Payday Loans

Keresés

Arany László: A délibábok hőse PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2010. december 21. kedd, 09:56

aranylas

Arany László A délibábok hőse című elbeszélő költeménye a korabeli siker és elismerés után az iskolai kötelező vagy ajánlott olvasmányok közé került. Kevesen olvassák és keveset tudnak róla. A nemzeti önismeretnek és önvizsgálatnak ez az egyik legjobb műve igazi sikert sohasem tudott aratni. Talán azért, mert nem szeretünk szembenézni önmagunkkal, és inkább hiszünk a csodaszarvasnak, mint a délibábok hősének, Hübele Balázsnak…
Az előadás – az epika és a dráma határmezsgyéjén – megpróbál többet nyújtani a hallgatónak a puszta felfedezésnél és az irodalomtörténeti érdekességnél.

Szereposztás:


beszélő
Básti Lajos
Hübele Balázs
Latinovits Zoltán
Révfalvy
Kovács Károly
Etelke (a lánya)
Csűrös Karola
öreg színész
Bihary József
diák
Szathmári István
Dezső
Pálos György
szolgáló
Pártos Erzsi
női hang
Kohut Magda
Arányi Adrienne
férfi hang
Láng József


Munkatársak:
Rendező:
Bozó László
Szerkesztő:
Zala Zsuzsa
Zenei szerkesztő:
Horkai Rózsa
Segédrendező:
Lévai László
Lelovics Gyula
Sudár Emil

http://staub-site.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1195435
______________________________________

arany-laszlo-a-delibabok-hose

MEK

Arany László
összes költeménye

(1844-1898)

Tartalom

ELFRIDA
TŰNŐDÉS
A DÉLIBÁBOK HŐSE
A HUNOK HARCA
KÉSŐN
AZ IRGALOM

http://mek.oszk.hu/00500/00599/index.phtml

*


Imre László–Imre László

Arany László és a magyar verses regény

1872: Pályadíjat nyer A délibábok hőse

A verses regény “minden emberi és költői szabály ellenében” (Taine 1883, II. 283) kezdeményez szemléletváltozást, ami a posztmodern kor felől nézve nyeri el értelmezhetőségét.

A Kisfaludy Társaság pályázatán 1872-ben pályadíjat nyert egy, A délibábok hőse címet viselő mű (jeligéje: Szappanbuborék), melyből 1873 elején a Vasárnapi Újság hozott mutatványokat, majd ugyanebben az évben az egész verses regény megjelent a szerző nevének feltüntetése nélkül. Aztán a gyanú Arany Lászlóra terelődött, s ő nem tiltakozott, viszont soha nem járult hozzá A délibábok hőse újrakiadásához. (Erre csak halála után kerülhetett sor.) A byroni műfajt azonban Magyarországon nem ő honosította meg, hanem Arany János aBolond Istókkal, több mint húsz évvel korábban, 1850-ben. Amikor Gyulai 1858-ban a Romhányiba fogott, már olvasta németül Puskin Anyeginjét, a másik nagy világirodalmi példát. Ennek Bérczy-féle magyar fordítása indítja el 1866-ban a műfaj felvirágzását: Zilahy Imre Alvó szerelem (1867), Balogh Zoltán Alpári (1871) stb. Talán a műfaj iránti érdeklődés megélénkülése segíti hozzá Aranyt is, hogy a Bolond Istók második énekével előbbre jusson (1873). A kor sok jelentős költője tesz kísérletet a műfajjal (Endrődi Sándor, Reviczky Gyula, Vajda János), s még a 20. század első felében is születnek rangos próbálkozások: Oláh Gábor Korunk hőse (1909), Kiss József Legendák a nagyapámról (1910), Ady Margita élni akar(1912), Dsida Jenő Tükör előtt (1936).

A magyar verses regény európai forrásai (Byron Don Juan, 1819–1824; Puskin Anyegin, 1823–1830) mögött egy hosszabb előtörténet körvonalai ismerhetők fel. Már a középkorban műfajok egész sora (grammatika- és krónikaparódiák, bolondünnepi szövegek, karneváli tréfák) adta mintegy ellenképét, deformálását, paródiáját a bevett, magas, többnyire egyházi műfajoknak, utóbb lovagregényeknek. Magának Rabelaisnak az óriási epikatörténeti hatása is részben annak tulajdonítható, hogy a konvenciók felrúgásával, (ma intertextuálisnak mondott) allúzióival és játékosságával mindenféle egyértelműséget és véglegességi intenciót elvet. Sterne (a Tristram Shandyvel) már közvetlen előzménye a Don Juannak (és a posztmodern némely törekvésének) a maga “anticselekményével”, önreflexióival, az olvasó meghökkentését célzó grafikus trükkjeivel (üres lapok), amivel nemcsak a klasszicizmus normáit figurázta ki, hanem Fielding realizmusát is.

Ezek után és ezek nyomán is merőben provokatív művet alkotott Byron a maga verses regényével, amikor a klasszikus eposz objektív tónusával szemben csapongó és lírai mert lenni, annak patetikus hangjával és nagyszabású témájával szemben hétköznapi tárgyról kollokviális modorban “fecsegett”, s olyan rögtönző, vegyes előadásmódot alkalmazott, amely azUlyssesig, sőt tovább érezteti hatását, a maga korában azonban elsősorban a “beleélő” olvasásmód ellen irányult. A napóleoni háborúkat követő általános elbizonytalanodás és megrendülés nemcsak a hagyományos műfajokat, hanem magát az “irodalmias” megformálást teszi kérdésessé. Az új műfaj, a verses regény a felvilágosodás racionalizmusát a reneszánsz kori népi-karneváli formákkal, a romantika érzelem- és egyéniségkultuszát a sterne-i önreflexivitással egyesítette egy olyan műalkatban, melyre joggal mondta Taine, hogy “minden emberi és költői szabály ellen fegyvert ragadott” (Taine 1883, II. 283).

forrás és folytatás: http://villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12389


*

 

Arany László

Arany János és Ercsey Julianna második gyermeke, Arany László. Születni jó helyre, ugyanakkor rossz helyre, kettős abszurd. Adottságai, képzettsége, tehetsége szerint bármivé válhatna az irodalom berkein belül, de aggasztja a név, és hogy apjával kénytelen versenyezni a babérkoszorúért. Arany János a kor legünnepeltebb költője. 
Jogásznak készül, de előbb tesz néhány kanyart.

Többi közt tizennyolc évesen (nővérével) népmesekutatónak áll, huszonhárom évesen máig érvényes tanulmányt közöl a népmesék világáról, aztán megírja A délibábok hőse című realista versregényt, a műfajból az elsőt, csak eztán lesz a Földhitelintézet igazgatója. 
Családi hátterével együtt szerencsétlen kor. Négyéves, amikor Petőfi publikálja a magyar irodalom egyik legbájosabb gyerekversét (Arany Lacinak), öt, amikor a cár leveri a szabadságharcot, aztán a Bach-korszak, amit a kiegyezés követ. A költők sírdogálnak, a lelkesedés megszűnt, gondoljunk
Tompa Mihályra, aki Petőfinél is rosszabb helyzetbe kerül. Nincs miben hinni. Az ország „sírgödör”. Félreértéseket elkerülendő: a maga korában Deák Ferenc sem a haza bölcse a hatalmon kívüli köznép számára, a keresztelő csak azt követően történik, miután Budapest gazdasági, ipari, kereskedelmi központ Európa közepén, és a népek, akik keresztelésre jogosultak, szépen megtollasodnak az iparból, a búzából, a végeláthatatlan építkezésekből. Így pedig könnyű. Az ország magyarabbik fele nehezen ismeri fel, hogy élni, jól élni kellemesebb, ám kevésbé nemzeti és még kevésbé heroikus, mint hősként meghalni.  Ebben a közegben – és persze apja depressziós időszakai közegében – válik férfivá. Könnyű belátni, mégis nehéz lehet lelkesedni az iránt, hogy a látogatóba érkező fiatal császár azt mondja az alkusz főrendeknek: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.” A huszadik század szokása hősi verssel köszönteni a diktátort. Jusson eszünkbe, amikor a magyar irodalom főrendjei remekművekkel köszöntik a demokrácia legnagyobb mágusát, Rákosi Mátyást, születésnapján. Díszkötésben. És nem süllyednek el szégyenükben sem akkor, sem később. A XIX. század még nem hisz a „végleges” politika elrendelésekben, 1857-ben az ország egy emberként üvöltene a rádióból, tévéből rádörrenő jelszótól: „Éljen az Örök, Megbonthatatlan Osztrák-Magyar Barátság!”.  

Közben Arany „Laci” alanyi jogon a Kisfaludy Társaság tagja. De nem költ. Bankár lesz, mert ugyan lelkesedni nincs miért, de pénzt keresni lehet. Huszonkilenc évesen készül el A délibábok hősével (csak emlékeztetőül, a főszereplő Hübele Balázs), ezen kívül néhány vers, két kötet kritika, tanulmány, esszé. A kor csalóka, és minthogy száz éve lassabban történnek az események, politikailag, irodalmilag emlékeztet ötvenhatra, a MUK-jelszóra (Márciusban Újra Kezdjük). Ötvenhat ötvenhét május elsejéig tart, a nagy Kádár-beszédig, az egymillió, Kádárt ünneplő lelkes tüntetőig, negyvennyolc 1875-ig tart, Tisza Kálmán felléptéig. Jókai nyomja romantikus regényeit, tombol a nemzeti népszínmű (a népszínmű emlékeztet a szocreál termelési drámák negatív lenyomatára, demagóg, populista és a tömeghez beszél mindkettő). Tisza jön, Arany László megy. Nem költ többé. Fordít, irodalomtörténészkedik, gondozza az időközben (1882) eltávozó apja hagyatékát. Kiadja a Margit szigeten született Őszikéket, az Arany-levelezést.

Az Összes Művek-hez a következő megjegyzést fűzi: „Megvallom, nem csekély tépelődés után szántam el magamat közzétételökre. Az a kétség, amit maga a szerző érzett, mikor töredékes dolgozatai egy részét fiókja rejtekéből elõször kiadta, elfogott engem is. Vajon érdekkel fogadja-e mindezt a közönség? Végre is legjobbnak véltem lehetőleg teljes gyűjteményt adni, összefoglalni egy posthumus kiadásban mindazt, ami a hátrahagyott kéziratokból, az Összes Művek utolsó kiadásába föl nem vett régebbi dolgozatokból s atyám baráti levelezéseibõl birtokomba jutott és egyáltalán közölhető.”

Ötvennégy éves, amikor meghal. Tizenhat év jut apja hagyatéka rendezésére. A híradások nem egyértelműek, tífusz, tályog, vérmérgezés, a három közül valamelyik. Arany Lászlót a legjobb orvosok, köztük a két Korányi, se képesek megmenteni. Találtam egy feleségére, Szalay Gizellára vonatkozó levelet (sz. 1857, az esküvő 1875-ben), mely szerint fölöttébb önfeláldozóan ápolta Aranyt a kórházban. Gizella nem sokkal Arany László halála után hozzámegy egy irodalomtörténészhez, a nála húsz évvel fiatalabb Voinovich Gézához. Na, ja, mondhatnánk. Ilyen az élet.

Onagy Zoltán

Arany László, Nagyszalonta, 1844. március 24. – Budapest, 1898. augusztus 1., költő, népmesegyűjtő

Petőfi Sándor: ARANY LACINAK

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Meritette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

(Szalonta, 1847. június 1–10.)

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-0952/arany-laszlo#sthash.VvUFDv7m.dpuf

 

*


ARANY LÁSZLÓ (1844-1898)

A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg.

Nyilván félt hivatásos költő lenni, hiszen az apja volt Arany János, a kor legünnepeltebb költője. Nem, mert volna vele versenyre kelni. Ráadásul apja volt a tanítója is, elfogadta minden elvét, noha alkatban merőben különbözött tőle. Az örökölt Arany név súlyosan nyomasztotta, ezért maradt tulajdonképpen az irodalom határszélén élő dilettáns, de olyan műkedvelő, aki értékben a hivatásosok közt is első sorban áll.


A rendkívül éles eszű fiatalembert csupa olyan emlék veszi körül, amely szárnyaltatja is, nyomasztja is. Négyéves, amikor Petőfi verset ír hozzá: az Arany Lacinak a kisfiút beemeli az irodalomba. Ötéves, amikor a forradalom bukásával minden gyászba borul. Kisgyermek, amikor híres apja költeményben szólítja meg, mondván benne, hogy "mindig tűrni és remélni kell", de hozzásóhajtja: "Óh, ha bennem is, mint egykor épen / Élne a hit, vigaszul nekem!..." Arany László hitek, remények és kételyek közt nő fel, miközben apja a legmagasabb igényekkel néz rá, és ez kötelez.


A Bach-korszakban még irodalomban, kultúrában, népmesekutatásban olyan célokat lehet találni, amelyek egy más korszakot készítenek elő. A jogásznak induló Arany László tizennyolc éves fővel, nénjével, Juliskával együtt, népmesekutató útra indul. És összeállítják a mindmáig legjobb magyar népmesegyűjtemények egyikét.Később elméletileg tanulmányozza a népmesék világát, s erről huszonhárom éves korában írt tanulmánya mindmáig folklórirodalmunk klasszikus műve. Ekkor már tagja a Kisfaludy Társaságnak, tehát tudomásul vett író. Ugyanebben az évben az Elfrida című humoros elbeszélő költeménnyel sikeres költővé emelkedik. 

Késői éveiben alig-alig foglalkozik irodalommal. Azaz mindig érdekli, izgatja az irodalom, csak ő maga nem ír. Élete végén mégis visszatér a költészethez, mint elmélethez. A tudományos magyar verstan Arany János néhány tanulmányával kezdődik. De rendszeres, tudományosan megalapozott magyar verstan még nem volt. Ezt akarta pótolni Arany László a Hangsúly és rhytmus című, nagy terjedelműre tervezett tanulmánnyal. A magyar verselés elveit akarta összefoglalni. Műve töredék maradt, de így is verstani irodalmunk egyik nélkülözhetetlen klasszikus műve.


1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve nem nagy, összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok. Amit szépirodalomban alkotott, belefér egyetlen nem nagy kötetbe. Ebben a kötetben azonban ott olvasható A délibábok hőse, a legjobb magyar verses regény, kritikai realista irodalmunk első hibátlan remeke. Csiky, Mikszáth és a többiek mind csak őutána indultak el a realizmus útján, és kevesen érték el a szépségnek azokat a magaslatait, amelyeket ő - csak mellékesen, mintegy kirándulásként - megjárt.

LAST_UPDATED2