|
Arisztophanész:
Felhők
fordította Arany János
(részletek)
[…]
SZTREPSZIADÉSZ
Buktam, de fekve még sem maradok,
Hanem, könyörgve istenimhez, a
Gondolkozdába én magam megyek.
De hogy tanúlom, vén, lassú, felejtő
Létemre, ott a szőrszálhasgatást?
Azonban, menni kell. Mit habozok?
Miért nem zörgetek? - Fiú! fiam!
( Kopogtat)
TANÍTVÁNY
Menj a manóba! ki dübögtet úgy?
SZTREPSZIADÉSZ
Én, Sztrepsziadész, Kikünnoszból, Pheidón fia.
TANÍTVÁNY
Tudatlan, engem úgyse! bárki légy,
Hogy az ajtót ily gorombán rugdosod,
Kivervén a talált eszmét fejünkből.
SZTREPSZIADÉSZ
Bocsáss meg: távol és falun lakom.
De mondd: mi volt az a kivert izé?
TANÍTVÁNY
Azt tudni csak tanítványnak szabad.
SZTREPSZIADÉSZ
Úgy monddsza bátran: mert azért jövök
Hogy, mint tanítvány, fólvétessem itt.
TANÍTVÁNY
Megmondom. Ámde aztán szent-titok.
Azt kérdi Khairephóntól Szókratész:
Hány lábat ugrik a bolha, magáét?
Mert Khairephón szemöldét csípve egy,
Onnét a Szókratész fejére pattant.
SZTREPSZIADÉSZ
S hogy mérte azt meg?
TANÍTVÁNY
Igen ügyesen.
Megfogta, és viaszt olvasztva, lábát
Belémártotta, s a mint megfagyott,
Csinos cipője lett; most ezt levonva
Megmérte a távolságot vele.
SZTREPSZIADÉSZ
Oh Zeüsz király, beh könnyü ész!
TANÍTVÁNY De hát-
Ha Szókratésznek egy más ötletét Meghallanád!
SZTREPSZIADÉSZ
Mi az? Kérlek, közöld.
TANÍTVÁNY
Azt kérdi tőle Khairephón, a Szphétti,
Mit gondol: a szájával énekel
A szúnyog, vagy hátulsó részivel?
SZTREPSZIADÉSZ
És mit felelt, e szúnyog-ügyben, Ő?
TANÍTVÁNY
Azt, hogy mivel szűk a szúnyog bele,
A béfuvó szél hátulján kiront,
S mert szűk, tekergős útja volt a szélnek,
Kitörve, hangot adni kénytelen.
SZTREPSZIADÉSZ
Kürt e szerint a szúnyog alfele.
Oh, mily szerencsés bendő-bölcselet!
Mily könnyen boldogúl oly alperes,
Ki a szunyog belébe is belát!
TANÍTVÁNY
De nagy találmányt veszte a minap
Egy gyík miatt.
SZTREPSZIADÉSZ
Hogyan? mondd meg nekem.
TANÍTVÁNY
A mint keresné a Hold útait
S körjáratát, szájtátva fölfelé,
Lerondította egy gyík, az ereszből.
SZTREPSZIADÉSZ
Derék, hogy a gyík SzókratészseI így bánt.
TANÍTVÁNY
Az este meg, hogy nem volt vacsoránk ...
SZTREPSZIADÉSZ
Nos, nos, hogyan tett élelemre szert?
TANÍTVÁNY
Asztalra könnyű hamvat hinte, s egy
Nyársat horoggá hajtva, körvonót
Vőn a kezébe, s így az áldozatból
Egy szép darab húst titkon elcsene.
SZTREPSZIADÉSZ
No, mért csudáljuk hát ama Thalészt!
Nyissad, hamar, nyisd bölcseldéteket,
S mutasd nekem meg azt a Szókratészt!
Mert okhatnám nagyon. Csak nyiss kaput.
[miután megcsodálta a tanítványokat]
SZTREPSZIADÉSZ Manóba hát! -
De, hé, ki lóg itt, e függő kosárban?
TANÍTVÁNY
Maga.
SZTREPSZIADÉSZ
Ki "maga"?
TANÍTVÁNY
Hát Szókratész.
SZTREPSZIADÉSZ
Hej! Szókratész!
Menj, hé, kiálts helyettem egy nagyot.
TANÍTVÁNY
Nem érek én rá, szólítsd meg magad.
SZTREPSZIADÉSZ
Hej! Szókratész! Én Szókratészkém!
SZÓKRATÉSZ
Mért hívsz, egynapéló?
SZTREPSZIADÉSZ
Először is: mondd, kérlek mit csinálsz?
SZÓKRATÉSZ
Légben hajózva, nézlem a napot ...
SZTREPSZIADÉSZ
No, mégsem a földről- egy tyúkkosárból
Nézed tehát le az isteneket.
SZÓKRATÉSZ
Mert nem talál föl égi dolgokat
Elmém, ha fől nem függesztem, s ha könnyű
Eszem a hasonló légbe nem vegyűl.
Földről, alulról nézve fölfelé
Soh'sem találtam: mert a gondolat
Nedvét a föld magához vonja le.
A zsázsa épen így tesz.
SZTREPSZIADÉSZ
Mit beszélsz?
Nedvét a gondolat zsázsába vonja?
Jer, Szókratészkém, szállj le, jer elő,
Taníts meg arra, a miért jövék.
SZÓKRATÉSZ
S miért jövél?
SZTREPSZIADÉSZ
Taníts meg szónokolni:
Mert a kamat, meg a sok uzsorás
Hajt, kerget, üldöz, zálogol.
SZÓKRATÉSZ
S hogyan
Merűltél így adósságokba el?
SZTREPSZIADÉSZ
A ló-betegség vitt belé, az ett meg.
De most taníts meg engem a soha-
Meg-nem-fizető beszédre, s bármi díjt kérsz,
Meglessz, az istenekre esküszöm.
SZÓKRATÉSZ
Miféle istenekre esküszöl?
Először is: kimentek forgalomból
Nálunk az istenek.
SZTREPSZIADÉSZ
Mire esküsztök tehát?
Vaspénzre tán, mint a büdzántiak?
SZÓKRATÉSZ
Kivánsz az istenekről bizonyost,
S valót tanulni? ..
SZTREPSZIADÉSZ
Zeüszre! ha szabad.
SZÓKRATÉSZ
És szóba állni a Felhőkkel, a
Mi isteninkkel?
SZTREPSZIADÉSZ
Óhajtok nagyon.
SZÓKRATÉSZ
Űlj hát e szent nyugágyra.
SZTREPSZIADÉSZ
Ím, leűltem.
SZÓKRATÉSZ
Most tedd fel ezt a koszorút.
SZTREPSZIADÉSZ
Minek?
Jaj, Szókratész, nehogy véráldozat
Gyanánt megöljetek, mint Athamászt
SZÓKRATÉSZ
Ne félj: mindenkit így szoktunk avatni.
SZTREPSZIADÉSZ
S mi hasznom ebből?
SZÓKRATÉSZ
Fogsz szónoklani
Csörgettyü módra, lisztláng-finomul.
Tartsd csak, ne félj.
SZTREPSZIADÉSZ
Oh Anyaföld! e hang be' dicső! beh szent, be' csudálatos egy hang!
SZÓKRATÉSZ
Mert látd: egyedűl ezek istenek itt, a többi üres csacsogás mind.
SZTREPSZIADÉSZ
Hát már minekünk az olümposzi Zeusz, mondd, kérlek az égre, nem isten?
SZÓKRATÉSZ
Mit, Zeusz! ne beszélj nekem ily vadakat. Nincs Zeusz
SZTREPSZIADÉSZ
Micsoda szó
Ki esőzik hát? mert ezt bizonyítsd és erre felelj meg először.
SZÓKRATÉSZ
Magok e Felhők, valahogy; be fogom bizonyít győztes okokkal :
Mert hol láttad, felhő nélkül, hogy esett vón' bármikor esső?
Mért nem esőzik hát derüs égből Zeüsz és ezeket ki nem űzi?
SZTREPSIADES
Apollóra! biz úgy van az, ezt már szépen kigyalúltad eszeddel;
Pedig én azt hittem előbb, hogy Zeüsz egy rostán h ... zik által.
De ki mennydörög? azt még most se tudom; pedig attól reszketek egyszer!
SZÓKRATÉSZ
Ezek a Felhők hengergőznek.
SZTREPSZIADÉSZ
Hogyan "oh mindent te merészlő"?[1]
SZÓKRATÉSZ
Ha teleszívták magukat vízzel, s a lejtőn súlyos erővel
Természeti kényszerből tova kell gördűlniök, önnehezüktől
Egymáshoz ütődve, kipukkannak, s támad dörgő-ropogó hang.
SZTREPSZIADÉSZ
S e kényszerüség okozója ki? Hát nem Zeüsz hengergeti őket?
SZÓKRATÉSZ
De nem ám! hanem az aetheri tölcsér.
SZTREPSZIADÉSZ
Tölcsér? no bíz ezt se gyanítám,
Hogy Zeüsz nincs, hanem egy Tölcsér lett a mindenség ura immár.
Hanem a dörgést-ropogást még sem magyaráztad meg nekem.
SZÓKRATÉSZ
Hát nem hallottad, hogy mikor a vízzel teli föllegek össze-
Ütköznek kölcsönösen, ropogó hang támad a sűrű nyomás ból?
SZTREPSZIADÉSZ
De mi okra higyem már én ezt el?
SZÓKRATÉSZ
Be fogom bizonyítni, magadról:
Panathéni levessel jól lakván, nem háborodott mea a gyomrod?
S nem korgott rajta keresztűl nagy csikarás egyszerre olyankor?
SZTREPSZIADÉSZ
De biz', Apolló ugyse! igen; sőt háborgott benne veszettül,
Zakatolt a leves, mint mennydörgés, nagyokat szólt rettenetes kép,
Csak halkan elébb: rotyroty, rotyroty, azután gyorsítva ro-rotyroty,
S mikor aztán ment alul is, ropogott: rotyorotyroty, mint ama felhők.
SZÓKRATÉSZ
No tehát, ha kicsiny hasad oly nagyokat volt k,' ládd-e, rotyogni:
Hát a végnélküli légtenger roppantat hogyne dörögne?
(Hisz azért a név: "ropogás", "rotyogás", mint a hang, szinte hasonló.)
…
[néhány lecke után]
SZTREPSZIADÉSZ
Mert hát ezekből
Nincsen tanulni kedvem semmit is.
SZÓKRATÉSZ
Mit hát?
SZTREPSZIADÉSZ
Azt, azt a furfangos beszédet
SZÓKRATÉSZ
De még előbb mást kell tanúlnod: a
Négylábuak közt mellyik himnemű ...
SZTREPSZIADÉSZ
Háj'szen tudom, ha őrült nem vagyok:
Kos, bak, s bika, s kutya, s galamb ...
SZÓKRATÉSZ
No látd?
Nőstény galambról is így mondanád.
SZTREPSZIADÉSZ
Már hogy?
SZÓKRATÉSZ
No, hogy "galamb," ha hím, ha nő.
SZTREPSZIADÉSZ
Oh szent Poszeídón! s hogy kék mondanom?
SZÓKRATÉSZ
Egyik galambnő, a másik galambfi.
SZTREPSZIADÉSZ
Igaz, galambnő? No, Lég-ugyse'gen!
Már e tanulság érdemes, hogy érte
Liszttel behintsem a teknőd, körösleg.
SZÓKRATÉSZ
No lám, megint hibáztál: "tekenő"
Mondád, pedig hím az.
SZTREPSZIADÉSZ
Hogy' mondanám
Én nőnek a teknőt?
SZÓKRATÉSZ
Világosan,
Mint ezt: "szakácsnő."
SZTREPSZIADÉSZ
Hogy-hogy?
magyarázd meg.
SZÓKRATÉSZ
Teknő, szakácsnő, nálad egyre megy.
SZTREPSZIADÉSZ
Hát már ezentul hogy hivjam?
SZÓKRATÉSZ
Hogyan?
Hát "tekfi", mint a "férfit" mondanád.
SZTREPSZIADÉSZ
A tek nőt férfinak?
SZÓKRATÉSZ
Mert úgy helyes.
SZTREPSZIADÉSZ
S az asszony "férjnő" lesz, mint "tekenö"?
…
[végül…]
SZÓKRATÉSZ
Maguktól az Igaz s Hamis Beszédtől
Tanúljon.
SZTREPSZIADÉSZ
Én megyek. Csak, ne feledd:
Jól visszaverjen ám bármely igazt! (El)
KAR (Éneke hiányzik)
IGAZ BESZÉD
Jer elő, jer elő, bemutatni magad
A nézőknek - bár te merész vagy.
HAMIS BESZÉD
Menj, a hova tetszik; jobban agyon
Ütlek szóval, sokaság közt.
IGAZ BESZÉD
Agyonütsz? te? ki vagy?
HAMIS BESZÉD
Ki? Beszéd.
IGAZ BESZÉD
A Hamis.
HAMIS BESZÉD
Meggyőzlek azért, ki magad nálam
Igazabbnak mondod.
IGAZ BESZÉD
Ugyan mi okossal?
HAMIS BESZÉD
Új eszméket kitalálva.
IGAZ BESZÉD
No hiszen, mert annak ma divatja
Van az esztelenek közt.
HAMIS BESZÉD
Sőt okosak.
IGAZ BESZÉD
Agyonütlek.
HAMIS BESZÉD
Ugyan mivel aztán?
IGAZ BESZÉD
Az igaz szóval.
HAMIS BESZÉD
De ha visszaverem!
Sőt nincs is igazság, azt felelem.
IGAZ BESZÉD
Állítni mered, nincs?
HAMIS BESZÉD
Hol van hát?
IGAZ BESZÉD
Van az isteneknél.
HAMIS BESZÉD
Hát, ha van ott,
Hogy nem veri meg Zeuszt, ki tulajdon
Atyját láncokra vetette?
IGAZ BESZÉD
Hahó!
E káromlás is a többi után megy.
Mosdótálat ide!!
…
[A Gondolkozdából hazatért Sztrepsziadészhez hitelező érkezik]
AMÜNIÁSZ
Jaj, jaj nekem'
SZTREPSZIADÉSZ
Ohó!
Ki jajgat itt? tán csak bizony nem a
Karkin manói hangja volt?
AMÜNIÁSZ
Minek
Kérded, ki vagyok? Boldogtalan vagyok.
SZTREPSZIADÉSZ
Fejedre szálljon.
AMÜNIÁSZ
"Oh, ádáz hatalmak!”
Oh, mén-ölő s kerékzúzó szerencse!
Oh Pallasz, mely igen megsemmisítsz!" [2]
SZTREPSZIADÉSZ
"S mi gonoszt tőn Tlépolemosz valaha veled?"
AMÜNIÁSZ
Ne csúfolódj hé, jobb biz a fiadra
Jól ráparancsolsz, adja vissza pénzem,
Különben is nagyon ebül vagyok.
SZTREPSZIADÉSZ
Miféle pénzed?
AMÜNIÁSZ
A mit kölcsön adtam.
SZTREPSZIADÉSZ
Bizony roszúl vagy hát, ha nem csalódom.
AMÜNIÁSZ
"Lovat hajték" s lebuktam, isten ugyse'!
SZTREPSZIADÉSZ
Minek beszélsz hát oly bolondokat,
Mint ha szamárról buktál volna le?
AMÜNIÁSZ
Bolondokat! ha pénzem visszakérem?
Te nem lehetsz ép elmével.
SZTREPSZIADÉSZ
No no!
Úgy sejtem, agyvelőd megrázkodott.
AMÜNIÁSZ
De Hermes-ugyse'! én meg pörbe foglak,
Ha nem fizetsz, úgy sejtem.
SZTREPSZIADÉSZ
Monddsza csak,
Mi véleményed: Zeüsz új-új esőt
Ad mindig, és mindenhová? vagy a Nap
A régi nedvet szíja föl megint?
AMÜNIÁSZ
Hát tudom én! vagy bánom én!
SZTREPSZIADÉSZ No hát,
Hogy vón' igazság pénzed visszakapni,
Ha a légtünettanból semmit se tudsz!
AMÜNIÁSZ
Ha szűkiben vagy, legalább kamatját
Fizesd le.
SZTREPSZIADÉSZ
Kamat? Miféle állat az?
AMÜNIÁSZ
Mi volna más, mint hogy hó- és naponkint
A pénz idővel több-több lesz.
SZTREPSZIADÉSZ
Derék!
Nos hát, a tenger, mit gondolsz, nagyobb
Most, mint elébb?
AMÜNIÁSZ
Zeüsz úgyse'! most is annyi;
Mert nem törvénye, hogy nagyobb legyen.
SZTREPSZIADÉSZ
Ha hát az nem nagyobb, boldogtalan,
A sok folyamtól, mely belészakad:
Te még növelnéd tőkepénzedet!
Nem takarodsz el a házam köréből?
Ide a korbácsom!
AMÜNIÁSZ (tanújához)
Erre légy tanú.
SZTREPSZIADÉSZ
Hajrá! ne kászolódj! Co fel, deres!
AMÜNIÁSZ
Hát nem gyalázat ez!
SZTREPSZIADÉSZ
Méssz hát? vagy ütlek,
Korbáccsal a farod, lógós! - Szaladsz?
[…]
SZTREPSZIADÉSZ (kiszalad a házából)
Jujujj! jujujj!
Rokonim! szomszédim! polgártársaim!
Ne hagyjatok, vernek kegyetlenül!
Ohjaj, szegény fejem! szegény pofám!
Nyomorúlt, apád vered?
PHEIDIPPIDÉSZ (utána jő)
Azt én, apám.
SZTREPSZIADÉSZ
Bevallja, lássátok, hogy üt.
PHEIDIPPIDÉSZ
Be én.
SZTREPSZIADÉSZ
Nyomorult, apagyilkos és házfeltörö!
PHEIDIPPIDÉSZ
Mondjad még egyszer, és mondj többet is,
A rossz, ha hallom is, gyönyör, tudod.
SZTREPSZIADÉSZ
Te semmire kellő!. ..
PHEIDIPPIDÉSZ
Hints rózsát reám.
SZTREPSZIADÉSZ
Apádat még vered?
PHEIDIPPIDÉSZ
Sőt, istenugyse' ,
Bebizonyítom: joggal is.
SZTREPSZIADÉSZ
Gazember,
Apád megverni hogy voln' jogszerű?
PHEIDIPPIDÉSZ
Megmutatom; legyőzlek érveimmel.
SZTREPSZIADÉSZ
Legyőzsz, te, ebben?
PHEIDIPPIDÉSZ
És könnyen pedig.
Melyik beszéddel vitassam? te válassz.
SZTREPSZIADÉSZ
Minő beszéd?
PHEIDIPPIDÉSZ
Igazzal? vagy Hamissal?
SZTREPSZIADÉSZ
Azért taníttatálak hát, bolondúl,
Igazat cáfolni, hogy most rám vitázd,
Hogy apát fiúnak verni szép s jogos?
PHEIDIPPIDÉSZ
Rád is vitázom, s úgy hiszem, magad
Se mondasz ellent, ha meghallgatod.
SZTREPSZIADÉSZ
No hát, akármit mondasz, hallgatom.
Megversz?!
[...]
PHEIDIPPIDÉSZ
Hát nem jogosan, ki legnagyobb költőnket nem dicséred,
Euripidészt!
SZTREPSZIADÉSZ
Ő legnagyobb? Majd mit mondok! de megversz.
PHEIDIPPIDÉSZ
Meg én, Zeüsz ugyse'! és méltán.
SZTREPSZIADÉSZ
Hogyan méltán, gazember!
Ki téged fölneveltelek, s megértém, mit gagyogtál:
Midőn tütüt kértél tőlem, megértém s innod adtam,
Papát ha mondál, én legott szaladtam a kenyérért,
Kakát még jól ki sem mondád, s ölön fogván, vivélek
A ház mögé, ültetni a lábomra. Most pedig te
Hogy fojtogattál, s jajgaték: "fáj a hasam" - te bezzeg
Nem vittél engem, elfajult!
A ház mögé; de kinozál, mig oda nem kevertem.
[…]
PHEIDIPPIDÉSZ
Oh, mily gyönyör, elmés-ügyes új dolgokban forogni
S túljárni ésszel a bevett törvényen és szokáson!
Én, míg csupán lovagláson jártattam volt az elmém,
Alig tudék három szót is kimondani hibátlan.
De most, apám mióta megtaníttatott erővel,
És értem a furfangokat s a szónoklat bibéit,
Megmutatom, hogy jogszerű megverni az apákat.
SZTREPSZIADÉSZ
Csak lovagolj, az istenért! inkább lovad kitartom;
Akár négyet; jobb az nekem, mint hogy püfólj
s agyon verj.
PHEIDIPPIDÉSZ
Ott folytatom beszédemet, a hol szavamba vágtáI,
S azt kérdezem: vertél-e te gyermekkoromban engem?
SZTREPSZIADÉSZ
Igen, de jó szándékkal és javadra.
PHEIDIPPIDÉSZ
Monddsza csak hát,
Nem jogszerü-e nékem is jószándékkal s javadra
Megverni téged, hogyha már a jó szándék: az ütleg?
Mért a te tested volna csak verésnek "illetetlen",
Az enyém meg nem? holott pedig szabadnak lettem én is.
Sír a gyerek: "hogyan? s ne sirjon az apa?"[3]
Ez gyermek tiszte, mondhatod, ez a törvény s igazság;
Ellenvetem, hogy második, hogy kétszer-gyermek a vén:
Illő tehát, hogy ifjunál még többet sírjon a vén,
A mennyiben vétsége is megróhatóbb azénál.
SZTREPSZIADÉSZ
De nem törvény, se nem szokás, apával ezt miveini.
PHEIDIPPIDÉSZ
Vagy tán nem ember volt az is, ki e szokást behozta,
Mint te, meg én s az ősöket ki rábeszélte szóval?
Mivel kevesb az én jogom: jövőre a fiaknak
Új törvényül behozni az apák viszont-verését?
A mennyi ütleget ez új törvény előtt kiáll tunk,
Elengedjük, köszönjék meg, ha ingyen vertek eddig.
Nézd akakast, s a barmokat: nem elverik busásan
Az apjokat? pedíg köztök s köztünk mi a különbség,
Kivéve, hogy szavazni ők s pörölni nem szeretnek.
SZTREPSZIADÉSZ
No hát, ha már mindenben a kakas dolgát utánzod,
Mért nem ganajt eszel te is, s miért nem hálsz
az ülőn.
PHEIDIPPIDÉSZ
Nem vág, barátom, a beszéd! Szókratész sem tanítja.
SZTREPSZIADÉSZ
No hát, ne üss; ha mégis ütsz, magadra vess idővel.
________________________________________________
[1] Szophoklész, Oidipusz Kolonoszban
[2] Karkinosz egy fiának tragédiájából.
[3] Euripidész, Alkésztisz
__________________________________________________________________________
ARISZTOPHANÉSZ
(Kr. e. 450- ? Kr. e. IV. század első negyede)
Az ókor óta úgy mesélik, hogy I. Dionüsziosz, Szürakuszai tirannusa a nála vendégeskedő nagy filozófustól, Platóntól megkérdezte, hogy milyenek az athéni emberek, a mindenkinél bölcsebb vendég Arisztophanész komédiáinak gyűjteményét adta a kezébe ezekkel a szavakkal: "Olvassa el, ilyenek."
Már az akkori athéni kortársak is magukra ismertek a vígjátékíró mulatságos hőseiben. Ezért vagy lelkesedtek érte, vagy haragudtak rá. Egy ízben alaposan kifigurázta Kreónt, az akkor Athén élén álló államférfit, mire az nem fordult bírósághoz, hanem szolgáival megverette a szerzőt, amikor éppen kijött a színházból. Erre a komédiák költője hamarosan még gyilkosabb gúnnyal tette nevetségessé a humort nem méltányoló népvezért.
Azok az évtizedek, amelyeket Arisztophanész átélt, Athén felettébb változatos korszakai voltak. Periklész híres demokráciája után az újra uralomra kerülő arisztokraták és a velük tartó dúsgazdagok vérengző terrorra rendezkedtek be. Olykor gyorsan váltogatta egymást demokrácia és arisztokrácia, s az éppen visszatérők gyilkos bosszút álltak. Sokan rémülten menekültek. Euripidész is emigrációban töltötte végső éveit, utolsó tragédiáit idegen földön írta. Szókratészt, a filozófust egy mondvacsinált perrel halálra ítélték, mérget itattak vele. (A büntetőper tárgya az volt, hogy tanításával "megrontja az ifjúságot".) Amíg a híres bölcs élt és tanított, Arisztophanész vele is gúnyolódott. Szókratész elment a színházba és jól mulatott saját torzképén és igéinek eltorzításán. Hanem amikor bekövetkezett a rettenetes ítélet és végrehajtása, Arisztophanész egy megrázó kórusban elsiratta, megbélyegezve gyilkosait. Bátor tett volt ez, hiszen akinek nem tetszettek az uralom módszerei, hamar lehetett maga is áldozat.
Hanem akik tudomásul vették a komédiaszerző gúnyolódását is, sirató szavait is, nem tudták, miről mi is a véleménye Arisztophanésznek. Már a kortársak is különbözőképpen értelmezték szavait. Az azóta eltelt több mint kétezer év óta még mindig vita folyik, hogy hol is állt a politikai ellentétek közt. A nép oldalán, az arisztokraták és főleg a gazdagok ellen? Vagy az arisztokraták nevében segítette-e a népet? Mindig a régit tartotta-e jobbnak az újnál? Vagy értékelni tudta az elavulttal szemben az újabbakat? - Mindegyik álláspontra találtak már bizonyítékokat fennmaradt tizenegy komédiájának szövegében. Az azonban bizonyos, hogy mindig a béke mellett állt, a békéért vitázott, a békéért gúnyolódott.
Nagyon érdekes, sőt érthetetlen, hogy egy ennyire közismert íróról, akit dicsértek és szidtak, aki a nyilvánosság szeme előtt élt, államférfiak barátja és államférfiak ellenfele volt - ilyen keveset tudunk. Sokkal többet írt, mint ez a megmaradt tizenegy komédia. De a legtöbb elveszettnek a címét se tudnánk idézni. Magánéletéről nem keringtek pletykák. Még azt sem tudjuk, mikor halt meg. De még arról sincs tiszta képünk, hogy a komédia, vagyis az antik vígjáték hogyan indult és hogyan emelkedett arra a művészi magasságra, amelyet az ő komédiáiból ismerhetünk meg. Utódait, az őutána következő korszakokat fel tudjuk sorolni, de hogy akkor kik vetélkedhettek vele, arról sincs fogalmunk. Ha elvétve fel is bukkan egynéhány komédiaköltő neve, ezekről se tudjuk, miféle volt az ő humoruk. Pedig sokan voltak.
Voltak, akik úgy vélték, hogy a komédia a tragédiából ágazott le. A tragédia útját nyomon követhetjük Dionüszosz isten szertartásától odáig, hogy Kr. e. 534-ben Theszpisz, az eleusziszi pap és társai milyen új látványossággal lepték meg az athéni agorán összeverődött népet. Majd ez a játékforma fél évszázad alatt annyit módosult, hogy Aiszkhülosz már olyan műveket írt, amelyeket mai értelemben is drámáknak lehet nevezni. Ez volt a tragédia kezdeti útja. De hogy ebből hogyan ágazhatott le a komédia? Valószínűleg sehogyan se. Tragédiának és komédiának aligha volt közös gyökérzete. Hiszen a múzsáik se azonosak. A tragédia ihlető istenasszonya Melpomené, a komédiáé Thália. Inkább úgy történhetett, hogy valamiféle népmulatságból, nevettető játékból formálódott a komédia akkor, amikor már ismert gyönyörködtető játék volt a tragédia. Ennek a tragédiának néhány fontos mozzanata azután befolyásolta a komédiát. A dialógusok versformája, a kórusok jelenléte, az ellentétek összecsapása itt tragikusból komikussá változott. De a két drámai lehetőség - a tragédia és a komédia - a gyakorlatban is elkülönült egymástól. A tragédia mindig megmaradt Dionüszosz isten szertartásának. A szerzők versengtek egymással és a győztes kapott tiszteletdíjat.
A tragédiák színházában nem játszottak komédiákat, ezek a színházak közintézmények voltak. A komédiákat magánszínházak játszották. A magánvállalkozók megvásárolták a komédiák kéziratait és komédiásokkal eljátszatták. Tragédiát írni ihletett művészet volt. Komédiát írni pedig üzlet. Sokan éltek belőle. A véletlen úgy hozta, hogy fennmaradt egy adókimutatás az athéni adófizetőkről, abból az időből, amikor Arisztophanész is adófizető volt. Innét tudjuk, hogy akkor 111-en fizettek adót komédiákból származó jövedelem után. És mintha ez a véletlen számjátékot játszana az utókorral, ebből a 111-ből csak 1 szerző munkái maradtak fenn, és pontosan 11. Ezek a ránk maradt Arisztophanész-komédiák. Valamennyi közéleti politikai tárgyú. Minthogy a görög komédiának az első korszakából kizárólag ezek maradtak fenn, régóta az a szakmai vélemény, hogy ez a kezdeti korszak - úgy is mondják "az attikai ó-komédia" - közéleti tárgyú volt, ellentétben a későbbi korszakokkal, amelyekben a vígjátékok általában családi ügyekről szóltak. Az Arisztophanésznél vissza-visszatérő két legfontosabb problémakör: a béke megvalósítása és a nők közéleti igénye.
A korra rányomta bélyegét a hosszan tartó "peloponnészoszi háború". Ez Athén és Spárta vetélkedése volt a görög államok közti vezető szerepért. A küzdelem jó ideig váltakozó hadiszerencsével folyt, végül azonban Spárta győzött, megbuktatta az athéni köztársaságot, Spárta-barát arisztokrata önkényuralmat rendezett be. Ez a háború javában tartott, amikor Arisztophanész "Az Akharnaibeliek"-kel jelentkezett. A számunkra fennmaradt komédiái közül ez a legkorábbi. Komikus ötlete azóta is kísérti az írókat is, a katonának besorozott magánembereket is. Akharnai az Athén fennhatósága alá tartozó Attika egyik körzete volt. Arisztophanész is onnét származott, és nála az akharnai paraszt a józan ember mintaképe. Valószínűleg ő is olyasféle módos paraszti körből lépett az irodalomba és a közéletbe, mint amilyenek vígjátékai parasztfigurái. A vígjátéki alapötlet pedig az, hogy a józan akharnai atyafi felismeri, hogy számára semmi jót nem hozhat a háború. Ő ugyan nem haragszik Spártára, ő kibékül Spártával. Meg is üzeni a spártaiaknak, hogy ő a maga részéről békét köt. Társai előbb hazaárulónak mondják, de hamarosan felismerik, hogy nekik is ez az érdekük. Miközben spártai parasztkatonák a békevágyban egyetértenek az ellenséges athéni katonákkal. Tehát Athén katonái megüzenik Spártának, hogy nem harcolnak, mire Spárta katonái is megüzenik Athénnak, hogy ő se harcolnak. A hadvezérek hiába adják parancsaikat, hiába szitkozódnak, senki se hajlandó harcolni. És így nem lehet háború. -
A béke vágya és problémája többször is visszatér a komédiákban. A legkitűnőbb az, amelyet összekapcsol másik fő témájával, a politizáló nők kigúnyolásával. A nőket nem győzi szidalmazni. Részegeseknek, felületeseknek, könnyelműeknek hirdeti őket. Egy asszonyról azonban csaknem jókat mond. Ez leghíresebb játékának a hősnője: Lüszisztraté.
Ez is politizáló nő, mint a szidalmazottak, ámde ő a béke érdekében politizál, méghozzá hatásosan. Gyűlésbe hívja az asszonyokat, még spártai nő is odasorakozik. Ekkor Lüszisztraté elmondja a hatékony módszert, amely megszünteti a háborút. Szerelmi sztrájkot hirdet. Az asszonyok ne engedjék magukhoz férjeiket, a leányok szerelmeseiket, amíg azok el nem dobják a fegyvert, megtagadják a küzdelemre szólító parancsok teljesítését. Ha így tesznek Athénban is, Spártában is, akkor nincs háború. Ezután igazán komikus jelenetek során, a ki nem elégített férfivágyak indulatai közt megvalósul a béke. -
A többi nőkről szóló komédiájának nincs ilyen elismerő kicsengése. Úgy látszik, volt valamelyes törekvés a demokrácia idején az athéni nők egy kis részében. Hiszen a híres Aszpászia - Periklész szeretője, majd felesége - szerepet tudott játszani a kultúrpolitikában. Lehetséges, hogy Arisztophanész róla mintázta Lüszisztraté vonzó alakját.
De ahol nem a háború és béke, nem a nők megbélyegzése a komédia tárgya, ott is mindig közérdekű kérdésekről van szó. Gazdagok és szegények ellentéte, gépiesen ítélkező bírák és kiszolgáltatott ügyfelek, a filozófia és a tanítás hamisságai. Még az irodalmi stílus is mulatság tárgya lehet. Egyik legérdekesebb komédiája a "Békák". Ezek a békák az alvilág folyóiban brekegnek. Ide szállnak le a halottak. Régóta ott van a nagyon tisztelt Aiszkhülosz, a magasztos témák magasztos hangú megszólaltatója. De azután sok év múlva meghal Euripidész is. Ennek hírére az asszonyok lelkei menekülni kezdenek, mert Euripidész folyton a női lelkeket vizsgálta. Arisztophanész pedig konzervatív ízlésű volt, Euripidészt ízléstelennek, közönségesnek tartotta. De most az alvilágban van már a magasztos is, a közönséges is. Maga Dionüszosz isten is kíváncsi, melyik tragédiaköltő tudja meggyőzni a másikat. Elő is vezetik őket. -
És következik egy kitűnő stílusparódia. Aiszkhülosz a maga tragédiáinak fenséges hangján beszél, Euripidész azon a hétköznapi, olykor utcasarki hangvétellel, ahogy nála beszélnek a hősök és hősnők. Mindketten görögül szólnak, csak más-más stílusban, másféle szavakat és kifejezéseket használva. Nem is értik egymást. Itt a humor forrása a kétféle stílus, vagy ha tetszik a kétféle nyelvjárás. Sokkal későbbi vígjátékokban eltérő tájszólások keltik a nevetést. Ez is Arisztophanész öröksége.
Igaz, a következő görög emberöltők vígjátéka más jellegű. A családi háromszögek, a fösvény apa és tékozló fiú viszálya, a gazdájának segítő talpraesett szolga is örök téma lesz a vígjáték-irodalomban. Arisztophanész komédiái azonban ugyanolyan lényeges témaköröket érintenek, mint a tragédiák. Amikor olyan a történelmi helyzet, hogy a nézőknek nincs kedvük tragédiákat nézni, akkor háttérbe szorul Arisztophanész is. Amikor azonban a tragédiák figyelmeztetnek a fontos dolgokra, akkor még nevetni is jobb a komoly, az esetleg komor témákon. Arisztophanész mindig nagyon nevetséges. De mindig nagyon komoly.
ARISTOPHANES (Arisztophanész)
1. A békák. (Ford.: Veress Ignác.) Bp. 1875. (Magyar könyvesház 6.)
2. A. vígjátékai. (Ford.: Arany János.) I–III. köt. Bp. 1881.
ua. 1–II. köt. Bp. 1885. (A. J. Összes Munkái 7–8.)
ua. I–II. köt. Bp. 1900. [Sorozatjelzés nélkül]
ua. I–II. köt. Bp. 1902. (A. J. Összes Munkái 7–8.)
ua. Bp. (1924). (A. J. Összes Munkái 4.)
ua. Bp. 1943. (Az európai dráma)
ua. 2. kiad. Bp. 1946. (Az európai dráma)
ua. I–II. köt. Bp.1961. (A. J. Összes Művei 8–9. krit. kiad.)
ua. I–II. köt. Bp. 1961. (A. J. drámafordításai 1–2.)
ua. Bp. 1968. (Helikon klasszikusok)
3. Lysistrate. (Ford.: Emőd Tamás.) Bp. 1933. (A Színházi Élet mell.)
4. Madarak. (Ford.: Révay József.) Bp. 1939. (A Színházi Élet mell.)
5. Lysistrate. (Ford.: Arany János.) Bp. 1943. (OfK 51–52.)
6. Három komédia. Az acharnabeliek + A béke + Lysistrate. (Ford.: Arany János.) Bp. 1954.
7. Nőuralom. Lysistrate + A nők ünnepe + A nőuralom. (Ford.: Arany János.) Bp. 1957.
8. Lysistrate. (Ford.: Devecseri Gábor.) Bp. 1959. (Világirodalmi kiskönyvtár)
9. A béke. (Ford.: Devecseri Gábor.) Bp. 1963. (OTK 3.)
10. Két komédia. A béke + Lysistrate. (Ford.: Arany János.) Bp. 1975.
11. Görög komédiák. Az akharnebeliek + Béke + Lüszisztraté + A nők ünnepe + A nőuralom. (Ford.: Devecseri Gábor.) Bp. 1982. (D. G. Művei)
|
