalati tény tudatában - hogy a zsidó pénzügyi tisztségében a pénzszerzés lehetőségeit a legkíméletlenebbül fogja kiaknázni: úgy, ahogy arra talmudi képzettsége és tradicionális ösztönei képesítik.

A fejedelem a középkor századaiban egyébként csak akkor deklarálja a zsidóhoz való materiális viszonyát olyan nyíltan, hogy a népre való rászabadítás helyett vagy amellett, a kincseskamrájának egyenesen élére állítja, amikor már a fejedelem hatalmi pozíciója olyan erős, hogy nem kell törődnie azzal az elkeseredéssel, amit a nép intézményes nyílt kifosztása előidéz.

Graetz szerint a XVII. században a fejedelmek (Németországban és Ausztriában) olyként intézményesítették azt a lehetőséget, amit számukra a zsidó tőke (helyesebben a zsidó által szerzett tőke) jelentett, hogy nemcsak a zsidóságot privilegizálták pénzüzletekre, de mindegyikük tartott és kinevezett udvari zsidókat, /ezeket a zsidók Stadlan-nak nevezték/, akiket még külön privilégiumokkal - kereseti alkalmak, pénzszerzési lehetőségek monopóliumával ruháztak fel. Ezek ilyként hatalmas tőkékkel és pénzügyi képességeikkel ez időben immár előre meghatározottan állottak rendelkezésére a fejedelemnek. Az udvari zsidó tőkéit, melyhez a király privilégiuma útján jutott, a királynak szükség szerint, de már kölcsön alakjában bocsátja rendelkezésére.

A fejedelem és a zsidó kapcsolata, az udvartartás és a hadsereg, végeredményben az uralkodó pozíciójának megerősítéséhez szükséges eszközöket szolgáltatta, tárgyi kifejlésében a modern állam megalakulását tette lehetővé, a zsidóság javára pedig megvetette annak a kapitalisztikus rendszernek az alapjait, amely megfelelt kezdetétől fogva a zsidó mentalitásnak és gazdasági s politikai szabad érvényesüléshez juttatván, az újkor kezdetén már meg is váltotta a zsidóságot a középkor erkölcsi, anyagi, politikai és vallási üldözéseitől.

A zsidó és fejedelem (kormányzat) pénzügyi szövetsége az újkorban a tőzsde intézményében találta meg központi idegrendszerét. Az értékpapírok hosszabb ideig a tőzsdén az államoknak vagy fejedelmeknek adott kölcsönök papírjai voltak; állami papírok, amelyeket az egyes országok kormánya bocsátott ki.

Az "udvari" zsidó egyedül vagy társaival együtt folyósította az uralkodónak a szükséges kölcsönt. A folyósított kölcsönről az állam útján kötelezvényeket bocsátottak ki, amelyeket ők vettek át és hoztak a tőzsde útján forgalomba. A hatalmas nyereséget már a folyósításnál (emisszió) biztosították maguknak. További nyereség volt az, amit a tőzsdén keresztül forgalomba került értékpapírokkal tőzsdei spekuláció révén elérni lehetett. Az udvari zsidó neve most már bankár, a többié tőzsdei alkusz. A fejedelem vagy a kormányzat, amely elsőrendű szükségletét ezen az úton - lényegileg ugyanúgy, mint azelőtt - kielégítette, a tőzsdei lehetőségekkel nyújtja a zsidók számára a további privilégiumokat. Az állami kölcsön után kibocsátott értékpapírok, mint valóságos értékek kezeltetnek, akár a bankjegyek. Az állam, illetve kormányzat részére nyújtott kölcsön így teljes mértékben kielégíti a kormányzat és a bankár érdekeit, mert az előbbi a szükséges pénzhez jut, az utóbbi meg az egész folyósított összeget a kibocsátás (emisszió) útján a tőzsdén a kontemplált haszonnal nyomban visszakapja. Ezúton is tehát voltaképpen a tőkét ismét csak a nép szolgáltatta a kormányzatnak, mint azelőtt a fejedelemnek, a zsidókon keresztül.

Az eljárás lényegileg és velejében a régi, csupán a formák modernizálódtak. A zsidók meg tudták teremteni a kapitalizmusnak minden olyan eszközét, amelyek ezt a körforgást nem csak megkönnyítsék, de annak lehetőleg személytelen jelleget, intézményszerűséget kölcsönözzenek, amely mögött, mint mellvért mögött végezhessék ugyanazt a pénzügyi cirkulációt, ami évezredeken keresztül népi hivatásuk volt.

A kapitalizmus kialakult végső formáiban a zsidóság számára megváltó palástot volt hivatva szolgáltatni, mely alatt végtelen hatványokra fokozódtak addigi népi foglalkozásuk folytatásának lehetőségei és ugyanakkor a figurátlanság, a láthatatlanság oltalmát is nyújtani látszott. A zsidóság inkognitója azonban csak rövid ideig volt fenntartható. Csakhamar mögéje látott az üzleti partner a világ, a mellvérteknek is. A zsidó elleni hangulat ismét az ellenségesség elektromosságával telítődött meg. Annál inkább, mert az a működés, amely azelőtt az egyének több-kevesebb számának kifosztásával járt. Később a tőzsdespekuláció, a személytelen üzlet, a részvénytársaságok értéképapírjainak a tőzsdei játékba való bevitele révén rövid időközönként visszatérő tömegkatasztrófákat idézett elő. Ha e tömegkatasztrófák okai után kutatott a felbolygatott és kétségbeesett közvélemény, zsidó spekulánsokra bukkant.

http://www.angelfire.com/zine2/judeolog/shahak/flzsid.htm#r0035