Kovács András Ferenc:

ARS EROTICA

Vagyunk végső játék
Hörgő légcső ágyék
Pörgő szem térd far tompor
Combtő bőr fénylő táj
Vad nyelv örvénylő száj
Vágy karmol tép mar tombol
Kéz láb ín izomzat
Széttárt kín mi mozgat
Együvé facsar rombol

Ringó halmok mellek
Hajzat bomló felleg
Ajzott íj gyors szemöldök
Vagyunk sebhedt sértő
Tág húsban kísértő
Tűzhányó kráter köldök
Öl forrongó börtön
Mélyedet betöltöm
Mindenségem felöltöd

Vagyunk végső játék
Lét lélekző lágyék
Has mell hullámhegy vállak
Űrben rángó tagok
Szervek szétszórt magok
Szép zűrzavar szent állat
Készültünk öröknek
Mi forgat pörögtet
Világ csak velünk szállhat

2:05, Csütörtök (április 14.), DUNA Televízió


Száműzetésben - Európai költők - Kovács András Ferenc romániai magyar költő
(Kovács András Ferenc portré)

magyar portréfilm, 60 perc, 2007

rendező: Mispál Attila
forgatókönyvíró: Mészáros Katalin Bogárka
operatőr: Sibalin György

szereplő:
Kovács András Ferenc

Éveken át jelentek meg különböző magyarországi és erdélyi irodalmi folyóiratokban egy soha nem létezett amerikai költő, Jack Cole, becsületes nevén John Coleman dalkölteményei, Kovács András Ferenc közreadásában. Létezik-e Jack Cole ha költeményekben él? Ki is az a Kovács András Ferenc, aki különböző korok egykor létezett vagy általa kitalált kötőjeként szólal meg? Ír középkori Mária-himnuszt, Jacopone da Todi hangját megidézve, de a Babits-fordításokra is utalva, ír vágáns éneket, Balassi verset, Csokonai-rokokót, Arany parafrázist, XIX. századi romantikus dalt, szándékosan "vidéki versezetet", de a beat-nemzedék "üvöltése" sem idegen tőle. Játékverseinek olykor nehéz a mélyebb tartalmát felfedezni... Máskor viszont egyértelmű, hogy játékossága az erdélyi magyarság legnehezebb kérdéseit sem fedi el, hanem azokat ironikus beállítással világítja meg.

_________________________________

Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!

Harmincnégy éves lettem én:
nem bódít versen vett remény,
se bű,
se báj.

A mennybolt menten rámborul:
nem éltem jól, sem jámborul,
csupán
bután.

Mint kínon égő ékezet,
lobog világom: létezek!
Enyém
e fény!

Hallom: vagyok, mert nem vagyok,
hisz bennem nem rág, nem ragyog
serény
erény…

Azt mondják, arcom régi maszk:
miért is vágok én grimaszt,
ha kell,
ha nem?

Divatbölcs egy sem érti tán:
helyettök lettem én vidám
iszony.
Bizony.

Magamnak túl nehéz terű
vagyok – nem vált meg vers, se bű,
se báj.
Sebaj.

______________________________________

MŰVEI - DIGITÁLIS IRODALMI AKADÉMIA

http://www.pim.hu/object.c4b91213-911c-48d4-a58d-935294062c53.ivy

_______________________________________________

WEÖRESIÁDA. VÁTESZI SZÓZAT UTÓKOROMHOZ!

Suhanc leszek még, 116 éves,
De jó madzsar dzserek, sőt barna kislány,
S megkérdem akkor, költők barma, pislán:
Mit ér az ember, mit hiszen, ha téves?

Fityiszt sem értem: mért van abban érdem,
Ha földön játszom, mászok bamba térden,
S ti már fölöttem fontoskodva le s fel
Tudós felnőttként jártok... Tompa testtel

Átléptek rajtam, ám belémbotoltok,
Míg firkálok perzsára, lomha porba...
Számomra szimplák, frissek lenn a dolgok:
Egymásba huttyan tartalom és forma!

Nem tudhatjátok: lelkem merre leng át,
Mily végtelenbe tart? Kit érdekelne -
Mint bomlik szét egy rímmel férces elme?
Aggult versemre köttök víg pelenkát,

Akárha volnék ükunokám kölke,
Ki e világot tőlem örökölte...
Makacs kacsótok, oh, minőket ír rám,
Hogy ígymegúgy, teljessé lőn a lírám:

Majdnem lefőztem Sziszt, Aranyt, Balassit,
Babits Mihályt, s úgy nézek föl Weöresre,
Miközben létem öntudatba lassít,
Mint alperes néz fürgébb fölpörösre,

Habár lehetnék szőke, kosztolányis,
Attilásabb, árpádosabb, gyulásabb,
Tajtékzóbb, mint a paprikás gulyáshab -
Élhetnék persze Kölnben, Ozsdolán is,

Párizsban bandibb lennék, egyre gyónibb,
Akár szabolcskás vitrinekben ó-nipp,
Vereczkén Verlaine volnék, rétyi Rimbaud,
S ha forrna még vénámban égi tempó,

Túltennék tán Reményiken reményben -
Marnék, ha tűrnék, tűrném, hogyha marnak,
Bölcsen szavalnék most e költeményben:
Jó volnék végre vátesznek, magyarnak!

Szátok mögöttem majd röhögjön össze,
Ifjak, jövendő vének - ím, kibírtam,
Pedig rút rigmust `ennél` többet írtam...
Bús párka sorsom bármiként bögözze -

Csak nőjetek, maradjak én gügyének,
Nem ártok nyelvnek, senki népügyének:
Szép balgaságom nem székfoglalón áll,
Hű hazugságom igazabb a szónál.