Payday Loans

Keresés

A legújabb

Örvendözők - magyar példabeszédek PDF Nyomtatás E-mail
2011. március 16. szerda, 09:47

ferenczy krtnc

Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások


Örvendözők.



Örűl, mint Tót a’ pogácsának.

Örűl néki, mint Oláh Geci a’ fél szemének.

Örűl, mint ki búzáját el adta.

Örűl néki, mint vak koldus a’ fa garasnak.

Örűl, mint gyermek a’ játéknak.

Ki van félig a’ zsákbúl.

Az öröm’ ösvényén bú bánat is léptet.

Egész életében öröm anya.

Örűl néki, mint Oláh Jutka piros papucscsának.

Örömében bőribe is alig fér.

Örűl néki, mint Ezopus’ ebe az árnyéknak.[1]

Úgy teccik: hogy rendben immár szénája.

Öröm vigasság egész élete.

Örűl neki, mint Balázs a’ hurkának.

Alig, ha kancája meg nem csikodzott.

A’ Pénteki öröm Vasárnapi üröm.

Örűl néki, mint gyermek a’ bábnak.

Örűl néki, mint gyermek a’ vásárfiának.

Úgy meg ugrándozik, mint a’ szilaj marha.

Örűl néki, mint Tót gyerek a’ béka sónak.[2]

Életében mindég Uszu-bú.

Úgy örűl, mint az istállóbúl ki szabadott borjú.

Öszsze veri bokáját.

Végig nevet egy Vármegyét.

Nem örűl a’ macska jobban az egérnek.

Mind egyre hahotáz.

Csekéj dolog, mely a’ gyermeket meg nem nevetteti.

Túl a’ bú gondnak tartománnyain.

A’ ki sokat nevet, keveset elmélkedik.

Öröm országban neveltetett.

A’ sok nevetés az okosbúl is bolondot tehet.

Szünetlen igyorog vigyorog.

Kiben szapora a’ tréfa; terméketlen az ész.

Nem tudgya: mi a’ bú gond.

Soha senki őtet, szomorúnak nem látta.

Csak játszik a’ világgal.

Addég éltem világomat, még szél fújta pántlikámat.

Még álmában is nevet.

A’ madár minden fa levélkének örűl.

El nem alszol, ha vele vagy.

Mikor a’ vízbe halt, akkor is ki nevette magát.

A’ nagy öröm nem mindég orvosság.

A’ ló röhögés is öröm.

Majd meg fakad nevettében.

A’ kutyában a’ fog vicsorítás is nevetés.[3]

A’ gyermek hamar örűl, hamar sír.

A’ ki hamar el neveti magát, nem meszsze a’ bolondságtúl.

Igyunk bú el felejtésre.

Ki se nevette magát, ha csak egy hétig nem tartott.

Soha búsúlni nem tud.

Nem mindenkor nevet a’ vak ló.[4]

Örűlve nevetve vágja a’ jajoló ellenséget.

Víg apára ütött.

Minden nap öröm napja van.

Min búsúlsz, midőn semmid sincs.

Búsúlok vagy örvendek egy a’ fizetésem.

Táncolva megy ki a’ világbúl.

Drága a’ hegedű szó, de örvendetes.

Víg szívű légy, de ne hébe hóba.

Örvendene a’ szamár is, ha számára szántanának a’ zab alá.

Örömmel kerültünk öszsze, örömmel vállyunk el.[5]

Örűl a’ Varga, ha kapta fáját ki húzta.

Tele nevette másnak kebelét.

Örűl mint a’ hajós, ki hajó törésse után a’ partra ér.

Egész testtel, tehetséggel nevet.

Reggel kezdi a’ nevetést, estte nem végzi.

Örömnek tengerében evez.

Úgy örűl, mint éh ló az abraknak.

A’ ki örűl, van oka.

Öszsze röhögnek, mint disznók a’ bakonyban.

Úgy ugrál örömében, mint a’ Noé’ bakja.

Örömében nem tud hová lenni, mint egy egeret fogó fiatal macska.

Örömében majd meg őrűl.

Ha a’ gyerek lependéket fog, nem adná egy süveg ördögért.

Örűl mint a’ vadász, ha egy szarvast le ejtett.

Örűl az anya, ha meg szűltt.

Örűl, mint gyermek a’ lépes madárnak.

Örűl, mint a’ vizbe esett hal.

Örűl, mint a’ vizbe kárhoztatott Rák.

A’ disznó is örűl, ha pocsétát lát.

Örűl a’ száraz főld, ha a’ terhes fölhőt láttya.

Örűl, mint kecske a’ zanótnak.

Örvend a’ méh, ha kakuk füvet érez.

Örűl, mint tprücsök a’ harmatnak.

Örűl, mint a’ férjhez menő leány.

Örült Bálint: hogy a’ haja meg jött.

Örűl a’ deák, ha szűn napjai közelgetnek.

Örűl a’ bial, ha vizet lát.

Örűl, mint szomjú szarvas a’ forrásnak.

Örűl, mint madár a’ féregnek.

Örűl, mint varjú az akasztott embernek.

Örűl a’ fülemöle, ha hangya tojást lát.

Örűl a’ nyúl, ha bokrot lát.

Örűl, a’ gerlice fel találtt párjának.

Örűl az el fáradt ember a’ fa árnyéknak.

Örvend a’ kutya, ha kölkkeit láttya.

Ha fészkét fel talállya, örvend a’ föcske.

Örűl a’ sas, ha dögöt lát.

Örvend a’ farkas, ha csikóba akad.

Öröm napjaiban vígan múlatozik.

Úgy örűl; mint ha lábának minden újjain egy Oláh dudás ülne.

A’ nagy öröm is meg ölheti az embert.

Éppen nem bírhat öröm özönével.

Örömnek tartománnyában született.

A’ víg Angyalok is örömet hirdettek.

Annyit él az ember, a’ mennyi üdőt örömmel tőlt.

Örömmel minden dolog könnyebben mén.

Öröm érezteti meg emberrel az életet.

A’ cinege is örűl a’ tök magnak.

Örömében majd fel vette a’ házát.

Örűl a’ héjja, ha csirkét lát.

Örűl, mint karvaly a’ fűrnek.

Öröm tartya a’ mennyországot is.

Ha öröm nem volna, ég is pokol lenne.

Örűl a’ gúnár, ha másét el marta.

A’ vad tyúk is örűl, ha magra talál.

Vak koldús is örűl, ha patkóra talál.

A’ bú gonddal határos az öröm.

Nem volt eddég oly öröm, mely után bú, gond nem következett volna.

Örömest cselekszi az ember, a’ mi örvendetes.

Az öröm üdők, egyszer’smind arany üdők is.

Tele örömmel, mint a’ hójag széllel.

Szakadgyon a’ ruha, maradgyon az Úra.

Nősző legény nem kémélli a’ pénzt.

A’ lakozásnak örűl a’ szabó legény.

Örűl, mint rosz szolga az esztendő végének.

Örűl a’ kocsis, ha jó lovakat hágy az előbbi.

Örűl, mint kinek háza ég.

Örűl malac a’ maknak.

Örűl, mint az a’ kocsis, ki az útat el vesztette.

Örűl kutya a’ koncnak.

Örűl, mint kinek pénzze nincs.



[1] Régi mese Ézopusbúl. Ennek kutyája konccal úszott által a’ folyón. Midőn árnyékát meg látta; azt gondolá: hogy más kutya légyen a’ konccal. Hogy ezt el marhassa, utánna kapott, és így a’ magájét is el eresztette szájjábúl, el is vesztette.

[2] Miként örűl a’ Tót gyerek, midőn béka sóra talál: magam tapasztaltam Nyitrán. 1772-dik esztendőben a’ Piáristák templomábúl ki menénk nagy pompával Úr napján. Harsogtanak a’ trombiták; énekeltek a’ sok deákok; a’ Papságnak aranyos öltözete a’ nap fényen gyönyörűen tündöklött. Föl felé menénk jobb kézre, a’ hol az első rongyos háznak ajtajában egy nyólc vagy kilenc esztendős Tót gyerek űl vala. Fején egy rongyos, és minden felől le eresztetett kopott régi kalap, melyet valaha a’ kömivesek hajtottanak el. Ingében gatyájában a’ sok lukak miatt kilenc macska egy egeret meg nem foghatott volna; sőtt még a’ mi több, egy pénz ára sót belé nem lehetett volna kötni: annyira meg valának hasogatva rajta mindenek. Ez a’ gyermek tehát, egy rozsdás acéllal, mely talán régi patkó darab lehetett, mert mi léttét igazán ki nem vehettük, egy törött béka són kalapált. Midőn éppen mellette mentünkben egy szikrát ki erőltetett; azt a’ porban kereste, pedig érzékenséggel: mint ha kincsét el vesztette volna. Ismét a’ kapáláshoz fogott oly figyelemmel: hogy számba se vette az Úrnapi cifra járatot. Ez a’ szikra, melyet nagy iparkodássával ki ütött el nyomhatta az égő fákja, és gyertya világot. Errűl még mostanában is 1810-dikben bámúlva emlékezem.

[3] Azokat az embereket értyük ezen, kik fogokat vicsoríttyák, és nevetnek, azomban nevetségöket nem lehet másnak mondani; hanem kutya harapásoknak.

[4] A’ Deák így szóll: non semper ridet Apolló, ezt egy fűzfa deák így fordítá: nem mindenkor nevet a’ vak ló. De ez a’ nevetséges fordítás annyira ment, hogy a’ köz mondások közé számláltatott.

[5] Egy részeges ember maga viseletével addég nyomorgatta emberséges hitessét: hogy halálra vált, és immár haldoklott. Részeges Ura bé vitte hozzája a’ Cigányokat. Erősen hegedűltetett, maga pedig táncolt. Az Istenre kérte őtet az aszszony, leg alább békével hagygya meg halni. Erre a’ részeges: édes feleség hegedű szóval jöttünk egybe, hegedű szóval vállyunk el egy mástúl.

LAST_UPDATED2