Payday Loans

Keresés

Klaniczay Gábor: 1980 PDF Nyomtatás E-mail

szolidarits 1980-81

Klaniczay Gábor
1980



Nézegetem az "évesszéhez" összeállított adatsort. Próbálok visszaemlékezni 1980-ra, de nehezen megy. Túl messze van ahhoz, hogy fölidézzem annak az élethelyzetnek a sajátos zamatát, az akkor sorsdöntônek gondolt viták indulatát, a füstfelhôben úszó házibulik fülledt tobzódását. Volt idô, amikor nosztalgiával gondoltam ezekre az évekre, de ez elmúlt. Ahhoz pedig még túl közel van ez az év, hogy felfedezhessem benne a történelmi "másság" kutatásra ingerlô, magyarázatot kívánó vagy akár mitikus dimenziókat öltô jellemzôit. Úgy látszik, egyelôre még nem érkeztem el a memoáríráshoz megfelelô életkorba, a témához illô beleélô zsurnalizmushoz pedig hiányzik az aktualitás; nagyon mások azok a mai problémák, amelyek valóban foglalkoztatnak. 

"Te írod a Beszélôbe az 1980-as évrôl az évesszét?" - kérdezi felcsillanó szemmel tizennyolc éves nevelt lányom, Víg Sári. "Hát én akkor születtem, tessék engem is beleírni!" Deus (dea) ex machina. Talán mégis van értelme annak, hogy megpróbáljam elmesélni, hogyan bukdácsoltunk bele a "nyolcvanas" évekbe. Például éppen ôneki. Tizennyolc év, egy egész emberöltô, maga az élet, amelynek ô joggal kíváncsi a kezdôpontjára. Sári érdeklôdését egyébként épp egy korábbi Beszélô-szám keltette fel, csodálkozva döbbent rá, hogy szinte minden név ismerôsen csengett az évbeszámolókban, az irodalmi visszaemlékezésekben, szinte minden "legendás" vagy éppenséggel elfelejtett figuráról volt valami halovány emléke, látta régi fényképeinken, bulikon vagy akár az elmúlt évtized nagyobb nyilvánosság elôtt folyó, de bennünket személyes, baráti kapcsolatok formájában érintô közéletében. Elô tehát a régi fényképekkel, írásokkal, megpróbálok mesélni arról, milyen volt a mi akkori fiatalos beltenyészetünk. Persze, sajnos, ez a mese nem lesz olyan színes és életszerû, mint például Kornis Mihályé októberben, inkább csak valami összkép, madártávlatból. 



Emlékszem: 1980 januárjában úgy éreztem, hogy addigi életem fordulóponthoz érkezett, hogy lezárult egy történelmi korszak, hogy sok változás elôtt állok, és errôl írtam is magamnak egy leltárt. Kiüresedni látszott a hatvanas-hetvenes évek ellenkultúrája, életforma-forradalma, amely a számomra a legfôbb orientációt adta a korábbi években. 1978 után, de leginkább az 1979-es tömeges aláírások nyomán kialakulófélben volt a demokratikus ellenzék miliôje, szamizdatot olvastunk, írtunk, gépeltünk és terjesztettünk, újféle tömegek verôdtek össze a repülô egyetemeken, újféle remények ébredtek. Megtiszteltetésnek vettem 1979-ben, hogy bevettek az egyik fontos ellenzéki fórum, a Kornis Mihály által alapított, majd sértôdötten otthagyott kollektív Napló konspiratív útvonalába, és 1980 januárjában úgy gondoltam, ennek a társaságnak egy Leltár címû írásban próbálom összefoglalni, mit érzek az új évtized eljövetelekor. Most idegépelek néhány mondatot ebbôl az írásból, hátha segít felidézni akkori önmagam. 

"Most, hogy 1980-at írunk, mindaz, ami a hetvenes évek címszava alatt foglalható össze, érzékelhetôen elérhetetlen történelmi távolságba kerül. És ez talán nem is rossz. Ránk fér, hogy gondolkodásunkat ne a hatvanas évek forradalmiságának, reformelképzeléseinek, szép ideáljainak lassú elsekélyesedése, besározódása, halk kimúlása taszítsa nap mint nap az alternatívavesztettség melankolikus állapotába. Nem pusztán a dekádok szerinti történeti periodizálás hobbyja miatt vártam már hetek óta a "hetvenes évek" végét. Az elmúlt két évtized különbségei számomra (és talán nem egy kortársam számára is) életem addigi alakulását summázzák. A hatvanas évek: fiatalságom, gondolkodásom koordinátái, eszményeim, életformám. A hetvenes évek: felnôtté savanyodásom, kudarcélményeim, eredménytelenségem, hitvesztésem. Az idén leszek harmincéves. Némi megkönnyebbüléssel látok hozzá, hogy lefejtsem magamról a hetvenes évek csalódásait. Túlteszem magam az utánuk visszamaradt kesernyés szájízen, megpróbálok legalábbis a magam számára önálló értelmet adni a hetvenes éveknek, hogy levonhassak belôlük némi tanulságot." 

Kissé patetikus felütés, meg voltam illetôdve persze, hiszen úgy éreztem, ifjoncként nekem kell valami nagyon fontosat elmagyaráznom nagytekintélyû, de kissé ódivatú filozófus, politikus és író ismerôseimnek, vagy alkalmasint mindazoknak, akik hozzáférnek ehhez a "földalatti", ellenzéki fórumhoz. Ezek után hosszú oldalakon keresztül próbáltam összefoglalni a Naplóban a hetvenes évek nyugati és keleti mozgalmait, tanulságait. Eszerint a hetvenes évek elsô fele az egész világon tulajdonképp a hatvanas évek mozgalmainak folytatását, kiteljesedését hozta. 

Nyugaton: diákmozgalmak, a fegyveres ellenállás terrorizmusba vezetô formái, a harmadik világ gerillaharcai, az ellenkultúra, a rockzene, a kommunák, a szexuális forradalom, a feminizmus, a mûvészeti avantgárd és a kritikai tudományos irányzatok kavargása. Majd némi dekadencia, transzvesztitizmus, new age, szekták, divatbolondságok, diszkó, a pornó és a horror létjogosultsága körüli viták - s ezután újra aktivizmus, a punk "új undokok" felbukkanása. Keleten (és nálunk): a cseh '68 és vele kapcsolatban a szocializmus, a marxizmus reformirányzatai, szociográfia és dokumentumfilmek, továbbá újbaloldal, rockzene és mûvészeti avantgárd itt is, majd március 15-i tüntetések, értelmiségi mozgolódások minden keleti országban, az 1972-73-as retorziók filozófusok és szociológusok ellen Magyarországon, egyre látványosabb orosz, lengyel, cseh ellenzéki megnyilvánulások, Gomulka bukása, KOR, Charta '77. 

A széles panoráma után arra a következtetésre jutottam, hogy "a hetvenes évek egyik legfôbb tanulsága, hogy a mintegy két évszázados radikális, progresszív, baloldali, forradalmi gondolkodás került válságba, és hogy le kell számolni a baloldali gondolkodás hibás és veszedelmes illúziórendszerével (ahogy késôbb Tamás Gazsi írta: búcsú a baloldaltól). A leáldozóban lévô hetvenes évek törekvéseivel kapcsolatos kiábrándultságomba azonban ezen a ponton új remény, új bizakodás vegyült. A történelem iróniája, hogy épp a kelet-európai szûkös létfeltételek, mindenféle kibontakozás lehetetlensége vagy rövidre zártsága miatt volt lehetséges, hogy a hatvanas évek fiatalabb és idôsebb nemzedékeinek újító energiái más területre kényszerülve megteremtették az egyetlen olyan politikai-kulturális törekvésrendszert, amely elôremutat a nyolcvanas évek felé: a totalitarizmus elleni ellenzéki tevékenység platformjának, módszerének, célkitûzéseinek elsô elemeit. (Hm, talán kissé eltúlzott lendülettel beszéltem itt a totalitarizmusról, még akkor is, ha ezt a Michel Foucault-tól kölcsönzött hatalomelmélet segítségével próbáltam a késôkádárizmusra vonatkoztatni, ahol az élet minden pontját átszövô, diffúz, sporadikus jellegû irányítottsággal szemben az ellenállás hasonlóan diffúz technikáit ajánlgattam.) Tény mindenesetre, hogy azt gondoltam 1980 elején: elérkezett a nagy változások évtizede, és ez új energiát adott. 



Bocsánat, hogy saját akkori helyzetértékelésem ily hosszas idézgetésével vezettem be esszémet. Semmiképp sem akarom azt a benyomást kelteni, mintha én lettem volna az egyik központi stratégája mindannak a valóban fontos ellenzéki tevékenységnek, amely ezekben az években kibontakozott. Azt sem akarom sugallni, hogy az ellenzéki konspiráció, az ellenállás heroikus politikai tevékenysége lett volna életem legfontosabb alkotója. Én ifjú történész kutató voltam, ekkoriban jelentek meg elsô cikkeim a középkori keresztény eretnekekrôl, 1980-ban kezdtem el a középkori magyar szentek kultuszának számomra akkor új témáján dolgozni, azóta is ezzel foglalkozom. Tudományos érdeklôdésem másik iránya a kortárs kultúra, szubkultúra, ellenkultúra, a divat, a rockzene világa volt, errôl is írtam cikkeket és tartottam elôadásokat. Barátaimmal mindeközben zaklatott társaséletet folytattunk, a nagypolitika és a hivatalos nyilvánosság viszonylagos eseménytelenségét százszorosan zsúfolt magánélettel ellensúlyoztuk, s bár kezdtük feladni a kommunaszerû együttlakás hosszan dédelgetett tervét, naponta összegyûltünk valamelyikünknél, beszélgettünk, vitáztunk, buliztunk, moziba, koncertre, színházba (Kaposvárra) jártunk, túlfûtött érzelmi életet éltünk. A politizálás, a szamizdat olvasmányok, a repülô egyetemek vagy a SZETA-rendezvények persze további színt, értelmet és izgalmat hoztak ebbe a felszíni tespedés leple alatt igencsak mozgalmas életbe, de csupán néhányan lettek közülünk fôfoglalkozású ellenzéki politikusok, és ôk is elsôsorban kényszerûségbôl, mert ki voltak tiltva a nyilvánosság más területeirôl. 

Ami a legjellemzôbbnek tûnik az 1980-as évre visszagondolva, az éppen az, hogy a korábbi kisebb baráti körök, szûkebb értelmiségi és mûvésztársaságok, különválasztott kis miliôk között egyre porózusabbá lettek a válaszfalak, valamiféle egybeolvadás, összegzôdés kezdett kibontakozni a másság sokféle megnyilvánulásából. Másként gondolkodók, ahogy akkoriban mondtuk, és ebbe az is beletartozott, hogy egymáshoz képest is másként gondolkodtunk, hogy a sokféle mozgolódás még semmiféle egyértelmû irányt nem öltött azon túl, hogy másságunk különbözô formáit egyre többen mertük a nyilvánosság elôtt is vállalni, hirdetni. 

Kár, hogy a kollektív Naplón túl nem vezettem valódi naplót, és így csupán emlékezetemre hagyatkozva tudok néhány arcot, néhány helyszínt, néhány eseményt, néhány olyan gondolatot, érzést felidézni, amely legalábbis az én saját nézôpontomból jelentôsnek tûnik. 



Munka. Emlékszem, úri élete volt akkoriban a tudományos kutatóknak, nem hatalmas fizetésért ugyan, de kellô nyugalomban olvasgathattak a könyvtárakban, hetente kétszer bejártak az "intézetbe", és ott szép kényelmesen elbeszélgettek, vitatkozgattak egymással. Ekkoriban már két éve tudományos segédmunkatársként dolgoztam az MTA Történettudományi Intézetében, Szûcs Jenô középkori osztályán. A nyugalmas kutatói pozíciót ez idô tájt én elsôsorban arra igyekeztem felhasználni, hogy interdiszciplináris beszélgetéseket szervezzek, amelyek a francia Annales-kör mintájára egy asztalhoz próbálják leültetni a történészeket a néprajzkutatókkal, a mûvészettörténészekkel, a régészekkel. A néprajzosokkal nemcsak mint középkorkutató kerültem ekkor kapcsolatba, hanem részt vettem modern folklórral foglalkozó - saját szakmájukban kisebbfajta vihart kavart - rendezvényeiken is: 1980-ban tartottam például egy elôadást, amelyben Trágárság és civilizáció címen a Háy Ágnes által összegyûjtött obszcén gyerekfolklór darabjait elemeztem, s amelynek nyomán - úgy hallottam - sikerült kiérdemelnem a vécéfolklorista minôsítést a magyar néprajz egyik nagy öregjétôl. Enyhe büszkeséggel töltött el, hogy elôadásom szókimondó illusztrációs anyaga miatt a konferenciakötetet csak némi huzavona után tûrte el a nyomdafesték. 

Ebben az évben az akadémiai intézetekben újra felszínre került a hagyományos értelemben vett politizálás. A Történettudományi Intézet sokszínû politikai világa akár több külön memoárt is megérdemelne. Mostani beszámolóm szempontjából mindenesetre fontos kiemelni, hogy ekkorra az intézet sajátos ellenzéki rezervátummá alakult. Szabó Miklós, aki a hetvenes években még csak a könyvtárban jegyzetelte szorgalmasan a Neue Zürcher Zeitung kremlinológiai kishíreit, 1978-79-ben titkos, majd egyre nyilvánosabb házi szemináriumokon s a híressé lett repülô egyetemen számolt be lenyûgözô részletességgel a magyar és a szovjet kommunizmus sötét ügyekkel teli történetérôl (ez maradt az egyetlen igazi tabutéma 1980-ra). 1978-79-ben elszaporodott az Intézetben az aláírók létszáma, és 1980 folyamán számos munkatárs - beleértve Szûcs Jenôt is - Bence György, Kis János és Donáth Ferenc felkérésére a Bibó Emlékkönyvbe szánt tanulmányán dolgozott. Nem véletlen, hogy a III/III. Ügyosztály feszült figyelemmel szimatolt az intézet körül. Gyanakvásukat külön alátámasztotta, hogy a Történettudományi Intézet vezetése - mindenekelôtt Ránki György jóvoltából - nem járt élen a rakoncátlankodó értelmiségiek megfékezésében, inkább védelmet adott nekik. Ellentétben több más intézettel, ahol az 1979-es aláírókat szigorúbb figyelmeztetésben részesítették, sôt alkalmasint ki is rúgták, itt a viszonylag nagy létszámú ellenzéki nyugalomban megmaradhatott szakmáján belül, még ejnye-ejnye is alig ért bennünket. 

Ekkoriban sok mindenkinek két-három állása volt - így nekem is. 1978 után megtartottam félállásban szerkesztôi munkámat a Világosságnál (elsô munkahelyemnél), ahol kultúrtörténeti cikkeket szerkesztettem. Noha akadtak ideológiai viták is a szerkesztôségben, itt is liberális hangulat uralkodott. Ott dolgozott velem például Demszky Gábor, aki a korábbi (még egyetemista botrányaiból eredô) eltiltásai nyomán 1978-ban itt kapott elôször állást. 1980 nyarán elegáns gesztussal ô maga mondott fel, nem várva meg, amíg a fôszerkesztô kényszerült volna kirúgni ôt politikai okokból, ekkoriban kezdett hozzá ugyanis nagyszabású szamizdat könyvkiadói tevékenységébe, követve a lengyel KOR, majd az alakuló Szolidaritás példáját, a ramka szitanyomatos technológiáját (amelyrôl nagy tömeg elôtt és az ugyancsak nyilván jelen lévô nyomozóknak fittyet hányva lelkes beszámolót tartott valamikor ebben az évben Kôszeg Feri lakásán). 

Volt egy másik munkám is, amelyet nagyon szerettem: divatszociológiát tanítottam az Iparmûvészeti Fôiskolán divattervezôknek és bôrösöknek. Bodor Ferenc, a fôiskola könyvtárosa szervezett be (szegény, most lesz öt éve, hogy meghalt). Bodor Feri, vagy inkább Gilbert (így szólították) külön intézmény volt: a táncházmozgalom, az Erdélybe járás, a székely kultúra iránt felébredô figyelem egyik jeles szervezôje, aki ugyanakkor hasonló átéléssel mesélte hatvanas évekbeli huligánélményeit, tartotta barátságát Bódy Gáborral, Ajtony Árpival is, szeretettel pártolgatta a fôiskola avantgárdkodó ifjú titánjait, és élete végén a budapesti presszók folytatásos krónikáját írta a Magyar Narancsban. S végül mindehhez megszállott lelkesedéssel gyûjtötte a század eleji fotóarchívumokat, képeslapgyûjteményeket, a szecesszió letûnt emlékeit. Szóval ô beszélt rá, hogy a divattörténet hóbortjaival, a hippi ellenkultúra, a transzvesztiták, a punk-rock vagy akár a pop-art pornográfia határát súroló alkotásainak elemzésével szórakoztassam a fôiskolás diákokat. 1980-ban épp egy divatszociológiai szöveggyûjtemény válogatásán dolgoztam. 

Még egy munkahelyrôl kell szólnom, az Akadémiai Könyvtárról. A hagyományosan jó filozófustársaság (Vidrányi Katalin, Altrichter Ferenc, Ludassy Mária) mellett ebben az idôszakban az is sajátos politikai hangulatot kölcsönzött a szép régi olvasóteremnek, hogy az ablak melletti sor két hátsó helye 1972-es kirúgásuk után Kis János és Bence György munkahelye, foglalt ülése lett. Miközben itt végezték további filozófusi és fordítói alkotómunkájukat (és írták a Marc Rakovski álnéven közzétett ellenzéki alkotásaikat), az olvasóterem és környéke - gondolom, a titkosrendôrség nagy megdöbbenésére és bosszankodására - az ellenzéki mozgalom és a szamizdatterjesztés fontos központja lett. 



Szervezkedés. Egy kicsit otrombán konspiratívnak vagy rendôrséginek hangzik ez a megjelölés, pedig alapjában véve pontosan jelöli ennek az idôszaknak egyik fontos tevékenységtípusát - mint látjuk, még a békés könyvtári kutatómunka sem volt mentes tôle. A munka mellett ez az új, mozgalmi jellegû tevékenység kezdte kitölteni sokunk életének jelentôs hányadát. A lengyelek mintájára, ahogy Michnik is írta a Bence és Kis által szamizdatban terjesztett Új evolucionizmus címû cikkében, kezdtük úgy érezni, hogy csupán rajtunk múlik, mit tudunk magunknak megszervezni ezen a szétkorhadóban lévô késôkádári szocializmuson belül, s ha százféle kis szervezkedés indul az élet, a kultúra, a politika különbözô területein, akkor a Hivatal elôbb-utóbb elveszti a kontrollt életünk felett, nem tud annyi szálat figyelemmel követni. A megelôzô évek heroikus vállalkozásai: a gépírásos szamizdat publikációk megjelenése, a Kovács András által kezdeményezett Marx a negyedik évtizedben címû körkérdés, a Kenedi János által szervezett Profil, a Kornis Mihály által megalapított Napló, a SZETA, a Szilágyi Sándor, Örkény Antal és Kovács Mária által szervezett repülô egyetem, az 1978-as és 1979-es Charta '77 szolidaritási aláírásgyûjtés - megannyi szervezkedés, amelybe a szimpatizáló értelmiségi körökbôl egyre többen kapcsolódtak be. Sokszor olyan volt mindez, mint egy permanens házibuli: takarítani, rendezkedni is kellett, én például gyakran hangtechnikusi feladatokat is elláttam, nagy szatyorban cipeltem saját otthoni Orister erôsítômet és hangfalaimat a különbözô helyszínekre: a SZETA-mûsorokra, a repülô egyetemre (Óbudára, az Óra közbe meg, már nem is emlékszem, hová). És persze vinni kellett szamizdat dossziékat, aláíróíveket is. Ha jól emlékszem, volt valami választás is 1980-ban, amelynek kapcsán valakik röplapokat is kitûzködtek - az életünk hovatovább már az "illegális ellenálló mozgalom" romantikus jellemzôivel ékeskedett, ami ugyanakkor komikusan is hangzott, mert szerencsére mindez, legalábbis Magyarországon, nem fenyegetett nagyon komoly következményekkel. 

Aki ebben az idôben adott valamennyire magára, maga is belefogott valamiféle szervezkedésbe. Én is kísérletet tettem arra Rév István barátommal, hogy egy szûkebb körû szemináriumot szervezzünk, amely a különbözô tudományterületekrôl egy-egy kritikus résztvevôt begyûjtve arra akart kísérletet tenni, hogy a hatvanas-hetvenes évek magyarországi tudományos életének, vitáinak ideológiai rendszerét, apologetikus funkcióit, sajátosan behatárolt mozgásterületét elemezze. Szabó Miklós, Kovács András, Bauer Tamás, Laki Mihály és Wessely Anna közremûködésével el is kezdtük a beszélgetéseket, tartottunk néhány szemináriumot, de azután a tervezett kollektív produktumra már nem futotta az energiánkból. A téma egyébként azóta sincs feldolgozva, talán érdemes lenne újra elôkeresni az akkori vázlatokat, jegyzeteket. 

Idônként azon tûnôdöm, hogyan lehetne a sok száz hasonló kis házi szeminárium témáit összegyûjteni (talán a Történeti Hivatal III/III-as dossziéiban vannak erre utaló adatsorok), hogyan lehetne valamiféle objektív képet kapni errôl a diffúz, sokféle irányba elinduló szervezkedésrôl. Talán mások beszámolójából sokkal izgalmasabb kép kerekedne ki arról, hogyan kap új lendületet minden hazai mozgolódás a gdanski munkássztrájkok, a Szolidaritás megalakulása, Walesa, Geremek és a többiek diadalmas fellépése nyomán. Noha volt szerencsém korábban, 1978-ban és 1979-ben kapcsolatba kerülni Varsóban Janek Litynskivel, a KOR egyik fontos emberével, és megismertem, megcsodáltam az ottani szervezkedést, 1980-ban, amikor valóságos mozgalmi turizmus indult Magyarországról a lengyelekhez, valahogy nem volt késztetésem arra, hogy csatlakozzam a tolongáshoz s az ezekhez kapcsolódó akciókhoz (mint például a Szolidaritás által küldött lengyel munkásgyerekek balatoni üdültetése). 

Hozzánk is újféle mozgalmi turizmus kezdett irányulni. Feltûnt például Magyarországon (és az ellenzéki körökben) egy kisebbfajta delegáció 1980 nyarán 

Alain Finkielkraut vezetésével, hogy megszervezze Michel Foucault budapesti látogatását, aki egy új politikai újságcikk-sorozatot indított el ebben az évben a Corriera della Sera hasábjain, és az elsô - a teheráni bazár lázadásáról szóló - riport után másodikként a magyar hétköznapi kultúra rendszerrel szembeni ellenállását kívánta vizsgálni (ez a látogatás azonban elmaradt, mert az európai értékeket síita alapról bíráló ajatollahokkal való kezdeti szimpátiája után, a késôbbi fejlemények során Foucault akkorát csalódott, hogy örökre abbahagyta a megkezdett politikai sorozatot). 



Társaság. A munka, az ellenzéki szervezkedés különbözô megnyilvánulásai mindenkinél belekeveredtek a társasági élet történéseibe, sokszor össze is zavarodtak azokkal, ezért külön kell szólni az életnek errôl a dimenziójáról. Miután kihevertük a szilvesztert, januárban az elsô nagycsapatos társasági kiruccanás az ôrségbe vezetett, disznóölésre. Egy Magyarországon ragadt (bevont útlevelû) barátunktól jött az ötlet: ô érzelmi okból költözött le az Ôrségbe, a határ közelébe, és ott restaurálgatta a templomokat. A disznótor különleges programnak tûnt szûkebb baráti körünknek, a való világtól elszakadt városi fiataloknak, különösen, hogy velünk volt néhány amszterdami barátunk is, akik már a hetvenes évek derekától évente csapatostul jártak hozzánk Magyarországra. A Trabant-konvoj s az azt követô holland Fiat le is zötyögött az Ôrségbe. Vidéki romantika és szociográfiai megfigyelések, középkori freskók Velemérben, duruzsoló vaskályhák. Majd másnap hajnali pálinka a fagyos reggelhez és a nagy eseményhez. És néhány óra múlva ott borzongtunk az áramütéssel megölt, gázpalackos lángszóróval leperzselt, otrombán feltrancsírozott disznó láttán, rosszul lettünk a "zsírparti" kötelezô zabálásán, alig bírtuk utána kihasználni az együttlét lehetôségét egy jó kis beszélgetésre, menekültünk vissza füstös városi világunkba. 

Egy másik fényképcsomagom 1980 februárját idézi fel: farsangi jelmezbál Kovács Andrásnál. Nézegetem a fényképeket: együtt az egész hajdani társaság. Kis János arab sejkként, Bence György bukósisakos frontharcosként, Dalos György kisúttörôként, Szabó Miklós indiánfônökként, Rév István roma csávóként. Én a kor stílusát követve transzvesztitaként jelentem meg: jellemzô módon Kenedi Jánosnak és Barna Imrének is ugyanez az ötlet jutott az eszébe, emlékszem, hogy a jelmezbálon összesen öten álltunk sorba a nôimitátorokat egybegyûjtô csoportképhez. Jelmezbálra hasonlított két hónappal késôbb az a buli is, amelyet annak a tiszteletére rendezett Barna Imre barátom, hogy a társaságunkban a többség abban az évben ünnepelte harmincadik születésnapját. Elhatároztuk, hogy a legnevetségesebb jelmez gyanánt öltönyt, fehér inget és nyakkendôt öltünk magunkra - betegre röhögtük magunkat, amikor ily polgári külsôben láttuk egymást. 

Furcsa év volt ez, nemcsak a politikában, a magánéletemben is sok változás történt ekkor, amelynek krónikáját, bár igen tanulságos, itt nem részletezem. Legyen elég annyi róla, hogy a fellendülô mozgalmi világ, a tobzódó társasági élet és az átalakulóban lévô értékrend közepette vége lett elsô házasságomnak, s az év végén arra kényszerültem, hogy a nyolcvanas években a magánélet szempontjából is teljesen új életet kezdjek. És ez még inkább arra szorított, hogy immár teljesen elszakadjak a "hatvanas-hetvenes" éveknek attól az életfilozófiájától, amely a korábbi életemet irányította. 



Rockzene. Emlékszem, Richard Neville a hatvanas évek egyik ellenkultúra-pamfletjében, Playpower címû könyvében azt írja, hogy ô poros kislemezekkel méri az idô múlását, ezekhez köti élete eseményeit. Milyen jó lenne valamiféle slágerlista most a kezembe: milyen zenéket is hallgattam 1980-ban? Az biztos, hogy sok David Bowie-t és Lou Reedet (már évek óta ôk voltak a kedvenceim). Írtam is ekkoriban egy cikket Bowie-ról a Sznob Internacionál elnevezésû szamizdat kiadványba. Patti Smith, Brian Eno, Roxy Music, Dire Straits - ilyen zenék foglalkoztattak. 1980 ôszén kezdte bontogatni szárnyát a magyar new wave, Molnár Gergely, Najmányi László és a Spions korábbi kísérleteit követve, ekkor lépett fel a Kulich Gyula téren Müller Péter és Menyhárt Jenô URH-ja és a Víg Mihály által vezetett Balaton. "Ez egy igen-igen-igen kemény világ, ez egy igen-igen-igen kemény világ, ez egy igen-igen-igen kemény világ" - ordította Menyhárt Jenô nyakán kidagadó erekkel és meglepô energiával. Utána pedig kellô ernyedtséggel oldotta a feszültséget Víg Mihály Balaton-zenéje. Akár az értelmiségiek világában, a mûvészek körében is megmozdult valami, ez a hazai new wave-miliô fogja majd az elkövetkezô néhány évben magába szívni mindazt a kreatív energiát, amely a hetvenes években inkább az avantgárd képzômûvészet és színház mûfajában jutott kifejezésre. 

Máshol persze, például New Yorkban, tovább él a magyar avantgárd színház is: ekkoriban érik el nagy sikereiket Squat Theatre néven Halász Péterék a New York-i West 23rd Streeten. Részben az ô ottlétük miatt is egyre nagyobb forgalom kezd kialakulni New York és Budapest között, a fiatalok ebben az évben inkább ide vágyódnak (és mennek, disszidálnak is), mint Berlinbe, Párizsba vagy Londonba. New Yorkot azonban nem ez, hanem egy szomorú esemény teszi az évkrónika kikerülhetetlen részévé: december 8-án egy ôrült rajongó, Marc David Chapman a Central Park melletti lakása bejáratánál lelövi John Lennont. Hajnalban ébresztett telefonon Forgács Zsuzsa (aki néhány hónappal azelôtt telepedett át New Yorkba), hogy elmondja a döbbenetes hírt. Még ma is fel tudom idézni, mennyire felkavart. Írtam külön nekrológot is, amelyet nem éreztem elég jónak, s ezért nem jelentettem meg (most sem idézgetem). 

Lennon halála lehet talán az a pont, ahol ezt a mostani évesszét lezárhatom. Bár már az 1980-as év elején is az volt a benyomásom, hogy a "hetvenes évek" nemcsak kronológiai, hanem kulturális és politikai értelemben is lezárultak, ez az ostoba, értelem nélküli lepuffantás végérvényessé tette ugyanezt. Amit az életforma-forradalmakból, a szép utópiákból a Beatles és különösen Lennon képviselt, az nemcsak aktualitását vesztette, hanem egyenesen meghalt, gondoltam 1980 végén - most valami egészen más irányba mozdul majd el a világ. 



Epilógus. Azután, mint lenni szokott, mégsem egészen így történt. Az 1980-as változás kétségkívül nagyon jelentôs volt, mondhatnám azt is, hogy a kelet-európai ellenzéki mozgalmakra vonatkozó jóslat bevált: már 1980-81-ben úgy kezdett kinézni, hogy hamarosan elsöprik ezt a rendszert. Azután persze következett még néhány szomorú év, de jött végül 1989. Igaz, hogy pontosak legyünk, végül is nem az ellenzéki mozgalmak döntötték meg a rendszert, hanem az a Szovjetunió végelgyengülése miatt omlott össze, ami igen jelentôs és súlyos következményekkel járó különbség. Nem lehet azt sem mondani, hogy olyan végérvényesen aktualitását vesztette volna mindaz, amitôl mint "utópiától", mint "baloldaltól" olyan könnyedén el akartunk búcsúzni 1980-ban és utána is több ízben. Ami az ellenkultúra elsekélyesedni látszó irányzatait, stílusát, mûfajait illeti, azok még ma is velünk vannak: nem hittem volna 1980-ban, hogy itt Magyarországon az ellenkultúra olyan közismert és tömegeket megmozdító lesz, mint amilyenné azután az 1980-ban induló és még ma is létezô new wave rockzene, a Sziget rockfesztiválja, a Magyar Narancs népes olvasótábora tette a 90-es években. 

Lennon üzenete sem halt meg. Hogy kezdô gondolatomhoz térjek vissza: örömmel és megnyugvással tapasztalhattam, hogy gyermekeink ugyanolyan mennyiségben és ugyanolyan átéléssel hallgatták éveken át a Beatles zenéjét, mint azt mi tettük. Sári lányom falát éveken át egy általa készített megható rajz díszítette: Lennon szemüvege és gitárja, aláírva: "Ez maradt belôle." Amikor két éve együtt jártunk Sárival New Yorkban, egy amerikai barátom hasonló korú gyerekeivel elzarándokoltunk Lennon házához, majd könnyes szemmel álltuk körül a Central Parkban azt a kis tisztást, ahol annyi van kiírva az aszfaltra Lennon emlékére: IMAGINE. És mindig van körülötte friss virág. 

lennon_statue_liverpool

Kronológia

1980 

jan. 1. Teheránban afgánok és irániak megrohamozzák a Szovjetunió nagykövetségét, Afganisztán megszállása elleni tiltakozásul. 

jan. 2-15. Népszámlálás Magyarországon. Az ország lakosságának száma: 10 710 000. 

jan. 4. Az USA gabonaembargót vezet be a Szovjetunió ellen. 

jan. 11. Közzéteszik a Minisztertanács állásfoglalását az afganisztáni eseményekrôl, amelyben támogatják a szovjet katonai intervenciót. 

jan. 13. Karlsruhéban megalapítják a Zöldek Pártját. 

jan. 22. Gorkijba számûzik Andrej Szaharov szovjet ellenzéki tudóst. 

február Csoóri Sándor Egy nomád értelmiségi címû esszéjének közlése miatt bezúzzák a kecskeméti Forrás 2. számát. A népi írók csoportja levélben tiltakozik az akció ellen Horváth István megyei elsô titkárnál. 

febr. 13. Lake Placidben megkezdôdnek a téli olimpiai játékok. 

A primôr áruk növekvô keresletérôl ír a Népszabadság. Az igények kielégítésére az országban 280 hektárnyi területnek megfelelô üvegház és kb. 3500 hektárnyi fóliasátor van. 

febr. 15. A Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Vállalat megkezdi a zöldalmaszappan gyártását. 

febr. 19. Helmut Schmidt német szövetségi kancellár lemondja NDK-beli látogatását a szovjet csapatok afganisztáni bevonulása miatt. 

febr. 22. Oskar Kokoschka osztrák festô halála. 

febr. 27. Bogotában gerillák 57 túszt szednek, köztük 16 követet. Miután megkapják a váltságdíjat, Kubába szöknek. 

márc. 3. Meghal Kardos László, a NÉKOSZ volt vezetôje. Temetésén nagy számban megjelennek a magyar értelmiségi progresszió különbözô áramlatainak képviselôi. 

Amszterdamban súlyos utcai összetûzésekre kerül sor a rendôrség és a házfoglalók között, amikor a rendôrség kísérletet tesz az elfoglalt házak kiürítésére. 

márc. 12. Megnyílik az újjáépített Pesti Vigadó. 

Meghal Gerô Ernô kommunista politikus. 

márc. 23. Mexikó partjai elôtt sikerül megfékezni az olajpestist, amely 1979 júniusa óta környezeti katasztrófát okoz az öbölben. 

márc. 24-27. Az MSZMP XII. kongresszusa, melyen fôként gazdasági kérdésekkel foglalkoznak. A válságból kivezetô utat a hatékonyság erôteljes növelésében jelölik meg. 

márc. 27. Felborul az Alexander Kielland fúrósziget Norvégia partjai elôtt, 123 ember életét veszti. 

márc. 28. A 190 km-es Adria vezetéken megindul a nyersolajszállítás a százhalombattai olajfinomítóba. 

ápr. 6.-szept. 28. A Minisztertanács határozata alapján nyári idôszámítás lép életbe. 

ápr. 7. Az USA kereskedelmi korlátozásokkal sújtja Iránt, és megszakítja vele a diplomáciai kapcsolatokat. 

ápr. 14. Megkezdi hivatali tevékenységét a kolozsvári magyar fôkonzulátus. 

ápr. 15. A Bádogdob címû német film Oscar-díjat kap (rendezô: Volker Schlöndorff). 

Jean-Paul Sartre Nobel-díjas francia író és filozófus halála. 

ápr. 16. A hazai nagy bányafejlesztési program elsôként megkezdett beruházása, a márkushegyi bánya mûködni kezd. 

ápr. 18. Rhodesia elnyeri a függetlenségét Nagy-Britanniától, Zimbabwe néven. 

ápr. 25. Iránban meghiúsul az amerikaiak túszszabadítási kísérlete. 

ápr. 29. Sir Alfred Hitchcock, brit filmrendezô halála. 

máj. 10-11. Bibó István halálának elsô évfordulóján Bibó István, a harmadik út és a következô nemzedék címmel emléknapokat rendez Genfben a Dies Academicus Hungaricus Geneviensis. 

máj. 15. Az NSZK Olimpiai Bizottsága úgy dönt, hogy bojkottálja a moszkvai olimpiát. 

máj. 27. Véres összetûzések Dél-Koreában, a május 15-i szöuli diáktüntetés jó ürügy arra, hogy erôszakot alkalmazzanak a tüntetôk ellen. 

máj. 26.-jún. 3. A szovjet-magyar közös ûrrepülés keretében Farkas Bertalan ûrutazása a Szojuz-36 fedélzetén. 

jún. 7. Henry Miller amerikai író halála. 

jún. 8. Parlamenti "választások" Magyarországon, ez az utolsó olyan szavazás a Kádár-korszakban, amelynek semmiféle tétje nincs. 

jún. 13. 40 000 köbméteres víztározót adnak át Budapesten, a Gellérthegyen. 

jún. 22. A Szovjetunió bejelenti, hogy részlegesen kivonja csapatait Afganisztánból. 

jún. 27. A Magyar Országgyûlés alakuló ülése. Az Elnöki Tanács elnökévé Losonczi Pált, miniszterelnökévé Lázár Györgyöt, az Országgyûlés elnökévé Apró Antalt választják. 

Horváth Istvánt, a KISZ KB volt elsô titkárát, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság elsô titkárát belügyminiszterré nevezik ki. 

júl. 2. Átadják Komáromban a felújított Duna-hidat, amely biztosítja a közlekedést a Kisalföld és a Csallóköz között. 

júl. 2. Super Color elnevezéssel színes tv sorozatgyártását kezdi meg a székesfehérvári Videoton. 

júl. 17. Ronald Reagan volt kaliforniai kormányzót választják meg a republikánusok elnökjelöltjévé. 

júl. 19.-aug. 3. A XXII. nyári olimpiai játékok Moszkvában, amit az afganisztáni intervenció miatt 62 ország, köztük az Egyesült Államok is bojkottál. 

júl. 24. Hajas Tibor halála. 

júl. 28. Árvíz önti el a Tisza és a Körösök mentén Magyarországot, a védelemben a katonaság is részt vesz. 

aug. 2. Jobboldali szélsôségesek támadása Bologna pályaudvara ellen, a merénylet napján emelnek vádat Olaszországban több letartóztatásban lévô szélsôjobboldali merénylô ellen. 

aug. 11. Mohammed Ali Radzsai lesz Irán új miniszterelnöke. 

aug. 14. Jimmy Carter USA-elnök a Demokrata Párt jelöltje az elnökválasztásra, miután Edward Kennedy nem vállalja a jelölést. 

aug. 15. A Lengyelországban kitört sztrájkok átcsapnak a gdanski hajógyárra és más üzemekre és városokra. 

aug. 23. A lengyel kormányküldöttség Gdanskban tárgyalásokba bocsátkozik a Lech Walesa vezette sztrájkolókkal. 

aug. 31. A nyári lengyelországi sztrájkmozgalom politikai gyôzelme: a LEMP vezetése elfogadja a szervezet 21 pontos követelését, a Szolidaritást október 24-én hivatalosan bejegyzik. 

szeptember Több hónapos huzavona után - Pozsgay Imre közbenjárására - az MSZMP PB elé kerül a Bethlen Gábor Alapítvány ügye, amely a népi írók önálló folyóirat-alapítási törekvéseihez kapcsolódik. Az alapítvány bejegyzésére csak 1985-ben kerül sor. 

szept. 6. Edward Gierek lengyel pártvezetô helyébe Stanislaw Kania lép. 

szept. 12. Az MSZMP állásfoglalása a mezôgazdasági kisegítô tevékenység fejlesztésérôl. 

szept. 12. Törökországban puccs útján a katonaság ragadja magához a hatalmat Kenan Evren tábornok vezetésével. A pártokat és a szakszervezeteket betiltják, rendkívüli állapotot hirdetnek ki. 

szept. 14. Megalakul az elsô nem szakosított külkereskedelmi cég, a Generalimpex. 

szept. 17. Paraguayban meggyilkolják a számûzetésben ott élô Anastasio Somozát, Nicaragua volt államelnökét. 

szept. 22. Nyílt háború Irán és Irak között, Szaddám Huszein iraki elnök felmondja az 1975-ben kötött határegyezményt. 

szept. 24. Energomat néven energiatakarékos mosógép gyártását kezdik meg a Hajdúsági Iparmûvekben. 

szept. 26. A müncheni Oktoberfesten egy bombamerénylet 13 emberéletet követel, a merénylô egy neonáci szervezet tagja. 

szept. 27.-29. Agostino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár részt vesz a Gellért püspök születésének 1000. évfordulóján rendezett egyházi ünnepségeken. 

október A 76 szerzô írását tartalmazó Bibó-emlékkönyv kéziratát Donáth Ferenc benyújtja a Gondolat Kiadóhoz, amely pártutasításra nem jelenteti meg. Az Emlékkönyv elôször gépírásos formában terjed, majd 1984-tôl stencilezett szamizdat formában, négy kötetben. (Legálisan csak 1991-ben jelenik meg a Századvég Kiadó és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadásában.) 

okt. 2. Bemutatják a Csontváry címû filmet (rendezô: Huszárik Zoltán). 

okt. 3. Egy szélsôjobboldali szervezet Párizsban merényletet követ el a zsinagóga ellen. 

okt. 8. II. János Pál pápa Rómában felszenteli a Szent Péter-bazilika altemplomában lévô magyar kápolnát. 

okt. 19. Görögország kormánya úgy dönt, hogy visszatér a NATO katonai szervezetébe. 

okt. 29. Budapesten felavatják az ország legkorszerûbb bevásárlóközpontját, a Sugár Áruházat. 

okt. 30-31. A Fiatal Írók József Attila Körének tanácskozása Szentendrén. A felszólalók kifogásolják, hogy bizonyos történelmi ismereteket csak emigrációs forrásokból lehet megismerni. Az Írószövetség vezetôi a Petôfi Kör "rémképét" idézik fel. 

okt. 31. Felavatják a Tiszai Kôolajfinomítót Leninvárosban. 

nov. 4. A republikánus Ronald Reagant választják meg az USA elnökévé. 

nov. 6. Próbacsapolás a 10 milliárd forintért épülô Diósgyôri Lenin Kohászati Mûvek új acélmûvében. 

nov. 13. A második olajválság kezdete, amely az árak folyamatos emelését, az import adminisztratív korlátozását és a hitelfelvételek növelését váltja ki. Mindez megállítja a reáljövedelem évek óta tartó növekedését. 

nov. 15. II. János Pál pápa az NSZK-ba látogat. 

Bissau-Guineában államcsíny útján egy forradalmi tanács ragadja magához a hatalmat. 

nov. 18. Stúdió '80 címmel új televíziós hetilap indul. 

nov. 19. Az NSZK-ban 25 000 postai dolgozó sztrájkol a több mûszakos munka elviselhetetlen körülményei miatt. 

nov. 20. Pekingben megkezdôdik Mao özvegyének pere. 

nov. 21. Betiltják a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk László Szakkollégiuma által tervezett elôadást és vitát Bibó István életmûvérôl. Röviddel késôbb mégis engedélyezik, és a konferenciát november 28-án több száz fôs hallgatóság részvételével megtartják. Elôadók Litván György és Petri György. 

nov. 27. Teheránban a túszszedôk bejelentik, hogy a kormány átvette a túszok ellenôrzését. 

dec. 4. Egy lengyel állampolgár utasszállító repülôgépet térít el Nyugat-Berlinbe, és politikai menedéket kér. 

dec. 5. Miután a szovjet vezetés többször figyelmezteti a lengyeleket az "ellenforradalmi" veszélyre, a Varsói Szerzôdés csúcsértekezletén burkoltan katonai intervencióval fenyegetnek. 

dec. 8. Merénylet áldozata lesz John Lennon, a Beatles együttes tagja. 

dec. 9. Az MSZMP PB határozatot hoz az ellenzékrôl, amely jól tükrözi, hogy a pártnak nincs egységes "ellenzékpolitikája". A határozatot Knopp András - az ellenzékkel kapcsolatos pártmunka egyik fô szervezôje és felelôse - a KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya megbízásából készítette. 

dec. 16. Átadják a forgalomnak a kiszélesített és kimélyített Szuezi-csatornát. 

dec. 17.-18. Az Országgyûlésen elfogadják a katonai szolgálat idejének 24 hónapról 18 hónapra való csökkentését. 

dec. 21. Sok a sebesültje a németországi Brokdorfban az atomenergia ellenzôi és a rendôrség közti összecsapásoknak. 

dec. 25. Zürichben súlyos összecsapásokra kerül sor, amikor a fiatalok tüntetnek egy ifjúsági centrumért. 

Összeállította: Beck Tibor és Germuska Pál 


Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  


C3 Alapítvány c3.hu/scripta/

LAST_UPDATED2