17:15, Szerda (július 20.), Duna II. Autonómia  

Mundruc
magyar dokumentumfilm, 24 perc, 1997

rendező: Sztanó Hédi
zeneszerző: Gonda János
operatőr: Dénes Zoltán, Nagy Lászó Gábor


Mátyás István "Mundruc" táncos és Dr. Martin György "Tinka" táncfolklorista emlékére

Mátyás István "Mundruc", a különös tehetséggel megáldott paraszttáncos és Dr. Martin György európai hírű tánc- és zenegyűjtő barátok voltak. Ennek a gazdag együttműködésnek állít emléket a film.

http://www.youtube.com/watch?v=QV_RyLRJADM

____________________________________________

Mátyás István Mundruc
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Mátyás István "Mundruc" (Magyarvista, 1911- Magyarvista, 1977) táncművész, Erdély kalotaszegi Nádasmente tájegységének legkiválóbb néptáncos egyénisége.

Élete

Mátyás István "Mundruc" a kalotaszegi Nádasmentén, Magyarvistán született 1911-ben.
1936-ban, 25 éves korában Kolozsvár-on mutatták be a Szentimrei-féle Csáki báró lánya balladajátékot, amelyen kitűnt csodálatos virtuóz táncjátékával, ez indította el pályáján.
Tánctudására a táncfolklorisztika is korán felfigyelt (1941-ben Molnár István, majd Martin György, aki a róla összegyűjtött anyag alapján megírta monográfiáját is. A kézirat kiadását azonban Martin Gy. hirtelen halála megakadályozta).
1942-től virtuóz táncjátékát többször is filmrevették.

Tánca a Táncházmozgalom és az 1992-es tánctábor által vált ismertté és terjedt el.

Mátyás István Mudrucnak még akkor sikerült elsajátítania szűkebb szülőföldje, a kalotaszegi Nádasmente táncfolklórját, amikor ott a néptánc hagyományok egysége még nem bomlott fel.
Rendkívüli táncszeretete, s erre való fogékonysága, valamint nyílt természete folytán azonkívül, hogy kiválóan megtanulta a kalotaszeghez tartozó Nádasmente legnehezebbnek tartott táncfajtáját, a Legényes-t, hanem annak "alkotáslélektani" folyamatát is pontosan át tudta adni.

Virtuóz táncjátékával bejárta Románia, Erdély, és Magyarország sok települését; fellépett például a román fővárosban Bukarestben és Magyarországon Budapesten is, de az 1970-es években a TV Kaláka című műsorában is.

___________________________________________

A "nagyok" árnyékában. Mátyás István Mundruc
2006. 11. 26.

Könczei Csongor

Az erdélyi magyar kulturális közösségi életünk hemzseg a „nagyoktól". Telítve vagyunk nagyobbnál nagyobb közéleti személyiségekkel: nagy írókkal és költőkkel, nagy színészekkel és rendezőkkel, nagy képzőművészekkel, nagy muzsikusokkal, nagy filmesekkel, nagy koreográfusokkal, meg egyáltalán nagy kultúremberekkel. Mi a középszerűséget nem ismerjük (csak lépten-nyomon tapasztaljuk), nálunk minden és mindenki (legalábbis a média tükrében) nagy és nagyszerű.

Nálunk szocializációs stratégia a kultúra hierarchikus felfogása, egy - amúgy rosszul értelmezett - elitista szemléletmód elsajátítása: nagyon fontos, hogy kiről van szó (kevésbé, hogy miről), hiszen ha „nagy", akkor nagy. S ez meghatározza, hogy hova megyünk, mit hallgatunk, nézünk és olvasunk, kivel állunk szóba, kire hivatkozunk, illetve, hogy mit le se. Ez utóbbi kategóriához kétszeresen tartozik a hagyományos tánckultúránk: egyrészt az „elit" irtózik tőle, mert „népi". Másrészt a „népi" már elfelejtette, ezért idegenkedik tőle.

És az évfordulósdi: 1990 óta minden és mindenki öt, tíz és tizenöt éves, meg eleve húsz, huszonöt, ötven, száz, százötven, ezer, ezerszáz. Emlékezünk, ha kell, ha nem, ez az úzus, ezt propagálja az oktatási rendszerünk, a sajtónk, a hivatalos közbeszéd, s nem utolsó sorban a pályázati rendszerünk. (És nemigen vitatjuk, hogy milyen jövőképet hordoz ez az állandó emlékezés, pedig...) Az évfordulósdi alól nem szabadulhat a hagyományos tánckultúránkkal „foglalkozó" néptáncos közeg sem. Sőt, egy magára valamit is adó emléktábla- vagy kopjafaavatás elképzelhetetlen népviseletben öltözött fiatalok, népdal, népzene és néptánc kísérete nélkül. De táncegyütteseink akár önálló műsorokkal, műsorszámokkal is „ráhangolódnak" egy-egy „nagy" évfordulóra.

És még egy: a Martin György nevével fémjelzett, világszerte elismert magyar etnokoreológia egyik legfontosabb elemzési területe a táncos egyéniségkutatás, azaz adott táncdialektusok, vidékek, falvak hagyományos tánckultúráját legjobban ismerők és előadók vizsgálata. A tudomány tehát (a XX. század lehetőségeihez képest) számon tartja a magyar nyelvterület, s ezen belül Erdély legjobb és legkiemelkedőbb paraszttáncosait. Néhány megszállott kivételével a hagyományos tánckultúrát „ápoló" néptáncos közeg kevésbé.

És hogy miért írom most mindezeket? Mert a napokban eszembe jutott, hogy „kerek" huszonkilenc éve hunyt el a magyarvistai Mátyás István „Mundruc", tizenegy éve a mérai Berki Ferenc „Árus", valamint öt és fél éve a bogártelki Fekete János „Poncsa". Kalotaszeg, pontosabban Nádas mente legjobb és leghíresebb táncos egyéniségei voltak, Mundruc és Poncsa egyszerű földművelő gazdák, Árus pedig cigányzenész. Hihetetlen tehetségű és technikájú táncművészek, a szó szoros és nem szoros értelmében. Könnyen a mi Maurice Bejarunkká, vagy Rudolf Nurejevünkké, vagy akár Michael Flatleynkké válhatott volna közülük bármelyikük. Ismerte őket, hallott róluk a nagyérdemű? Nem hinném. De akkor legalább egy „kicsit" emlékezzünk rájuk is, így, a „nagyok" árnyékában...

A kép forrása: hagyomanyokhaza.hu